Bevezető

Az úgynevezett megoldásfókuszú rövidcoachingban mint interakciós megközelítésben következetesen azzal dolgozunk, ami hasznosnak bizonyul az ügyfél és célja szempontjából. A kompetenciahatárok és körültekintő megközelítésük kérdésében is jellegzetességeket tapasztalunk ebben a paradigmában. Ahogyan beszélünk egy helyzetről, az meghatározza, hogy milyen cselekvési lehetőségek vagy épp akadályok születhetnek a beszélgetés nyomán. Mi mindent tehet ez a konstruktivista szemlélet lehetővé akkor, amikor a coachingfolyamat során érzékelünk valamit, aminek hatására felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon a kompetenciahatárunkon belül vagyunk-e még?

Ebben a cikkben azt részletezzük,

• hogyan beszélhetünk az ügyfél számára hasznosan ilyen helyzetekben (partnerien az interakcióról, nem róla vagy rólam),
• hogyan alakíthatunk hasznos lehetőségeket (nem használva pszichiátriai diagnózist igénylő mentális zavarokat, pszichológiai fogalmakat, ám azok ismeretében),
• és mit tehetünk (megőrizve a partnerséget), ha elhangzik egy-egy olyan szó, ami red flaget jelenthet (pl. trauma, öngyilkosság).

A megoldásfókuszú rövidcoachingról

“Először is köszönöm, hogy eljött ma ide. Remélem, valamilyen formában hasznos lesz ez Önnek. Erre persze nincs garancia… azt viszont garantálom, hogy a magam részéről mindent megteszek ezért …és gondolom Ön is. Aztán meglátjuk.“

Steve de Shazer szavai ezek az Akarni akarok c. klasszikus beszélgetés nyitásából. A “…” helyeken de Shazer szemkontaktusba lép ügyfelével, aki így részt vesz egy lépésről lépésre egyeztetett keretezésben. Így épül az a partnerség, melyre mindketten támaszkodhatnak a rendelkezésre álló időben: mindketten beletesznek apait anyait az egyikük érdekében. 

Honnan tudhatjuk, hogy mi áll valójában az egyikük, az ügyfél érdekében? Ehhez egyrészt a coach legjobb meggyőződése irányadó, hisz etikai kötelezettsége azt tenni az ügyféllel közös időben, amit a legjobbnak ismert meg – gondosan ápolt szakmaisága alapján. Másrészt a folyamat közös alakítása irányadó, melyben az ügyfél akár legkisebb, folyamatot befolyásoló megmozdulása is helyet kap, az egyeztetés részét képezi. Az ehhez való következetes ragaszkodást arra az előfeltevésnek is nevezett állításra alapozzuk, hogy “az ügyfelek a saját életük szakértői”. 

Az előbb idézett ígéret, hogy mindent megteszünk a hasznosság érdekében, a megoldásfókuszú rövidcoachingban azt jelenti, hogy következetesen arról folytatunk beszélgetést, ami hasznosnak ígérkezik az ügyfél és a “célja” szempontjából. A beszélgetés célja és ürügye a változás. Ehhez az interakcióban felbukkanó leírásokra támaszkodunk és coachként nem vezetünk be nemkívánatos mozzanatokra vagy “belső”, “mentális” folyamatokra vonatkozó feltételezéseket vagy értelmezéseket. Saját hozzájárulásainkat arra irányítjuk, hogy beszélgetőpartnerünk több, részletesebb leírással rendelkezhessen arról, 

• amit akar, 
• amit ezáltal elérni remél, 
• amit működtet, vagy 
• működtethetne ebbe az irányba. 

Mindehhez nem a kiindulási helyzet vagy a megélt probléma részletei hasznosak, hanem beszélgetőpartnerünk ötletei arról, ami lehet, vagy jó, hogy már van. Ha mégis megoszt (mert hasznosnak tartja) részleteket arról, amit nem szeretne (már) vagy ami nem működik, következetesen arra vagyunk kíváncsiak, amit ezekből a tapasztalatokból a lehetőségei tárházába beválogatna, de mindenképp nyugtázzuk, amit hallottunk, például így:

• “Ügyfél: „Aggódom, hogy nem leszek kész a nagy prezentációra jövő héten.”
• Visszafogalmazás: „Úgy tűnik, nagy a nyomás emiatt a prezentáció miatt.”
  (Meghalljuk és elismerjük [a nehézséget] azzal, hogy megőrizzük a „prezentáció” szót, és hozzáadjuk a „nagy nyomás” kifejezést.)
• Kalibráció: [Az ügyfél bólint, azt mondja:] Igen.
  [Coach bólint:] Rendben.
• Kérdés: “Hogyan nézne ki az, amikor készen vagy?

(Megőrizzük a „készen vagy” kifejezést az ügyfél korábbi megszólalásából.)”

Amit tehát megoszt az ügyfél, azt elfogadjuk, mint a változás értelmes elemét.

Igen, kontruktivista megközelítéssel dolgozunk, azt gondoljuk, hogy társas lehetőségek a leírások során születnek meg. Ez a következetesség a beszélgetés során is vezethet már nagy változásokhoz, mert az ügyfelek másként írják le a helyzetüket, mint korábban tették volna. 

Az ügyfél mint szakértő

Már a beszélgetés nyitásakor (l. Steve de Shazer szavait) behozzuk a “hasznosság” ötletét és a továbbiakban is a kérdéseinket hasznos állításokkal (előfeltevésekkel) töltjük fel. Ezek egyike, hogy az ügyfelek tudják a legjobban, mi hasznos saját haladásuk szempontjából: mindenki a saját élete szakértője. 

A beszélgetés során is méltatjuk ezt a szakértői hozzájárulást “jó, hogy behozod ezt, kíváncsivá teszel, hogy ha ez így megtörtént, hogyan tudtál innen máris továbblépni, és legalábbis eldönteni, hogy coachhoz fordulsz?” Ha így viszonyulunk a beszélgetés minden pontján az ügyfél részvételéhez, világos, hogy kompetensnek, cselekvőképesnek tekintjük. Bármi választ kapunk, azt “helyes” válaszként elfogadjuk, amivel tovább megerősítjük ezt a felelősségvállaló, cselekvő személyről szóló elképzelést. 

Két kompetens ember beszélget tehát, a folyamat kereteit is együtt állapítjuk meg, és akár a kompetenciahatárokkal kapcsolatos döntések kimunkálásában is partnerként lehetünk jelen. Azt gondoljuk, hogy esetenként a kompetenciahatárok kérdése is eleve azért merül fel, mert a coach azt érzékeli, hogy az ügyfél híján van a kompetencia érzetének, az életéért való felelősségvállalás képességének.

Hogyan tud megjelenni a kompetenciahatárokkal kapcsolatos megfontolásokban az ügyfél, mint szakértő partner?

Akár úgy is megfogalmazhatnánk a kérdést, hogy vajon miből veszi észre az ügyfél, hogy a coach kompetens partnerként tekint rá, nem csak a beszélgetésben, hanem a keretek kialakításában és a kompetenciahatárok megítélésében is. 

Már a szerződéskötéskor egyértelműen kifejezi a coach, hogy az ügyfél dönt egy további ülésről és csakis az ő bevonásával születik meg egy esetleges döntés más szakemberek bevonásáról.

Coachként a hétköznapi megbirkózás, a vágyott verzió felé való változás kontextusában dolgozunk, ezekhez alapvetően nem szükségesek mentális folyamatokra vagy diagnózisokra vonatkozó leírások. Ha ilyesmi mégis felmerül, figyelmesebbek leszünk (mint mikor jelez a tolatóradarunk: lassítunk talán vagy gondosabban körülnézünk): mit mond az ügyfél minderről vagy nekünk magunknak visszatér-e egy ilyesmi gondolat. Ha bármelyikünk visszatérően diagnosztikus fogalmakat használ, mi coachként szóvá tehetjük ezt.

Íme néhány olyan mondat, ami nagy eséllyel elhangozhat egy megoldásfókuszú coach szájából, amikor egy ülésen felmerül a kompetenciahatárok kérdése:

• Ebben a beszélgetésben arra szerződtünk hogy (xx) és most azt is hallom, hogy (xy). Ehhez olyan biztonságos teret kívánok neked, illetve egy olyan szakembert, aki gyakran beszélget (xy) és észrevesz olyan lehetőségeket, amik talán a mi beszélgetésünkben nem jelenhetnek meg. Te mit gondolsz erről?
• Már a telefonos egyeztetésben is volt róla szó, hogy elképzelhető olyan helyzet, amikor úgy látjuk, hogy lehet a coachingnál hasznosabb eszköz is számodra. Bennem most felmerült a lehetősége, hogy esetleg ilyen helyzethez értünk. Szerinted?

A coach egyértelműen kifejezi, hogy kíváncsi az ügyfél véleményére: meghallgatja, méltányolja és mérlegeli. Ha e mérlegelés során a coach arra a meggyőződésre jut, hogy ideje tovább irányítani az ügyfelet egy másik szakemberhez, ebben az egyeztetésben partnerként be is hozza ezt a javaslatot és megbeszélhetik, hogyan járjanak el.

A megoldásfókuszú brief coachingban az ügyféllel interakciós helyzeteiről beszélgetünk: a remélt változás (előrelépés vagy a megcélzott verzió elérése) hogyan jelenne meg egyes fontos kapcsolódásaiban. Mindeközben az “orrok között” maradunk, más metaforát használva “a felszínen”, és coachként nem hozunk be pszichológiai/pszichiátriai jelenségeket, állapotokat leíró fogalmakat, hanem arra törekszünk, hogy a lényeget a társas interakciók, a tevékenységek szintjén tudja megjeleníteni, elképzelni az ügyfél: lásd az előbbi példában “hogyan nézne ki az, ha készen vagy?” vagy “Miből tudná [a téged ide küldő HR-es], hogy megnyugodhat, és te is nyugodt vagy?”

Mert a coachnak nem célja szakértőként megjelenni. Ahogy Mark McKergow megoldásfókuszú coach is mondja: “Szakértőnek sem kell lennem. Annak vagyok a szakértője, hogyan kell előremozdítani egy beszélgetést.” És még ebbe is bevonhatom az ügyfelet. 

Az, hogy a coach következetesen interakciós leírásokra orientálja a figyelmet (és nem vezet be pszichológiai/pszichiátriai jelenségeket/állapotokat leíró fogalmakat), segíthet az ügyfélnek megőrizni/megerősíteni a kedvező változásba vetett hitét. Kidomborítja az ügyfél reményeit, erőfeszítéseit a remélt irányba – és nem üzeni azt, hogy “veled valami baj van”. Ezáltal ahhoz is hozzájárul, hogy az ügyfél cselekvéseiben lássa önmagát – ne azonosítsa magát egy számára kedvezőtlen állapottal. Különösen fontosnak tartjuk ezt a pontot, mivel egyre több pszichológiai/pszichiátriai szakszó ivódik be a köznyelvbe, és minél többen használják ezeket a fogalmakat, annál kevésbé lesz egyértelmű, hogy ki mit ért alatta pontosan.

Ha az ügyfél hoz be valamilyen pszichológiai/pszichiátriai jelenséget, állapotot leíró fogalmat, a coach megkérdezheti, hogy pontosan hogyan birkózik meg ezzel (tevékenységek, megfigyelhető interakciók szintjén). 

Mit tehetünk coachként a partnerséget megőrizve, ha lebben a vörös zászló?

Ha felmerül a trauma lehetősége

Ha az ügyfelük szavaiból azt halljuk, hogy traumatikusként élt meg egy eseményt, megoldásfókuszú coachként azt gondoljuk, hogy továbbra is dolgunk van vele, ügyelve arra, hogy hatékony tudjon lenni az interakciók szintjén zajló közös munka. 

Ahogy máskor is, fontos, hogy tisztázzuk, miből veszi majd észre, hogy jófelé alakulnak a dolgai, vagy miből fogja tudni, hogy a célja teljesült. Mi lesz más, amit érzékelhet majd ő és a környezete is.

Kiemelten fontos, hogy mindeközben az ügyfél nehézségeit elismerjük, validáljuk, és biztonságos környezetet teremtsünk ahhoz, hogy dönthessen róla, mit és hogyan mond el. Mi eközben is a nyelv valóságépítő erejére alapozunk, és a saját hozzájárulásunkkal a megbirkózásra és a remények felbukkanására helyezzük a hangsúlyt. Ez vezethet olyan döbbenetes fordulathoz is akár, mint Haesun Moon és ügyfele, Brian között. Haesun Briannal, egy katonával beszélgetett, aki egy taposóakna okozta balesetben elvesztette a fél lábát, szeretett kutyája és a legjobb barátja pedig meghalt. Számos terapeutával és coachcsal dolgozott együtt a baleset után és Haesun volt az első, aki ahelyett, hogy részletesen felidéztette volna vele az eseményt, félbeszakította és azt mondta [és ha elemezni merészelnénk, amit a coach az interakció szintjén csinál, talán erre juthatnánk]: 

“- Brian, azt hallom, hogy borzasztó eseményeken esett át, amiket többségünk el sem tud képzelni – mondtam őszinte odafigyeléssel és elismeréssel. [ezt a visszafogalmazást “elismerésnek” nevezhetjük] 

– Jah, mondhatjuk – mondta ő. [kalibrálja]

– És azok után, hogy mindezen keresztül ment, most azért van itt, mert azt reméli, hogy jobbá teheti a maga és a családja életét. [ezzel a visszafogalmazással azt egyeztetik, hogy van itt egy remény és egy cél]

– Így van.

– Brian, hogyan csinálja? Hol tanult meg ennyire lenyűgözően reziliens lenni?” [az coach behoz egy kompetencialeírást, melyet az ügyfél a válaszával kalibrál]

És ezzel el is érkeztünk a partnerség egy következő fontos jeléhez, ami a megoldásfókuszú rövidcoaching jellegzetessége: meggyőződésünk és akár ki is hangosíthatjuk, hogy a tudomány mai állása szerint a terápiának/coachingnak nem elengedhetetlen eleme, hogy részletesen beszámoljon az őt ért nehézségekről.

A kérdéseinkkel és visszajelzéseinkkel mi a túlélést/kibírást erősítjük meg, és ezzel egy új történet kezd mesélődni. 

Hogy ez mindig beválik-e? Bizonyára nem. És nem árthatunk ezzel? Ahogy Chris Iveson, megoldásfókuszú terapeuta, coach, tréner, a BRIEF London társalapítója mondta: “Gyakran megkérdezik tőlem, árthat-e a megoldásközpontú rövidterápia, és a szokásos válaszom: nem, ha valami félresikerül, csak a terapeuta tűnik butának… mert a megoldásközpontú rövidterapeuta semmit nem tesz azon kívül, hogy olyanokat tud kérdezni, amikre egyedül az ügyfél képes válaszolni. Nem hozza be a saját ötleteit a problémákról vagy a gyógymódjukról, így nem hoz be semmilyen „idegen testet”, amit az ilyen elméletek hozhatnak magukkal.”

És mit tehetünk a partnerséget megőrizve, ha felmerül az öngyilkosság kérdése?

A megoldásfókuszú öngyilkosságmegelőzés elismert szakértője Emma Burns, pszichológus, aki több mint tizenöt éve dolgozik a bűnmegelőzés, illetve büntetésvégrehajtás területén Új-Zélandon.

Emma Burns a skála alkalmazását javasolja: a partnerség, illetve az ügyfél kompetenciájában való bizalmunk kifejeződésének eszközeként, ebben a szélsőséges esetben is.

Hogyan használhatjuk a skálát, amikor elhangzik az “öngyilkosság” szó?

A megoldásfókuszú coachingban a skálával megfoghatóvá, megbeszélhetővé teszünk finom különbségeket. Ahogy partnerünk szeretné a dolgokat, amit most érzékel, vagy amikor már egy kicsit jobban sikerült a dolog – az ügyfél figyelmét ráirányítjuk a skálaértékek segítségével azokra a dolgokra, amelyeket már csinál a remélt irányba.

Amikor egy beszélgetésben megjelenik az öngyilkosság lehetősége, megtehetjük, hogy arra kérjük az ügyfelet, hogy írja le a helyzetet egy skálával: az egyik végpontja az, hogy a mai nap végére már hallott akar lenni, a másik végpont ennek az ellentéte: az élet csodás. Természetesen a partnerségnek az is a része lehet, hogy a végpontokat validáljuk az ügyféllel. És a tisztánlátásunkat megtámogathatjuk azzal, hogy belemegyünk a részletekbe: hogy pontosan mi van benne (interakciók, tevékenységek szintjén) az ügyfél által nevesített értékben. Illetve a skála szomszédos fokaira is rákérdezhetünk: mi lenne más (a tevékenységek, interakciók szintjén), ha eggyel magasabb, vagy eggyel alacsonyabb érték felé fordulnának a dolgok. Így még tisztábban láthatunk, hogy biztonságban tudhatjuk-e az ügyfelet. És persze, mindig ott a lehetőség a reményépítésre, felhasználva a negatív végponttól mért távolságot. 

Így azután is egy partneri beszélgetést folytathatunk, hogy elhangzott egy “red flag”, és egy partneri beszélgetés eredményeként dönthetjük el, hogy biztonságban tudhatjuk-e az ügyfelet, és kompetenciahatáron belül tudhatjuk-e magunkat.

Meddig bízhatunk az ügyfélben?

Amíg tesszük a dolgunkat. A megoldásfókusszal dolgozó coach kompetenciája, hogy ügyfelével bizalomból dolgozik:

• meghívja egy hasznos beszélgetésre abba az irányba, amerre ügyfele a dolgain változtatni szeretne,
• következetesen és hallhatóan komolyan veszi ügyfele megnyilatkozásait és 
• arra helyezi a fókuszt saját hozzájárulásaival, ami a hasznosság irányába mutat.
• Ehhez ügyfele együttműködésére épít és közösen alakítják a folyamatot.

Fehér Tilla

Megoldásfókuszú coach, mediátor, fordító

Egyéni és csoportos coaching folyamatokban dolgozom elsősorban life coaching területeken, megoldásfókuszú szemléletben, főszerepben az erőforrásokkal. Támogató csoportokat facilitálok neurodivergens gyerekek szüleinek és erdei coaching eseményeket is szervezek. Több coaching-témájú könyvet is fordítottam (Solutionsurfers Magyarország Kft., Z-Press Kiadó), és amikor épp nem coaching beszélgetéseket folytatok, a Solutionsurfers Magyarország Kft.-nél dolgozom projektmenedzserként és alumni-koordinátorként, és intuitív vegán szakácsként gasztro-workshopok háziasszonya vagyok.

Hankovszky Katalin

Megoldásfókuszú coach, teamcoach, coachképző, szervezetfejlesztő, a Solutionsurfers Magyarország Kft. egyik alapítója és szakmai vezetője

Mindig is érdekelt a tanulás és a változás. A megoldásfókusszal való találkozásom óta egyre elkötelezettebb vagyok a humán folyamataink lehető legkönnyedebb alakítása mellett: szenvedélyem lett az előrevivő erőkön való hullámlovaglás. A coacholás, szervezetekkel való munka és a coachképzés mellett (vagy közben…) figyelmem jelentős részét fordítom a módszereink továbbfejlődésére és aktív alakítására. A konferenciák  szervezése, a könyvkiadás is mind azt szolgálják, hogy a megoldásfókusz minél több területen, minél többek számára elérhető legyen Magyarországon, illetve hogy a gyakorló szakemberek találkozhassanak, és hasznos tapasztalatot szerezhessenek a közös munka révén.