Viniczai Andrea coach, tréner, újságíró
Hiszem azt, hogy a sors keretet ad mindenki életéhez. Azonban az, hogy a keretet milyen tartalommal töltjük meg, és egyáltalán megpróbáljuk-e újrakeretezni az életünket, csak rajtunk múlik. Gyerekkoromtól fogva azt éreztem, hogy a saját boldogságom mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy a körülöttem levők is boldogok legyenek. Ez adta az én keretemet. Sokat tanultam és dolgoztam azért, hogy ebbe a keretbe tükröt helyezhessek, és az ügyfeleim felé fordítva abban segítsek nekik, hogy megtalálják a megoldásaikat.
„Csak a másiknak jó legyen!”
Sokáig belső mottóm volt, hogy mások elégedettségét, jól-létét és boldogságát állítottam a saját fókuszomba. Dolgoztam nyelvtanárként, mert tetszett, ahogy átadhattam a tudásomat másoknak, és hogy a tanítványaimmal együtt nyitogathattam a tudás kapuját. Motivált, hogy napról-napra többet tudtak, és büszkeséggel töltött el, hogy az általam alkalmazott módszerekkel egyre nagyobb önbizalmuk lett, és a gyakorlatban is merték használni, amit tanultak. Imádtam csinálni, de hogy folyamatosan a legjobb és legkreatívabb feladatokat tudjam adni a tanítványaimnak, állandóan a szakirodalmat és a netet böngésztem, ami teljesen felemésztette minden szabadidőmet.
Életem egy másik fejezetében újságíróként és szerkesztőként rengeteg interjút és cikket készítettem. Ekkor is állandó anyaggyűjtésből állt az életem, én akartam lenni a legfelkészültebb médiamunkás, aki a tökéletes cikk érdekében képes akár tizenkétszer is újraírni az anyagot. Kihívásnak éreztem, hogy beszélgetőpartnereim mindig jól érezzék magukat az interjú közben, és igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, amik elgondolkodtatták a partnereimet, és segítették megnyílni őket, hogy ne a tucatszor elhangzott, előre átgondolt történeteiket osszák meg velem, hanem valami nagyon személyeset. Ez általában sikerült, de a nagy rákészülésben, odafigyelésben és folyamatos újraírásban én rendre elvesztem valahol.
Lehettem sajtófőnök, tolmács, rendezvényszervező, PR-os, vagy épp hotelmenedzser, a fókusz nem változott, a legfontosabb az volt, hogy másoknak jó legyen. Nem változott a helyzet akkor sem, amikor gyors egymásutánban megszületett a három gyermekem. Szerettem volna szuper anyu, szuper feleség és szuper munkavállaló is lenni. Persze nagyon hamar kiderült, hogy ez pokoli nehéz, és a saját tapasztalataim egy életre megtaníttatták velem a leckét: amíg nem vagyok kibékülve önmagammal, amíg nem élek saját magammal harmóniában, addig nem tudok szuper anyu, szuper feleség és szuper munkavállaló sem lenni.
Én vagyok a fókuszban
Megszokott dolgokon változtatni nagyon nehéz. Még akkor is, ha utáljuk a jelenlegi helyzetünket és tudjuk, hogy a változásnak pozitív következményei lesznek. Ezért nehéz munkahelyet váltani, lefogyni, vagy éppen kilépni egy nem működő párkapcsolatból. Én 37 évesen vettem egy nagy levegőt, és ki mertem mondani, hogy ez így nem megy tovább. Ki mertem mondani, hogy nem akarok sem szuper anyu, sem tökéletes feleség lenni, egyszerűen csak egy olyan nővé szeretnék válni, aki jól érzi magát a bőrében, és tudja a helyét a világban. Motivációként sportversenyek teljesítését tűztem ki magam elé. Így lettem háromgyerekes anyukaként ironman, és így futottam 24 órás futóversenyen 165 kilométert. Ezek az eredmények profi sportolói szemszögből elenyészőek, viszont nekem, a háromgyerekes, plus size-os anyukának mindenképp motiválóak voltak, hiszen bebizonyították, hogy ha valamit nagyon szeretnék elérni, az sikerülni is fog.
Elkezdtem egyre többet foglalkozni az önismerettel, és rájöttem, hogy azzal szeretnék foglalkozni, hogy más embereket abban támogassak és ösztönözzek, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet éljenek. Eddigi életem során rengeteg dolgot átéltem és megtapasztaltam. Megéltem a társfüggőség minden tünetét, voltam munkahelyi kiégés áldozata, évtizedekig voltam önbizalom-hiányos, 20 kiló pluszsúllyal nemigen találtam a helyem szülések után, és családanyaként bizony nehezen sikerült beállítanom a munka-magánéletegyensúlyát.
Ezek a tapasztalások ugyan kemény életleckék voltak, de mind engem gazdagítottak, és erősítettek. Megtanítottak arra, hogyan tudok a megoldásokra fókuszálni, és hogyan tudok saját magamon segíteni. Ahogy elindultam ezen az önismereti úton, azt vettem észre, hogy a barátok, ismerősök, kollégák egyre jobban megnyílnak nekem, és szívesen osztják meg velem vívódásaikat, vagy fordulnak hozzám tanácsért. Ezt nagyon megtisztelőnek tartottam, és lassan úgy éreztem, szívesen csinálnám ezt hivatásszerűen is. Tudom, hogy ez nagy felelősség, és hogy a bölcsek kövét mindenkinek magában kell megtalálnia, ezért kerestem egy olyan segítő/támogató szakmát, amiben segítségére lehetek a hozzám fordulóknak abban, hogy megtalálják magukban a megoldásához vezető utat. Life- és business coachként többféle eszközt és módszert kínálok az ügyfeleimnek, és segítek megtalálni azokat a válaszokat, amiket már rég elfelejtettek magukban.
