Mi a véleményed? MI vagy mi?

A coaching folyamatok többek között mentális és pszichés munkával járnak. Az üléseken nagy szerepe van a felek kapcsolódásának, az érzelmeknek, a sorok közötti ki nem mondott szavaknak, a verbális és nonverbális kommunikációnak. A coach ezáltal gyűjti be a közös munkához szükséges információkat, a coachee pedig ezekkel tudja átadni, mi is zajlik benne. Olykor egy mimika, egy mozdulat, egy hanglejtésbeli változás vagy egy rejtett információ többet mond a megfogalmazott gondolatnál, aminek felismerése és megértése a coachok feladata. De képes lehet erre egy applikáció is? Átveheti a szerepünket a mesterséges intelligencia? AI-osítható a coaching? 

Jelen információnk és ismereteink szerint az emberi agy társas kapcsolatokban tud igazán hatékonyan működni. Ennek vizsgálatára számos kisérletet is végeztek már. Neuro-képalkotási tanulmányok születtek azzal kapcsolatban, hogy olyan agyi aktivitási mintázatot vált ki a társas kogníció, amely speciális, társas gondolkodási folyamatokra támaszkodik, teljesen megkülönböztetve a nem-társas kogníciótól. (Alexander Todorov, Susan T. Fiske, Deborah A. Prentice, Social neuroscience toward understanding the underpinnings of the social minds) Ha azonban már a kapcsolódást megelőző lépést is megnézzük, akkor már azt is kimutatták, hogy az emberi agy teljesen másként reagál, ha meglát más élő embert vagy képet egy élő emberről, mintha egy tárgyat lát meg. (John T. Cacioppo & William Patrick, Loneliness, Human nature and the need for social connection). Szükségünk van emberi kapcsolatokra, hogy megfelelően fejlődjünk, jól érezzük magunkat és egészségesek lehessünk. Hisz a minőségi emberi kapcsolat a testi-lelki jóllétnek alapfeltétele és fontos szerepe van a személyiségfejlődésben (Alber Fruzsina, Emberi kapcsolatok). Ezek a minőségi kapcsolatok lehetnek baráti kapcsolatok, családi kapcsolatok, munkahelyi kapcsolatok, de akár coach-coachee kapcsolat is. Átveheti ezt a szerepet egy MI termék? 

Az IPM Pszichológia magazin szerint az emberek sok tekintetben hajlamosak a gépeket is társas lényként kezelni, az azonban általánosságban elmondható, hogy ahhoz, hogy egy gép ideális interakciós partnernek bizonyuljon, vagyis hogy társas kapcsolati partnernek tekinthető legyen, szükség van empátiás képességre, „ami a másik személy gondolatainak, érzelmeinek megértése és az azokhoz illeszkedő viselkedés”. (IPM Pszichológia magazin, VI. évfolyam, 2024. nyár, 27.old)

De nézzük meg, mi is az az MI: “Mesterséges intelligencia alatt azokat a számítógépes rendszereket értjük, amelyek képesek olyan feladatokat végrehajtani, amelyek általában emberi intelligenciát igényelnek. Ilyen feladatok közé tartozik például a tanulás, érvelés, problémamegoldás, érzékelés, nyelvértés, és a környezettel való interakció.” (Forrás: Association for Computing Machinery (ACM) Digital Library). A mesterséges intelligenciának három csoportja van: 1. szűk vagy gyenge MI, amelyek adott emberi képességeknek imitálására képesek. A jelenleg közismert MI ebbe a csoportba tartozik. 2. általános MI. Ezen a szinten a mesterséges intelligencia már nem csak imitálni, hanem reprodukálni is képes az emberi gondolkodást. 3. mesterséges szuperintelligencia. Ezen a szinten a mesterséges intelligenciában már megvan a lehetőség érzelmek és kapcsolatok kialakítására. (IPM Pszichológia magazin, VI. évfolyam, 2024. nyár, 23.old). 

Ezen információk alapján még két szinttel visszább vagyunk attól, hogy a mesterséges intelligencia képes legyen arra, ami a szakmánknak egyik fő pillére: kapcsolódni és érzelmekkel dolgozni. Azt azonban látjuk, hogy vannak olyan fejlesztések, amik egyes coaching szakmában használt lépéseket, feladatokat már kiváltanak, kiválthatnak.

Először nézzük meg azokat a fejlesztéseket, amit a coachok használhatnak munkájuk adott lépéseinek megkönnyítésére: a LIWC és Otter.ai beszéd és írásanalízis eszközök, amik az adott alkalmak elemzését és következő alkalmakra felkészülést segíthetik. CoachAccountable, egy teljesítménymérési és nyomonkövetési funkcióval is rendelkező eszköz. De ide sorolnám még a MUSE (EEG Headband) eszközt, ami valós idejű hang visszajelzést ad agyi aktivitás alapján, ezáltal segíti uralni az elmét és a fókusztartásra irányuló kontrol növelését, melyeknek értékeit a coach és coachee együtt is elemezhet. De maga a köztudatban legismertebb MI, a Chat Gpt is hasznos lehet a coach-oknak, hisz kérdezhetjük coaching eszközökről, vizuális platformokról vagy témakörről, amihez inspirációt gyűjtünk. 

Ahhoz, hogy a címben szereplő kérdést több oldalról körbejárjuk, vessünk egy pillantást a coachee szemszögéből is a témára. Ma már, ha valakinek elakadása van egy adott témakörben, a google keresésen kívül több egyéb lehetősége is van gyors választ találni. Az imént említett Chat Gpt coachee szerepben is hasznos lehet, hisz alkalmas nem csak kérdések megválaszolására, de akár egy írásos szerepjáték imitálására is, a 4.0 verziónak nyitó képe pedig jól sejteti a Chat Gpt-nek szánt szerepét, hisz a két személy egymás felé néző testtartása és beszélgetést éreztető hatása egyfajta társas felállást vizualizál. A butterfly.ai egy  olyan applikáció, amely automatizált visszajelzéseket és coaching ajánlásokat kínál vezetőknek, a leapsome pedig egy teljesítmény- és fejlesztésmanagement platform, ami a célkitűzések nyomon követésében és visszajelzések kezelésében segít, sőt, elemzések után személyre szabott coaching javaslatokat is kínál. De ha a coaching alkalmak közötti időszakra gondolunk, ami alatt az ügyfelektől egyes esetekben azt kérjük, hogy adott helyzetben figyeljék a testük fizikai reakcióit, akkor elég csak a ma már sokak által használt okosórára gondolunk, hisz a szervezetünk adott értékeit tudjuk vele nyomon követni és feljegyezni, így a házi feladatunk sokkal részletesebb és pontosabb lehet a következő alkalomra. Most csak néhány applikációt emeltem ki, a lista ettől bőségesebb, ráadásul arra is van esély, hogy akár épp ebben a percben készül a következő fejlesztés ehhez a témakörhöz.

Ahogy a bevezetésben már szó esett róla, a coaching ülések a kapcsolódáson alapulnak. A kapcsolódás robotok/AI és ember között több egyéb szakmát is foglalkoztat egy ideje és egyre több formában fantáziáltak már róla. A filmiparban nagyon jó példa erre A Nő című film Spike Jonze rendezésében, de több social média platformon is megjelenik a képi világ robot és ember közötti kapcsolatról. Az pedig, hogy mennyire képes emberi feladatokra a jelenlegi MI, laikusoknak átláthatatlan, hisz vannak már AI által írt és megzenésített dalok (pl.: Break Free – The First AI-Composed Pop Song | Lyrics by Taryn Southern), van működő AI-influenszer (Aisa, Magyarország első AI-influenszere), de van AI meteorológus, AI-modell, AI-műsorvezető és kisebb keresés után biztosan találunk még több egyéb valóságosnak tűnő mesterséges intelligencia kreálmányt.

Vannak olyan szakmák, amik erősen érintettek a mesterséges intelligencia miatti változással. Az adminisztratív, illetve ügyfélszolgálati munkakörökben már meg tudták az oldani, hogy emberek munkáit MI végezze el, mint például a chatbotok, amik azonnali választ tudnak adni adott kérdésekre. De ide sorolhatjuk a fordítást, egyszerű pénzügyi feladatokat, szerződések elemzését és megfogalmazását is, hisz a chat gpt már erre is alkalmas. 

A coaching munka összetettségének elemzése ebbe a cikkbe terjedelmét tekintve nem fér bele, azonban élve a szakma azon eszközével, hogy más perspektívába helyez egy adott témakört, a MI vagy mi? címben szereplő kérdésfeltevésnél egyetlen szó kicserélésével teljesen más felől is megközelíthetnénk a témánkat: MI és mi? Azt látjuk, hogy a mesterséges intelligencia már ad olyan megoldásokat a kezünkbe, amik által akár időt és energiát tudunk felszabadítani és egyéb tevékenységekre szánni, akár a coachee-k helyzetét is meg tudják könnyíteni, de a szakma esszenciáját, a lelket és a kapcsolódást nem tudja átvenni. Versenytárs helyett önfejlesztési „motivátor”? Támogató funkció helyett virtuális asszisztens? Ellenség helyett inspirátor? Az állandó változás és fejlődés folyamatosan bővíti a kérdés listánkat, ami már önmagában hasznunkra válhat. 

Vachlerné Szilágyi Valéria
Life és business coach

Multinacionális környezetben dolgozom 13 éve. Szerencsém volt kipróbálni magam több munkakörben és együtt dolgozhattam kollégákkal különböző generációkból, nemzetekből és szakterületekről. Nagyon izgalmasnak tartom, amikor részese lehetek elakadások feloldásában, amikor társ lehetek válaszok megtalálásában és amikor együtt keresünk fejlődési utakat. A coaching szakma és annak eszközei segítségével ez még hatékonyabb. Azt gondolom, hogy önismerettel, önreflexióval és nyitottsággal magasabb szintre emelhetjük életünket.

Lépj velünk kapcsolatba!