Menkó Zsuzsi

Integrál szemléletű coach, art coach, stratégiai tanácsadó, LEGO® Serious Play® facilitátor

Hiszem, ha rálépsz az önismeret útjára, onnantól kezdve folyamatos fejlődésben maradsz.

Nálam 2017-ben kezdődött, amikor négy Abu Dhabiban, egy olaj-és gázipari cégnél eltöltött év után rossz közérzettel hazatértem Magyarországra, hogy foglalkozzak végre magammal. Szembesültem olyan társadalmi problémákkal, mint például az egyenlőtlenség, kizsákmányolás vagy éppen a materialista értékek lélekölő hajszolása, aminek hatására el kezdtem változtatni az értékrendemen. Ugyanakkor rengeteget tanultam vezetői és munkastílusokról és szociálisan érzékenyedtem ebben az erősen multikulturális közegben.  Hazatérve egy munkával teli önreflektív időszak vette kezdetét. Mindamellett, hogy komplex iparági szervezetek működésében navigáltam tanácsadóként és vezetőként,  figyelmem egyre inkább az emberek működésének megértése és a velük való konstruktív együttműködés felé irányult.

Az, hogy valójában mi is az értő figyelem, azt a coachcsá válásom során tanultam meg. Olyan emberi kapcsolatokban fejlődtem, ahol jelen volt az érzelmi intelligencia, a partnerség, a feltétel nélküli elfogadás és a fejlődési potenciálomnak a személyre szabott maximalizálása.

Számomra a coaching több, mint egy szakma. Nekem egy szemlélet, etika, egy emberi magatartás, ahogy bánunk egymással. Célom, hogy kellő érzékenységgel, ugyanakkor célzott intervenciókkal emeljem a hozzám fordulók tudatosságát önmagukkal és a világgal kapcsolatban egy teljesebb élet kibontakozása reményében.

Jelenleg az EMCC égisze alatt dolgozom a coach minősítésemen, szervezetfejlesztő trénernek tanulok és NLP-vel is foglalkozom. LEGO® Serious Play® facilitátorként egy kreatív, out-of-the-box módszertannal csapatokat építek, kommunikációt fejlesztek. Hosszútávon szervezetek és vezetők érzelmi intelligencia fejlesztését tűztem ki célul. Mindemelett járok egy zen buddhista utat, nap mint nap gyakorlom a nem tudhatót és törekszem tisztán tartani a pillanatot, hogy helyes irányvétellel éljem az életem.

Author - Menkó Zsuzsi

Lépj velünk kapcsolatba!