A Magyar Coach Egyesület idei utolsó rendezvényének és műhelymunkájának a témája a motiváció volt. Aszalós Pétert már korábban is vendégül láttuk, s ezúttal is a tőle megszokott interaktív előadásmódot választotta, ami a mi motivációnkat is kiélesítette.
Az előadáson nem a saját motivációs tényezőink voltak elsősorban a fókuszban – hiszen coachként az önismereti tréningeken ezzel már tisztában kell lennünk – hanem amiatt volt érdekes ez a terület, mert a vezetőkkel való munkánkban szinte soha nem lehet ezt a témát megkerülni.
Egyszerre voltunk coachok és – a gyakorlatok révén újra – coacheek is. Péter sokoldalú szakember lévén mesterien ötvözte a coahoknak szóló elméleti részt a személyes megérintettséggel járó gyakorlati helyzetekkel.
Az öt motivációs elméletből alkotott, és fokozatosan felépített modell a vezetőt támogató coachoknak szólt. A páros gyakorlatok és az akváruim-coahing helyzetek adta mélység, pedig egyszerre szólt saját magunknak, és az ügyfél megoldatlan helyzetét módszertanilag támogató szakembernek.
Mintegy karácsonyi ajándékként, két konkrét módszert is magammal vihettem a rendezvény után. Ráadásul, egy nagy adag motivációt, belső energiát, ami a coaching szakmához elengedhetetlen.
Mert jó volt érezni megint, hogy nem vagyunk egyedül!
Horváth Márta
2012. 12.11.



