Csizmadia Péter Dr..jpg

A 6 legfontosabb feladat a cégalapítást követően

Miután a frissen alapított céget a cégbíróság végzésével bejegyezte a cégjegyzékbe, az ügyvezető, mint a cég törvényes képviselője előtt több teendő is áll. Az egyik legfontosabb, hogy a bejegyző végzésnek az alapításnál eljárt jogi képviselő általi kézhezvételétől számított 8 napon belül a cégnek bankszámlát kell nyitnia valamelyik pénzintézetnél.

Miután a frissen alapított céget a cégbíróság végzésével bejegyezte a cégjegyzékbe, az ügyvezető, mint a cég törvényes képviselője előtt több teendő is áll. Az egyik legfontosabb, hogy a bejegyző végzésnek az alapításnál eljárt jogi képviselő általi kézhezvételétől számított 8 napon belül a cégnek bankszámlát kell nyitnia valamelyik pénzintézetnél.

Mivel viszonylag rövid a határidő erre, így már a bejegyzés előtt érdemes kiválasztani a pénzintézetet, felvenni a banki ügyintézővel a kapcsolatot, hogy a bejegyzést követően csak a számlanyitáshoz szükséges papírmunkát kelljen elvégezni. A számlanyitáshoz az ügyvezetőnek igazolnia kell képviseleti jogosultságát, amelyet általában az alapításkor az ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta nevű dokumentummal szoktak megoldani. A cég és az ügyvezető adatainak leellenőrzése érdekében a számlanyitáshoz ugyancsak szükséges átadni a céget bejegyző bírósági végzést és alapítási okiratokat tartalmazó elektronikus aktát, amelyet az alapítási eljárásnál közreműködő ügyvéd kap meg a bíróságtól e-mailen. Egyébként a legtöbb pénzintézet ragaszkodik ahhoz, hogy az ügyvéd közvetlenül küldje meg a részére ezt a fájlt, általában a számlanyitást végző banki alkalmazott e-mail címére.

Ha a számlanyitás megtörtént, akkor az ügyvezetőnek arra át kell utalnia az alapító tagok által a cég rendelkezésére bocsátott törzsbetétek összegét, a törzstőkét. Erről a banktól igazolást is kell kérni és azt az ügyvéd megküldi e-mailben a cégbíróságnak. (A törzstőke összegét illetve egy részét utólag le lehet venni a számláról, ekkor ez a cég házipénztárába kerül.)

A számlanyitás után a következő feladat a cég számára bélyegző elkészíttetése. A bélyegzőn mindenképpen szerepeljen legalább a cég rövid neve (pl.: Alma Kft.), a székhelye, az adószáma, a számlaszáma. Javasolt továbbá azon feltüntetni a cégjegyzékszámot, a telefonszámot és az e-mail címet.

Ahhoz, hogy a cég bevételhez juthasson számlát kell kiállítania a tevékenységéről, így nélkülözhetetlen egy számlatömb beszerzése valamelyik nyomtatványboltban. Ez lehet készpénzes, átutalásos vagy vegyes. Lehetőség van továbbá számlázó program alkalmazására is.

A jó bornak nem kell cégér, szokták mondani, ami igaz is lehet, de frissen alapított cégünk esetében ez az állítás biztosan nem állja meg a helyét. Mindenképpen el kell helyezni a cég székhelyéül szolgáló épületen egy cégtáblát, rajta a cég nevével, elérhetőségeivel. Sőt ezen felül, legalább egy matricával, de jelezzük a postaládán is, hogy hova tudják kézbesíteni a leveleket. Új cégek esetében az adóhatóság gyakran ellenőrzi ezek meglétét. Ha nem találja, akkor rövid úton kapni fog a társaság egy harminc napos felszólítást ezek pótlására – a törvényes működés helyreállítására – melynek elmulasztása esetén ún. törvényességi eljárást kezdeményez a céget nyilvántartó cégbíróságnál, ami egyrészt kellemetlen, másrészt költséges eljárás is egyben.

Végül, de nem utolsó sorban mindenképpen fel kell keresni a székhely szerinti település helyi adóirodáját, a helyi iparűzési adóval kapcsolatos nyilvántartásba vétel érdekében.

Ezek lennének azok a legfontosabb teendők, amelyek valamennyi induló társaság ügyvezetője előtt állnak a bejegyzést követően.


Dr. Csizmadia Péter

Csizmadia Péter Dr..jpg

Dr. Csizmadia Péter 2008-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász szakon, majd ugyanebben az évben közbeszerzési referens képesítést szerzett. Ügyvédjelölti éveit két, változatos ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodában töltötte, ahol lehetősége nyílt számos jogterület joganyagának részletes, mind elméleti, mind gyakorlati megismerésére, elsajátítására. 2013-ban szakvizsgázott, melyet követően megnyitotta saját ügyvédi irodáját Pécsett. Irodája elsődlegesen polgári joggal, azon belül is a gazdasági társaságokkal, ingatlanokkal, szerződések világával kapcsolatos joggal, illetve család- és munkajoggal, valamint közbeszerzési eljárásokban való jogi képviselettel, tanácsadással foglalkozik.

Szakértőnk elérhetőségei:
Telefon: +3670 509 9590
E-mail: dr.csizmadia.peter@gmail.com

Lépj velünk kapcsolatba!