Coworking – kicsit másként. Interjú a Kaptár létrehozóival

Igen beszédesek a következő sorok, amelyeket a nemrégiben megnyílt Kaptárban megforduló, dolgozó egyik ügyféltől, Varga Leventétől (Inther Logistics Engineering, IT szakértő) származnak.

„Freelancerként jópár közösségi coworking irodában megfordultam már, de eddig a Kaptár keltette bennem az egyik legpozitívabb benyomást. A hasonló közös irodák közül egyébként számomra a Kaptárt igazán az különbözteti meg, hogy itt tényleg nagy hangsúlyt fektetnek a közösség formálására: közös borozások, előadások, sportesemények és egyéb közösségi programok vannak szinte minden héten. Ezek miatt én kifejezetten tudnám ajánlani azoknak, akik hozzám hasonlóan izoláltan dolgoznak, de fekvése és az igényes belső miatt egy-egy alkalmi látogatásra, tárgyalásra is tökéletes."

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

Igen beszédesek a következő sorok, amelyeket a nemrégiben megnyílt Kaptárban megforduló, dolgozó egyik ügyféltől, Varga Leventétől (Inther Logistics Engineering, IT szakértő) származnak.

„Freelancerként jópár közösségi coworking irodában megfordultam már, de eddig a Kaptár keltette bennem az egyik legpozitívabb benyomást. A hasonló közös irodák közül egyébként számomra a Kaptárt igazán az különbözteti meg, hogy itt tényleg nagy hangsúlyt fektetnek a közösség formálására: közös borozások, előadások, sportesemények és egyéb közösségi programok vannak szinte minden héten. Ezek miatt én kifejezetten tudnám ajánlani azoknak, akik hozzám hasonlóan izoláltan dolgoznak, de fekvése és az igényes belső miatt egy-egy alkalmi látogatásra, tárgyalásra is tökéletes."

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

MC: Körül tudnád írni mi pontosan a Kaptár, és milyen elképzelések nyomán hoztátok létre?

K: A KAPTÁR egy közösségi iroda és tér, ahol dolgozni, alkotni, megbeszélni, kapcsolódni és szórakozni lehet. Megálmodtuk, hogy nekünk milyen irodára lenne szükségünk, és megvalósítottuk.

Egy kis, független szervezetfejlesztő tanácsadó cégben dolgozunk hárman alkotók, imádjuk a szabadságunkat, hogy gyakran alakul spontán módon a napunk, sokat találkozunk másokkal, jövünk-megyünk a városban, az országban. Közben pedig mi is vágyunk arra a szociális élményre, hogy lehessen kapcsolódni, barátkozni hasonló emberekkel is, akikkel nem dolgozunk együtt, de körbevesznek minket, ahogy ez a nagyobb vállalatoknál is létezik. Ezek a kapcsolódások színessé, változatossá teszik a napjainkat, inspirációt és szórakozást nyújtanak, amikor szükségünk van rá, és meghagynak minket szabadnak és könnyednek, hogy ezt ne kényszerből vagy illemből tegyük. Vagyis az én választásom marad, hogy egyik nap külön vonulok koncentrálni, egy másik nap pedig beszélgetünk, ebédelünk közösen.

Biztosak vagyunk benne, hogy sokan vannak még így, kis csapatokban vagy egyedül dolgozók, akik most még otthon vagy kávézókban dolgoznak – ahogy mi is tettük –, viszont vágynak egy stabil, barátságos, mégis reprezentatív helyre, ahol zavartalanul dolgozhatnak, és az ügyfeleiket is büszkén fogadhatják. Képzeljetek el egy kávézót, egy vidám nappalit, ahol ideálisak a munkafeltételek, ismeritek azokat, akik körülöttetek ülnek, tudjátok, hogy mihez értenek, mivel foglalkoznak, és ők is ismernek titeket. Ez a KAPTÁR.

MC: Milyen szolgáltatásokat tud nyújtani a KAPTÁR az oda látogatóknak?

K: Ahogy az már az előző kérdés alapján is körvonalazódik, a KAPTÁR szolgáltatása maga a tér, mely a munkahelyed és bázisod lehet, az írható falú tárgyalók és coaching szobák, melyekben megbeszélhetsz, dolgozhatsz az ügyfeleiddel, és akár hivatalos székhelyedet is ide rakhatod. Számunkra persze a legfontosabb szolgáltatás a közösségfejlesztés, a munkánkból adódóan kipróbált eszközök és szép tapasztalatok állnak rendelkezésünkre ezen a téren.

Ezek mellett klasszikus irodai szolgáltatásokat is nyújtunk, mint a zárható irodai szekrények, a projektor, a nyomtató/fénymásoló/szkenner, az önkiszolgáló kávézó és konyha vagy épp a 12 órás folyamatos jelenlét és támogatás reggel 8 és este 8 között a recepciós pultnál.

A KAPTÁR sportoló- és biciklibarát iroda, így zuhanyzásra is van lehetőség, de büszkék vagyunk arra is, hogy mozgáskorlátozottak is akadálymentesen igénybe vehetik a teret, és persze ne felejtsük el a reggeli és esti programokat, amelyek sok élményt és kapcsolódási lehetőséget kínálnak akár szakmai, akár kulturális téren.

MC: Amikor először a Kaptárban jártam, említetted, hogy a szolgáltatásaitokat igénybe vevők azért jönnek hozzátok dolgozni, hogy ne legyenek egyedül, mások pedig éppen azért, hogy egy munkahelyi csapatból kiszakadjanak, és egyedül legyenek. Milyen hatással van a kreativitásra, teljesítményre a csapat?

K: A KAPTÁRnak a küldetése, hogy teret adjon, amiben mindenki szabadon és komfortosan kapcsolódhat egymáshoz. Maga a hely, a feltételek már önmagában is lehetőséget biztosítanak az ismerkedésre. Azonban szervezet- és közösségfejlesztőként mi még ennél is többet szeretnénk nyújtani az itt dolgozóknak. Rendszeresen vannak zárt közösségi estek, ami egymás kötetlen megismerésére, közös élményszerzésre nyújtanak teret. Emellett a napi irodavezetői jelenlét, a folyamatos visszajelzések gyűjtése, az emberek egymásnak történő bemutatása mind azt hivatott szolgálni, hogy a KAPTÁRban dolgozók egymást ismerve dolgozzanak együtt.

A teljesítményre, kreativitásra pedig serkentőleg hat, hogy akik ezt választják, a saját tevékenységükre fókuszálva, de mégis egy olyan közösségben dolgoznak, ahova tartoznak, amire ők maguk is hatással vannak, és ahonnan bizton számíthatnak támogatásra, ötletekre vagy épp csak egy őszinte „hogy vagy?”-ra.

MC: Mi a tapasztalatotok, mikor jelent támogató, és mikor visszahúzó erőt a csapatban való munka?

K: A közösség és az ezzel járó élmény az identitásunkká válik. Ha ezt megértjük és megéljük, akkor az együtt gondolkodás szinergiája, az egymásra építkezésből fakadó, új közös ötletek mindenképp támogató-előrevivő erőt jelentenek a mindennapokban. Továbbá a csapatban való munka bármilyen feladat előkészítési, koncepcióalkotási fázisában jelentősen hozzájárul az ötletek mennyiségéhez és minőségéhez, a tervezés teljeskörűségéhez. A megvalósítási szakaszban azonban sokszor épp az egyéni munka, az önálló megvalósítás tűnik hatékonyabbnak, ilyenkor a legtöbbünk nyugalomra és intimitásra vágyik.

Szerintünk mindenképp fontos az egyén tudatossága abban, hogy ő maga hogyan szeret dolgozni, ezért érdemes kísérletezni! A feladattól és persze az érintett szereplőktől függ ugyanis, hogy számukra mi tűnik épp eredményesnek, hasznosnak. A KAPTÁR csapatát nézve is van olyan, amikor mind az öten együtt ötletelve dolgozunk, és rengeteg energiát merítünk belőle, de sok esetben az egymás mellett üldögélős-egyedül dolgozós működésmód válik be. És persze olyankor is jól eshet a közösen választott háttérzene vagy csak egy-egy gyors válasz egy apró elakadásra.

MC: A nálatok dolgozó, tárgyaló, író kollégákat megkérdezitek-e döntésük hátteréről, van-e ehhez kapcsolódó felmérés? Például arra vonatkozóan, hogy miért veszik igénybe a Kaptár szolgáltatásait? Ha igen, megosztható-e már az olvasókkal?

K: Persze, hogy megkérdezzük, hiszen ez minket is borzasztóan érdekel. És boldogan, megosztunk mindent az olvasókkal is, amit már tapasztaltunk, bár csak 3 hónapja nyitottunk, még biztos rengeteg izgalmas és megdöbbentő felfedezés áll előttünk.

Mint munkahely, látszik, hogy az egyéni vállalkozóknak izgalmas a hely, akik a kávézókat, illetve a lakásukat cserélik le egy professzionális munkahelyre. Van, aki egészen konkrétan a város szívében keresett olyan helyet, mely bázisként szolgál, ahonnan könnyen intézheti az ügyeit. Továbbá vidékieknek hasznos, hogy van egy helyük Budapesten is, ahol tárgyalhatnak, dolgozhatnak, amit az ügyfelek előtt büszkén mutathatnak – mikor mire van épp szükségük.

Mint tárgyaló, érezhető, hogy a hely attraktivitása és praktikussága teszi vonzóvá. Volt már, aki ügyfél prezentációhoz, tréninghez vagy épp a teljes csapat együttgondolkodásához bérelte ki a hely egész nagy terét és/vagy annak tárgyalóit. Ezeknek az ügyfeleknek annyira tetszett az elhelyezkedés és a megjelenés, hogy szívesen mutatták meg ügyfeleiknek.

Mint székhely szintén érdekes azoknak, akik bázist keresnek, akár csak virtuálisan. Ez budapesti és vidéki, for- és non-profit szervezeteknek is egyre vonzóbb. Büszkeségünk, hogy már két szakmai szervezet is ide helyezte székhelyét: a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága és a Megoldásközpontú Egyesület.

MC: Milyen támogató erőt tud nyújtani a Kaptár közössége és szellemisége a magányos, otthoni irodából kiszakadni vágyóknak?

K: Annak érdekében, hogy minél együttműködőbb közösség jöjjön létre, szervezetfejlesztési módszerekkel is igyekezzük elősegíteni a közösségépítést, ősztől lesznek workshopok, a tagok bemutathatják a vállalkozásaikat.

Folyamatosan programok biztosítják a tagok fejlődését, lehetőségeik bővítését és szórakozását: szakmai és készségfejlesztő tréningek, workshopok, előadások, kulturális programok, például kiállítások, filmvetítések, koncertek, kerekasztal beszélgetések, és ezeken kívül közéleti beszélgetések, szabadidős programok is.

A hely szelleméből és küldetésünkből adódóan, a programok és a többi taggal való kapcsolódásnak köszönhetően az eddig magányos, vagy otthoni irodából kiszakadni vágyók nálunk közösséget, megerősítést, tanácsokat, képzést kapnak, amit fel tudnak használni mind a szakmai, mind a magánéletükben.

MC: A következő kérdéscsoportom a csapatokra, csoportokra vonatkozik. Milyen szolgáltatásokat tud nyújtani a Kaptár hozzátok érkező csapatoknak? Miért megfelelő hely a közös gondolkodásra, alkotásra a Kaptár?

K: A KAPTÁR belső közösségét is alakítja, de ezen kívül szakmai és kulturális témákban is szervezünk nyílt közösségi eseményeket, mely további, újabb és újabb összekapcsolódások tere lehet. Infrastrukturálisan a nagy tér fehér falai kiváló prezentációs felületként szolgálnak, a tárgyalók írható falfelületei pedig remekül támogatják az együttgondolkodást, a közös tervezést.

A különböző, szeparált, illetve nyitott munkatereink mindegyike alkalmas csoportos megbeszélésekre, hiszen fényesek és kényelmesek. De általában a helyet magát tartják inspirálónak. A kinézet, a világos terek, és persze nem utolsó sorban az emberek, akik megfordulnak itt, szerintünk valóban adhatnak termékeny gondolatokat, lendületet, inspirációt az alkotásra.

MC: Volt-e olyan szolgáltatás, amelyet az első „vendégek” igényei szerint át kellett alakítanotok?

K: Eddig csak olyan apróságok merültek fel, mint például hogy legyen függöny az üvegfalú tárgyalókban. Minden építő visszajelzésre kíváncsiak vagyunk, ami azt segíti, hogy az itt dolgozók számára minél szebb-praktikusabb-hasznosabb munkatér legyen a KAPTÁR. Ami nagyon fontos továbbá, hogy nálunk a közösség maga alakítja a szabályokat, vagyis a „házirendet”. Ezzel is azt a célunkat szeretnénk szolgálni, hogy a közös helyünket mindannyian a sajátunknak érezhessük.

MC: Általában milyen visszajelzéseket kaptok?

K: A betérő, átutazó látogatók általában a hely berendezését, külső-belső megjelenését és a lokációját dicsérik. Szeretik a letisztult formákat, a természetes anyagokat, a színharmóniát, és a munkaterek változatosságát. Ezen kívül a fehér falakat díszítő, 3-4 hetente megújuló alkotásokat, amit a galériánk ad.

MC: És még egy utolsó kérdés: Nagyon sok pozitívum szóba került már, de mégis meg tudnád fogalmazni, véleményed szerint mi az a „legfőbb plusz”, amit a Kaptár egy irodai tárgyalóhoz, vagy szállodai konferenciateremhez képest nyújtani tud?

K: Ezt biztosan azok fogják megtudni, akik ellátogatnak hozzánk. Akik ezt már megtették azokban ez a kérdés fel sem merül. 🙂 A nagy világos térbe lépve sokan már maguk látják, érzékelik, hogy mitől más ez a hely. És ahogy említettük, a Kaptár nem pusztán egy munkahely, hanem egy közeg is, élményekkel, szórakozással és networking lehetőséggel.

MC: Köszönjük, hogy megosztottátok mindezt velünk és az olvasókkal!

Lépj velünk kapcsolatba!