3 +1 tényező a kivételes teljesítmény eléréséhez
„Nem is hiszem el, hogy képes voltam megtenni.” „El sem hiszem, hogy sikerült!” Hangzik el gyakran az örömteli mondat, mellyel az ember a saját sikerét, eredményét ünnepli.
Vajon mi áll a különleges teljesítmények mögött? Milyen készségek birtokában képes az ember önmagát meghaladó, akár tartósan magas teljesítményre? Mi sarkallja az embert arra, hogy saját korlátait, saját árnyékát átlépve, korábban elképzelhetetlen feladatokat hajtson végre, vagy korábban nem is remélt sikereket és eredményeket érjen el?
Nem titok, a témát és a kérdések felvetését saját élményem inspirálta.
Múlt év nyarán felkértek ugyanis, hogy értékesítők számára tartsak junior vezetőfejlesztő képzéssorozatot. Szépen össze is állt a program, tudtam, hogy milyen elemekre van szükség a vezetői képességek előcsalogatására, tudatosítására és begyakorlására. Valami mégsem volt kerek, folyamatosan az járt a fejemben, hogy mivel kellene még a programot kiegészíteni, mitől lenne az az érzésem, hogy „ez egészen biztosan sikeres lesz”. Hamar rájöttem, hogy azok a vezetőjelöltek, akikkel majd dolgoznom kell, már most egy olyan hullámvasúton ülnek, amilyenre én még soha nem ültem fel: aktívan értékesítenek a pénzügyi szektorban. Rájöttem tehát, hogy hiányzik a sajátélményem.
Sajátélménynek hívják a pszichológusok, terapeuták azt, amikor a fejlesztő szakember saját maga is átéli, kipróbálja azt a feladatot, módszert, technikát vagy helyzetet, melyben ügyfele éppen van.
Mivel tudtam, hogy a hitelesség és a kompetencia jegyében minden új feladatot, módszert, helyzetet önmagamon kell kipróbálni, magam is beálltam az értékesítők sorába. Bátran felültem a hullámvasútra, hogy megtapasztaljam a veszélyeket, az izgalmakat és az árnyoldalakat is. A menet végén örömmel számolok be az élményeimről. „Túléltem, fantasztikus volt, érdekes élmény, megismertem másokat, ezt nem tudtam magamról, rájöttem közben, hogy… ” Ezeket a saját élményeket immár meg tudtam osztani a fejlesztendő csapat tagjaival is, hiszen tudtam: ugyanazon a hullámvasúton utazunk.
Az elhatározás és a szakmai elhivatottság mellett fontos volt, hogy hiteles fejlesztő, tréner és coach legyek. Mindez azonban még nem jelenti automatikusan a sikert. Kipróbálni valamit, felülni a hullámvasútra még nem egyenlő az eredménnyel és a sikerrel.
Milyen faktorokra volt még szükségem a tudatos elhatározás mellett?
- A külső kényszer, mint motiváló tényező
Miután az elhatározást tett is követte, aláírtam egy szerződést. Jogi és pénzügyi következményekkel, feladatokkal, vállalásokkal. Bekerültem egy csapatba magam is. Muszáj volt tanulnom, olvasnom, vizsgáznom. Kötelező körök mellett a kíváncsiság is hajtott. Tudnom kellett, hogy mit és mennyi idő alatt lehet elvégezni, tudnom kellett, hogy melyik vizsgához milyen út, milyen erőfeszítés vezet. Vannak-e kudarcok és emelkedők, csapdák és segítők. A külső kényszerek, hatások csak nagyon rövid ideig képesek motiválni. Attól a ponttól kezdve pedig, hogy a kívánt erőfeszítés nagymértékben meghaladja a képességeinket és készségeinket, azonnal demotivál. Ha a külső elvárások nem magasak, és az egyén jóval többre képes, azaz fél kézzel is elbánik a feladattal, akkor az unalmassá válik, a motiváció azonnal elillan. Szerencse, hogy ez az időszak viszonylag rövid időre volt tehető, így a külső megfelelés nem kötött le sok energiát.
2. Önmagam motivációja, a belső kényszer, mint tényező
Természetesen a legnagyobb motiváló erő önmagam számára a kitűzött célok voltak. Nem elégedtem meg azzal, hogy csak belekóstoljak az értékesítésbe, hogy ismerjem a szabályokat és részleteket, hanem – ha már lúd, legyen kövér elven – sikert és eredményeket is akartam.
A következő 12 hónapra készült el a célkitűzés, melyet a sokszor említett SMART célkitűzési rendszernek feleltettem meg.
(S = specifikus, M = mérhető, A = attraktív, azaz vonzó, R = reális, T = terminizált, azaz határidővel ellátott)
A 12 havi célt érdemes lebontani havi, heti és akár napi célokra is. Így jóval könnyebben követhetőek az elért eredmények, sőt, a sikerélmény mindennap ünnepelhető. Így is tettem.
A célok kitűzése mellett a legnagyobb önmotiváció a tanulni vágyás, és a kudarcok, hibák átkeretezése. Az a mód, ahogyan a világot látjuk, az affinitásunk. Ha tudatosan pozitívan szemléljük a napi eseményeket és a világ történéseit, saját és mások cselekedeteit, akkor a pozitív affinitás válik alap-beállítottsággá. A pozitív világnézettel pedig a napi kudarcok, hibák átkeretezése is sokkal könnyebb. Mit is értünk átkeretezés alatt? Átkeretezés az ambiguitás elméletével kezdődik. Ambiguitás – amelyről korábbi cikkemben már írtam – a világ kétértelműségének elfogadása. A jó és rossz, a sötét és a világos összhangjának elfogadása. A magas ambigutiástoleranciával rendelkező emberek könnyedén belátják, hogy minden éremnek két oldala van. Számukra a kudarcok és hibák, sikertelenségek átkeretezése is könnyebb. Minden kudarc a tanulás és jobbá válás lehetőségét foglalja magában. Minden sikertelenég az újrakezdés lehetőségét rejti magában, s minden újrakezdéssel egyre magabiztosabbá válik a belső erő. A helyzetek egyre tudatosabb elemzésével rátalálunk a belső erőforrásainkra, melyekre támaszkodhatunk az előttünk tornyosuló feladatokkal való megküzdés során.
3. A hit
A hit ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását vagy éppen tagadását jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, vagy tágabb értelemben tapasztalatilag, sem logikailag – nem lehetséges. Az önmagunkba vetett hitet nem lehet mérni, nem lehet tudományosan bizonyítani, sőt, közvetlenül igazolni sem. Mi ad akkor erőt ahhoz, hogy higgyünk önmagunkban? Mitől bízik az egyik ember saját teljesítményében és képességeiben, míg a másik nem hisz önmagában?
A hit nem más, mint bizalom. Aki fejlett önismerettel rendelkezik, azaz ismeri hasznos és kevésbé hasznos tulajdonságait, tisztában van saját működésével, ismeri és felismeri, akár kontrollálni is tudja saját érzelmeit, aki ismeri saját reakcióit és másokra gyakorolt hatását, könnyedén azonosítja az erőforrásait. Azokat az erőforrásokat, melyre az önbizalmat, mint hitet, önmagunkba vetett hitet építeni lehet.
Az önbizalmat és az erőforrásainkhoz való hozzáférést a hiedelmeink korlátozzák. A hiedelmek megalapozatlanul megfogalmazott, kifejezett, sőt tévesnek bizonyuló hitek. Az önkorlátozó hiedelmek első jellemzője, hogy nem tapasztalati úton, hanem már jó előre, konkrét tapasztalat nélkül van az ember arról meggyőződve, hogy valamire nem képes. A második jellemzője pedig az, hogy nem is vagy hajlandó megpróbálni, hogy átlépd az előre felállított korlátaidat. Hogyan is lehet átlépni a hiedelmeken, azaz saját árnyékunkon?
Első lépés a hiedelem felismerése, azonosítása, tudatosítása. Nem kell őket cáfolni, nem kell őket azonnal átlépni… egyszerűen csak tudni kell, hogy léteznek, észrevenni őket. A hiedelmek felismerése az első lépés az önbizalom felé vezető úton.
A második lépés a hiedelmekkel kapcsolatos ellentmondásos érzelmek felismerése, és a változásokra való felkészülés. Barátok, munkatársak, a vezető támogatása ebben a szakaszban nagyon fontos. Az elért eredményekre, a megmutatkozó készségekre való pozitív rámutatás, a fókuszáltatás segít elűzni a negatív hit, a hiedelem démonát. A kívülről érkező pozitív visszajelzések és megerősítések a hiedelmek felülírásával párhuzamosan növelik az önbizalmat, a saját magunkba vetett hitet. A visszajelzések, kívülről érkező megerősítések esetében nagyon fontos az önbizalom felépítéséhez a realitás. A túlzott elismerés, vagy a nem reális visszajelzés hamis önbizalmat épít, mely a csalódások és az ennek következtében tovább csökkenő önbizalomhiány okozója.
A harmadik lépés a külső visszajelzésekre alapozva a hiedelmek felülvizsgálata, és a tények rögzítése. „Igen, tényleg megcsináltam. Valóban elértem. Igen, ez az én munkám eredménye. Sikerült.” Ha már e lépésig sikerült eljutni, akkor csak rögzíteni kell a sikert. Megünnepelni és emlékezni rá, hogy hasonló helyzetben újra ez az emlék és érzés kerüljön elő hamarabb, mint a korlátozó hiedelem. Az erősségek megerősítése, majd az erőforrások tudatosítása és az azokhoz való hozzáférés biztosítása szintén külső visszajelzésekkel, megerősítéssel támogatható.
A ló túlsó oldalán
Nagyon mély önismeret és folyamatos önfejlesztés szükséges ahhoz, hogy a fent leírt tudatosítási folyamat minden egyes új, kihívást jelentő feladat előtt végbemenjen, és az önbizalom vagy az önmagunkba vetett hit reális szinten maradjon. Nagy a veszélye ugyanis annak, hogy az ember „átessen a ló túlsó oldalára”, azaz túlságosan optimistán, vakmerőn fogjon bele egy feladatba. A „hurrá optimizmussal” elkezdett vállalások a kezdeti nagy lendület és hihetetlen önbizalom, vállalás után általában gyorsan alábbhagy. A csalódást vagy kudarcot a merész, hovatovább akár vakmerő vállalkozók egy része beismeri. Ők belátják, hogy a hiányzó feltételek, készségek, vagy a tervezés hiánya lehetetlenítette el a feladattal való megbirkózást. Azaz hiányzott a realitás. A bátran, akár meggondolatlanul belevágók nagy része a saját kudarcát, sikertelenségét hárítja. A hárítás olyan önvédelmi mechanizmus, mely az ego egységét, személyiségének, lelkének épségét hivatott megvédeni. A szinte törvényszerűen jelentkező kudarcok, sikertelenségek okát ezek az emberek a külvilágban keresik, azaz a felelősséget áthárítják: a megbízóra, a szabályokra, a vezetőségre, a beosztottakra, a piacra, a gazdasági vagy politikai helyzetre. Mások pedig úgy reagálnak védve saját énképüket és mások előtt saját renoméjukat, hogy az kitűzött feladatot, célt állítják be úgy, mintha az vesztett volna vonzerejéből, attraktivitásából, a tőle remélt bevételből, hozadékból. Ez a „savanyú a szőlő” hatás.
A plusz egy tényező
Van azonban egy tényező, mely a nem túl nagy önbizalom, az önmagunkba vetett hit esetében is tud segíteni. A külső és belső motivációs erők hatása ugyan nagy, de kis önbizalom vagy hit esetében is működik az a régi módszer, ami Zorba, a görög szájából hangzott el: „Táncolni kell, uram. A zene majd csak megjön valahonnan.”
Ha még soha nem látott feladatnak kell nekilátni, és a tudás, készségek mellett van külső és belső motiváció is, de a hit és az önbizalom ellenére valami láthatatlan erő visszatart minket, akkor kell emlékezni a plusz egy tényezőre. Csak nekilátni, csak óvatosan előrehaladni lépésről lépésre. Időnként megállni, és megnézni, hogy mit értünk el, milyen messze jutottunk. Apró dicséretekkel és ünnepléssel nyugtázni az elért kis sikert. Csak elkezdeni táncolni. Hogy a zene, azaz a flow és az eredmények is fokozatosan megérkezzenek.
