Járdán Tamás – Pataki Anna –  Szilágyi Zsófia: A fény, ami utat mutat – Hogyan indíts el változást egy rajzzal

A mai felgyorsult, kiszámíthatatlan világban könnyen elsodorhatnak a hullámok és szem elől téveszthetjük céljainkat. A változásokkal való szembenézés, az egyensúlyunk megtartása és a céljaink tudotosítása azonban kulcsfontosságú a mindennapok során. A Világítótorony rajzalapú coaching eszköz a rajz erejével támogatja a beszélgetőpartnert az optimális irány megtalálásában és a kihívásokkal való megküzdésben.

Mire képes egy toll és egy papír?
A vizualizációnak egyre jelentősebb szerepe van az élet szinte minden területén. A coaching by drawing™ módszer szerint a rajzzal támogatott coaching segítségével hatékonyabban indíthatunk el mélyrehatóbb változást a coaching-jellegű beszélgetések során. Mindehhez nem szükséges rajztudás, csak egy toll és egy papír.
A rajzalapú coachingban, coachingszemléletű beszélgetésben a coachee-val közösen hozzuk
létre, bontjuk ki és értelmezzük a rajzot, együtt kísérletezünk. E folyamat során eljuthatunk
felismerésekhez, belátásokhoz, felfedezhetünk összefüggéseket. A kreatív légkörben
olyan megoldások is születhetnek, amelyeket rajzok nélkül jóval nehezebben, vagy egyáltalán nem fogalmaztunk volna meg.
A rajzalapú coaching során különösen erős jelenléttel tud kapcsolódni a coach a coachee-hoz és viszont. A rajz közös létrehozása, továbbfejlesztése kivételes együttműködést alakíthat ki. A párbeszéd mellett a rajzos coaching eszközök többsége rendkívül eredményesen alkalmazható egyéni felhasználásban, önfejlesztés során is.

A Világítótorony
A Világítótorony eszköz kiválóan támogathatja a beszélgetőpartnert akkor, mikor nehéz kihívással áll szemben, támogatást kér az előtte álló változás végiggondolásában, elveszettnek érzi magát a célja eléréséhez vezető úton, vagy egy változással kapcsolatos helyzetet elakadásként él meg. Az eszköz segít értékelni és tisztábban látni az adott helyzetet és környezetet, meghatározni a célokat, és megtervezni a hozzájuk vezető utat. A Világítótorony eszköz használható egyaránt egyéni, team, life és business coaching helyzetekben is.
A világítótorony a tengeri tájékozódás, a navigáció fontos eszköze. A partok közelében épített világítótornyok tetejéről erős fényjelzést adnak, hogy jelezzék az irányt a hajósoknak éjszaka, vagy rossz látási viszonyok közepette.
A rajz során a világítótorony nem más, mint a kivilágított cél, ami jelzi a kikötőt, ahová el szeretnénk jutni. A hajó, a jármű, amellyel haladunk, a tenger pedig a környezetünk.

  1. ábra

Hogyan használjuk? 

Invitáljuk meg partnerünket a „Világítótorony” eszköz használatára a benne rejlő lehetőségek összefoglalásával! Kitérhetünk arra is, hogyan lehet ez most hasznos a számára, milyen eredményt hozhat. Elsőként rajzoljuk fel a világítótornyot, és kezdjünk a jellemzői átbeszélésével. Bátorítsuk partnerünket, hogy a kérdésekre adott válaszait összegezze a világítótorony mellett!

  • Milyen célt szimbolizál itt most a világítótorony?
  • Hol van ez a világítótorony, hová akarsz eljutni?
  • Mennyire szeretnél eljutni oda?
  • Miért szeretnél eljutni oda?
  • Mi vár ott rád?
  • Milyen messze van?
  • Hol tartasz most a teljes utat tekintve?
  • Mennyire erős a világítótorony fénye?
  • Mennyire bízol a fényében?
  • Ki gondozza benne a fényt?
  • Mennyire egyszerű vagy nehéz eljutni oda?

Ezután rajzoljuk fel a hajót, és folytassuk a jellemzői átbeszélésével. Bátorítsuk partnerünket, hogy a kérdésekre adott válaszait összegezze a hajó rajzához kapcsolva!

  • Milyen hajó ez?
  • Hogyan neveznéd el a hajódat?
  • Milyen állapotban van a hajód?
  • Ki ennek a hajónak a tulajdonosa?
  • Ki a kapitány ezen a hajón?
  • Mi a véleményed arról, hogy ő a kapitány?
  • Mi a te szereped a hajón?
  • Milyen személyzet van a hajón?
  • Kiről gondolod, hogy jó, hogy itt van veled a hajón?
  • Kinek nem örülsz annyira, hogy itt van a hajón?
  • Kinek kellene itt lennie még?
  • Mi az utadon a következő navigációs pont?
  • Ki segít navigálni?
  • Hogyan tudod tartani az irányt?
  • Jelenleg milyen ütemben halad ez a hajó?
  • Mi segíti a hajó haladását?
  • Mi gátolhatja a hajó haladását?
  • Mitől tudna gyorsabban haladni a hajó?

Végül rajzoljunk fel néhány hullámot, és folytassuk a tenger állapotának átbeszélésével. Bátorítsuk partnerünket, hogy a kérdésekre adott válaszait összegezze a tenger rajzához kapcsolva!

  • Hol vagy most, milyen tengeren?
  • Mit látsz magad körül, ha körbenézel?
  • Mi jellemzi a helyzetedet, pozíciódat?
  • Merről fúj a szél? Mit jelent ez az utadra nézve?
  • Mennyire tudsz egyenesen haladni a világítótorony felé?
  • Van-e valamilyen áramlat, ami eltéríthet?
  • Milyen lehetőségeket rejt ez a tenger?
  • Milyen zátonyokat, akadályokat látsz már most?
  • Milyen zátonyok, még nem látható akadályok lehetnek még az úton?
  • Mennyire hullámzik ez a tenger?
  • Van-e olyan hullám, amelyet meg tudsz lovagolni?
  • Milyen időjárásra számítasz a világítótorony felé vezető úton?

2. ábra

Annak érdekében, hogy minél teljesebb legyen a coaching beszélgetés, használhatjuk az alábbi összegző kérdéseket:

  • Milyen érzések vannak most benned az utazással kapcsolatban?
  • Hogyan neveznéd ezt az utazást?
  • Milyen hajósnak tartod magad?
  • Milyen tanulságot tudnál most behozni egy korábbi, hasonló utazásból?
  • Ebben a pillanatban mit tartasz a legfontosabbnak ebben az utazásban?
  • Ha most egyetlen dolgot megváltoztathatnál, ami jelentős hatással bírna az utazás sikerére, mi lenne az?
  • Mit gondolsz, milyen hatással lehet a jövődre ez a végiggondolt utazás?
  • Kinek mutatnád meg elsőként ezt a rajzot?
  • Mit tennél most legszívesebben?
  • Ki, mi és hogyan tud ebben támogatni?
  • Mekkora elkötelezettséget érzel most magadban az utazás megvalósítására?
  • Hogyan tud ez a beszélgetés még segíteni neked itt és most?
  • Mikor sikeres ez az utazás?
  • Mire számítasz, milyen lesz a hajó kikötése?
  • Mi vár rád a kikötőben?
  • Mi történik a kikötés után, ha megérkezel a világítótoronyhoz?
  • Mi történik a kikötés után a hajóval és a személyzettel?
  • Mi változik meg a sikeres utazás után?

“Érzem, tudom, hogy jó lesz ott nekem”

Nóra elvált fiatal nő, aki szeretné a karrierjét tovább építeni, ezért beiratkozott az egyetemre posztgraduális pszichológus képzésre. Most az első félév közepén tart. Sokféle érzés és gondolat kavarog benne a tanulmányaival kapcsolatban, erre a témára szeretne ránézni a beszélgetésen. 

Rajzolás közben megosztja, hogy mindig is pszichológus szeretett volna lenni. A világítótorony számára egy vonzó, világító szív. Egyedül evez egy SUP-on. A tengerről azt mondja, hogy a hullámok nem is annyira külső tényezők, hanem leginkább saját, kétkedéssel teli gondolatai azzal kapcsolatban, hogy tudja-e teljesíteni ezt a három évet. Még nem látja pontosan, mi lesz, miután lediplomázott, „de érzem, tudom, hogy jó lesz ott nekem” – mondja.

3. ábra

“A határidő a legfenyegetőbb hullám”

Gábor festőművész, aki hat művésztársával együtt közös kiállítást szervez egy kisváros művelődési házában. A város vezetése Gábor elmondása szerint nem támogatja a kiállítást, mert a gyűjteményből egyes festményeket túl provokatívnak tart, ráadásul a kiállítás tervezett helyszíne közvetlenül egy egyházi gimnázium szomszédságában van.

A világítótorony itt a kiállítás megnyitó eseménye. Gábor egy kör alakú gumicsónakot rajzol, amelyben heten ülnek: Gábor és hat társa. A csapat Gábor szerint rendkívül lelkesen evez, ugyanakkor mindenki a saját ütemében és sokszor nem egy irányba, ezért a csónak körbe-körbe halad. Gábort nevezték ki kormányosnak az evezős csónakban, ő azonban nem tartja magát elég fegyelmezettnek az ütem diktálásához.

Nagy a tét, hogy időben odaérnek-e a csónakkal a kikötőbe, elkészül-e a projekt a beharangozott időpontra. A határidő a legfenyegetőbb hullám. Gábor saját bevallása szerint emiatt nem alszik túl jól mostanában. Arra számít, hogy a kikötő már csendes lesz, a megnyitó után sokkal nyugodtabb időszak jöhet.

4. ábra

A rajz nem vész el

A coachee által létrehozott tartalom a vizualitás teremtő erejével módszeresen támogathatja őt a beszélgetés után is. Dolgozhat a rajz továbbgondolásán, használhatja inspirációforrásként, ellenőrzőlistaként, sorvezetőként, segítségével felidézheti az erősségeit, eddigi eredményeit, növelheti az önbizalmát, támogathatja a céljai megvalósításában, erősítheti döntéseiben, személyes fejlődésében azáltal, hogy bizonyos időközönként rá-rápillant, kézbe veszi, szemlélődik felette, módosítja vagy kiegészíti.

Az eszköz forrása: Járdán Tamás, Pataki Anna – Coaching by drawing™ Hogyan indíts el változást egy rajzzal (2021) Hvg Könyvek, Budapest

Lépj velünk kapcsolatba!