Mi a közös a színpadi improvizációban és a coachingban? Meglátásom szerint mindkét terület sajátja a jelenlét, az aktív figyelem, a kapcsolatteremtés, a kooperáció, a partnerség, a bizalom, az elfogadás, a rugalmasság, a kreativitás és a közös alkotás.
Ebben, a szakdolgozatomra alapuló cikkemben az alkalmazott improvizáció által nyújtott lehetőségeket vizsgáltam csoportos- és teamcoaching folyamatokban, az elméleti megközelítésén túl gyakorlati példákat is bemutatva. Az öt kiváló szakember, akikkel módomban állt együtt gondolkodni a témáról, az improvizáció fogalmát egy viszonylag széles skálán helyezte el: az egyszerű eszköztől, jó játéktól kiindulva, megjelent, mint elengedhetetlen coach kompetencia, mint a coaching maga, egészen a módszerig, szemléletig, szenvedélyig. Ismerve a kalapács törvényét, mely szerint „ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel” (Wikipédia, 2022), egyetértek azzal a gondolattal, hogy az improvizáció nem varázspálca, nem a mindig, minden helyzetre megoldást kínáló csodaszer. Ugyanakkor őszinte és nem szűnő lelkesedéssel tudok azonosulni azzal a gondolattal, hogy az improvizációs gyakorlatok – tekintsük rájuk akárhogy – gazdagítani tudják a coach szakemberek eszköz-, módszertani-, szemléletbeli tárházát. „Találhatunk új utakat a másokkal végzett közös munkához; olyan utakat, amelyek előhozzák belőlük a kreativitást és a spontaneitást. Élhetünk a nemtudás kínálta lehetőségekkel úgy, hogy felderítőként elhajítjuk a lándzsánkat a sötétbe, aztán a szükséges technikai készségek és szakértelem segítségével finomítjuk, pontosítjuk, életre keltjük ezt az intuitív tettet” (D’Souza & Renner, 2016, pp. 246-247).
Az improvizációs színházi technikák alapvetéseiben a társulatok többé kevésbé hasonlóan gondolkodnak:
1.Játssz!
2.Engedd meg magadnak a hibázás lehetőségét!
3.Figyelj!
4.Mondj igent!
5.Mondj igen, és…-t!
Ha ezeket az elveket a gyakorlatba ültetjük, lehetőséget teremtenek az itt és most-ban való lét, a hibázás, az egymásra való, tényleges odafigyelés, a kapcsolódás, a partneri együttműködés, a kokreáció, a változáshoz való alkalmazkodás, a folyamatos újratervezés, a kreatív problémamegoldás elfogadó, társas közegben való megélésére. Coaching eszközzé akkor válnak, ha a gyakorlat után reflexiós teret nyitunk a megélt élmények célirányos feldolgozására. Ez a reflexiós tér szolgálhatja a tanulási folyamatot mind a csoportos-, mind a teamcoaching során.
A csoportos coaching az egyén csoportban történő fejlesztését célozza. Christine Thornton (2016, hivatkozta Szabó, 2017) értelmezésében: „Emberek kis csoportja, akik rendszeres időközönként találkoznak, aktívan bevonódva a munkába, azzal a céllal, hogy fejlődjenek, beleértve új készségek és kompetenciák kifejlesztését is. A résztvevők azáltal tanulnak, hogy egymással interakcióba lépnek és gondolatokat cserélnek.”
A csoportos coaching megvalósulhat olyan formában, hogy egy coach dolgozik több ügyféllel, ugyanazon a témán, vagy csoportos caoching esethozóval formájában, amikor az ülésekre a résztvevők hoznak eseteket és csoportban dolgoznak az elakadásokon, kihívásokon. A csoportos coaching során „az ülések középpontjában az egyéni elakadások és kihívások állnak. Szemben a teamcoachinggal, ahol a fejlesztés egysége a team, a fejlesztési cél közös, fókuszban a team- és csapatszintű jelenségekkel” (Szabó, 2017).
Az ICF definíciója szerint a teamcoaching egy „kokreált (közös alkotási), reflektív partneri folyamat, amelyben a csapat oly módon nyer rálátást önmagára, saját dinamikájára és kapcsolataira, hogy a coachingfolyamat hatására a csapattagok a legtöbbet tudják kihozni képességeikből és potenciáljukból azért, hogy elérjék közös céljaikat” (International Coach Federation, 2021). „A teamcoaching élménye lehetővé teszi a csapat számára, hogy lépéseket tegyen a fenntartható eredmények és folyamatos fejlődés irányába. Vállalati környezetben egyre fontosabb intervenciós forma, mivel a kiemelkedő csapatteljesítményhez elengedhetetlen a célokkal való azonosulás, az innovatív gondolkodás, illetve a belső és külső változásokhoz való gyors alkalmazkodás” (International Coach Federation, 2021).
Az improvizációs gyakorlatokban rejlő, a coaching során kamatoztatható lehetőségeket két páros és egy csoportos példán keresztül mutatom be:
1) A „Mondjál mást!” című gyakorlat során a résztvevők párokat alkotnak és elköteleződnek egy cél mellett, például amellett, hogy el fogják mesélni a társuknak egy napjukat. A történetmesélés közben a párjuk elcsíp egy-egy szót, ami helyett egy másikat szeretne hallani. Ahányszor csettint, annyiszor kell a mesélőnek valami mást előhúznia a tarsolyából. Beindul a különféle ötletek gyártása, hiszen nem szinonimát kell mondania, hanem valami mást, valami újat. Ezt követően villámgyorsan alkalmazkodnia kell a kialakult új helyzethez, azzal kell mennie tovább, amit a partnere elfogadott. Miután mindkét szerepet megtapasztalták, a gyakorlatot követő reflexiós térben lehetőségük nyílik – az ülés céljával összhangban – ránézni arra, hogyan ment az együttműködés, milyen megélés volt az új helyzethez való alkalmazkodás, milyen gondolatok, érzések jelentek meg bennük közben, milyen párhuzamokat lehet vonni az aktuális téma és a megélt tapasztalatok között, hogyan szól ez róluk.
2) A „szerencsére, sajnos” nevű gyakorlat során a résztvevők párban mesélnek el egy történetet, az egyikük a „szerencsére” szófordulattal a pozitív szálat képviseli a történetben, a másikuk a „sajnos”-sal a negatív oldalon kihívások sorát gördíti a párja elé. A közös alkotás során mindkét fél folyamatosan váratlan szituációkkal találja szemben magát, ami beindítja a kreatív, problémamegoldó gondolkodást. Miután kipróbálták mindkét oldalt, a téma függvényében reflektálhatnak arra, milyen megélés volt, melyik ment könnyebben, a mindennapi helyzeteikkel hogyan hozható a gyakorlat összefüggésbe, az együttműködés szempontjából mi vihető el belőle.
3) A „közös tervezés” nevű gyakorlat során a résztvevőknek együtt kell megtervezniük egy folyamatot, például egy jótékonysági est lebonyolítását. A gyakorlat közben az „igen, és…” elve működik, amit a résztvevők kimondanak, az onnantól kezdve úgy van és arra lehet építeni tovább. A közös építkezés váratlan, akár meglepő fordulatokat hozhat, amikre érdemes a reflexiós térben külön is ránézni. „A játékok alkalmasak a lappangó, rejtett csoportdinamikai folyamatok nyílttá tételére, kifejezésére” (László, 2005, p. 151).
Az ülés céljával összhangban vizsgálható, ki, hogyan vett részt a közös munkában, hogyan érezte magát, milyen csoportszerepek, mintázatok jelentek meg, milyen üzenetet hordoz ez róluk, mint egyénről, vagy róluk, mint csapatról.
A teamcoaching során előtérbe kerül a csapat, mint egység támogatása. Barabási Albert-László (2018) hálózatkutató a sikeres csapatok működésében három tényezőt azonosít: egyensúly, sokféleség, vezető szerep. Hangsúlyozza, hogy a csapat teljesítménye nem elsősorban a csapattagok képességein múlik, „a kollektív intelligencia azon csapatjátékosoktól függ…, akik meghallgatják egymást, megvitatják az álláspontokat, és el tudják viselni, hogy különböző látásmódok egyszerre vannak jelen” (p. 181-182).
Az improvizációs gyakorlatok a csoportos-, teamcoaching során teret adnak egymás meghallgatásának, a sokféleségnek, a különböző ötletek, látásmódok megjelenítéséhez.
Daniel Meier (2018) meglátása szerint a csapatmunka során érdemes a Solution-Circle modell négy alapelvére figyelmet fordítani: a megoldásokra fókuszálni, építkezni a sikerekből, rávilágítani az erőforrásokra és új perspektívákat keresni. A sikert lehetséges a teljesítmény – öröm – tanulás háromszögén keresztül nézni: a munka élvezete és a munka során végbemenő tanulás befolyásolhatja a teljesítményt.
Az improvizációs technikák utat nyitnak a különféle megoldási lehetőségek kipróbálásának, a gyakorlatok pozitív pszichológia alapú megközelítésével a játékot követő reflexiós tér lehetőséget teremt a meglévő erősségek, erőforrások azonosítására, amikből csoportos coaching esetén az egyén, teamcoaching esetén a csapat profitálni tud.
Peter Hawkins (2022) a folyamatosan változó világban a csapatok sikerének titkát a partnerségben, az együttműködésben és a tanulásban látja. „A 21. századi csapatok és szervezetek sikere három alapvető kompetencia meglétét igényli: A rendeltetés vezényli őket és nem a teljesítmény, arra összpontosítanak, hogy mit tudnak egyedülálló módon megtenni, amire a holnap világának szüksége van, képesek csapatokat és csapatok partnerkapcsolatait létrehozni, képesek tanulni és fejlődni mind egyénként, mind szervezetként” (p. 480-481).
Az improvizáció olyan tanulási- és önreflexiós lehetőség, amely folyamatos jelenlétet, együttműködést és partnerséget igényel a résztvevőktől; az „igen, és…” típusú kapcsolódás csak úgy tud megvalósulni, ha teljes figyelmünkkel vagyunk jelen, meghalljuk a partnerünket, elfogadjuk az ajánlatát és közösen építkezünk.
Hawkins (2022) Katzenbach és Smith kutatási eredményeit idézi, mely szerint a kiváló teljesítményt nyújtó csapatok jellemzői a következők: elkötelezettek egymás növekedése és sikere iránt, magas szintű lelkesedés és energiaszint jellemzi őket, túlteljesítenek minden elvárást, több vidámság és humor jellemzi őket. A teamcoach szerepe a csapattal közös munkában a kérdések feltevése, a megfigyelés és visszajelzés adása, intervenciók-, illetve a folyamat vizsgálását lehetővé tévő mechanizmusok alkalmazása az általuk megfogalmazott cél elérésnek érdekében.
Az improvizációs technikák ismerete és tudatos, fokozatos, a célnak megfelelő alkalmazása teret adhat a teamcoach számára a résztvevők együttműködésének elősegítésére, a gyakorlatok során megjelenő humor és kreatív megoldások hozzájárulhatnak pozitív érzések megéléséhez, illetve a személyes megtapasztalások az őket követő reflexiók mentén egyéni- és szociális készségek fejlődését is előmozdíthatják.
Hálás köszönettel adózom Harsányi Bencének a folyamatos inspirációért és támogatásért, Palkovits Nórának, Tegyi Enikőnek, Bánhidi Brigittának és Szirtesi-Nagy Rékának, akik szakértelmüket adták a kutató munkámhoz. Őszinte lelkesedéssel biztatok minden kedves olvasót, hogy szerezzen saját élményt, merüljön el az improvizáció izgalmas, gazdag, kihívásokkal teli világában, hiszen az „improvizáció mindenkié” (Momentán Társulat).
Felhasznált szakirodalom:
1. Barabási A-L. (2018). A képlet. Libri Kiadó.
2. D’Souza & Renner. (2016). A nemtudás. HVG Kiadó.
3. Hawkins, P. (2022). Teamcoaching rendszerszemlélettel. Z-Press Kiadó.
4. International Coach Federation. (2021.06.18.) Az ICF teamcoaching kompetenciái. Utolsó elérés ideje: 2022.12.05. https://www.coachingfederation.hu/icf-teamcoaching-kompetenciak/
5. László B. (2005). Játék és pszichoterápia. KönyvFakasztó Kiadó.
. Meier, D. (2018). Teamcoaching, csapatok megoldásközpontú támogatása a gyakorlatban. Solutionsurfers Magyarország
7. MOMENTÁN TÁRSULAT interaktív improvizációs színház (momentantarsulat.hu)
8. Szabó T. (2017.08.15.) Cikksorozat a csoportos coachingról. 1. rész: Mit, hol, miért, Magyar Coachszemle. https://coachszemle.hu/2017/08/15/cikksorozat-a-csoportos-coachingrol-1-resz-mit-hol-miert/
9. Thornton, C. (2016). Group and Team Coaching. Taylor & Francis. Hivatkozta Szabó T. (2017) Magyar Coachszemle. Cikksorozat a csoportos coachingról. https://coachszemle.hu/2017/08/15/cikksorozat-a-csoportos-coachingrol-1-resz-mit-hol-miert/
10. Wikipédia. (2022). Arany kalapács. Utolsó elérés ideje: 2022.12.05. https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_kalap%C3%A1cs
Somkövi Bernadett, business- és teamcoach, MQ® tréner, nyelvtanár, impro playshoper, az eredményesség és a jóllét őszinte híve.
