Papok a vezetőképzésben?

Pál Feri atya is előad a 21. Századi Csúcsvezetői Szabadegyetemen, amelyen a legújabb kor kihívásaira készítik fel a menedzsereket. A katolikus pap és mentálhigiénés szakember a vezetői önismeretről és a motivációról is tart előadást, de mellette világbajnok vitorlázó, pszichológusok, csúcsvezetők is megosztják, hogyan lehet motiváló, hatékony vezetővé válni a gyorsan változó piaci és társadalmi környezetben.

Sokakat meghökkenthet, mit keres egy pap a csúcsvezetőket továbbképző kurzuson, ám ahogyan Pál Feri atya fogalmaz, „a papnevelő intézeti évekkel együtt már 27 éve tartozom ugyanahhoz a multihoz, aminek több mint 1 milliárd ember a tagja” – ami azt is jelenti, hogy a népszerű katolikus lelkipásztor jól tudja, mit jelent hierarchiában működni. Ezért is kérhették fel a 21. Századi Csúcsvezetői Szabadegyetem alapítói arra, hogy tapasztalataival és időnként unortodox meglátásaival segítsen tovább képezni azokat a hallgatókat, akik elsősorban közepes- és nagyvállalatok vezető beosztásából érkeztek.

„Tanácsadói és coaching tapasztalataink alapján kiderült, hogy a felső vezetők számára nem elégséges az a tudás, amit akár évtizedekkel korábban megszereztek a közgazdászképzéseken, ezért arra gondoltunk, hogy a felmerült igények alapján összeállítunk egy olyan, tréningszerű programot, ahol a maguk szakterületének a legjobbjai gyakorlati készségfejlesztés keretében adják át évtizedek alatt kiérlelt tudásukat” – ezt már Komócsin Laura executive coach mondja, a Business Coach Kft ügyvezetője, a Szabadegyetem alapítója. Éppen ezért szerepel az előadók között Litkey Farkas, a balatoni Kékszalag verseny 11-szeres győztese, a Soling hajóosztály világbajnoka vagy a Forbes és a Harvard Business Review által a világ egyik legbefolyásosabb menedzsment gondolkodójának tartott Marshall Goldsmith oktatási segédanyaga.

Kérdés persze, mit tud ehhez hozzátenni egy szerény, magasugró bajnokból lett katolikus pap? Nos, Pál Feri atya nem menedzsment, hanem mentálhigiénés előadást tart, mivel meggyőződése szerint, az a vezető, aki jól érzi magát a bőrében, sokkal közelebb van a kreativitásához, az energiáit a fejlődésre, a növekedésre tudja fordítani, nem az önvédelemre, vagy önmaga stabilizálásra. Nem véletlen – mondja Pál Feri –, hogy az önismeret témája ma már a legfontosabb üzleti lapok címlapján szerepel. Persze, a lelkipásztor sem gondolja, hogy meg lehet spórolni a vezetést stressz nélkül. Úgy véli azonban, ha sikerül hatékony, belső önjutalmazó rendszert kiépíteni, akkor „az emberek a munkavégzés közben is kisebb-nagyobb örömöket, hálát élnek át. Tehát nemcsak a célba jutáskor sóhajtanak föl, hanem maga a folyamat is örömforrássá válhat.” Ennek kialakításában a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Pál Feri is segíteni fogja a szabadegyetem hallgatóit, mert meggyőződése szerint az, hogy mennyire ismeri és becsüli magát a vezető, milyen minőségűek a kapcsolatai, „meghatározza, hogy tud-e aludni éjszaka, esetleg kényszerevéssel vagy ordítozással vezeti le a feszültséget.” Előadásában kitér arra is, hogy a sikeres emberek különösképpen veszélyeztettek a tekintetben, hogy egyéniségük és készségeik erős részét és annak megjelenítését dolgozzák ki, ez azonban 40 éves kor felett szétzilálhatja az embert, mert „mindnyájunknak van gyenge, esendő, sebzett része”.

Lépj velünk kapcsolatba!