A mesterséges intelligencia (MI) napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő technológiai területe, amely alapvetően változtatja meg a vállalatok működését, a gazdaság szerkezetét, és a mindennapi életünket is.
Az MI fogalma alatt olyan számítógépes rendszerek és algoritmusok gyűjtőneve értendő, amelyek képesek a tanulásra, a problémamegoldásra, a mintázatok felismerésére és a döntéshozatalra, mindezt gyakran emberi beavatkozás nélkül. Bár az MI gyökerei évtizedekre nyúlnak vissza, a technológia az utóbbi években érte el azt a fejlettségi szintet, amely lehetővé teszi, hogy számos iparágban forradalmi változásokat hozzon létre.
Ebben a tanulmányban azt fogom megmutatni, hogy a karriercoach munkáját hogyan tudja támogatni a Mesterséges Intelligencia. Gyakorlati tanácsokat fogalmazok meg, kereséseket mutatok, amelyek a coach és coachee munkafolyamatában gyorsabb és eredményesebb lehet az MI használatával. Érintőlegesen szót ejtek majd arról is, hogy a coachvállalkozás működtetésében hogyan vehetjük hasznát a mesterséges intelligenciának.
Karriercoachnak definiálom magam. Zömében olyan ügyfelek keresnek meg, akik 40-50 pluszos életkorban el vannak akadva, keresik azt a munkát, ami nekik való. Idáig szülői választás, vagy véletlen választások, ajánlások határozták meg a legtöbb ügyfelem számára a munkaválasztást. Munkám 20%-ában azonban szükség van orientációra, tanácsadásra, amelyet nem sorolnék a coaching módszerek közé. A tanácsadáson túl szükség van olyan tájékozottságra a coach részéről, hogy megfelelően tudjon kérdezni.
A karriercoach helyett tehát MI coach?
A karriercoach munkájának segítését járom körbe, tehát alapvetés, hogy úgy használom MI coachot, mintha egy opcionális coaching eszközt használnék, mint mondjuk egy képkártyát, vagy egy siker- és boldogsággörbét.
A továbbiakban a karriercoach megnevezést emberre, a MI coach megnevezést pedig a mesterséges intelligenciával való célzott coach szerepre fogom használni.
A karriercoach helyett tehát MI coach?
A karriercoach munkájának segítését járom körbe, tehát alapvetés, hogy úgy használom MI coachot, mintha egy opcionális coaching eszközt használnék, mint mondjuk egy képkártyát, vagy egy siker- és boldogsággörbét.
A továbbiakban a karriercoach megnevezést emberre, a MI coach megnevezést pedig a mesterséges intelligenciával való célzott coach szerepre fogom használni.
A keresések során a ChatGPT fizetős, utolsó verzióját ( GPT-4o) alkalmaztam.
A cikkben különválasztom az ügyfelekkel való munkát és a businesshez tartozó háttérmunkától.
A vállalkozás hatékonyságra, eredményességre fókuszálva az MI a következő területeken tud a coach segítségére lenni:
- a coaching anyagok és workshop tervek fejlesztésében,
- a hosszú távú stratégiai tervezés kialakításában,
- személyes márkaépítésben, beleértve a weboldal tartalmának finomítását és a marketing stratégiák kidolgozását.
- Támogatást nyújthat az időmenedzsment optimalizálásában, a napi feladatok priorizálásában, valamint az ügyfelekkel való kommunikáció hatékonyabbá tételében.
- Az MI ajánlhat hatékony technológiai eszközöket, amelyek elősegítik a munkavégzést, továbbá javaslatokat tehet a folyamatos tanulás és szakmai fejlődés érdekében.
- Segíthet az üzleti adminisztráció és háttérfolyamatok optimalizálásában, hogy gördülékenyebbé tegye a mindennapi működést.
Egy-egy terület kifejtése és optimalizálása meghaladja ennek a cikknek a kereteit.
Koncentráljunk most az ügyfelekre való munkára, itt adok részletes javaslatokat is az MI-vel való kommunikációra!
Mire használható az MI a karriercoachingban?
1. Adatgyűjtés, elemzés
A MI képes nagy mennyiségű adatot elemezni, például munkaerőpiaci trendeket, álláskeresők profiljait, és karrier lehetőségeket összevetni. Ez segíthet a karriercoachingban dolgozóknak jobban megérteni az aktuális piaci igényeket és összeegyeztetni az ügyfél erősségeit, gyengeségeit, szándékait és elhelyezkedési esélyeit.
2. Automatizált visszajelzések:
Az MI alapú eszközök gyors visszajelzést adhatnak az önéletrajzok, motivációs levelek és interjú felkészülések kapcsán. Ezek az eszközök gyakran felhívják a figyelmet a nyelvi hibákra, a hiányosságokra, vagy javaslatokat tesznek a javításokra.
3. Brainstorming, döntéselőkészítés
A brainstorming során a MI képes strukturáltan összegyűjteni és feldolgozni a releváns információkat, amelyeket aztán felhasználhatunk új ötletek generálására. Például, ha valaki karrierváltást fontolgat, a MI olyan adatok alapján nyújthat javaslatokat, amelyek figyelembe veszik az ügyfél korábbi munka tapasztalatait, tanulmányait, érdeklődési körét, valamint a munkaerőpiacon elérhető lehetőségeket is.
Olyan új perspektívákat és megközelítéseket hozhat be a brainstorming folyamatába, amelyekre a ügyfél vagy a coach nem gondolt volna. Például a MI képes lehet nem szokványos karrierutakat javasolni, vagy olyan iparágakban, területeken elhelyezkedési lehetőségeket felvázolni, amelyekre a kliens még nem gondolt, ezáltal tágíthatja a megszokott gondolkodási sémákat, új nézőpontokat hozhat be.
A döntés előkészítéséhez a kockázatelemzésben is kérhetjük az MI segítségét.
4. Karrierterv készítése
Az MI képes arra, hogy megfelelő inputok alapján meghatározza a kiindulási helyzetből a végcél felé vezető utat.
Mire nem képes a mesterséges intelligencia a karriercoaching folyamatában?
Az MI nem képes személyes támogatást és empátiát tanusítani. Egyenlőre csak az adatokkal leírható helyzeteket tudja észlelni és elemezni.
A coach képes megérteni a személyes helyzetet, és az alapján olyan kérdéseket feltenni, segítve az ügyfél önreflexióját. Ez az érzelmi kapcsolat, az empátia és a személyes tapasztalatok megosztása olyan területek, ahol a karriercoach kiemelkedő segítséget nyújthat.
Az önismeret elengedhetetlenül fontos a megfelelő karrierút megtalálásához. Amikor a coachee azzal érkezik, hogy fogalma sincs merre szeretne menni, csak azt tudja, hogy a jelenlegi helyzete már elviselhetetlen, komplex kérdésekkel és gyakorlatokkal lehet elősegíteni az önismeret mélyítését, amelyre az MI alkalmatlan.
A coachok egyedi stratégiákat és megoldásokat dolgozhatnak ki az adott személy egyedi helyzete alapján, amelyet az AI alapú rendszerek jelenleg nem képesek reprodukálni. A komplex személyes helyzetek igénylik a coach megértését és tapasztalatát.
Az inputok meghatározásához legtöbb esetben szükség van a karriercoach célzott kérdéseire!
Hogyan készítsünk jó „promt”-ot, a jó input megadásának szempontjai
Minél konkrétabban határozzuk meg az utasítást az MI számára (promt), annál pontosabb eredményt kapunk.
Input alatt jelen cikkben pedig azokat a változókat értem, amelyek tipizálható sablonok létrehozására is alkalmasak, ugyanakkor egyedivé teszik az ügyfél problémájának leírását.
Gyorstalpaló a jó „promt”-hoz példával megvilágítva
Mi a célja a kérdésünknek?
Tájékoztatni szeretném az ügyfelem, aki SEO szakértő szeretne lenni!
Pontosan határozd meg a feladatot, tedd fel a kérdést!
Milyen kompetenciákkal rendelkezik a SEO szakértő?
Mi a kontextus?
Z. általános iskolai végzettséggel rendelkezik és gondolkodik arról, hogy alaposabban megismerje weboldalak működését és ebből éljen.
Kérlek add meg, milyen kompetenciákra van szüksége, milyen tudással kell rendelkeznie, hogy elérje ezt a célt!
Szerepkör – kinek, milyen mélységben adjon információt!
Kérlek magyarázd el Zolinak, hogy megértse azokat a fogalmakat, amiket említettél!
Ha nem vagy elégedett a válasszal, addig pontosíts, amíg megfelelő információt kaptál!
Add meg ha szükséges, milyen stílusban és milyen formában kéred a választ!
Kérlek írj egy 1000 karakteres hosszúságú tájékoztatást szakértői stílusban, amelyet az ügyfél kezébe szeretnék adni. Tedd letölthetővé word formátumban!
Érdemes a fenti utasításokat egyben bemásolni, nem lépésenként beírni.
Szükség esetén az utasítások pontosíthatók, sőt az MI időnként javaslatot is tesz a pontosításra.
Ugyanezt a promtolási technikát Kerek István a könyvében CTF (Content, Task, Format) technikának említi.
Nézzünk néhány konkrét gyakorlati példát, mire használtam az MI-t a munkámban.
Az esetek leírásánál fontosak az inputok, azaz, azok a körülmények is, a pontos utasításokon túl, amelyek befolyásolhatják az eredményt.
1. eset:
Elemezd a feltöltött önéletrajzot és a mellékelt állásajánlat alapján tegyél javaslatot a módosításra!
Majd alakítsd át az önéletrajzot és tedd letölthetővé Word formátumban!
Az önéletrajz még kiegészítésre, javításra szorul, de alapnak mindenképpen megfelelő.
Tipp: Ha bonyolult a feladat, jó, ha több apró feladatra bontjuk és a kapott válaszok alapján pontosítunk.
Input: Ebben az esetben fontos lehet felhívni a figyelmet (ez is a kontextushoz tartozik), hogy az ügyfél 50 feletti munkavállaló, milyen típusú önéletrajzot szeretnénk készítetni. Megkérdezhetjük, hogy milyen típusú önéletrajzot ajánl, vagy megadhatjuk mi az önéletrajz típusát. (Én funkcionális önéletrajzot ajánlok ebben az esetben.)
Egyúttal elkészíttethetjük az adott cég számára is a motivációs levelet a következő promttal:
„Írj meg egy lenyűgöző motivációs levelet az adott cég számára amelyben kiemeled az erősségeimet, és elkötelezettségemet a vállalat értékei iránt.”
Finomhangolhatjuk a kérést, ha feltöltünk egy motivációs levél sablont, hogy ennek megfelelően dolgozzon az MI.
2. eset:
Milyen pályaváltást javasolsz egy érettségivel rendelkező 46 éves férfinak, aki eddig egy mezőgazdasággal foglalkozó családi vállalkozásban dolgozott, van fuvarozásban tapasztalata.
Használja az itt megszerzett kompetenciáit! Ajánlj szakmákat, területeket.
3. eset
Nézzünk egy bonyolultabb esetet.
Anna már öt éve dolgozik egy multinacionális cégnél, ahol pénzügyi elemzőként kezdte pályafutását. Az évek során sok tapasztalatot szerzett, és egyre komplexebb feladatokat vállalt el, azonban úgy érzi, hogy megrekedt a karrierjében. Anna szeretne előrelépni és egy vezetői pozíciót megcélozni a cégen belül, de nem biztos benne, hogyan érje el ezt a célt. Emellett kissé fél attól is, hogy a jelenlegi készségei nem elegendőek egy ilyen pozíció betöltéséhez.
Miben segíthet az MI a karriercoachnak?
- Tudásbázis és források biztosítása
A coach számára összegyűjti azokat a friss információforrásokat, kutatásokat, amelyek a vezetői képességek fejlesztéséről szólnak, hogy a legjobban bevált gyakorlatokkal támogassa Annát!
- Karrierfejlesztési terv kidolgozása
Magában foglalhatja a célok pontos meghatározását, a szükséges lépések ütemezését, valamint a potenciális akadályok és megoldások előzetes felmérését.
Javaslatokat fogadhatunk, amelyek a hatékony kommunikációs és tárgyalási technikákra, amelyeket a coach beépíthet a tanácsadási folyamatba.
- Szerepjáték és felkészülés
Interjúfelkészítés esetén, az MI segít kidolgozni a szituációkat, kérdéseket és válaszokat, hogy Anna magabiztosabban lépjen fel egy interjú vagy előléptetési beszélgetés során.
- Eszközök, módszerek ajánlása
Az ügyfél támogatásához eszközöket ajánl a coach számára, adott probléma megoldásához, vagy a fejlesztés folyamatához.
Például ilyen témák lehetnek: a motiváció fenntartása, célok elérésének nyomon követése vagy stresszkezelési technikák.
Ebben a bonyolultabb példában fontos, hogy kis lépésekre bontsuk az MI számára a segítségkérést.
Eredményesség és újrafelhasználás
A fenti esetek akár egy tipikus karriercoaching folyamatban is előfordulhatnak. Indokolt lehet, hogy úgy alkossuk meg a promptokat, hogy azok legközelebb (egy kis módosítással akár) újrafelhasználhatók legyenek.
Az inputok, azaz a változók jó definiálásával ezek könnyedén újrafelhasználhatók lesznek.
Újrafelhasználható sablonok készítéséhez az MI is segítséget nyújt, ha kérjük.
Anna esetéhez az MI a következő sablont készítette:
- Ügyfél neve: Anna (helyettesíthető más névvel)
- Jelenlegi munkahely: Multinacionális cég (helyettesíthető konkrét cégnévvel vagy iparággal)
- Jelenlegi pozíció: Pénzügyi elemző (helyettesíthető más pozícióval)
- Tapasztalat: 5 év (helyettesíthető más számú évvel)
- Érzet: Megrekedt a karrierjében (helyettesíthető más érzéssel, pl. “nincs kihívás a munkájában”, “nem érzi a fejlődést”)
- Cél: Előrelépés és vezetői pozíció elérése (helyettesíthető más karriercélokkal, pl. “szakmai specializáció”, “nemzetközi tapasztalat szerzése”)
- Bizonytalanságok/félelmek:
- Nem biztos abban, hogyan érje el a célt (helyettesíthető konkrét aggályokkal, pl. “nem tudja, hogyan fejlessze a szükséges készségeket”)
- Fél, hogy a jelenlegi készségei nem elegendőek (helyettesíthető más típusú félelmekkel, pl. “attól tart, hogy nem kap támogatást a vezetőségtől”)
A prompt lehet ez:
„[Ügyfél neve] már [tapasztalat éveinek száma] éve dolgozik egy [jelenlegi munkahely], ahol [jelenlegi pozíció]ként kezdte pályafutását. Az évek során sok tapasztalatot szerzett, és egyre komplexebb feladatokat vállalt el, azonban úgy érzi, hogy [érzet]. [Ügyfél neve] szeretne [cél], de nem biztos benne, hogyan érje el ezt a célt. Emellett kissé fél attól is, hogy [bizonytalanságok/félelmek].”
A […] közötti rész cserélhető, illetve kiegészíthető.
Mire figyelj, ha MI coachcsal dolgozol?
A ChatGPT autoregresszív modell, szöveggenerálásra van tervezve. Minden egyes esetben választ generál, akkor is, ha az adatok hiányosak, vagy nem megfelelőek. Így hibás inputok esetén a válasz is hibás lesz!
Elengedhetetlen, hogy a felhasználó kritikai gondolkodással közelítsen az AI által generált tartalmakhoz.
A felhasználó felelőssége, a megfelelő input, a helyes adatok előállítása, meghivatkozása.
A generált tartalom kritikai értelmezése:
- A generált tartalom validálása
Kérjünk forrásmegjelölést, ami alapján ellenőrizni tudjuk a generált tartalmat. (Szöveg forrása, szerző, dátum ellenőrzése.)
- Kontextus, további információk megadása
Ha nincs megbízható információnk, adjunk meg saját, minél részletesebb kontextust a kereséshez.
- Kiszűrni a hallucinációt
Ha nem áll megfelelő információ az AI rendelkezésére, hamis tartalmat generál. Ezt nekünk kell kiszűrnünk.
További adatforrásokkal újragenerálhatjuk a választ.
Adatvédelemi kérdések
Amikor használod a ChatGPT-t, az általad megadott adatok bekerülnekn az OpenAl-hoz az Általános Szerződési Feletételek (ÁSZF) szerint. Az ÁSZF elfogadásával hozzájárulsz, hogy az OpenAl a megosztogtt adataidat felhasználja a modelljének további fejlesztésére.
Ha ehhez nem szeretnél hozzájárulni adatvédelmi szempontból, akkor ki kell kapcsolni a Beállításoknál az adatmegosztási funkciót. Ez esetben viszont, ha nem gondoskodsz mentésről, az kereséseid 30 napot követően elvesznek!
Az AI által előállított produktum szerzői-, jogi kérdései még nem eléggé szabályozottak. Az biztos, hogy az általunk megadott adatok biztonságáról gondoskodnunk kell, ha használjuk a MI-t, ügyfeleink érdekében!
Összefoglalás
A mesterséges intelligencia jelentős szerepet játszhat a karriercoachingban. Az MI eszközök lehetővé teszik az adatok gyors elemzését, a visszajelzések automatizálását, valamint segítenek a karriertervezésben és a döntéshozatalban. Bár az MI segíthet a munka hatékonyságának növelésében és a coachingfolyamat kiegészítésében, nem helyettesíti az emberi empátiát és személyes támogatást, amelyek jellemzik a coaching folyamatát. A coachok továbbra is nélkülözhetetlenek maradnak a személyes támogatásban és a komplex, személyes helyzetek kezelésében.
Felhasznált irodalom:
Kerek István: Sikerkalauz. Al hullámlovasoknak. Elte Eötvöskiadó, 2024.Nagy-Földi Zita: Előretekintés a coaching jövőjébe a mesterséges intelligencia elterjedésének fordulópontján,
https://coachszemle.hu/2024/08/12/nagy-foldi-zita-eloretekintes-a-coaching-jovojebe-a-mesterseges-intelligencia-elterjedesenek-fordulopontjan/, Letöltve: 2024.09.11.
KURUCZ VERU: A COACH, MINT EMBERI TÉNYEZŐ, KURUCZ VERU: A COACH, MINT EMBERI TÉNYEZŐ, https://coachszemle.hu/2023/11/16/kurucz-veru-a-coach-mint-emberi-tenyezo/, Letöltve: 2024.09.11.
Mesterséges intelligencia a coachingban? Működhet egyáltalán? https://www.hrportal.hu/hr/mesterseges-intelligencia-a-coachingban-mukodhet-egyaltalan-20240814.html, Letöltve: 2024.09.11.
Mesterséges intelligencia: 6 pro tipp a tökéletes prompthoz, https://karriertrend.hu/back-office/mesterseges-intelligencia-6-pro-tipp-a-tokeletes-prompthoz/ Letöltve: 2024.09.11.
Képességek, amiket nem pótolhat soha a mesterséges intelligencia, https://karriertrend.hu/karrier/kepessegek-amiket-nem-potolhat-soha-a-mesterseges-intelligencia/, Letöltve: 2024.09.11.
Állást keresel? Erre figyelj, ha mesterséges intelligenciát használsz,
https://karriertrend.hu/karrier/allast-keresel-erre-figyelj-ha-mesterseges-intelligenciat-hasznalsz/ Letöltve: 2024.09.11.
A disturbing AI phenomenon could completely upend the internet as we know it,
https://www.businessinsider.nl/a-disturbing-ai-phenomenon-could-completely-upend-the-internet-as-we-know-it/ Letöltve: 2024.09.11.
MI (AI) prompt-alkotás alapjai, E-LEARNING TANANYAG, Neting Informatika Kft 1.0.0 – 2024. 02. 12. https://www.skillgo.io/courses/ai-prompt-engineering-basics/hu/data//mi_ai_promptalkotas_alapjai.pdf Letöltve: 2024.09.11.

Kovács Márta
9. éve dolgozom pályaváltókkal, elsősorban 40-50 feletti korosztállyal. Alapképzettségem tanár és a tudásátadást tekintem életfeladatomnak. Teszem ezt workshopok, csoportos coaching és egyéni coaching alkalmával is, a coaching folyamatokon túl.
Jómagam is kései pályaváltó vagyok – 54 évesen váltottam, harmadszorra találtam meg az igazán nekem való segítő foglalkozást, a coaching formájában.



