Három coaching szervezet összefog a coaching fejlődése érdekében

Partnerségi alapon létrejön a Global Coaching & Mentoring Alliance – kaptuk a hírt és a sajtóanyagot az EMCC magyar elnökétől, Koczka Teréziától. A hírről az ICF sajtóanyaga is beszámolt.

ARLBOROUGH, Wiltshire, UK, 2012. november 21. – Az Association for Coaching (AC), a European Mentoring & Coaching Council (EMCC) és az International Coach Federation (ICF) összefogásával létrejött a Global Coaching & Mentoring Alliance (GCMA) a coaching és mentoring szakma fejlesztése céljából. Több éves együttműködést követően a három szervezet formálisan is megállapodott, hogy „Mint nemzetközi coaching és mentoring szakmai testületek közössége, szövetségeket kívánunk kötni a szoros együttműködés szándékával, hogy olyan célokat és kezdeményezéseket találjunk, melyek partnerségünkön keresztül előre viszik fejlődőben lévő szakmánkat és az egész társadalmat.”

A Global Coaching & Mentoring Alliance tagjai nemrégiben az EMCC konferencián, Spanyolországban találkoztak, és véglegesítették megállapodásukat a terv megvalósítását illetően. A konferencián megegyeztek a jövőbeni keretek megalkotásában és egy közös, egyesített iparági menetrend létrehozásában, ami meghatározza, hogyan lehet elérni a legfontosabb érdekelteket és annak feltételeit, hogy a jövőben hogyan csatlakozhatnak további szervezetek a szövetséghez. A GCMA máris azt tekinti át, mely további coaching és mentoring szakmai szervezeteket hívjon meg az együttműködésbe.

“Ez a szövetség fordulópontot jelent” – jelentette ki Lise Lewis, az EMCC elnöke – “Létrehozásának motorja az volt, hogy az EMCC meg akar felelni tagjainak és az ügyfél cégeknek, akik tőlünk várják, hogy teremtsünk világos helyzetet a coaching és mentoring világában. Ma már mindhárom szervezet egyformán elkötelezett az önszabályozás terén, és együtt fogunk hozzájárulni további együttműködésünk révén a szakma fejlődéséhez – megtartva eközben különbözőségünket is.”

Az EMCC a mentoring és coaching európai szakmai testülete 5,000 taggal 67 országban és 20 csatlakozott országban. Az EMCC küldetése, hogy létrehozza, fejlessze és terjessze a mentoring és coaching legjobb gyakorlatot – egész Európában és máshol is – a társadalom javára.

Végül Lewis elmondta: “Ez a szövetség hozzá fog járulni az EMCC küldetéséhez, miszerint a mentoring és coaching alapvető szerepet fog játszani a társadalom boldogulásában.” További információkért keresse fel a honlapot: emccouncil.org.

A szövetség az ICF stratégiájának kulcs eleme. Az ICF elnöke, Janet M. Harvey nyilatkozata szerint „Az Igazgatótanács kiemelten kezeli globális szövetségek alakítását. Ennek a szövetségnek a létrehozása egy lépés az ICF céljainak elérése felé a coaching szakma fejlesztése és az emberiség felvirágoztatása terén.” Az ICF vezérigazgatója, Magdalena Mook hozzátette, „Nagyon fontos, hogy a coaching és mentoring szervezetek azonos nyelven beszéljenek. Ez értéket jelent mind a szakma, a coachok, mind pedig a coaching ügyfelek számára.”

Az ICF a coachok globális szervezete, több mint 100 országban működik, tagjainak száma meghaladja a 19.000-et, akik közül 9.000-en akkreditált coachok. Az ICF elkötelezett, hogy magas etikai normák állításával, független tanúsítással, és a minősített coachok globális hálózatának építésével fejlessze a coaching szakmát. További információkért keresse fel a coachfederation.org honlapot.

Az AC globális vezérigazgatója, Katherine Tulpa kijelentette: „Nagyon örülünk annak a lehetőségnek, amit ez a szövetség jelenthet a coaching és mentoring fenntartható szakmává tételében, és ami a legfontosabb, hogy valódi hatással legyen az ügyfeleinkre.”

Az AC egy független, non-profit szakmai szervezet, amely világszerte támogatja a legjobb gyakorlatok elterjedését és ráirányítja a figyelmet a coaching szakma normáira. Célja, hogy inspirálja és támogassa a coaching szakma fejlődését, és fenntartható többletet nyújtson az egyéneknek, szervezeteknek és az egész társadalomnak. Befogadó szervezetként több mint 40 országban vannak tagjai, akik között egyéni coachok, képzési és coaching szolgáltatást nyújtó szervezetek, belső coachok és coaching kultúrát építő szervezetek egyaránt megtalálhatók. Tulpa kijelentette: „Ez a szövetség egy kulcsfontosságú mérföldkő a coaching történetében, mivel azt mutatja, hogy többet tudunk elérni együtt, mint egyenként és néhány olyan alapelvről szól, amelyekre a coaching épül – ilyenek az együttműködés, a növekedés és a jövő orientáltság.”

Lépj velünk kapcsolatba!