Átadták a 11. Mentor Oscart

Ma délelőtt ünnepi külsőségek között a New York kávéházban tizenegyedik alkalommal került sor a Mentor Oscar áradására. Különlegesség, hogy az idei szervezeti kategóriában két díjat is felsőoktatási intézmény vitt el (1. díj: Szegedi Tudományegyetem NK Alma Mater; különdíj: Nemzeti Közszolgálati Egyetem). Egyéni kategóriában Istenesné Solti Andrea kapta az első helyezést, széleskörű mentoring tevekénysége elismeréseként.

Mentor Oscar díjat azoknak a szervezeteknek és egyéneknek ítéli oda a szakmai zsűri, akik a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és a coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy felhasználásában a munkájuk során hazánkban.

Idén a pályázók igen széles körből érkeztek: kis vállalatoktól a multikon keresztül az egyetemekig, bizonyítva a mentoring térnyerését minden területen. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra és természetesen a nyílt kiírás alapján is.


Díjazottak

A magas színvonalú pályázatok közül a szakmai zsűri döntése alapján a szervezeti kategóriában első helyet kapott:

  • Szegedi Tudományegyetem NKI Alma Mater ahol 2014 óta sokszáz mentoring folyamatot zártak le sikeresen

A zsűri „Új Mentoring Program” különdíját kapta

  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol tavaly indították a máris sikeres mentorálási programjukat

A zsűri „Környezettudatos Mentoring” különdíját kapta

  • ArrivaBus Kft., az üzemanyag fogyasztás csökkentésre irányuló mentoring programjáért

Egyéni kategóriában legjobbnak ítélte a zsűri:

  • Istenesné Solti Andrea pályázatát (Shell Hungary Zrt.) aki egyben a Hungarian Business Leaders Forum elnöke is.

Második díjat kapott:

  • Arany Zoltán (IBM Data Storage Systems Kft.)

Harmadik helyezést ért el:

  • Vajda-Nagy Timea (Solphar Kft.)

Lépj velünk kapcsolatba!