Vélemény

Életfeladat, amit a ráknak köszönhetek

Miért kaphattad ezt a betegséget, mit kellett belőle tanulnod? – sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, mióta 13 évvel ezelőtt meggyógyultam a Hodgkin-limfómából, közismertebb nevén nyirokrákból. Van már rá egy elég stabilnak tűnő válaszom is: egy küldetéstudatnak kellett kialakulnia bennem, hogy segítenem kell másoknak a saját tapasztalataimmal. 

És tényleg. Ez a szerep már nem sokkal a betegséges – vagy inkább gyógyulásos – életszakasz után megtalált. Először a barátok, ismerősök irányították hozzám családtagjaikat, ha kiderült, hogy valamilyen daganatos betegségben érintettek. Számukra én egy pozitív példa lehettem, erőt adott nekik az, hogy lám, ha itt van valaki, aki legyőzte már ezt a kórt, akkor nekik is sikerülhet. Aztán eljutottam ismeretlenekhez is – rádióinterjúban és női magazinban szerepelve, majd egy a gyógyulásról szóló weboldalt létrehozva. 

Ezen a – mai szemmel nézve már igencsak kezdetleges – weblapon keresztül talált meg Andi is, amikor lányánál, az akkor 12 éves Margarétánál Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak. Az interneten kutatott információmorzsák után, keresett valami biztató jelet, amit aztán az én történetemben vélt felfedezni. Írt nekem – és én reagáltam. Nem hosszan, de nagyon is személyesen. Levelezni kezdtünk. Végigkísértem Margaréta gyógyulási folyamatát. Hogy mit is jelentett Andinak akkor ez a kapcsolati szál, azt évekkel később tudtam meg, amikor beszámolt nekem egy tréninggyakorlatról:  
"... Azért mindig gondoltam rád, hogy mi lehet veled, annak ellenére, hogy nem írtam. Nagyon sokat meséltem is rólad másoknak. Legutóbb egy képzésen egy jó dolgot kellett mesélni magunkról. Rólad meséltem. Azt hogy, négy éve levelezünk ismeretlenül és mégis mennyi mindent kaptam tőled. Nem akarok nyálas szövegeket elereszteni, de így van... Kicsit elérzékenyültek.”

gkepEz a pozitív visszajelzés egy erős löketet adott ahhoz, hogy elhiggyem: lehet még dolgom, találhatnék még újabb felületeket a segítő szándékom beteljesítéséhez. Hiszen azért válaszoltam bárkinek, aki hozzám fordult kérdéssel, vagy csak egyszerűen reménysugárért, azért leveleztem évekig Andival, mert ez az egész nekem is energiát adott. Jó érzéssel töltött el, ha azt érzékeltem, csak egy egész kicsit is megkönnyebbülést hozhattam.

A pozitivrahangolo.blog.hu oldalt is azért indítottam útjára, hogy immár modernebb keretek között, személyes hangvételt választva jelentkezhessek rendszeresen posztokkal, amelyek hathatnak inspirálóan, bátorítóan, vagy akár gyógyítóan. Nem az egyetlen igazságot kívántam hirdetni és semmiképp sem akartam a tuti receptet felkínálni a rák ellenszereként, arra már bejelentkeztek amúgy is a hatásvadász címekkel rengeteg hiszékeny olvasót magukhoz csábító (ál)híroldalak. Sokkal inkább adni akartam kicsit abból, ami a saját tapasztalásom, ami engem formált. Elgondolkodtatni akartam és erőt adni. 

De elég lehet-e a virtuális tér, ha egy olyan érzékeny témáról van szó, mint az egészségi állapotunk, az ezzel kapcsolatos félelmeink és szorongásaink? Mennyivel többet adhat a személyes jelenlét? Ki akartam tágítani a teret, kiszélesíteni a lehetőségeket, ezért kerestem a módszert, ami ebben segíthet. És a coachképzésre beiratkozva úgy éreztem, megtaláltam, ami nekem való. 

Ahogy a coaching módszertanáról, az értő figyelemről, a coach jelenlétéről, a klienssel kötött szerződésről, a kreatív technikákról egyre többet megtanulhattam, erősödött bennem a felismerés, hogy ez az a tudomány és készség, amit évek óta kerestem, ami most megtöltheti tartalommal a segíteni akarásomat a virtualitáson kívül is.

Egyetlen kérdésben bizonytalanodtam el a képzés alatt: hol van a határa a személyes bevonódásnak, ha a coachként távolságot kell tartanom a klienstől, de gyógyult rákbetegként épp a személyes történetemmel és az együttérzésemmel őrizhetem meg hitelességemet? És valóban, ez egy olyan kötéltánc, amiben könnyű meginogni – mégsem érzem, hogy a mélybe zuhanhatnék, mert épp azok az eszközök és készségek, amelyekkel a képzés során felvérteztek, védőhálót nyújtanak nekem. 

Egy távoli ismerős március közepén azzal hívott fel, hogy épp találkozott a Facebookon a megosztásommal, amiben a dátum – március 16. – aktualitása okán egy korábbi blogbejegyzésemet osztottam meg az én személyes évfordulómról. Én 2005. március 16-án tudtam meg a kezelőorvosomtól, hogy Hodgkin-limfómám van és kemoterápiára lesz szükségem. Az ismerősömnek 13 évvel később ugyanezen a napon azzal kellett szembesülnie, hogy a kisfiánál rosszindulatú agydaganatot találtak. Keserű párhuzam. De pont a párhuzam adta az apropót számára, hogy feltárcsázzon. Immár coaching ismereteimre hagyatkozva pedig pontosan éreztem, hogy nem útmutatást vár tőlem – azt úgy is kap kéretlenül épp eleget, mert ilyenkor sokan azzal szeretnének segíteni, hogy megmondják, mit kell szedni, milyen kúrát kell végigcsinálni, melyik csodagyógyítót kell felkeresni, hogy a daganat ellen felvehessék a harcot. Amire szüksége volt, az pont az értő figyelem és a bizonyosság, hogy a mély gödörből is ki lehet mászni, hiszen egy olyan valakivel beszélget – velem -, aki ezt megtette. 

Ez lehet az én segítő tevékenységem két legfontosabb alapköve. Az odafigyelés és a hitelesség. Egyik pedig erősítheti a másikat. Hiszen empatikusabb lehetek azáltal, ha van saját élményem arról, amiről a kliensem beszél, és hiteles csak akkor maradhatok, ha pont a megfelelő figyelemmel fordulok a másik felé.

A coachingban az is csodálatos, hogy rendkívül színes palettán mozoghat, a coach pedig kikeverhet egy újabb színárnyalatot. Ha van már sétálós, vagy épp futós coaching, miért ne lehetne egészség-coaching is? Szomorú valóság, hogy a nagy számok törvénye, de leginkább a gyalázatos statisztikák miatt ma már majd mindenkinek köze lesz az élete során a daganatokhoz. Ha szerencséje van, nem ő maga lesz daganatos beteg, de könnyen lehet, hogy egy családtagját, barátját, ismerősét, kollégáját érinti a rák. És nincs annál rosszabb, amikor az ember segítene, de igazából azt sem tudja, hogyan lehetne, na meg még beszélni is kínos róla. Éppen ezért gondolom, hogy az én személyes tapasztalásom nem is csak azoknak jelenthet egy biztos bázist, akik épp valamilyen súlyos betegséggel küzdenek, hanem akár a hozzátartozóiknak, akik hirtelen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, vagy azoknak a már gyógyult betegeknek, akik fizikálisan rendbe jöttek ugyan, de az életükben nyomott hagyott a betegségük, az egészségügyi rendszerben viszont már nincs hely és idő a velük való foglalkozásra. 

Az ecset már a kezemben, a színek is kezdenek összeállni a kikeveréshez. Hogy az új színárnyalat tartósan a palettán marad-e, az nagyrészt rajtam is múlik. Kitartás és elszántság terén minden esetre van miből merítkeznem.

ganzler orsolyaGanzler Orsolya kommunikációs szakember, blogger, coach. Dolgozott újságíróként, intézményi kommunikátorként és ügynökségi PR menedzserként. Az utóbbi években szabadúszó kommunikációs tanácsadóként tevékenykedik és a szeretlekmagyarorszag.hu portál háttér-feladataiban közreműködik. Életének fontos fordulópontja volt a 2005-ös év, amikor Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála. A nyirokrákból való gyógyulása óta fontos feladatának tekinti, hogy másoknak segíthessen saját tapasztalataival. Ennek szellemében indította el a pozitivrahangolo.blog.hu-t, 2017-ben pedig díjat nyert a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon megjelent cikkével a MOHA és MÚOSZ közös médiapályázatán.

Háttér

Sziszüfosz kontra lebegés – figyelem, oldás és kötés a Theta Floating szemszögéből

Theta„A Holtak Bírái egy hatalmas kőszikla elé vitték a ravaszságáról elhíresült királyt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a másik oldalon gurítsa le. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. És ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve, verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul.
Innen ered a „sziszifuszi munka” kifejezés, az emberi teljesítőképességet már-már meghaladó és hiábavaló munka elnevezése.”
wikipédia

Bővebben: Sziszüfosz kontra lebegés – figyelem, oldás és kötés a Theta Floating szemszögéből

Irányok

Szúnyogriasztó, szúnyogcsípés ellen - avagy coaching a mérnökök világában

Szúnyogriasztó szúnyogcsípés ellen?Minap az egyik nagy autóipari gyártó HR vezetője nyilatkozta, hogy a legjobb toborzás a megtartás, ami kifejezetten igaz a mérnöki állományra.
Ezzel párhuzamosan volt szerencsém felsővezetőként részt venni egy ünnepélyes vacsorán, ahol azok a tehetséges mérnökök kerültek díjazásra, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és karrierpályájuk a szakértői pályán halad tovább.
Ott hangzott el, hogy manapság egy-egy menedzser pótlása igazi kihívás, de messze nem akkora, mint egy jó mérnök, szakértő pótlása, akiknek a képzése és tapasztalati tudásának hiánya egyértelműen meglátszanak a KPI-okon, azaz a mutatószámokon.

Bővebben: Szúnyogriasztó, szúnyogcsípés ellen - avagy coaching a mérnökök világában

Hirdetés

Háttér

Szupervízió, ahogy én látom - amikor közösen keverjük a kártyát

Szpervizió ahogy én látomSzámomra egy szupervíziós folyamat olyan, mint amikor lehetőségem van lassítva végigkísérni egy virág kinyílását, mindezt azzal a csavarral, némi képzavarral, hogy a virág önmagából is láthatja önmagát.

Bővebben: Szupervízió, ahogy én látom - amikor közösen keverjük a kártyát

Hírek

Sokszínűség és a remény

Nem tudok elszakadni egy képtől, és az érzéstől, amit az kiváltott. Előre vetítem, hogy a Szemle – hűen a coaching szakma fontos szabályaihoz – nem aktuálpolitizál, nem foglal állást és nem ítélkezik. Én sem teszem, nekem a test beszéde maradt meg. Történt ugyan is, hogy megnéztem egy alig két perces videót, amin Arnold Schwarzenegger amerikai színész, testtépítő, az USA Kalifornia államának 38. kormányzója meglehetősen lesújtóan beszél országának elnökéről. Nem a szavai hatottak rám. Az utolsó, szótlan pár másodperc fogott meg: keserűen csóválta a fejét, és sóhajtott, lemondóan. Amolyan „itt már nincs mit tenni” gesztus volt ez.

Bővebben: Sokszínűség és a remény

Háttér

Edző és coach: metszet(ben) ? Az edző szerepe az intenzíven/versenyszerűen sportoló felsővezetők életében

A napjainkban egyre inkább jellemző aktív sportolással kísért felsővezetői lét során az edző, a vezetői munka során a coach személyét szokták hasonló szerepben említeni: mindkettő feladata az, hogy személyre szabottan fejlessze a sportolót, coacheet, hogy eredményesebben, hatékonyabban, sikeresebben végezhesse tevékenységét. Az alábbiakban egy 2017-ben végzett kutatás eredményeit mutatjuk be[1]. A kutatás olyan felsővezetők munkahelyi és sportolás során szerzett élményeit vizsgálta, akik intenzíven, és versenyszerűen sportolnak, heti minimum 8 órát, akár egy iron man versenyen való helytállást tűzve ki célul maguknak.

Bővebben: Edző és coach: metszet(ben) ? Az edző szerepe az intenzíven/versenyszerűen sportoló felsővezetők...

Hírek

Jószolgálati coachinggal az oktatásért, oktatókért

2018. április 18-án 7. alkalommal rendeztük meg azt a rendhagyó civil coaching rapid randit Budapesten, amelynek célja minden évben az, hogyivil szervezeteket támogasson értékes coaching szolgáltatással. A különleges jószolgálati eseménysorozatot 2013 óta nagy érdeklődés övezi, az elmúlt években 350 civil szakember közel 95 millió forint értékben jutott hozzá a díjmentes coaching szolgáltatásokhoz.

Bővebben: Jószolgálati coachinggal az oktatásért, oktatókért

Hírek

A 2018-as országos coaching kutatás eredményei

Business Coach Kft. idén is folytatta a korábbi évek gyakorlatát, és együttműködő partnereivel újra feltérképezte a magyar coaching piac aktuális helyzetét. A kutatást vezető Komócsin Laura PCC az idei ICF Coach Konferencián számolt be az eredményekről. 

Bővebben: A 2018-as országos coaching kutatás eredményei

Interjú

Ha kell, akkor már vicsorogni is tudok…- interjú Kovács Patríciával

Életünk színpadán megannyi szerepet alakítunk. A színészek ráadásul hétköznapi repertoárjukon túl, esténként újabb szerepekbe kirándulnak. Hogyan lehet szinte állandóan szerepben lenni, és mi az, amit magánemberként lehet a színpadi szerepekből kamatoztatni? Kovács Patríciával beszélgettünk.

 

Bővebben: Ha kell, akkor már vicsorogni is tudok…- interjú Kovács Patríciával

Hirdetés

Vélemény

Coaching a sportban

A sportban a mentális felkészítés szerepe ma már megkerülhetetlen, bár sokáig mereven elutasították. Az áttörést ez ügyben a pekingi olimpia hozta, ott a várakozás alatt teljesített a nemzeti válogatottunk, sokan már a vészharangot és megkongatták! Ezzel egy időben, sok – a saját területén sikertelen - szakember is felismerte a piaci rést, és szinte minden fajta képzettség, előélet, valódi tudás nélkül sietett sportolóink „segítségére”.

Bővebben: Coaching a sportban