Sokáig az a gondolat élt bennem, hogy a fiataloknak (relatíve) könnyű, egyszerű megoldani az idejük beosztását. Munkám, a coaching folyamatok során azonban egyre inkább azt tapasztalom, hogy ez nem így van, „szomjazzák” az időt a fiatalok is. Noha a fiatal vezetők határozottak, magabiztosak, tudják, mit akarnak az élettől és bátran ki is állnak ezért, mégis egyre több fiatal vezető fordul hozzám időgazdálkodási kérdésekkel, nehézségekkel. Éppen ezért elkezdtem ügyfeleimmel együtt, vagy akár saját szakállamra is azon gondolkodni, azt kutatni, mi is állhat náluk a háttérben. Van-e a fiatal, elsősorban vezető beosztású fiatalok esetében csak rájuk jellemző sajátosság az időbeosztás terén? Mi okoz igazán nehézséget és mi az, ami átlendíti őket újra és újra? Milyen erősségekre lehet az ő esetükben építeni, ami hatékonyan segíti őket időbeosztásuk hatékonyabbá tételében?
Amire bátran alapozhatnak a fiatalok, mert ezek az erősségeik egy friss, 2012-es kutatás1 szerint: a nagy teherbírás, és a nyitottság. Kimondottan az Y generáció tagjaira jellemző a kutatás szerint a gyorsaság, a dinamizmus, az állandó készenlét és kockázatvállalás. Mindezek az erős jellemzők tudatosan az időért „csatasorba állítva” hatékonyan támogathatják egy fiatal vezető időmenedzselési törekvéseit. A kérdés az, hogy hogyan is érdemes a „csatasort” megalkotni?
A kutatás arról is szól, hogy a fiatal vezetők – akár kor szerint, akár a vezetői pozíciójukat tekintve fiatalok –, fejlesztésre szorulnak a felelősségvállalás és a visszajelzés adása terén. Miközben túlzott bizonyítási vággyal vetik magukat a mindennapi tevékenységekbe, kevéssé látják tisztán saját jövőjüket, nem rendelkeznek egyértelmű jövőképpel, ami mentén saját életük vezetése tudatosan történhetne.
A fiatalok esetében ahhoz, hogy a magas teherbírással elvégzett munka számukra ne energiakidobás legyen valami nagy és megfoghatatlan cél érdekében, érdemes coachként erős sikerorientáltságukra alapozva saját egyéni karrier és életvezetési céljaik mentén, ezeket fókuszban tartva ösztökélni az ügyfeleket a coaching-céljuk meghatározására.
Véleményem szerint fontos tudatosítani a fiatalokban, hogy mindig fókuszáltan, saját egyéni, hosszú távú céljaik mentén mérlegeljenek a mindennapokban.
Sok esetben az a tapasztalom fiataloknál, hogy azt gondolják, ha nemet mondanak egy eléjük gördülő lehetőségre vagy ötletre, vagy visszautasítják kiváló elképzelésektől lelkes ismerősüket, barátjukat akkor életük nagy „dobásától” eshetnek el. Azok a fiatalok, akik vezetőként, vagy kezdő vállalkozóként vetik bele magukat a munka nagybetűs világába, inkább mondanak le az alvásról, a pihenésről, minthogy elessenek bármitől, ami kreatív, trendi, és még akár az év lehetősége is lehet. A felgyorsult, információ- és lehetőségdömpingtől elárasztott világunkban a fókusztartásban szoktam segítségükre lenni.
Azt ugyan tudjuk az új vezetői generációról, hogy tagjai a munka-magánélet egyensúlyára jobban törekszenek, de ez nem azt jelenti, hogy jobban tudnák beosztani az idejüket, energiájukat. Inkább jellemző az, hogy a baráti találkozások, összejövetelek, bulik szerves és mindennapos részei életüknek, és hogyha választani kell, itt is háttérbe szorul a pihenés, töltekezés. Ezek a fiatalok szenvedéllyel és tehetséggel, gyorsvonatként száguldva törnek a siker felé, amit el is érnek idővel. Azonban ennek az az ára, hogy manapság már a harmincas éveikben járó vezetők között is nem ritkán találunk a kiégés szélére sodródott menedzsereket.
Egy 25 éves ügyfelem elakadása késztetett arra, hogy kiemeljek egy sokszor már evidensnek gondolt, de mégis korosztálytól függetlenül oly sokszor trénelt, coacholt témát. Ügyfelem magasan kvalifikált, nagyon tehetséges, magabiztos hölgy, aki tisztán és önállóan megtervezett jövőképpel rendelkezik. Egyértelműen tudja, hogy hogyan kell kinéznie egy napjának, hogy egy hete mivel teljen, sőt hétről-hétre el is határozza, hogy így fogja működtetni az időbeosztását. Mindene megvan hozzá, eszközök, üzlettársak, beosztottak, csapat. Képes rá, mégis valahol újra és újra elakad. Képtelen nemet mondani egy bizonyos embernek, aki a társa egyik vállalkozásában, abban a vállalkozásban, ami a hosszú távú terveiben a sikere záloga lesz. Nem megy a „nem”, pedig nincs formális hierarchiabeli alá-fölérendeltség, nincsen anyagi függőség, jó emberi és üzleti kapcsolatot ápolnak. Ami mégis heti szinten felborítja az ügyfelem időbeosztását az az, hogy ez a fiatal egy képzeletbeli piedesztálra állítja – nagyon konkrét indokok miatt – üzlettársát, és így nem képes nemet mondani neki.
Egy jó coachingban a coach is sokat kap, tanul magáról. A fent említett ügyféllel történt ülés után magam is elgondolkodtam azon, hányszor úszom el az időmmel, miért van az, hogy sokszor rohanok, kapkodok, mert valahol elcsúszott a napom. Elkezdtem vizsgálni magam, és rájöttem, hogy ugyan foghatnám ezt akár a városi közlekedési dugókra is, de az igazság nem ez. Én sem tudok nemet mondani egy bizonyos helyzetben, pedig általánosságban azt gondolom, hogy igen, én képes vagyok a nemet mondásra. A saját tipikus helyzetem az, amikor ismerőseim, munkatársaim felé szerintem egyszerű, érdeklődő kérdést intézek, mégis hosszabb és kimerítőbb választ kapok, mint gondoltam, majd mivel már belementünk a témába a coach „sapkám” nem engedi meg, hogy ne legyek értőn figyelő. Hát hogy néz az ki, hogy azt mondom, hogy: Bocs, de nekem most nincs több időm, tudnánk ekkor vagy akkor tovább beszélgetni? Neki ez most fontos én meg jó coach akarok lenni. Felfoghatom gyakorlásnak is, de ez nagyjából a forgalmi dugó kategória lenne, újabb kibúvó, amivel elkerülném a szembenézést.
Miért is van az, hogy nehéz nemet mondanunk, milyen tipikus hiedelmeink lehetnek?
Úgy gondoljuk, a másik megutál miatta.
Azt gondoljuk, elutasítanak, ha valamibe nem egyezek bele.
Azt hisszük, hogy a másik dühös lesz, ha nemet mondunk, és mi nem fogjuk tudni, mit tegyünk.
Nemet mondásunkkal a másiknak szomorúságot okozunk, amit aztán képtelenek vagyunk kezelni.
Önzőnek vagy durvának tartanak.
Ahogy elolvassuk ezeket a mondatokat, mindegyikben van egy közös mozzanat, mégpedig az, hogy kiválóan alkalmasak a bűntudatunk felébresztésére. Mégpedig mindaddig nem lehet senki kortól, nemtől és munkahelyi pozíciótól függetlenül magabiztos, határozott és kellően önérvényesítő, még ha „csak” az idejéről is legyen szó, amíg nem képes nemet mondani anélkül, hogy bárminemű bűntudatot érezzen. Az asszertív viselkedés elengedhetetlen ahhoz, hogy időnket kellően saját érdekeinkre szabva tudjuk beosztani. Az asszertivitás egyik alapvető joga így szól:
Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj, anélkül, hogy bűntudatot éreznél!2
Az asszertivitás, azon belül is a nemet mondás tanulható bárki számára, és garantáltan eredményezi azt, hogy elkezdjük saját időnket tisztelni, legyünk bár fiatalok, vagy idősebbek, vezetők, vagy beosztottak.
———————-
1 A fiatal vezetők megítélése a HR szakmában kutatás – Lerf Andrea, Dr. Bernschütz Mária, 2012.
2 Dr. Palotai Gabriella, Asszertivitás-workshop, prezentáció, 2008.
Bite Barbara
Business coach, vezetői tanácsadó. Sokéves, multinacionális cégnél szerzett vezetői tapasztalattal, közgazdász végzettséggel rendelkezem. Ezen alapokra építkezve végeztem több coach képzésen és szakmai fejlesztésen. Business coachként, vezetői tanácsadóként és co-trénerként dolgozom a Coaching Team csapatában. Ügyvezetőként, illetve vezetőfejlesztési és tehetségmenedzsment programok projektvezetőjeként szorosan együttműködök a megbízókkal. A látszólag kétpillérű feladat együttesben találtam meg a saját egyensúlyomat. Azt ahol megélhetem egyrészt a coaching adta fejlődés, változás, megismerés, felfedezés sokszínűségét, másrészt a vezetésben saját kompetenciáim és karizmám egyvelegét. Számomra mindkét pillérnek elengedhetetlen feltétele a folyamatos önismereti munka.
