Új téma, új módszer – Beszámoló az MCE első idei előadásáról

A Magyar Coach Egyesület 2012-2013 évadi előadásainak első témáját Sz. Fekete Éva hozta Zsonglőrködés a coaching módszerekkel címmel.

Interaktív előadást tervezett, ami nem is lett volna újdonság az MCE rendezvényein. Ami megvalósult, az azonban ennél sokkal több volt.

A Magyar Coach Egyesület 2012-2013 évadi előadásainak első témáját Sz. Fekete Éva hozta Zsonglőrködés a coaching módszerekkel címmel.

Interaktív előadást tervezett, ami nem is lett volna újdonság az MCE rendezvényein. Ami megvalósult, az azonban ennél sokkal több volt.

Szakmai beszélgetés alakult ki egy eset kapcsán, amit Éva moderált. A közös gondolkodást, az azonnali bevonódást azzal érte el, hogy mindjárt az elején tisztázta: a személyiségünk megérzi, hogy milyen módszert használunk egy-egy folyamatban. Minél többet tanultunk, minél többet tapasztaltunk, annál nagyobb az esélye, hogy a coaching folyamatban a partner személyiségéhez és helyzetéhez igazodóan tudjuk alkalmazni az egyes módszereket. Ott és akkor. Bízva az intuícióinkban.

Éva példája kapcsán négyféle módszert is alkalmazni kellett a coaching folyamat sikere érdekében. Ennek ismertetése jó alkalom volt arra, hogy kapcsolódhassunk mi is a saját tapasztalatainkkal, kérdéseinkkel. Konkrét eseteket, helyzeteket vetettünk fel, és közösen próbáltunk megoldást is találni.

Az MCE előadásait jellemző új módszert is pontosan ez jelenti. A szervezők már az őszi programjaink tervezésekor elhatározták, hogy az idei év mottója a következő: "Tanuljunk minél többet egymástól! Beszéljük meg!"

Ezen az előadáson lehetőségünk volt hangosan gondolkodni, megbeszélni konkrét szituációkat, ötletet szerezni vagy éppen megerősítést kapni saját coaching dilemmánkhoz. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül.

Horváth Márta

 

Horváth Márta

A szerző marketinges közgazdaként 12 éve már csak a közvetlen emberi kommunikációval foglalkozik trénerként. Harmadik éve business coachként is ugyanazt vallja: minden ember értékes, és támogató, motiváló közegben a legtöbbet tudja kihozni magából. A Magyar Coach Egyesület alelnöke, a Magyar Coach Szervezetek Szövetsége Etikai munkabizottságának a tagja.

 

Lépj velünk kapcsolatba!