Van néhány közismert „fekete történet”, amely arról szól, hogyan reagálnak vezetők válsághelyzetekben. Németország egyik leggazdagabb iparmágnása 2009. január elején öngyilkosságot követett el. A Magyarországon is jelenlévő gyógyszeripari vállalat, a Ratiopharm és más nemzetközi konszernek tulajdonosa, Adolf Merckle a családja számára hátrahagyott búcsúlevelében a pénzügyi válsággal indokolta tettét.
Lassan két éve lesz, hogy 2012. február 3-án, péntek reggel leálltak a Malév gépei, s amikor a vezérigazgató a második állománygyűlést tartotta a dolgozóknak a repülőtér 1-es hangárjában, beszéd közben elsírta magát. A svájci szövetségi vasút vezérigazgatója személyesen kért elnézést a fennakadásokért 2013 szeptemberében, amikor az egyik vonat egy biztosítóberendezési hibája miatt hosszabb ideig vesztegelni kényszerült Langenthal állomáson. A személyes bocsánatkérés nem volt véletlen, mivel a vezérigazgató is éppen azon a vonaton utazott.
Az első drámai és megrázó, a második kifejezetten szomorú, míg a harmadig félig-meddig vicces történet, amely három különböző vezetői reakciót mutatott be. Olyan reakciókat, amelyek nyilvánvalóan önvizsgálat után következtek be, olyan belső kérdések utáni válaszcselekedetek lehettek, mint például: „Mi az én felelősségem? Mit tehetek én? Mi legyen a következő lépés? Hogyan tovább?”
Nemcsak a saját viselkedésünk és tetteink, hanem gondolataink, érzelmeink is górcső alá kerülnek az önreflexió során: helyesek azok, vagy helytelenek.
Tévképzetek és tévutak
A saját magunkkal folytatott belső kommunikáció minden helyzetben, életkorban hasznos. Kifejezetten szükségessé válik azonban akkor, ha az önértékelésünkön akarunk dolgozni (pro és kontra), ha valamilyen veszteségélmény ért minket (üzleti vagy magánéleti), s ezt szeretnénk feldolgozni, nehéz helyzetből történő kiútkeresés során, illetve akkor is, ha például komoly döntés előtt állunk, amely választás meghatározza a további utunkat, munkánkat. Jogos lenne a kérdés: vajon miért nem egyértelműen arról írok, hogy az önreflektív viselkedésnek folyamatosan jelen kell lennie egy vezető életében? Nos, egyetértek ezzel, de magaménak érzem Laurent Gounelle francia író egyik gondolatát, miszerint „környezetünk véleményének vagy bizonyos átélt eseményeknek a hatására öntudatlanul is tévképzeteket fejlesztünk ki önmagunkról”. A tévképzetek pedig tévutakra kényszerítenek bennünket, ahonnan csak tudatosan, önismereti munkával kormányozhatjuk vissza magunkat.
Ha tehát arról beszélünk, hogy például egy élethelyzet tisztázásához, javításához, céljaink eléréséhez, boldogulásunkhoz elengedhetetlen az önértékelés és az önreflektív gondolkodásmód, akkor ez egy vezető számára még inkább helytálló. Egyrészt a vezető eredményességét megsokszorozza a tudatos elemzés, másrészt környezetének példát mutat az önvizsgálattal és a szükséges érzés-gondolat-cselekvés korrekciókkal. Az önreflektív működést megkönnyíti egy coach-csal történő közös munka, ha azonban erre nincs lehetőség, maga a vezető is kipróbálhat és alkalmazhat olyan módszert, amely az önelemzést támogatja.
Támogató kérdezéstechnika
A leghatékonyabb eszközt az imént már említett kérdések jelentik, egész pontosan a támogató kérdezéstechnika. Egy-egy nyitott kérdés, az empátiás meghallgatás korántsem csak mások megnyitásához kiváló, hanem önmagunk megértéséhez is használható. Olyan, az információk gyűjtését, a helyzetelemzést segítő kérdéseket tehetünk fel, mint például: Mi történt? Hogyan jutottam ebbe a helyzetbe? Mit szeretnék most tenni? A pontosítást úgynevezett részleteket feltáró kérdésekkel segíthetjük. Olyan kérdések ezek, amelyek az önértés szempontjából fontos, konkrét kérdésre irányulnak: Konkrétan tehát milyen ez a helyzet? Konkrétan mit érzek? Konkrétan mi a felelősségem ebben a helyzetben?
A válaszok alapján továbbmehetünk a konkrétumoktól az általánosabb következtetésekre: Mit üzen számomra ez a mostani eredmény/eredménytelenség? Hogyan tudom saját magam épülésére használni ezt a jelenlegi helyzetet? Használhatunk szintetizáló jellegű kérdéseket is, hogy a nagyobb összefüggések felismerését elősegítsük: Milyen következtetést lehet ebből a helyzetből levonni? Ahhoz, hogy a belső erőforrásainkat, kreativitásunkat beindítsuk, tehetünk fel hipotetikus kérdéseket is: Mi lenne akkor, ha…? Mit tenne a helyemben például XY (egy példakép, az első főnök, stb.)? A provokatív kérdések abban is segítenek, hogy kritikus szemmel tekintsünk saját önreflexiónkra: biztosan a „helyes” választ adtuk-e meg, nem akartuk-e becsapni saját magunkat, nem értük-e be egy kényelmes, elterelő válasszal? Például: Biztosan ez a valódi probléma? Ténylegesen erre a kérdésre kell megtalálnom a választ? Valóban nincs felelősségem ebben a helyzetben?
Önsajnálat és megbocsátás
A kérdések megválaszolásához elengedhetetlen az őszinteség. A hamis, felszínes válaszok csak rosszabb helyzetet eredményeznek, s a tévút tovább folytatódik. A szókimondó és fájdalmas válaszoktól akkor sem kell félnünk, ha azok csalódást okoznak – méghozzá önmagunkból kell átmenetileg kiábrándulnunk. Egyrészt igaza van Pascal Mercier (2011) felfedezésben rejlik az önismeret? Csalódás nélkül hogyan jöjjön valaki tisztába önmagával? A csalódást nem sóhajtozva kellene elviselnünk, mint olyan valamit, ami nélkül bizony jobb volna életünk. Keresnünk, kutatnunk és gyűjtenünk kellene a csalódásokat.”
A csalódások és az önsajnálat azonban káros lehet, ha nem követi azt megbocsátás, önmagunk újraépítése. Ehhez azonban a kérdések és válaszok mellett valóban funkciója van az empátiának, az aktív hallgatásnak és az önmagunk felé áradó értő figyelemnek. Ahhoz, hogy őszinte, belső monológunkat meghalljuk, időnként el kell vonulnunk, hogy fizikailag és mentálisan is csend vegyen körül bennünket. Ebben a csendben képesek vagyunk meghallani az érzéseinket, a vágyainkat, újra fel tudjuk fedezni azokat az értékeket, amelyek irányítanak bennünket, és segítik gondolataink, tetteink értékelését, megértését.
A válaszok előbb-utóbb beindítják a problémamegoldó képességünket, a kreativitásunkat, s cselekvésre ösztönöznek. Amikor elértünk erre a pontra, ne féljünk lépni! Értékeljük ezt úgy, mint új esélyt, önreflexiónk során tudjunk megállni és megünnepelni magunkat, ha egy nehéz helyzetből képesek vagyunk kilábalni, változtatni, vagy új, járható utat találunk.
Önértékelés és önreflexió 7 lépése nehéz helyzetben:
- Teremtsünk fizikai és mentális csendet.
- Adjunk időt, empátiát és értő figyelmet magunknak.
- Ne féljünk kérdezni magunktól, sokat, sokféleképpen!
- Csak az őszinte válaszokat fogadjuk el, ha kell, provokáljuk önmagunkat!
- A válaszok alapján engedjük el a fájdalmat, ha szükséges, bocsássunk meg magunknak.
- Ne elégedjünk meg a gondolatokkal, hanem cselekedjünk, változtassunk!
Ünnepeljük meg önmagunkat, az önreflexiónk eredményességét.
Jegyzetek
- Mercier, Pascal (2011): Éjféli gyors Lisszabonba. Budapest, Ulpius Ház
Márton-Koczó Ildikó
A szerző pszichopedagógus, pasztorálpszichológiai tanulmányokat folytatott, Gordon tréner, executive coach. Tizenkét éves tréneri, és öt éves coach tapasztalata van. Nyolc évet dolgozott az Axel Springer Kiadónál, először a Világgazdaság című napilap foglalkoztatáspolitikai szakújságírójaként és szerkesztőjeként, majd 2008-tól a kiadó egy másik gazdasági kiadványának, a Manager Magazinnak felelős szerkesztője volt 2011 év végéig. Saját fejlesztésű tréningeket tart, főleg vezetői önismeret, karizmafejlesztés és inspiráció, valamint nehéz helyzetek kezelése, döntéshozatal témakörökben. Coachként ugyanezen témák tartoznak a szakterületei közé. A Business Coach Kft. stratégiai partnere.
