Ábri Judit

„Ha nem értem amit mond, rögtön meghívom”

Ábri JuditEz év szeptemberében már a Coaching Határok Nélkül programsorozat 4. évadja indul. Ábri Juditot kérdeztük személyes indíttatásáról, munkamódszeréről és a negyedik évad programjairól.

Ábri JuditEz év szeptemberében már a Coaching Határok Nélkül programsorozat 4. évadja indul. Ábri Juditot kérdeztük személyes indíttatásáról, munkamódszeréről és a negyedik évad programjairól.

MC: 2011 szeptemberében, a Coaching Határok Nélkül kezdetekor gondolta volna ezt? Mekkora munka, teher és felelősség összeállítani és megszervezni egy-egy évadot?

ÁJ: CHN szervezőként nagy a felelősségem, hogy egy meghirdetett évad úgy történjen, ahogy a programban meg van írva. Ezzel tartozom partnereimnek, akiknek élvezem a bizalmát, hisz nagy többségük évről évre velem tart, és persze tartozom ezzel a folyamatosan bővülő ügyfélkörömnek is, akik most először szavaztak bizalmat nekem. Fontos számomra, hogy a résztvevők ne csalódjanak a programokban. Coachként, fejlesztéssel foglalkozó szakemberként a tudáséhségem már a következő évad tervezésére sarkall, mert látom, hogy még mi mindent  szeretnék tanulni, megismerni, hogy mi érdekel ésmire vagyok kíváncsi.

MC: Milyen érzés letenni egy-egy évad kész programját?

ÁJ: Nagy öröm most így egy évadot készen letenni az asztalra, de belül már ott dolgozik bennem a következő kihívás:a következő CHN évad. Szinte kívülről látom magam, ahogy folyamatosan emelem a lécet és a tétet. Meddig lehet ezt? Hogyan lehet majd a mostani programsorozatot a következővel felülmúlni? Melyik coach gurut tudom még majd megengedhető áron idecsábítani? Ezek a kérdések birkóznak bennem szüntelen…

MC: Mit is kell felülmúlni majd? Mi szerepel a CHN 4. évadjában?

ÁJ: Henry Kimsey-House a Co-active Coaching egyik elindítója, a CTI a világ legnagyobb coachképző intézetének (1992 óta működik) társ-alapítója jön el hozzánk új Co-active Vezető modelljével. John Leary-Joyce továbbfejlesztett Coaching Tango workshopját hozza el szeptemberben, míg a legújabb Rendszerszemléletű Team Coaching elméletet és gyakorlatot Professzor Peter Hawkins mutatja be előadásában. Ezeken a nagy neveken túl lesz a praktikus Karrier Coaching londoni szakemberek tálalásában, Innováció Coaching, hogy a start-up mentalitás mindig velünk maradjon a kezdeteken túl is. A negyedik évad programjai között két, Amerikában kifejlesztett coaching során használható program is helyett kapott: a Szomatikus Coaching a kaliforniai Strozzi Intézet tanítása alapján és Mindfullness (MBSR) a stressz kezelés érdekében. Ez utóbbi a Massachusetts-i Egyetem Orvosi Iskolájának elismert programja, mely terápiás körökben már elterjedt és népszerű, sőt nyugaton már a vállalati környezetben is terjed.Mi is ezt, az üzleti életben történő alkalmazást mutatjuk majd be annak lehetséges eredményeivel együtt.

MC: Meglepetések is várnak a CHN hallgatóságára …

ÁJ: Igen, igen… Most még csak egy esti programot tervezek október 8-án Professzor Jonathan Passmore-ral, aki járt már nálunk az első évadban. De most egy különleges, két órás workshop keretében hozzánk hozza el elsőként új, a coaching mesterfokú gyakorlásáról szóló könyvét. Világpremier lesz a javából! Megérdemeljük, hogy mi vehessük kezünkbe először ezt, az októberben újonnan megjelenő könyvet!

MC: Min dolgozol még mostanában?

ÁJ: Fontos nemzetközi coaching esemény, hogy október végén Budapesten tartja ülését a brit Association of Coaching. Nagy-Britanniában ez a legnagyobb coach-szervezet és szorosan együttműködöm velük, hogy sikeres rendezvényük legyen nálunk. Az együttműködésem legfontosabb területe, hogy nekünk, magyar coachoknak biztosítsanak olyan árakat, melyekkel részt tudunk venni az eseményen. Ezen dolgozom most. Így remélem, hogy ősszel lesz egy újabb nemzetközi cocaching-esemény Budapesten, ahol ismét sokat tanulhatunk.

MC: Hogyan találod meg ezeket az előadókat?

ÁJ: Most már sokkal könnyebb dolgom van, hiszen akik itt jártak, terjesztik a jó hírem. Akik itt járnak, kollégáiknak kedves bemutató levéllel szoktak beajánlani engem. Ha valakit el akarok érni, könnyen találok hozzá kapcsolatot, aki mond egy-két jó szót a nevemben a programomról. Fontos szempont számomra, hogy olyan árakat tudjak kialkudni az előadóktól, melyek itthon nekünk megengedhetők.

MC: Van még ezen kívül másik forrásod is?

ÁJ: Igen, természetesen. Szeretek külföldi webináriumokat hallgatni, mint ahogy idén is kaptam már egyik előadómtól VIP-vendégjegyet a júniusi WBECS-re, ahonnét tavaly például Myles Downey-t csábítottam el hozzánk.

Kíváncsian várom, hogy idén ki lesz rám olyan hatással, hogy megkeressem, és már széleskörű kapcsolatrendszerem segítségét is felhasználva elérjem, hogy eljöjjön a CHN-re előadni. Sok CHN-en járt coach-guru szerepel a WBECS-en – van, akit én ajánlottam. Ott másfél órát adnak tudásukból, nálam egy egész napot töltenek el a magyar hallgatósággal.

MC:: Hogyan találod meg a témáidat?

ÁJ: Amikor valami újdonságról már hallottam egyszer -kétszer, de nem értem egészen, nem ismerem, nem tudom pontosan, hogy mi van mögötte, akkor arra a témára keresek előadót, szakértőt. További szempont, hogy olyan előadókat hozzak, akik eddig itthon elérhetetlenek voltak számunkra. Egész napos magyar coach-szakmai fórumként a CHN legyen az első az életükben. A legtöbbjük még egyáltalán nem járt Magyarországon, de van, aki már többször is volt Budapesten túristaként. Érdekes történet, hogy John Leary-Joyce az AoEC brit iskola vezetője a folyamatban lévő magyar AoEC coachképzés miatt havonta jön hozzánk.Rendszerint szerda esténként érkezik, és a repülőtérről egyenesen a Lánchídhoz közel található tango tánciskola esti programjára viszem, hogy hobbiját gyakorolja. Mindezt majd beépíti a szeptemberi budapesti coaching tango workshopjába. Lehet, hogy táncosokat is hívunk a téma illusztrálására, de az is lehet, hogy nekünk coachoknak kell táncolnunk…

MC: Vannak kedvenc előadóid?

ÁJ: Igen, mára már vannak kedvenceim, akiket közvetlenül vállalatokhoz is elvittem már egyedi, cégre szabott workshopokkal., Velük még szorosabb a kapcsolatom. Egy ilyen együttműködés eredményeként történt, hogy Szabó Tamara kolléganőmmel lefordítottuk Julie Starr : Coach szemlélettel a munkahelyen című könyvét. Azt tervezem, hogy lesz majd egy olyan CHN évad, amikor a legnépszerűbb előadókat hívom vissza hozzánk.

MC: Milyen itthon a nyitottság a nemzetközi tudásra? Használható tudás ez ma Magyarországon? Hol tartunk mi coachingban?

ÁJ: Izgalmas kérdések, vegyük őket sorra. Nemcsak nyitottság, hanem kimondott érdeklődés van a coaching különböző irányzatai iránt. Már elindult a magyar coaching piacon egyfajta specializálódás is. Engem minden érdekel és nem vagyok ezzel egyedül, mert a CHN törzsközönségét minden új megközelítés vonzza.. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire tisztelem őket: tanulnak, folyamatosan képzik magukat, és amit a CHN-en hallanak, azt másnap már ügyfeleiknek kínálják. Számomra ez az innováció a coachingban.

Ahogy minden iránt befogadóak vagyunk, úgy tapasztaljuk meg azt is, hogy minden valahol összeér. De minden előadás után el tudunk vinni egy új, más megközelítést, egy gyakorlatot vagy akár csak egy mondatot is, ami valami új felismerést hozott nekünk. Kollégáimtól visszakérdezve mindig rácsodálkozom, hogy milyen szubjektív és ezáltal mily színes tud lenni ez a kép; Ami bennem nem ragadt meg annyira, az másnak aranyat ér.

MC: Mi mindennel foglalkozol még a CHN programsorozaton kívül?

ÁJ: Trénerként és szervezőként AoEC (Academy of Executive Coaching) coachképzést vezetek – most tavasszal John Leary-Joyce-szal együtt -, ahol a képzés végére mindenkinek meg kell alkotni a saját coaching modelljét. Itt az önismeret segít modellbe önteni a szubjektív meglátásokat a coaching terén. A CHN számos coaching-megközelítést kínál, melyek közül lehet válogatni, így könnyebb a saját coaching-gyakorlatot, egyéni és egyedi coaching-modellt megalkotni.

Hol tartunk mi Magyarországon a coachingban? Mindenki ott, amennyi energiát és ráfordítást beletett és beletesz a szakmai továbbképzésbe, folyamatosan. Amióta ennyi tudás már itthon is rendelkezésünkre áll, azóta széles a kínálat coach-felkészültségben is. Kívánom, hogy az ügyfél merjen bátran keresni és választani!

MC: Milyen tervek állnak még előtted? Mi a távlati célod??

ÁJ: Célom, hogy a CHN nemzetközi tudástárából minél több jelenjen meg magyar nyelvű tréningek formájában is. Ilyen már a könyvre épített coach-szemléletű vezető-képzésünk és folyamatban van motivációs és vezetői jelenlét tréningek elindítása is. Vágyam – és azt hiszem jó úton haladunk -, hogy a CHN a tanulás és a tudás védjegye legyen.

Lépj velünk kapcsolatba!