Vajon kinek az érzelme?

Megközelítések, módszerek a coach és a coachee érzelmeinek a szétválasztására
A coaching folyamata során nem csak az ügyfélben, hanem coach-ként bennünk is folyamatosan érzelmek keletkeznek (pl. bosszúság, lelkesedés, tehetetlenség, hála, összezavarodottság, megkönnyebbülés). Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy valójában kinek az érzelme ez: a coachee-é vagy az enyém, mint coach-é? Tapasztalataink szerint akkor a legnehezebb szétválasztani, hogy kié a felbukkanó érzelem, amikor valamelyik vakfoltunkat érinti, azaz olyan működésmódunkkal kapcsolatos, melyre mi magunk nem látunk rá, nem vagyunk tudatában.

A cikkben olyan – egymástól látszólag távol álló – elméletek „morzsáit” mutatjuk be, melyek a coach-ban keletkező érzelmek keletkezésével kapcsolatosak, majd ezeknek az elméletnek az integrálásával felvetünk egy lehetséges módszert a coach és a coachee érzelmeinek szétválasztására, és az ezekkel való tudatos munkára.

Cikkünk alapjául az ICF Coach Klub-ja keretében megtartott workshop-unk szolgált, melyen 18 coach kolléga segítségével gondolkodtunk együtt a coach és a coachee érzelmeinek szétválasztási lehetőségeiről.

Viszontáttétel a pszichoanalízisben

Majdnem száz éve tudjuk, hogy egy terápiás kapcsolatban mindkét félben – így a terapeutában is – megjelennek érzelmek. Az indulatáttétel és a viszontáttétel a pszichoanalitikus terápiából ismert fogalmak, egyben a módszer fontos eszközei is.

Az indulatáttétel a kliensnek a terápia során kialakuló érzelmi kötődése terapeutájához. Ez lehet erős pozitív érzelem (pl. szerelem), de a terápiás kapcsolatban keletkezhet negatív érzelem is (pl. düh, harag, kritika). Az áttétel felbukkanása szinte törvényszerű a terápiás kapcsolatban. A terápiában a kliens korábbi fontos személyhez kötődő érzelmi viszonyulását ismétli meg, teszi át terapeutájára; tudattalan vágyait a terapeutára vetíti ki a terápiás kapcsolat keretében. Az áttétel elemzése a pszichoanalízis sarkalatos pontja.

Témánk szempontjából azonban még ennél is fontosabb a viszontáttétel, amely a terapeuta kliens felé kialakuló érzelmeit jelenti. A viszontáttételről először 1910-ben tett említést Freud Junggal való magánlevelezésében, aki egyik fiatal női páciensével szerelmi kapcsolatba keveredett. Freud szerint a viszontáttétel leküzdése a terapeutának nehéz feladat, és veszélyeztetheti a terápia sikerét.

1918-ban Ferenczi Sándor beszélt ismét a viszontáttételről egy budapesti pszichoanalitikus konferencián. Freud-dal ellentétben úgy vélte, hogy a viszontáttétel talán nem is baj.

A viszontáttétellel kapcsolatban Paula Heimann és Heinrich Racker 1950-es években publikált cikkei hoztak igazi áttörést. A szerzők a viszontáttétel felszínre hozása, mint a pszichoanalízis technikájának alapvető eleme mellett érveltek. Úgy vélték, az analitikusnak a viszonáttétel keretében megjelenő érzéseit fel kell ismernie, elemeznie kell, mivel ez elősegíti a terápiás folyamatot.

Jelenleg a legtöbb pszichoanalitikus amellett érvel, hogy viszontáttétel nélkül nincs analízis, elemzése elengedhetetlen. Prediszpozícióként állandóan jelen van, bármikor aktualizálódhat, hiszen minden áttétel viszontáttételt provokál. Az analitikusnak a viszontáttételét értelmeznie kell, és vissza kell jelentenie a páciensnek, mivel ez a terápiás folyamatot elősegíti (Flaskay, 2006).

A terapeuta tehát felkészülhet a viszontáttétel megjelenésére, és szupervíziós ülései során feldolgozhatja kliense felé irányuló érzelmeit. Ha okosan kezeli ezeket az információkat, akkor sokat megtudhat a kliensében lezajló folyamatokról, és értékes információkat nyerhet önmagáról is.

Nyilvánvaló, hogy coach-ként túlmutat kompetencia határainkon a terápia minden formája, és ez által a viszontáttétel pszichoanalitikusok általi alkalmazása is. Az indulatáttétel és viszontáttétel mechanizmusával azonban érdemes tisztában lennünk, hiszen ezek bármely segítő kapcsolatban megjelenhetnek.

Tükörneuron-elmélet

A tartalmas emberi kapcsolatok egyik alappillére, hogy képesek vagyunk ráhangolódni a másik érzéseire, hangulataira. Ezt a képességünket hívjuk empátiának, mely az érzelmi intelligencia egyik fontos eleme. Ennek neuropszichológiai hátterével foglalkozik Joachim Bauer „Miért érzem azt, amit te” című könyve, mely a jelenséget a tükörneuronok működésével magyarázza.

Laboratóriumi kísérlettel igazolták, hogy van bennünk egy spontán késztetés arra, hogy a másik ember érzelmeket kifejező arckifejezését visszatükrözzük. Tükörneuronoknak nevezték el azokat az idegsejteket, amelyek képesek a saját testünkben is kivitelezni egy meghatározott cselekvési programot akkor is, ha csak megfigyeljük a másik embert, aki a cselekvést végrehajtja. Ez a rezonanciaviselkedés tudat alatt történik. Az észlelések nemcsak tárolódnak, hanem reakciókat, saját cselekvési késztetéseket, testi, lelki változásokat is el tudnak indítani. Az így észlelt érzelmek képezik az empátia alapját.

Az érzelmi együttrezgésen túl a tükörneuronok létezésének köszönhetően kialakul bennünk az intuíció is: annak sejtése, hogy mi várható a jövőben. Ez azt jelenti, hogy egy adott helyzetből észlelt részjelenségek is elegendők ahhoz, hogy következtessünk a teljes cselekvéssorra. A következtetést a cselekvésvezérlő neuronok által tárolt programok alapján vonjuk le, ezek a programok az egyén korábbi tapasztalatain alapulnak. Ez veszélyes helyzetekben akár a túlélés záloga is lehet. Nem életveszélyes helyzetekben is nagyon hasznos képesség, pl. segít abban, hogy megérezzük másokon, mi a helyzet velük, és. akár szavaikkal ellentétben is felismerjük, hogy mi a valódi szándékuk, vágyuk.

Miért fontos ez nekünk, akik a segítő szakmában dolgozunk? Egyrészt azért, mert igazolja, hogy képesek vagyunk a másik érzéseit érezni, és ez ösztönösen történik. Másrészt rámutat arra, hogy az intuíciónak köszönhetően képesek vagyunk továbbgondolni az észlelt jelenséget, megérezni azt, amit a másik fél esetleg még nem ismer fel saját magában. Harmadrészt rávilágít arra, hogy az azonosított érzelmek a saját korábbi mintázataikhoz, tapasztalatainkhoz kapcsolódnak, emiatt torzíthatnak is.

A torzítás csökkentése érdekében fontos, hogy a spontán jelentkező érzelmeket racionálisan is végiggondoljuk. Ez lassabb folyamat, és itt is lehet tere a félreértelmezésnek. Ám, ha a spontán és a racionális helyzetértékelés is egy irányba mutat, akkor bízhatunk abban, hogy a helyzetértékelésünk korrektül tükrözi a valóságot.

A segítő kapcsolatban megjelenő érzelmeket mindezek alapján három csoportba sorolhatjuk:

Konkordáns érzések – azoknak az érzéseknek, hangulatoknak, gondolatoknak az intuitív átélése/megértése, amelyeket a segítő és a másik személy is érez, és amiről a másik is be tud számolni.

Komplementer tükrözés – azoknak a cselekvéseknek és észleléseknek a kiegészítő megértése, amelyek a segítőben megjelennek, de a másik személy nem tud beszámolni róluk (pl. szorongás, félelem).

Saját érzések – a segítő korábbi tapasztalatához kapcsolódó saját érzelmek.

A vakfoltot számunkra a komplementer és saját érzések összemosódása jelentheti. Talán ezért is javasolja Vogelauer (2008), hogy az az ideális, ha a coachee témája nincs sem túl távol, sem túl közel a coach aktuális problémáihoz. Így biztosítható az az empátia, ami nem mossa össze a saját érzelmeket a komplementer érzésekkel.

A workshop során, 18 tapasztalt coach kolléga segítségével az alábbi módszereket gyűjtöttük össze a két „összemosható” kategória – azaz a komplementer érzelmek és a coach saját érzelmei –  szétválasztására:

A coaching ülés során (a „helyzetben”) alkalmazható módszerek:

• „Hátrébb csúszni”
• Story telling
• Rajtakapni magunkat a fókuszvesztésen
• Összefoglalás alkalmazása
• Távolság, rendszer
• Saját testre figyelés
• Leállítani a folyamatot
• Kiemelni magunkat a komfortzónából
• Metaforák alkalmazása
• Disszociáció
• Érzelmekre rákérdezni

A coaching ülésen kívül alkalmazható módszerek:

• Önismeret fejlesztése
• Ülés visszahallgatása
• Szupervízió

A fentieken túlmenően, ezeket mintegy kiegészítve kísérletet tettünk egy további módszer kipróbálására annak érdekében, hogy bővítsük eszköztárunkat a coach és a coachee érzelmeinek szétválasztása területén.

Érzelmek és szükségletek kapcsolata

Mind a transzformatív mediáció, mind pedig az erőszakmentes kommunikáció elméletéből jól ismert, hogy érzelmeink mögött bizonyos szükségletek állnak – pl. negatív érzelmek akkor keletkeznek bennünk, ha fenyegetve látjuk fizikai túlélésünket vagy fejlődésünket.

Sites (1993, idézi Kertész, 2010) szerint az alapvető érzelmekhez bizonyos szükségletek társíthatók:

A félelem – a biztonság szükséglete

A tényleges vagy az elképzelt fenyegetettség félelmet hív elő. A félelem, mint érzelem mögött tehát a biztonság szükséglete húzódik meg, mely egyaránt jelenthet fizikai, érzelmi, vagy akár egzisztenciális biztonságot.

A düh – a megértés szükséglete

Általában akkor leszünk dühösek, ha nem az történik, mások nem olyan módon kezelnek, mint ahogyan arra számítottunk. Ilyenkor a körülöttünk lévő világ jelentését éri támadás, és a jelentés visszaszerzésére törekszünk. Így tehát a düh megfelelője a szükségletek nyelvén a megértés: az, hogy a világ számunkra is érthető jelentéssel bírjon. A másik ember felé irányuló düh tehát akkor múlik el, ha jelentést tudunk tulajdonítani viselkedésének, megértjük mit miért tett.

A bánat – az önbecsülés szükséglete

A bánat érzését akkor tapasztaljuk, ha az önbecsülésünk sérül, mivel nem kapunk megfelelő elismerést vagy elutasítóan viselkednek velünk. Pl. egy közeli hozzátartozó elvesztése, a munkahely megszűnése vagy nyugdíjazás esetén elvész az elismerés forrása, így az önbecsülés csökken, és kialakul a bánat érzése.

Az elégedettség (boldogság, öröm) – a fenntarthatóság szükséglete

Az elégedettség érzéséhez szükségünk van egyfajta bizalomra, hogy a pozitív érzelmek hosszú távon fennmaradnak. Az elégedettség, boldogság, öröm megfelelője a szükségletek szintjén tehát a fenntarthatóság.

A transzformatív mediáció elmélete szerint a mediált felek az érzelmek útján a szükségleteiket próbálják kifejezni (biztonságra vágynak, szeretnék megérteni a másik motivációit, erősíteni sérült önbecsülésüket és szeretnék, ha a másik fél viselkedésében bekövetkezett változások tartósak lennének). Természetesen nem kizárólag érzelmi szükségletek léteznek (vannak pl. fiziológiai szükségleteink is), az érzelmek mögött viszont szükségletek bújhatnak meg – ezek felismerése és kezelése a mediáció feladata.

Véleményünk szerint ez az elmélet a coaching folyamatában is alkalmazható, hiszen az érzelmek mögött a coaching-ban is tetten érhetők a szükségletek. A coach és a coachee érzelmeinek szétválasztására egy újabb módszer lehet, ha az érzelmek mögött meghúzódó szükségletekre nézünk rá, és tesszük fel a kérdést: ez valójában kinek a szükséglete: az enyém, mint coach-é vagy a coachee-é?

Workshop keretében teszteltük a módszert, és tártuk fel a coach érzelmei mögött meghúzódó szükségleteket. Ez alapján összeállítottunk egy olyan táblázatot, mely valós coaching szituációkban felbukkanó érzelmek mögött meghúzódó szükségleteket tartalmaz:

További fontos szükségletek lehetnek a következők: bizalom, rend, csend, nyugalom, törődés, tisztelet, kiszámíthatóság, odafigyelés, megbecsülés, figyelmesség, szabadság, önállóság, kényelem, türelem, megbízhatóság, felelősségvállalás, empátia, kommunikáció, egyenlő bánásmód, értelem, kiszámíthatóság, hit, remény, egyenrangúság, közelség, igazság, szépség, tisztánlátás, játék, spontaneitás, harmónia, ihlet stb.

Megközelítésünk túlmutat az adott coaching szituáción, hiszen a coach szükségletei között olyanok is megjelenhetnek, melyek általánosabbak és magával a coach szereppel kapcsolatosak. Közismert ugyanis, hogy sokféle okból választhat valaki segítő foglalkozást. A coach szakmába nemcsak egészséges, hanem diszfunkcionális indítékok, szükségletek is vezethetnek (pl. érzelmi problémák, kapcsolatvágy, másokon keresztül élni az életet, fokozott szeretetszükséglet, éretlen autoritás, a kapcsolat „uralásának” vágya stb.) Ezek az esetleges diszfunkcionális szükségletek olyan érzelmeket válthatnak ki a coach-ban, melyek hátráltathatják az eredményes coaching folyamatot. Mindez ismételten az önismeret fontosságára hívja fel a figyelmet, mely elengedhetetlen a coach jelenlétéhez (4. számú ICF kompetencia) – ahhoz, hogy magabiztosan viszonyuljunk az erős érzelmi helyzetekhez, jól kezeljük saját érzéseinket, és ne hagyjuk, hogy az ügyfél érzései maguk alá gyűrjenek.

Chrenóczy-Nagy Judit és Csányi Zsuzsanna

Felhasznált irodalmak:

Bauer J. (2010): Miért érzem azt, amit te? Ursus Libris.
Flaskay G. (2006). A viszontáttételről, Pszichoterápia, (15) 6: 432-441.
Kertész T. (2010): Mediáció a gyakorlatban. Miskolc; Bíbor Kiadó.
Vogelauer W. (2008): Coaching a gyakorlatban, Beehive Kiadó.