Publikációs felhívás a METSZETEK című lapszámhoz

A Magyar Coachszemle Szerkesztőségének publikációs felhívása

2018. február 23-án. jelenik meg a Magyar Coachszemle 7. évfolyamának 1. lapszáma METSZETEK címmel.

metszetek

A matematika, azon belül a halmazelmélet tudományát hívjuk most segítségül, hogy annak egyszerű példáján keresztül mondjuk el, mire is hívjuk ez alkalommal szerzőinket, szakmabeli társainkat.

A metszet a halmazelméletben azt jelenti, hogy két halmazból úgy képez egy új halmazt, hogy az új halmaz elemei pontosan azok az elemek, amelyek az eredeti halmaznak is elemei voltak. Képzeletben most vissza is mehetünk az iskolapadba, hogy a körzőnkkel megrajzoljuk a két kört, amelyek egy területen fedik egymást. Ugye emlékszünk erre?

A metszet. Valahogy így vagyunk mi mind, segítő, támogató, fejlesztő szakemberek. Mindannyiunkban ott van bent a fejben, szívben, gondolatokban és érzésekben az A és B halmaz, a coaching szakma eszköztára, és egy másik eszköztár, az eredeti szakmánk, vagy akár egy másik módszer, tudomány eszköztára. Így dolgozunk, így gondolkodunk. Szintetizálunk, a metszésben találkozunk az ügyféllel, ott dől el, a metszésben mit teszünk, a folyamatban mire támaszkodunk.

Arra hívjuk most a szerzőinket, hogy mutassák meg, ismertessék, ha úgy tetszik népszerűsítsék saját halmazaikat, főként a metszetet. A módszereket, tudományokat, eszközöket és tárházakat, amelyek rokonai, barátai, kiegészítői, segítői vagy éppen túlmutatói a coaching eszköztárának, folyamatainak.

A Metszet tehát az a lapszám, amelyhez olyan írásokat, tanulmányokat, vagy akár kritikát várunk, amelyből azt tudhatja majd meg az olvasó, hogy a coaching nem elszigetelt, hogy a coach eszköztára a legritkább esetben egy olyan halmaz, amely egyedül, zárt körben, kapcsolódás nélkül fejleszti, bővíti, vagy éppen érti meg a hozzá forduló ügyfeleket.

Jelentkezési és témafelvetési határidő: 2018.január 20.
A cikkek beküldésének határideje: 2018. február 02.
Megjelenés: 2018. február 23.
Beküldési cím: szerkesztoseg@coachszemle.hu

Publikációs feltételek

Lépj velünk kapcsolatba!