„Legfontosabb, hogy átadjuk a tudást és a tapasztalatot!”

Nyilatkozta Ábri Judit a Coaching Határok Nélkül ötletgazdája és programjainak szervezője, amikor egy asztalnál ültünk két külföldi kollégájával egy előadás ebédszünetében. A találkozó apropója a CHN-programsorozat külföldi, határainkon túli bevezetése volt.

Nenad Stanić Szerbiából érkezett és a coaching elhivatott szószólójává vált. Kereskedelem és marketing szakterületen dolgozik közel negyed évszázada, s az Egyesült Királyságban ismerkedett meg a coaching fogalmával. „Célom, hogy a coaching szellemiségének terjesztésével a legjobban adjam az embereknek.” – nyilatkozta. Elmondása szerint Szerbiában a coaching még gyerekcipőben jár. A néhány gyakorló coach elsősorban NLP-irányból érkezett, pszichológiai alapokkal dolgozó szakember. A magyarországihoz hasonló képzés – üzleti és coaching iskola- azonban nem létezik Szerbiában. Coachingot elsősorban a külföldi vállalatok kirendelt vezetői kapnak, s Nenad Stanić célja, hogy szélesebb közönség számára is elérhetővé és ismertté tegye a coachingot.

Elmondása szerint még nincsenek coaching szervezetek, bár az ICF aktív, de 20 taggal tudnának csak szekciót alapítani. A szerb coaching piac felépítésén dolgozik. Ezért keresett tudatosan a közép-kelet európai régióban olyan országot, ahol már fejlett a coaching kultúra, s így talált Ábri Juditra és az átlala szervezett programsorozatra. „Fontos volt számomra, hogy kész koncepcióval rendelkező programot találjak, melyet könnyedén és gyorsan tudunk a mi hazánk adottságaihoz igazítani.” – nyilatkozta a szerb üzletember. Az első kapcsolatfelvétel után egy hónappal, november 27-én dr Jonathan Passmore-t látták vendégül Belgrádban, ahol közel 70 vezető üzletember és a sajtó képviselői voltak kíváncsiak az előadásra.

2013-ban a szerb Brain Tree Coaching Without Borders 4-6 előadást tervez, de nem elégszik meg ennyivel: már keresi a boszniai, montenegrói és horvát kapcsolatokat is.

Amikor Ábri Juditot arról kérdeztem, hogy miért kezdett bele az együttműködésbe, egyértelmű választ kaptam:
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy tapasztalt, coaching iránt érdeklődő üzletember az általam kidolgozott koncepciót tartotta alkalmasnak a saját hazájában történő bevezetésre. Számomra fontos, hogy átadjam azt a tudást és tapasztalatot, amit a két évad alatt már összegyűjtöttem. S örülök, hogy Magyarország mintául szolgál a coaching-szemléletét tekintve. Természetesen sokkal több munkával jár a CHN-programsorozat adaptációja, mint első pillanatban gondoltam. De ez a folyamat is tanulás. Azt hiszem, nem árulok egy nagy titkot, hogy 2013 tavaszán Pozsonyban, Szlovákiában is útjára indítjuk a programot.”

Lépj velünk kapcsolatba!