Képzeljük el az 1890-es éveket, amikor az első autómobilok végig gördültek Budapest utcáin. Az autók megjelenése jelentős érdeklődést, ugyanakkor vegyes reakciókat váltott ki. Az új közlekedési eszközök kezdetben az elit kiváltságának számítottak, de a közlekedés új formája iránti vágyakozás egyre jobban áthatotta a társadalmat. Ugyanakkor erősödött az aggodalom és a félelem is. Mivel soha korábban nem látott technológia jelent meg, az emberek nagy többsége elképzelni sem tudta milyen mértékben alakítja át a világ működését ez az innováció. Sokan féltették a lovaskocsisokat, mi lesz velük, lesz-e még munkájuk. Nem voltak még gondolati sémák, amelyek előrevetítették volna, hogy ezáltal nemcsak a közlekedés reformja, de új ágazatok mint turizmus, vendéglátás, olajipar és ki tudja még mennyi terület jön létre emberek milliói számára teremtve új munkahelyeket. De hogy jön ez most ide, egy AI coaching kiadványba? Ha vesszük a coaching szó eredetét akkor az analógia még testhezállóbb lehet. (szerk. A “coaching” szó eredete a középkori Magyarországra, Kocs településre vezethető vissza, ahol egy kényelmes és elegáns lóvontatású járművet, a “kocsit” gyártották. Ez a jármű Európa-szerte ismertté vált, és innen ered a “coach” szó. Később a “coach” és a “coaching” kifejezések a magántanítók, sportedzők, vezetőfejlesztő szakemberek megnevezésévé váltak.).
Már megint félünk az ismeretlentől
A világ ugyan az elmúlt közel 150 évben igencsak megváltozott, mégis hasonló horderejű változás előtt állunk: napjainkban a mesterséges intelligencia (továbbiakban MI) használatának elterjedése forgatja fel és alakítja át az életünket és a munkavégzésünket. Sőt a változások eddig is nehezen követhető tempója a generatív MI megoldások terjedésével tovább fokozódik. A chat GPT 2022 novemberi megjelenése korszakalkotó pillanatot jelentett. Soha ennyi embert nem érdekelt még ilyen fokú intenzitással egy technológiai program: a megjelenést követő 5 napon belül több mint 1 millióan regisztráltak, hogy kipróbálhassák. Összehasonlításképpen: a Facebooknak ehhez 10 hónap kellett, a Netflixnek 41 hónap. És a generatív MI megoldások azóta már szinte bárki számára elérhetőek, ott vannak a telefonjainkon és okos eszközeinken, és kedvünkre kísérletezhetünk velük.
A generatív MI alkalmazásának gyors elterjedése hatással van a coach-ok közösségére is, lelkesedési és aggodalmi hullámokat keltve. A lelkesedés az általam megkérdezett coachok részéről egyelőre leginkább az időigényes, adminisztratív és marketing feladatok delegálására irányul. Csak néhány kollégát ismerek, aki már elkezdett kísérletezni az új technológia coachingba való bevonásával. Ugyanakkor az MI térnyerésével kapcsolatos aggodalom, amelyet a coachok éreznek, szintén természetes reakció a különböző területeken zajló fenyegető beszélgetésekre, amelyek azt sugallják, hogy egyes tudásalapú szakmák feleslegessé válhatnak és teljes mértékben helyettesíthetők lehetnek az MI által.
Ismerd meg kivel is állsz szemben
Még ha nem is irracionálisak, az elsődleges reakciókat sokan a korlátozott megértés alapján alakítják ki.
Szun-ce híres kínai hadvezér és filozófus egyik legismertebb hadtudományi idézetében így elmélkedik: „Ha ismered az ellenséged és ismered önmagad, nem kell félned a csaták kimenetelétől. Ha ismered önmagad, de nem ismered az ellenségedet, akkor minden győzelemért egy vereséget is szenvedsz. Ha sem önmagad, sem az ellenséged nem ismered, minden csatában vereséget szenvedsz.” Ez az idézet a stratégia és az önismeret fontosságát hangsúlyozza, amely messze túlmutat a hadviselésen.
Én a magam részéről azt javaslom, hogy ahelyett, hogy a szegény kocsisokat, akarom mondani coachokat sajnáljuk vagy a munkánk elveszítésétől rettegünk, nézzünk mögé, hogy mit is kínál valójában az MI és a coaching kapcsolódása, milyen lehetőségeket és problémákat vet fel, és hogyan illeszkedhet bele a coaching szolgáltatásba.
A nemzetközi szakirodalom alapján az MI és a coaching kapcsolatának definíciója többféle szempont szerint is megragadható:
Meghatározhatjuk aszerint, hogy az MI milyen szerepet játszik a coaching kapcsolatban. (Dieter Veldsman, 2023)
MI által támogatott coaching: a coach az MI-t használja, hogy mélyebb betekintést nyerjen a coaching igényekbe, azaz a coach a coachee beleegyezésével a coaching ülés közben MI-vezérelt eszközöket használva olyan információkat gyűjt az ügyfélről (érzelmek, gondolatok, szóhasználat stb.), amelyeket később fel tudnak használni a coaching folyamatban. Ezek az MI által kinyert adatok javíthatják a coaching folyamat minőségét és hatékonyságát.
MI-vel kiegészített/bővített coaching arra a gyakorlatra utal, amikor a coach és a kliens is két coaching ülés között további MI-alapú eszköz támogatását veszi igénybe. Ebben az esetben az MI irányító szerepet játszik az ügyfél fejlődésének elősegítésében – a személyes üléseken túl is. Például a coachee havonta egyszer találkozik a coach-csal egy 90 perces ülésen. A két ülés között mindketten hozzáférnek egy MI által vezérelt tervhez, amely a közösen meghatározott célok és prioritások alapján fejlesztő tartalmakat küld a kliensnek.
MI, mint coach: ebben az esetben a mesterséges intelligencia látja el a coach szerepét, a kliensnek nincs vagy korlátozott a kapcsolata emberi coach-csal. Valószínűleg ezek a megoldások a jövőben általánosabbá válnak a fejlettebb nyelvgenerálási képességekkel rendelkező technológiák fejlesztésével. Ennek ellenére az „MI, mint coach” megoldás hatékonyságának és etikájának kutatása emberi felügyelet nélkül még nem meggyőző.
Más források a coachingban elérhető MI megoldások funkciója szerint kategorizálnak:
„Párkereső” (matching) applikációk: az ügyfél leírja a kihívását és az applikáció az elérhető coach-adatbázisból különböző szempontokat mérlegelve kiválasztja a számára legmegfelelőbb coachot. Ez a legegyszerűbb MI asszisztencia a coachingban, ami mögött egy viszonylag intelligens keresőrendszer van.
Beszélgetéseket monitorozó alkalmazások, melyek elemzik a coaching beszélgetéseket és jegyzeteket készítenek róla. Vizsgálhatják a mimikát, felismerhetnek bizonyos mozdulatokat, vagy elemezhetik az ügyfél által elmondott szavakat.
Chatbotok vagy chat alapú coaching szoftverek: amelyek alapszintű, de elég profi coaching szolgáltatást tudnak nyújtani beszélgetést imitálva chat vagy akár hangalapon is.
Ha megnézzük a definíciós lehetőségeket, akkor szembeötlik, hogy jóval tágabb perspektívában gondolkodhatunk, mint hogy a gépek lecserélik az emberi coachokat. A kérdés lehetne az is, hogy tudunk-e és/vagy akarunk-e a hatékonyabb támogatás és fejlődés jegyében másnak is teret adni a coaching kapcsolatban?
Te döntesz: ha nem ellenség az MI, akkor mégis mi vagy ki?
Az MI munka világába történő adaptálásának legismertebb gondolkodói szerint a legnagyobb hiba, ha a generatív MI megoldásokra pusztán úgy tekintünk, mint technológiára, amely képes helyettesíteni az embert. Ugyanis a generatív MI megoldások széleskörű elterjedésével a történelmünk során először érhető el bárki számára olyan technológiai megoldás, amely a nem rutin, hanem analitikus – tehát gondolkodást, hipotézis felállítást, kreativitást igénylő – feladatokban is tudja segíteni az embereket. Éppen ezért érdemes úgy tekintünk az MI megoldásokra, mint amelyek képesek kiegészíteni (augmentation) bennünket, embereket. Ebben az esetben munkánk és módszerünk digitalizálása mellett annak bővítése, fejlesztése történik, így további előnyöket és értéket nyújthat ügyfeleink és saját magunk számára. (Linda Gratton, 2023)
Amikor az év elején elkezdtem kutatni az MI coachingba történő integrálásának lehetőségeit, akkor még azokra a kérdésekre kerestem a választ, hogy: Milyen coaching intervenciókra képes az MI? Az egyes MI támogatott eszközöknek mi a funkciója? Miben tud hatékonyabb lenni? Ezek mind fontos kérdések, amelyeket gyakorlással és kísérletezésen alapuló tanulással egyre inkább meg is tudok válaszolni. Az MI alapú coaching technológiák teszteléséről egyébként ebben a cikkben írtam részletesen.
Időközben viszont arra is rájöttem, hogy ezek a kérdések mind leválasztani próbálják az MI-t az együttműködésről és talán a legfontosabb kiindulópontot az adhatja, hogy hogyan tudok egy másik segítővel hatékony együttműködést létrehozni. Nem csak a hadviselésnek, de a hatékony együttműködésnek is ugyanaz az alapja: ismerem a saját magam és a másik erősségeit is.
Az alábbi ábrán következzenek a saját következtetéseim, amit az elmúlt fél év kutatási tapasztalatain alapulnak.
Az emberi oldal: ahhoz, hogy coachként betöltsük a szerepünket elvárják tőlünk, hogy összetett kontextusokban, nem egyértelmű információkkal foglalkozzunk, releváns tudás, de ugyanakkor józan ész és intuíció segítségével. Érzékenynek kell lennünk, és gyorsan kell alkalmazkodnunk a valós idejű ügyféligényekhez. A kontextuális helyzetek gyakran interperszonális konfliktusokat tartalmaznak, és figyelembe kell venniük a résztvevők kulturális és egyéni különbségeit. Az MI eszközök nem rendelkeznek olyan szintű megértéssel, alkalmazkodó képességgel, érzelmi intelligenciával és bölcsességgel, amely lehetővé tenné számukra, hogy eligazodjanak a kontextus finomságaiban az összetett coaching forgatókönyvek során.
Az MI oldal: az MI képes nagy mennyiségű adat gyors feldolgozására és elemzésére. Képes a kliens haladásának nyomon követésére, azonosíthatja a mintákat és trendeket a kliens viselkedésében, és ezek alapján visszajelzéseket nyújthat. Az MI-alapú chatbotok vagy virtuális asszisztensek képesek 24/7 rendelkezésre állni, és válaszolhatnak a kliensek kérdéseire, vagy kisebb problémákat oldhatnak meg a coach bevonása nélkül. Ezek a chatbotok segíthetnek az időszakos visszajelzésben és a motiváció fenntartásában.
A szinergia tere: az MI nem lehet egyedüli partner a problémamegoldásban, hiszen hiányzik belőle a szubjektív tapasztalat és ezáltal a coaching munkából hiányozhatnak a megosztott élmények és perspektívák. Tehát a problémamegoldásban a coach szerepe, hogy segítse a probléma érzelmi jelentőségének felismerését és hogy részt vegyen helyzet jobb megértésében. Ugyanakkor a kliensek szokásaiban a mintázatok, trendek felismerése vagy egyéb adatalapú diagnózisok igen jelentősen hozzá tudnak járulni a probléma alaposabb feltárásához, a megfelelő célok kitűzéséhez és a nyomon követés hatékonyságához is. Az ötletelésben pedig az MI segíthet az ötletek generálásában, olyan kérdéseket, hipotetikus forgatókönyvek felvetésével, amelyek új irányokba terelik a gondolkodást és arra ösztönzik az ügyfelet, hogy kilépjen a megszokott gondolkodási keretekből. Ezentúl az MI képes szimulálni a különböző ötletek potenciális kimeneteleit, így segíthet vizualizálni azok hatását és megvalósíthatóságát. Ez különösen hasznos lehet stratégiai döntések meghozatalakor. Ugyanakkor a coaching emberi eleme elengedhetetlen ahhoz, hogy ezeket az ötleteket az ügyfél egyedi helyzetére és igényeire érzékenyen értelmezzük és alkalmazzuk.
Ha visszagondolok a saját kezdeti tapasztalásaimra az MI coachingba történő bevonása kapcsán, akkor leginkább a vezetővé válás folyamatához tudom hasonlítani. Vezetőként a feladatok megfelelő szétosztása kulcsfontosságú a hatékony munkavégzés és csapatműködés szempontjából. A legtöbb kezdő vezető a saját munkaterhei csökkentésének fókuszával kezd delegálni feladatokat, majd idővel szemponttá válik, hogy fejlessze csapattagjai képességeit, vagy ha specifikus szaktudással rendelkeznek a beosztottjai, akkor akár ő maga is tanuljon a szakértelmükből.
Vagyis kezdetben azon kapjuk magunkat, hogy megkérjük a chatGPT-t, hogy írjon meg egy-egy coaching ajánlatot helyettünk, segítsen marketing célú tartalmak megfogalmazásában vagy javasoljon coaching ülések közötti gyakorló feladatot, amit kiadhatunk a kliensnek. Ha ezekkel a „bemelegítő”, coaching tevékenységet kiegészítő feladatokkal jók a kezdeti tapasztalataink, akkor juthatunk el a következő szintre.
Az ügyféllel közösen kezdjük el használni a MI megoldásokat. Fordulhatunk megint a chatGPT-hez, hogy előre legyártott coaching képkártyák helyett egyedi és személyre szabott asszociációs eszközzel színesítsük az ülést – mondjuk egy jövőképalkotás esetén. De akár alkalmazhatunk olyan MI alapú eszközöket, tudásbázisokat, melyekkel az ülés során közösen keresünk ötleteket, megoldási javaslatokat, de az ügyfél két ülés között is kérhet útmutatást az eszköztől, hogy hogyan alkalmazza a vezetési elmélet elveit a saját vezetői gyakorlatában. Ezzel már a kliens egyre önállóban is képes lehet a saját helyzete elemzésére. Én magam mindkettőt kipróbáltam már és meglepően inspiráló volt az ülés a kliens és saját magam számára is.
Végül pedig eljuthatunk odáig, hogy az MI a saját fejlődésünk érdekében is hasznos betekintésekkel szolgálhat. Azok az alkalmazások, amelyek a beszélgetések hangfelvételéből vagy átiratából elemzést készítenek nem dedikáltan csak a kliensre figyelnek. Általában fel vannak készítve az ICF coaching kompetenciákból és nem fognak meglepődni a coach ülésen végzett munkájára vonatkozó kérdéseken, amivel az ülés utáni önreflexiós munkánkat remekül kiegészíthetjük.
Nem mondom, hogy minden szintlépés könnyű, azt sem, hogy mindenkinek való: legyen szó coachról vagy ügyfélről. Én sem használom az MI-t minden coaching folyamatomban. Mindig is az ügyfél helyzete és igénye lesz a kiinduló alap, ami a közös munka legfontosabb fókuszát adja. Vannak témák vagy személyiségtípusok, ahol nem tud hozzáadott értéket képviselni a gép „tudása”.
Mindemellett azonban az eddigi tapasztalataim abba az irányba mutatnak, hogy az indokolt és hiteles MI támogatott önfelkészülés és önmonitorozás révén az emberi interakció értékesebbé válhat.
A gépek mellett az emberi segítség is jól jöhet
Az ICF honlapján található definíció szerint „a coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is.” (ICF Hungary, 2024)
A legtöbb gyakorló coach, akit ismerek, nem csak egy meghatározott módszertanban hisz, ehelyett nyitottan közelítenek különböző területekről származó modellekhez és eszközökhöz, és azokat építik be praxisukba, amelyekkel leghatékonyabban tudják ügyfeleiket támogatni. Adja magát a gondolat, hogy az MI segítségét kihasználva tovább bővíthessük ezt a szakmai palettát.
Különösen hálás vagyok azoknak a coachoknak, akik az elmúlt félévben megosztották velem a saját MI támogatott coaching gyakorlatuk részleteit. Ötleteik inspirálóan hatottak rám és azóta én magam is elkezdtem újabb eszközökkel kísérletezni. Éppen ezért egy ideje már kacérkodom a gondolattal egy „AI coaching community of practice” csoport létrehozásáról.
Az agilis módszertanban a “community of practice” olyan csoportot jelöl, amely azonos szakterületen dolgozó szakemberekből áll, akik rendszeresen találkoznak, hogy megosszák egymással tudásukat, tapasztalataikat, és hogy együtt tanuljanak. Ez a fajta közösség segíti az egyének szakmai fejlődését, előmozdítja az új ötletek és megoldások cseréjét, és hozzájárul az adott szakmai terület fejlődéséhez.
“Az élet nem arról szól, hogy megtaláld önmagad, hanem hogy megalkosd magad – másoktól tanulva és velük együtt fejlődve.” – George Bernard Shaw
A cikkben szereplő halmazábra a szerző saját szerkesztésű ábrája.
Irodalom:
Dieter Veldsman: AI-Based Coaching: 5 Considerations for HR. Forrás: AI-Based Coaching: 5 Considerations for HR – AIHR (Utolsó letöltés dátuma: 2024. szeptember 1.)
Jonathan Passmore & David Tee: Can chatbots replace human coaches? Issues and dilemmas for the coaching profession, coaching clients and for organisations. Article in The Coaching Psychologist – June 2023
Lynda Gratton: What AI Means for Human Capital. https://sloanreview.mit.edu/video/what-ai-means-for-human-capital/ (Utolsó letöltés dátuma: 2024. szeptember 1.)
Subramanian Iyer: Light and Shadows of generative AI for individuals, organizations and Society – July 2024
Tatiana Bachkirova & Rob Kemp: ‘AI coaching’: democratising coaching service or offering an ersatz? Article in Coaching An International Journal of Theory Research and Practice – June 2024

Nagy-Földi Zita
Első egyetemi diplomámat műszaki menedzserként szereztem a BME-n. 15 éves HR pályafutásom során dolgoztam HR projektmenedzserként, HR Business Partnerként, trénerként és változásmenedzserként is. 2024-ben szereztem business coach képesítést a Budapesti Corvinus Egyetemen. Coachként elsődleges és legfontosabb célom, hogy ügyfeleimnek segítsek rátalálni azon különleges képességeikre és erőforrásaikra, amelyekkel egyre sikeresebben és önazonosabban végezhetik munkájukat.



