„A beszéd a valót kövesse…“ (Lao-ce)
A fenomenológiai nézőpont az a megközelítés a pszichológiában, amikor az ülés során a szubjektív élményeket hangsúlyozzuk, és azokat az ügyfél egyedi nézőpontjából próbáljuk meg leírni. És itt rögtön bele is ütközünk néhány alapvető problémába. Hiszen hogyan tudom én egy másik ember szubjektív élményét megragadni? A csalódottságát, a lelkesedését, a kétségbeesését vagy a szenvedélyességét? És még ha sikerül is megragadnom, hogyan tudom szavakba önteni mindazt, amit érzékelek? Ha csupán a nyers adatokra támaszkodom, az ügyfelem udvariasan másra fogja terelni a szót. Rosszabb esetben vitába bonyolódunk, hogy melyikünk érzékelése a valódibb. „Úgy tűnik, feldühít ez a helyzet“, mondja a coach. „Egyáltalán nem vagyok dühös“, mondja az ügyfél. „Pedig az állad és a szemed körüli izmok megfeszülése azt mutatja, hogy dühös vagy.“ „Értsd meg, én egyáltalán nem érzek semmilyen dühöt.“ Ismerős?
A Gestalt alapú coaching célja, hogy olyan módon adjak visszejelzést az ügyfelemnek arról, ami ott és akkor benne, bennem vagy kettőnk között zajlik, hogy az emészthető, sőt tápláló legyen számára. A szeptemberi Gestalt Esten ezeknek a coaching készségeknek a tovább mélyítéséhez a művészetet hívjuk segítségül, többek között Picasso festményeit és a barokk opera világát.
Előadó: Horváth Tünde
Időpont: 2012. szeptember 25. (kedd), 18:00-20:00
Helyszín: Intact, Budapest VI. Benczúr utca 28.
Az est belépődíjai:
• teljes ár: 1200 Ft
• MaG tagoknak ingyenes
• SzMT tagoknak: 1000 Ft
• diákoknak, nyugdíjasoknak, munkanélküleknek: 600 Ft
Jelentkezés e-mailben itt.



