Mi hajt belülről – és mikor válik ez a hajtóerő veszélyessé? Horváth Szilvia és Kádár Szilvia cikksorozata


1. rész

Mi hajt bennünket nap mint nap a munkában? Mi az a minta, ami újra és újra végigkísér minket a napunk során – akár fáradtak vagyunk, akár motiváltak?


Coachként gyakran találkozunk olyan ügyfelekkel, akik látszólag sikeresek és motiváltak, mégis egyre közelebb kerülnek a teljes kimerüléshez. A kiégés – ez a fajta teljes kimerültség – egyre gyakoribb jelenség napjainkban, és előfordul, hogy a coaching beszélgetések mélyebb rétegeiben is visszaköszön. Éppen ezért hasznos lehet, ha coachként tudatosan figyelünk azokra a mintázatokra és eszközökre, amelyekkel a megelőzést is hatékonyabban tudjuk támogatni.


Ebben a kétrészes cikksorozatunkban a tranzakcióanalízis hajtóerőinek (ún. drivereinek) kiégésben játszott szerepét járjuk körül. Ezzel célunk annak a támogatása, hogy coachként merjünk tudatosan dolgozni, és bátran élni a rendelkezésünkre álló, sokféle intervenciós lehetőséggel a kiégés korai szakaszaiban.


A cikksorozatunk első részében bemutatjuk, hogyan jelenhetnek meg ezek a driverek a mindennapi működésben, milyen munkastílusokat eredményeznek, és milyen rejtett kiégési kockázatokat hordoznak.
A sorozat második részében mélyebben belemegyünk a hajtóerők és a kiégés közötti összefüggésekbe, valamint tudományos szakirodalomra és általunk készített mélyinterjúkra támaszkodva arra keressük a választ: hogyan válhatnak ezek a kezdetben segítő mechanizmusok hosszú távon kimerítő csapdává – és mit tehetünk, ha már ebben találjuk magunkat.

Belső driverek – a tudattalan viselkedési parancsok

Születésünktől kezdve kapunk üzeneteket magunkról és az életről elsődleges gondozóinktól – szüleinktől és más fontos felnőttektől – verbális és non-verbális formában. Ezeket az üzeneteket a gyerekkorunk során mélyen internalizáljuk, beépítjük a személyiségünkbe és működésünkbe, és az életünk későbbi szakaszaiban is hatással lehetnek a döntéseinkre és reakcióinkra – gyakran anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.
A tranzakcióanalízis megközelítése szerint ezek az üzenetek parancsok és tiltások formájában raktározódnak el bennünk. A parancsok a szülők szülői énjéből származó, pozitív felszólítások (“Mit kell tennem?”), amik aktivitásra sarkallnak, míg a tiltások a gyermeki énből érkező, korlátozó tartalmak, amik elkerülő viselkedésre késztetnek. Felmenőink ezeket az üzeneteket a legjobb szándékkal, a boldogulás és túlélés érdekében adják tovább nekünk.
Ennek ellenére a belső parancsok – különösen, ha szélsőségessé válnak és rugalmatlanul működnek – komoly belső feszültséget és stresszt okozhatnak, és kihatással lehetnek akár a kiégésünk kialakulására is. Ha döntéseinket nem tudatos értékrend, hanem ezek a mélyen gyökeredző belső kényszerek vezérlik, az kiszolgáltatottá tehet minket – különösen munkahelyi környezetben, ahol a teljesítményre irányuló elvárások eleve magasak.
Minél több belső parancs aktív, és minél jelentősebb a különböző driverek közötti belső konfliktus, annál nagyobb belső feszültséget jelenthet, és annál nagyobb az esélye a kiégés bekövetkezésének. Amint felismerjük ezeket a hajtóerőket, lehetőségünk nyílik megkülönböztetni, hogy mikor szolgálnak minket, és mikor veszik át felettünk az irányítást. Ez a tudatosság az első lépés ahhoz, hogy ne automatikusan reagáljunk, hanem szabadon, belső iránytűnk szerint dönthessünk.
A következő részben összegyűjtöttük az egyes hajtóerők jellemzőit, és bemutatjuk, hogy hogyan formálhatják a munkához való viszonyunkat. Emellett a kávézás metaforáján keresztül szemléltetjük, hogy hogyan jelennek meg a hétköznapi életben.

Légy erős / Bírd ki!

A “Légy erős!” vagy más néven „Bírd ki!” belső driver egyik fő jellemzője, hogy az érintett személy mindig erősnek, függetlennek és érzelemmentesnek igyekszik mutatkozni. Az érzelmek elrejtése nemcsak önmaga előtt, hanem emberi kapcsolataiban is meghatározó, ami gyakran távolságtartáshoz vezethet. Kommunikációjában is nyomon követhető a távolságtartás: nem szereti a small talk-ot, nagyobb társaságban inkább elhúzódik és magányosan a telefonját nézegeti.
Ez a driver különösen abban az esetben alakulhat ki, ha a szülők nehezen tudják érzelmeiket kifejezni a gyermek felé, és gyengeségnek tartják az érzelmi megnyilvánulásokat. Ennek hatására a felnőttkorban ez a driver azt sugallja, hogy a sebezhetőség vagy a segítségkérés a gyengeség jele. Az érintett inkább egyedül próbálja megoldani a problémáit, valamint minden körülmény között igyekszik erősnek maradni.
Gyakran hallható mondatok gyermekkorból: „Katonadolog, kibírod!” és „Csak a gyengék sírnak!”.


A driver tulajdonosa számára a kávé csak egy eszköz a fáradtság ellen. Ha el is van látva teendővel, nem kér meg másokat, hogy hozzanak neki egy kávét, majd elintézi ő, amikor odajut. Ha valaki rákérdez a hogylétére kávéfőzés közben, hozzátéve, hogy fáradtnak tűnik, csak legyint, és rövidre zárja a kérdést. Pragmatikusan csak egy kávét készít, hogy a másik keze szabad legyen és ha véletlenül megvágja a kezét a csésze egy szilánkjával, gyorsan ellátja a sebet, és ha kell, saját magát szállítja be a kórházba.

Munkastílus

Magas elvárásokat támaszt önmagával szemben. Jellemzi a megbízhatóság, kitartás, jó stressztűrés, és a fókuszált munkavégzés. Jól dolgozik nyomás alatt. Ez a driver segít elérni innovatív, nem hétköznapi megoldásokat és ötleteket, amik nem csak elméletben, de gyakorlatban is megvalósulnak. Mivel nem kér segítséget a munkájában, könnyen túlterhelődhet, ami kiégéshez vezethet. Az elszigetelődés kockázata nagy, mivel úgy érzi, hogy mindent egyedül kell megoldania. „A Bírd ki! parancs tehát az önfegyelem terén ír elő magas teljesítményt. Hátulütője, hogy az egyes ember egyedül marad a fájdalmával.” (F.Várkonyi Zsuzsa, p. 251. Tanulom magam). A parancs mottója: eredményorientáltság és fejlődés.

Légy tökéletes!


A “Légy tökéletes!” belső driver arra ösztönzi az érintettet, hogy mindig kifogástalanul teljesítsen. A gyermekkorban kapott üzenet: „csak akkor vagy szerethető, ha tökéletes vagy”. Később ez a belső parancs arra sarkallja, hogy a párja, felettese, vagy akár önmaga számára is csak a hibátlan teljesítmény elfogadható. Számára a maximum a minimum, folyton magas elvárásokat támaszt önmagával és másokkal szemben. Hibakultúrájának alapja: ha nem csinál valamit tökéletesen, akkor azzal másokat hagy cserben, ami erős szégyenérzettel párosul. A hibák számára a gyengeség jelei. Ha ez a driver a „Siess!” paranccsal párosul, az versengő, energikus és állandó teljesítménykényszerben élő személyiséget eredményez.
Ismerősen csengő mondatok lehetnek számára: „Akkor kapod meg, ha tökéletesen teljesítesz!”, „Ezt neked már tudnod kellene.” „Nagyon jó, de…”

A driver tulajdonosa a kávé felszolgálását is művészi szintre emeli: minden kelléket kikészít, hosszasan méricskéli az adagot, tisztogatja a csészét. Fantasztikus kávét készít, tökéletes a hab mennyisége, a kávé erőssége és aromája. Persze azt nem árulja el, hogy hány kávé végezte a lefolyóban, mire elkészült a hibátlan változat.

Munkastílus

Szakmai igényesség jellemzi. A rendszeretet és struktúra fontos számára, mivel szereti az átlátható folyamatokat. Ez átcsaphat állandó teljesítménykényszerbe, és perfekcionizmusba: ha nem tud valamit tökéletesen megcsinálni, bele sem kezd, ami halogatáshoz vezet. Nehezen delegál, mert nem bízik abban, hogy mások is ugyanúgy megfelelnek a magas minőségi elvárásainak. Mivel fontos minőségbiztosítás szempontjából a kockázatok felmérése, ezért nagyon jól előrejelzi azt, valamint mindig felkészül a legrosszabbra is. Ha mégis hibázik, hajlamos hosszasan rágódni azon.
A “Légy tökéletes” driver mottója: „Csak a legjobb számít, a második hely kudarc”.


Tégy erőfeszítést!

A “Tégy erőfeszítést!” belső driver elsőre hasonlónak tűnhet a “Légy erős / Bírd ki!” parancshoz, ám amíg az utóbbi akár passzív módon történő kitartásra és helytállásra ösztönöz egy-egy nehéz helyzetben, addig a “Tégy erőfeszítést!” aktivitásra, állandó próbálkozásra sarkall. Ebben az esetben nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogy az érintett erőfeszítést tett; mindent beleadott, megdolgozott érte.
Metaforikusan a driver tulajdonosa olyan, mint egy pillangó, aki egyik feladatról a másikra “száll” és gyorsan váltogat közöttük. Jellemző rá, hogy hamar el is veszti az érdeklődését és ritkán rak pontot ezért feladatai végére, mivel hajtja az újabb és újabb témák megismerése.
Ez a parancs kétféleképpen is beépülhet a gyermek gondolkodásába. Az egyik esetben az iskolai teljesítményhez kötődik: ha a szülők aggódnak a gyermekük előmenetele miatt, és azt az iskolai jegyekben mérik, szigorú fegyelemre és folyamatos erőfeszítésre kondicionálhatják az egyént. Ennek hatására megtanulja, hogy az igyekezet a lényeg, nem az eredmény. A másik forgatókönyv az, ha a szülők figyelmen kívül hagyják azokat az sikereket, amit a gyerek könnyedén, különösebb megerőltetés nélkül ér el. Ezzel azt tanítják, hogy csak az számít, amiért keményen meg kell küzdeni.
Ez a driver a “Légy tökéletes!” paranccsal különösen megterhelő kombináció lehet: az érintett minden feladatot magára vállal, miközben minden részletben a tökéletességet hajszolja.


A driver tulajdonosa lehet, hogy mire eljutna a kávéfőzőhöz, már el is felejti, hogy kávézni akart. Könnyen előfordulhat, hogy előbb kitakarítja a kávégépet vagy rendbe teszi a konyhát, mielőtt lefőzné a kávéját. Az sem kizárt, hogy közben beiratkozik egy barista tanfolyamra is, mert “csak úgy” nem lehet kávét főzni.

Munkastílus


Népszerűvé válhat motiváltsága és hozzáállása miatt – mind a vezetők mind a kollégák körében. Gyakran önként vállal magára feladatokat és munkája során olyan részletekre is odafigyel, amikre mások nem. Ugyanakkor mivel számára nem a végeredmény, hanem a küzdelem számít, hajlamos lehet a projektek és feladatok halogatására vagy a kevésbé vonzó részfeladatok elkerülésére – miközben új feladatokat vállal el. Számára a munkavégzés “kemény harc”, “küzdelem”, ami megnehezíti számára, hogy könnyedséggel és örömmel végezze a munkáját. A túlzott erőfeszítések és a teljesítmény örömének a hiánya növelheti a stresszt és kiégéshez vezethet.


Siess!


A “Siess!” belső driver általában azoknál alakul ki, akiket gyermekkorukban gyakran siettettek a szüleik. Ez az előírás bármely olyan helyzetben aktiválódhat, ami egy kicsit is sürgetőnek tűnik. Ebben a parancsban az időhöz kötött elégedetlenség érzése jellemző: az érintett mindig siet, attól fél, hogy nem elég gyors, nem pontos, nincs időben. Emiatt kapkod, ideges és nyugtalan, ami figyelmetlenséghez és hibázáshoz vezethet.
A gyorsaság az észjárásában, viselkedésében és beszédtempójában is megmutatkozik – gyakran pörög, gondolatai már a következő lépésnél járnak. Fontos számára a hatékonyság és a szervezettség, így mindenhol igyekszik időt spórolni, még ha csak pár percről is van szó. Jellemző rá az optimalizálás, a teendők gyors és logikus rendszerezése. Ennek hátulütője, hogy egyszerre több dolgot próbál csinálni, osztott figyelemmel dolgozik, ami nehezíti a valódi fókuszálást, és hosszú távon csökkentheti a teljesítményét is.

A “Siess!” driver tulajdonosa egyből két csésze kávét főz, ezzel is időt spórol, hogy délután már ne kelljen a 3 perces kitérőt megtennie. Nem baj az sem, ha kihűl a kávé. Ha egy kolléga pont előtte érkezik a kávéfőző géphez, nem sok türelemre számíthat!

Munkastílus


Gyorsan dolgozik, rövid időn belül sok feladatot tud elvégezni. Különösen jól reagál a rövid határidőkre, az energiája a nyomás hatására fokozódik. Ő az a kolléga, aki mindig elfoglalt, és mindig siet valahová. A leghatékonyabb megoldásokat keresi, törekszik arra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt végezze el a feladatát. Azonban jellemző rá a halogatás is – addig nem áll neki a feladatának, amíg a munka sürgőssé nem válik. Ez hibázáshoz és gyenge minőségű munkához vezethet, mivel az ellenőrzésre már nem jut idő. Türelmetlennek tűnik, amiről a testbeszéde is árulkodik, és akár félbe is szakítja a kollégáit, ami munkahelyi konfliktusokat okozhat.


Szerezz örömet / Tégy mások kedvére!


“Szerezz örömet / Tégy mások kedvére!” driver belső késztetésként arra ösztönzi az érintettet, hogy azzal nyerjen elismerést és szeretetet, hogy mások igényeit és érzéseit a sajátjai elé helyezi. Gyermekkorban ez gyakran mint túlélési stratégia jelenik meg: példás viselkedéssel és elvárások túlzott teljesítésével próbálja meg elnyerni szülei figyelmét és jóindulatát. Gyakran kedves, segítőkész és empatikus, de hajlamos túlvállalni magát.
Nehezen mond nemet alkalmazkodó gyermeki énje miatt, kihívást jelenthet számára saját határainak meghúzása, és jellemző rá az önfeláldozás: keveset törődik saját egészségügyi vagy mentális állapotával, akkor is, ha egy kapcsolat vagy helyzet már kifejezetten megterhelő számára.
F. Várkonyi (2020) szerint főként a nőknél és a támogató foglalkozású egyéneknél jelenik meg ez a parancs, míg a férfiaknál a “Légy erős / Bírd ki!” dominál.


A driver tulajdonosa mindenkinek készít rendszeresen kávét, és ha már nincs elég hely a tálcán, vagy nincs elég ideje, akkor lemond a sajátjáról. Ha más emberek jönnek egy csésze kávéval, már messziről rohan, hogy kinyithassa az ajtót nekik, anélkül, hogy bárki is megkérné őket erre.


Munkastílus


Kollégaként általában nagyon kedvelt, mivel nincsenek szeszélyei, kiszámítható és kedves. Ugyanakkor nehezen tud önérvényesíteni, gyakran nem meri visszautasítani a kéréseket. Intuíciójára és mások nonverbális jelzéseire támaszkodva próbálja kitalálni, mire van szükség, és csalódik, amikor rádöbben, hogy az extra erőfeszítései valójában feleslegesek voltak. Ő az, aki harmóniát teremt egy csapaton belül, figyel mindenki bevonására, és hozzájárul a pszichológiai biztonság fenntartásához. Ugyanakkor állandó kontrollt gyakorol saját érzelmei és véleménykifejezése felett: attól fél, hogy másokat megbánt, ezért saját gondolatait gyakran „becsomagolva” fogalmazza meg, és igyekszik minden elvárásnak megfelelni.
Összefoglaló: hajtóerők és kiégés kockázat
Az alábbi táblázat összefoglalja, hogy az egyes belső hajtóerőkhöz kapcsolódó tipikus munkastílusok milyen kiégési kockázatokat hordozhatnak magukban.

Összefoglaló: hajtóerők és kiégés kockázat


Az alábbi táblázat összefoglalja, hogy az egyes belső hajtóerőkhöz kapcsolódó tipikus munkastílusok milyen kiégési kockázatokat hordozhatnak magukban.

Driver  Kiégési kockázatok
Légy erős!
Bírd ki!
Magányosság
Izoláció
Érzelmek elfojtása
Túlzott önkontroll
Segítségkérés kerülése
Légy tökéletes!Maximalizmus,
Hibázástól való félelem
Túlzott önellenőrzés
Belső elégedetlenség
Szorongás
Tégy erőfeszítéstFolyamatos küzdelem
Túlzott erőbefektetés
Hatékonysághiány
Befejezés nehézsége
Sikerélmény hiánya
Kimerültség
Siess!Kapkodás
Multitasking
Türelmetlenség
Időnyomás
Hibázás
Időzavar
Szerezz örömet!
Tégy mások kedvére!
Önfeláldozás
Határok hiánya
Túlzott alkalmazkodás
Nemet mondás nehézsége
Rejtett frusztráció

Utószó


A belső hajtóerők nemcsak motiválnak minket, hanem figyelmeztetnek is arra, ha átlépjük saját határainkat. Ha nem figyelünk rájuk, könnyen válhatnak akadályokká, ezért az önismeret kulcsfontosságú ahhoz, hogy ahelyett, hogy ők hajtanának minket, visszaszerezzük az irányítást felettük. A bemutatott driverek mind olyan belső mozgatórugók, melyek eredetileg a túlélést, a beilleszkedést és a teljesítményt szolgálták – azonban ha túlzott mértékben, észrevétlenül befolyásolják viselkedésünket, könnyen a kiégés felé terelhetnek minket.
Coachként feladatunk, hogy támogassuk ügyfeleinket a saját belső hajtóerőik felismerésében és tudatos kezelésében, ami személyes és szakmai fejlődésük, és a kiégéstől mentes, tartós teljesítményük alapjává válhat.
Sorozatunk következő részében mélyebben feltárjuk a driverek és a kiégés közötti kapcsolatot coaching környezetben: megnézzük, hogyan jelennek meg a kiégést megélt interjúalanyok történeteiben, és hogyan kapcsolódnak a különböző kiégésprevenciós eszközök és az engedélyek („allowerek”) témaköréhez.
A kérdés, amit tovább viszünk: hogyan lehet belső hajtóerőinket a kiégés megelőzése érdekében tudatosítani, újraírni – és egy támogatóbb, szabadabb működés alapjaivá formálni? Várunk a folytatásban!
Források:
Várkonyi, Zs. F. (2005). Tanulom magam. Libri Kiadó.

Szerzők:

Horváth Szilvia

Fő fejlesztési/támogatói témáim között szerepelnek üzleti és team coachként: az általános és vezetői well-being, különösen a kiégés prevenció és érzelmi intelligencia, agilis vezetői stílus, a női vezetői identitás és munka-magán élet egyensúly valamint a csapatok támogatása esetében a bizalom és kollaboráció építés. 4 különféle területen megszerzett diplomám holisztikus szemléletet nyújt a hozzám forduló klienseknek mind felnőttképzési, HR tanácsadói és business és team coach területen, amit jelenleg egy pszichodráma képzésen való új élmények megszerzésével teszek még szélesebbé.

Kádár Szilvia, ACC

Korábban multinacionális környezetben dolgoztam, majd saját kiégésem tapasztalatai indítottak el azon az úton, ahol az önismeret, a fenntartható egyensúly és a tudatos működés kérdései központi szerepet kaptak. ICF minősítéssel rendelkező life és business coachként abban támogatom az ügyfeleimet, hogy a túlterheltség, megfelelési kényszer vagy belső feszültségek közepette megtalálják a kiutat – és önazonosabb, felszabadultabb és örömtelibb életet élhessenek.
A munkámat átlátható keretek, partnerség, empátia és valódi jelenlét jellemzik – és az a hitem, hogy a változás kulcsa gyakran nem nagy fordulat, hanem tudatos, kicsi, de lényeges lépések sorozata.

Horváth Szilvia
Kádár Szilvia

Lépj velünk kapcsolatba!