Cikkem a provokatív stílus jelenlétét, létjogosultságát és működését vizsgálja. Véleményem szerint a provokáció nem negatív, ha megfelelő szeretetteljes közegben használják. Az ügyfél elakadásából való kimozgatása sokféle módszerrel és eszközzel lehetséges, amennyiben a coach és a cochee között világosak a keretek, határok, szerződésük tiszta és mindenki számára egyértelmű. A tiszta és világos keretek biztosításának alapkövei a coach kompetenciák, melyek tisztázása és használata elengedhetetlen.

Kutatásom során vizsgáltam a provokatív coaching létrejöttének főbb mozgatórugóit, kialakulásának lépéseit. Segítségemre volt több szakirodalmi forrás, bár azt tapasztaltam, hogy a többi coaching módszertannal ellentétben, a provokatív stílus használatával kapcsolatos szakirodalom erősen limitált. 

Egy eddigiektől eltérő stílus esetén mindig izgalmas kérdés, hogy valóban új-e az új, vagy valamiből kifejlődött, régebbi irányzatokból táplálkozott, esetleg mindig is létezett, csak máshogy hívtuk, másként tekintettünk rá. Erre a gondolkodásra hívtam beszélgetőpartnereimet is, kik a szakma elismert szereplői, sok éves tapasztalattal, sok száz és ezer órás coachinggal a hátuk mögött. 

Megegyezhetünk hát, hogy a provokáció nem negatív. Amikor kilépünk, kiléptetünk valakit a komfortzónájából, az szokatlan, sokszor kellemetlen átmenetileg, de a kliens nem törékeny, szenvedő fél a saját életében, sokkal inkább rossz beidegződések rabja. Ha szóba hozom coach körökben a provokatív stílust, először mindenki kicsit kényszeresen, de felnevet (milyen érdekes, nevet). A következő reakció a finom ellenállás. Visszatérő reakciók: ez túl durva, bántó, én megtartani szeretném a klienst, nem lenyomni, kicsit erőszakos. Tényleg így van ez?

Ahhoz, hogy legyen helye és ideje ennek a stílusnak, megfelelő környezetet, bizalmat, kapcsolódást kell kialakítani a klienssel. Különleges szituációkkal, kérdésekkel, provokációkkal és természetesen a humor segítségével találjuk meg az új eszközöket életünk folytatásához. Hiszem, hogy nevetve nem lehet félni.

Meg kell találni, kinek mi a hasznos, kinek mi az el- és befogadható, így lehet változást elérni, így dolgozik minden irányzat.  Hiszem, hogy mindig is használták a provokatív stílust, csak nem nevezték meg ilyen formában.

Jelenleg a nyugati világban megközelítőleg négyezer pszichoterápia forma létezik. Felfoghatatlanul nagy a szám és feldolgozhatatlanul nagy tudásanyagot jelent. Ha ki szeretnék választani egy, azaz egyetlenegy szempontot, legyen az, hogy: használatával gyors és tartós legyen a változás. Már szűkül a kör, gyorsan eljutunk a provokatív terápiához és az ebből kifejlesztett provokatív stílushoz.

Frank Farelly: Provocative Therapy című könyve a téma nagy klasszikusa. Farelly úgy látta, a provokatív megközelítés titka, hogy elakadásainkat, mi magunk generáljuk, az akadályokat saját magunk rakjuk az utunkba. Az íróhoz kapcsolódó stílus alapja, hogy rögzült gondolatainkat, érzéseinket, viselkedésünket fel kell oldani, és kiutat kell találni a kilátástalanságból. Ahhoz, hogy meglássuk, hol lehet az ilyen elakadásokon változtatni, relativizálni szükséges az adott problémát és helyzetet. Sajnálatos módon ebben a folyamatban értelmünk kifejezetten hátráltat. Változtatni valamin ijesztő, szokatlan, kiszámíthatatlan. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jobban szeretjük az unalmasat a túl izgalmasnál. Indokokat sorakoztatunk fel, hogy miért jó, ami most van; rendben, nem annyira jó, de könnyen megszokható. Értelmünk csitítgat, de az érzelmeink közben háborognak.

Bármilyen szituációról is beszélünk, mindig érzünk, gondolkodunk és cselekszünk, ez a három dolog szorosan összefügg, így működik az agyunk. A provokáció célirányosan, közvetlenül célozza meg az érzelmek központját, a limbikus rendszert. A limbikus rendszer funkciói: érzelmek feldolgozása, emocionális válaszreakciók, ösztönös viselkedés kivitelezése, tanulás és memóriafolyamatok. Hasznosnak tűnik az összes funkció, hogy a stílus segítségével elérjük a kívánt változást.

A legfontosabb kérdéskör véleményem szerint a ’provokáció’ szó félre/értelmezése. Az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a provokáció, provokálás: „lat 1. kihívás; kihívó magatartás, cselekmény 2. beugratás; káros és hátrányos cselekmények elkövetésére ingerlő viselkedés v. beszéd 3. a rendőrség v. politikai ellenfél titkos ügynökeinek beugrató tevékenysége 4. orv a betegség tüneteinek szándékos előidézése 5. rég kihívás párbajra.” .

Nem tudom eldönteni, hogy melyik kifejezés a legkevésbé negatív, a kihívás szóval tudok leginkább azonosulni. Kihívás valami új elkezdése, a változás előidézése, az új út megtalálása, előcsalogatni a kliensből valamit, felfedni és rávilágítani az eddig még nem látott lehetőségekre, ez a cél. Szeretném, ha ezek a kifejezések lennének a hangsúlyosabbak és nem a titkos ügynökök beugratása. 

A provokatív stílus nem egy technika, amit előkapok az első találkozón és már használom is, hanem egy összetett eljárás, a coachtól bizonyos beállítottságot igényel. Megtanultuk, hogy a coachingon udvarias hangvételnek kell uralkodnia, de nem feltétel, hogy ez egy állóvízhez hasonlítson. A provokatív kérdéseknek van egy megkérdőjelezhetetlen előnye: kimozdítja az embert a komfortzónájából. Hiszem, hogy sarkított kérdések ütős válaszokat eredményeznek. 

Az udvariasságra természetesen ilyenkor is ügyelni kell, a provokatív kérdéseknek akkor van helyük és idejük, ha már megalapoztuk kliensünkhöz fűződő viszonyunkat, tehát nem az első találkozó első tíz percében. A hangsúlyon nagyon sok múlik. Amennyiben kiélezett kérdést teszünk fel, de barátságosan és meleg hangszínnel, megőrizzük a rapportot. A provokatív kérdések természetes módon növelik kliensünk érzelmi hőfokát, innen egyenes az út a spontán válaszig, reakcióig. Melyik coachnak nem az az álma, hogy kliense ne megfontolt, átgondolt, cenzúrázott választ adjon a kérdésére, hanem ösztönös, egyenes, őszinte reakciót váltson ki? Hiszem, hogy ilyen gyors kérdezz-felelek játék akár fajulhat vidám szóváltássá, csipkelődéssé, ez akár egy oldottabb, lazább hangulatot, viszonyt eredményezhet a coachingon.

Milyenek a provokatív kérdések? A coachingban a hangsúly nem a múlt elemzésére irányul, hanem a jelen és a jövő lehetőségein van. Hogyan tudjuk kezelni azokat a helyzeteket, amikor az ember megrekedt és nem találja a kiutat? Egy lökésben reménykedik, ami továbblendíti az elakadásán. A lökés a kérdés, ami a válaszreakciót generálja. 

Számos szakirodalom foglalkozik a kérdések típusával, fókuszával. Mindegyik célja az ügyfél kimozdítása, perspektívaváltása, gondolkodásának megváltoztatása. Minden coach célja, hogy megtalálja a „hatásos kérdés”-t, mely egyszerű, világos, segít az ügyfélnek a téma feltárásában, eléri, hogy ránézzen saját viselkedésére, szerepére és reflektáljon rá. Az egyszerűség mindig zseniális. 

Kétféle kérdéstípust emelnék ki. Az első, ami határozottan visszatereli a fókuszt az ügyfélre. Az emberek többsége nehézségeikért mást okol. A munkatársát, a főnökét, a férjét, a feleségét, a szomszédját. Egyszerűbb valakit hibáztatni, mint önismeretet tartani, ez természetes. Ahelyett, hogy továbbra is másokra panaszkodna, a provokáció közvetítésével önmagával szembesítjük: „Mivel járul ön saját maga hozzá a kialakult helyzethez?” A provokatív kérdésfeltevés lényege a meglepetés, ki kell zökkenteni a klienst a megszokott önsajnáló spiráljából. Természetes első reakció a hárítás, de a „vezérhangya” ott maradt az ügyfél fejében. E kérdésfeltevés után nagyon érdekes megfigyelni a coachee tekintetét. Megkockáztatom, hogy zavart lesz, látszik rajta, hogy viaskodik. Ezt a pillanatot érdemes megfogni és atomjaira bontani a szituációt, résztvevők viselkedését, reakcióit, érzéseit. Itt már visszatérhetünk a „megszokott” coaching technikákhoz, csak belecsempésztünk egy provokatív kérdést. 

További lehetőség a provokatív kérdésfeltevéshez a szókratészi dialógus. A görög filozófus, Szókratész anno az utcákat járta és egyszerű, látszólag gyermeteg kérdéseket tett fel, ami valójában komoly háttértartalommal bírt, de ezt nem akarta transzparensen kitenni beszélgetőpartnereinek. A feladat az volt, hogy a kliensét látszólag ne értse meg. Újabb és újabb tisztázó kérdéseket tett fel, vitákat indított. Nagyon szeretem ezt a technikát, mert a kliensnek több lépést kell visszalépnie a megszokott gondolkodásmenetében, hogy elmagyarázza a problémát, mintha egy kisgyerekkel beszélne és ezzel a technikával atomjaira bontja a helyzetet. Jó esetben olyan összefüggéseket lát meg a magyarázat során, amit eddig nem is vélt felfedezni, mert bele volt csontosodva a saját világába. Ebben a helyzetben a coach magára veszi a felelősséget, így egyengeti kliense útját: „Valószínűleg bennem van a hiba, de akkor jól értem, hogy……?”

Ezen kérdésfeltevési módok segítségével tárjuk fel az ügyfél erőforrásait, amit mozgósítani lehet és kell az elakadás feloldásában. Az erőforrások mozgósítása számos terápiás módszerben hangsúlyos, elveszi a fókuszt az ügyfél hiányosságairól, ez a provokatív stílusnál is így van, a különbséget ott találjuk, ahogyan mozgósítjuk ezeket az erőforrásokat. A provokatív tanácsadó, miközben kliense pozitív tulajdonságaira koncentrál, nonverbálisan ezt sugározza, nem szóban fejezi ki, hanem bizalmat sugalló testtartásával. Ismert tény, hogy a nonverbális jelek sokkal erősebbek, mint a kimondott szó, így a kliens biztonságban érzi magát. Számomra meghökkentő volt megtapasztalni, milyen, amikor a coach testtartása, mimikája szöges ellentéte a kimondott szavainak. Szeretetteljesen állította, hogy kliense valóban alkalmatlan mindenre, és soha ne fogjon bele semmibe többet az életben, mert abból jó nem sül ki. Igazi paradoxon.

De mégis hogyan provokáljunk érzelmeket? Akinek gyereke van, az pontosan tudja a választ. Akinek nincs, az is professzora az eljárásnak, hiszen volt már kamasz, borította ki a végtelenségig a szüleit, tanárait, szűkebb-tágabb környezetét. Kedves szülőtársam, ugye volt már legalább egy olyan szituáció az életedben, ahol álltál a gyereked előtt és az összes pszichológiai tanulmányodat latba vetve, emelt hangon érveltél: „Azért mert, CSAK…!”? Igen, tudom, megértem. Gratulálok, van egy profi provokatív stílust gyakorló gyermeked. 

A stílus gyakorlójaként meg kell találnunk azt a pontot, amit a kamaszok olyan profin azonnal megtalálnak, ahol a tehetetlenség és a félelem lakik. Meg kell találni az akadályozó érzelmi hiedelmeket és azt túlzó, abszurdba hajló állításokkal szétszedni. Az ügyfél fejlődési fékjeit vizsgálva fel kell térképezni, mik azok, amiket a kliens szinte magára erőltetett az évek során és arra késztetjük őt, hogy legyen elszánt és vállalja az új kihívásokat, így elérheti, hogy lehetőségei bővüljenek az adott probléma megoldásával kapcsolatban.

Ahhoz, hogy változni, változtatni tudjunk, szembe kell találkozzunk saját magunkkal. Be kell látnunk, hogy elakadtunk, látnunk kell, hogy amit most csinálunk, nem vezet ki a gödörből. Hogy változtatni tudjunk, ki kell lépnünk a korlátaink közül és utat kell engednünk az új nézőpontnak.

De mik is ezek a korlátok? 

• Gyávaság

Gyávaság – félelem. Szinte összemosható a két szó, mégis van különbség. A gyávaság mögött az esetek többségében nincs ésszerű és jogos félelem, egyszerűen félünk az új kihívásoktól, a bizonytalantól, a kiszámíthatatlantól. Sokszor meg sem tudjuk magyarázni, hogy mi ennek az oka, de roppant határozottan tudjuk rávágni, hogy „Ó, én biztos, hogy nem! Ilyen esetekben véleményem szerint nem a „teljes törlés” a megfelelő eszköz a fejlődési fék megszüntetésére, hanem az elsődleges cél a félelem vagy gyávaság csökkentése.

• Lustaság

A héten már biztosan elkezdek futni rendszeresen. Holnap kiporszívózom, tényleg. Ez mind-mind megerőltető dolog, a végrehajtása energiát igényel, nem is keveset. Meglepő tény, hogy az emberek többsége, megfigyelések alapján, ezt az energiát a látszat fenntartására fordítja és nem a tevékenység elvégzésére. Ha elvégzem a rám váró feladatot, ki garantálja annak sikerességét, továbbá, hogy a várt eredmény egyáltalán megtörténik? Senki. Akkor marad a bizonytalanság, a bizonytalantól pedig félünk, ha félünk akkor nyugtalanok is leszünk, ez meg kinek hiányzik? 

• Fixáció

Minden embernek szüksége van stabilitásra, biztonságra, amiket, ha nem is gondol örök érvényűnek, de hosszú távúnak mindenképp. Ez a fajta stabilitás a kiindulási pont, ami segítségével rugalmasak tudunk lenni, kisebb-nagyobb változásokba belemenni, mert tudjuk, hogy van hova visszatérni, ha valami nem jól sülne el életünk különböző szakaszában. Ezektől a stabil alapkövektől vagyunk azok, akik. Alapköveinket ritkán változtatgatjuk, kérdőjelezzük meg, ettől érezzük magunkat hitelesnek, de amennyiben csak erre alapozzuk cselekedeteinket, lustává, megalkuvóvá tesz ez a stabilitás, fixáció, nem látunk ki a dobozból, így fejlődést nem várhatunk.

Ha röviden össze kell foglalni a provokatív coaching egyedülállóságának ismérveit, a következők azok:

• Az elfogadás, az ügyfél maximálisan megértve és biztonságban érzi magát.
• A döbbenet, amit az ügyfél átél, miután olyan közel merészkedtél a problémájához, amennyire ő még sosem mert.
• A bátorság, amellyel maszatolás nélkül nevén nevezi a dolgokat.
• A provokáció, amit csak a legjobbak mernek használni.
• A profizmus, ahogy ezzel a provokatív stílussal segítesz.
• A humor, ami egyszerre penget érzelmi és intellektuális húrokat.
• Az eredmény: az ügyfél félelme eltűnik, problémamegoldó képessége erősödik.

Irodalomjegyzék

Adams, M. (2014). Kérdezz másként, élj másként. Casparus Kiadó.
Andreas, S., & Faulkner, C. (2009). A változás te magad légy. Nyitott Könyvműhely.
Bakos F. (1984). Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémia Kiadó.
Farelly, F., & Brandsma, J. (1974). Provocative Therapy. Celestial Art.
Wehrle, M. (2012). Az 500 legjobb coaching-kérdés. Ccoach.
Snír P. (2022. 11 10). www.acoaching.hu. 

Rubányi Orsolya vagyok, kommunikációs- és értékesítéstechnikai tréner, okleveles üzleti és team coach, karrier coach, mentor, testvér, szülő, anya, nő, facilitátor, lelki támasz, döntéstámogatási menedzser, partner, barát, ellenség. Több, mint 20 éve dolgozom ügyfelekkel multinacionális környezetben, a ranglétra alsó fokáról lépkedtem felfelé szakadatlan kitartással a középvezetői szintig, megtapasztalva a fejlődési lehetőségek sokszínűségét. Itt szerzett tapasztalataimat, látásmódomat, tudásomat évekig csapat- és csoportvezetőként, majd trénerként kamatoztattam. Mindig is éreztem, hogy kell még valami plusz, aminek segítségével magasabb szintre tudom emelni az együttműködést. Tanulni kell még vagy a meglévő tudást kell elmélyíteni? Önmagunkat kell még jobban megismerni és ennek hatására a többieket is jobban fogjuk érteni? Megelégszünk azzal, amit eddig elértünk, vagy nyitottak vagyunk az élethosszig tartó tanulásra? A magamban feltett sok-sok kérdésre a Metropolitan Egyetem Team és Business coach képzésén kaptam választ.

A már meglévő és az ott kapott tudásommal szeretném segíteni a jövőben leendő útitársaimat.

Hiszem, hogy sokkal több a képességünk, mint amit használunk, képesek vagyunk kihozni magunkból a maximumot. Lépjünk ki a komfortzónából közösen, megőrizve az autonómiát, jutalmul kapunk egy jövőálló kompetenciát, ami elkísér egész életünkben.

„Az előrejutás titka az elindulás.”