Stratégiai gondolkodás és stratégiai menedzsment tréning

„Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája: az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása.”
Paulo Coelho

Stratégiaalkotásról, stratégiai gondolkodásról sokaknak hadvezérek, profi sakkozók és vállalati CEO-k, csúcsvezetők jutnak eszébe. Pedig mindenkinek vannak olyan munkahelyi és magánéleti célkitűzései, amelyek megvalósításához többre van szükség, mint pusztán a kezdő, vagy az éppen soron következő lépés megtervezése. Legyen az egy üzleti tárgyalás, piaci terjeszkedés, vagy magánéletünk egy fontos szakasza, az ezekhez tartozó, hosszabb távú célok megkövetelik, hogy az odavezető utat tudatosan alakítsuk ki és járjuk be. Természetesen a szándékokból, opciókból érdemes konkrét jövőképet, célkitűzést alkotni, a jelen helyzetet részletesen elemezni és a kettő közötti útvonal fő lépéseit, döntési pontjait felvázolni – majd ezt a pályát tudatosan végigjárni. Ennek az összetett, racionális és kreatív folyamatnak az alapja a stratégiai gondolkodás. És erre bizony nemcsak a tábornokoknak, sakkbajnokoknak és a szervezet csúcsán ülő ügyvezetőknek van szükségük.

Milyen eszközök, készségek és folyamatok segítik a stratégiai gondolkodást? Milyen megkerülhetetlen lépései, elemei vannak? Mitől lesz egy terv stratégiai és mitől válik megvalósíthatóvá? Hogyan érdemes a stratégia végrehajtását menedzselni, követni és mekkora rugalmasságra van szükség közben? Ezekre a kérdésekre segít választ találni a tréning.

A tréning eredményeképpen a résztvevők:

·     megismerik a stratégiai tervezés alapeszközeit és képessé válnak ezeket alkalmazni saját helyzeteikre

  • döntéshozatalai szempontrendszert tudnak összeállítani, ezáltal tudatos, informált döntéshozatalt előkészíteni
  • képesek lesznek a stratégia végrehajtásához vezető út felépítésére
  • képesek lesznek a stratégia alkotásához szükséges elemzések elvégzésére

Kiknek hasznos a tréning?

  • managereknek, vezetőknek, akiknek az operatív feladatokon túl közép-és/vagy hosszú távú feladataik is vannak
  • stratégia alkotóknak, akik részlegük/osztályuk hosszú távú tervének készítéséért felelnek
  • mindenkinek, aki élethelyzetéből adódóan stratégiai jellegű döntések előtt áll
  • azoknak, akik vállalatuk stratégia megvalósításhoz rész stratégiákat dolgoznak ki és/vagy a stratégia operatív tervvé alakításában vállalnak szerepet

A tréning témái:

  • A szervezeti és vezetői működés kapcsolódási szintjei: stratégia – operáció kontinuum.
  • Stratégiai gondolkodás alapjai: információkereséstől a tervezésen át a tesztelésig
  • Stratégiai gondolkodás gyakorlatok: stratégiai játékok, ill. játékok stratégiái
  • Stratégiai és azonnali döntések
  • A stratégiai menedzsment és a stratégiai gondolkodás találkozása: célkijelöléstől a monitorozásig.
  • Stratégiai elemzési modellek: SWOT, PEST, piaci mátrixok és érték-profilok
  • Stratégiai eszköztár alkalmazása és integrálása a mindennapi működésbe: stratégia – taktika kapcsolat
  • Saját esetek, helyzetek feldolgozása

A képzés helyszíne: GROW Csoport iroda tréningterme, 1037 Budapest, Montevideo u. 2/c.
A képzés trénere: Kőrösi Zoltán, szenior tréner, tanácsadó
A tréning időpontja: 2013. május 27-28.
A képzés részvételi díja: 125.000.-Ft +ÁFA/fő, ami tartalmazza a képzést, az oktatási anyagokat, a helyszín és ellátás költségeit.
Kedvezmény: Ha egy cégtől legalább 3 fő jelentkezik a képzésre, akkor a cég minden jelentkezője 10% kedvezményt kap a tréning díjából.

További információ a képzésről itt.

Lépj velünk kapcsolatba!