Az év coacha – 2012

A 2012-es megmérettetésen az ICF Magyar Tagozatának tagjai vehetnek részt úgy, hogy egy 2012-ben befejezett coaching folyamatuk esetleírását elkészítik és elküldik a tagozat titkárának.

A beérkezett pályázatokat az ICF Coach Klub blogon 2012 novemberében teszik közzé, majd december 3-án, a tagozat éves közgyűlésén titkos szavazással kiválasztják azt a coach-ot, aki esetleírása alapján a legmeggyőzőbben mutatja be a coaching eszközének erejét az ügyfél készségeinek fejlesztésében vagy céljainak elérésében. Fontos megjegyezni, hogy a pályázatban nem az íráskészséget, hanem a coaching esetet, a szakmaiságot értékelik. Az ICF Magyar Tagozatának hivatalos díjazottja mellett a 2012. december 31-ig az ICF Coach Klub blogján leadott közönségszavazatok alapján közönségdíjat is kiadnak. Az ünnepélyes eredményhirdetést a 2013-as évnyitó pikniken tartják.

A pályázatban a következőket kell megadni:

  •   A coach neve, elérhetősége
  •   Coachképzettség (hol és mikor szerezte)
  •   Coacholt órák száma összesen
  •   Melyik évben kezdett el coachként dolgozni
  •   Szakmai hitvallás
  •   Az ügyfél neve és telefonszáma referenciaként
  •  Anonim esetleírás, mely publikálásra kerül a blogon, legfeljebb 300-500 szó terjedelemben

Határidő: a pályázati anyagokat a kiírás időpontjától folyamatosan lehet elküldeni a bite.barbara@coachingteam.hu  e-mail címre, a végső határidő 2012. október 31. Egy pályázó egy esetleírással pályázhat. A tagozat elnökségi tagjai nem pályázhatnak.

Lépj velünk kapcsolatba!