A mindennapi élet velejárója, hogy vannak olyan periódusaink, amikor kevésbé irányitjuk a fókuszt önmagunkra. Elvonja a figyelmünket egy új munka, egy gyermek születése, egy új kapcsolat, egy költözés, azaz valami olyan dolog vagy több dolog egyszerre, mely más mederbe tereli addigi életünket.
Ha ennél a hasonlatnál maradunk, akkor elmondhatjuk, hogy ez a más mederbe való terelődés egy folyamat és, mint ilyen, általában hosszadalmas és intenziv, vagy éppen nagyon alacsony intenzitású, természetesen zajló esemény, viszont időben valóban elhúzódó.
A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy ezek a új mederbe való terelődési folyamatok többször megismétlődnek az életünk során. Azaz, ha megfigyeljük a saját életünkben megtörtént átrendeződéseket, nagy valószinűséggel egy sémát is társithatunk ahhoz.
Amikor tudatosságunk fejlesztésén dolgozunk, a múltunkra való rátekintés egy hasznos térképként szolgálhat. Abban a pillanatban, hogy sikerül meglátni a saját sémáinkat –melyek lehetnek hatékonyak, rombolóak, pozitivak, negativak – egyben el is kezdhetjük azok elemzését és tökéletesítését.
Azok az emberek, akik megtorpannak bizonyos helyzetekben, akik depresszív módon reagálnak le egy-egy intenziv változást, általában beleestek abba a csapdába, hogy útközben elvesztették a kapcsolatot saját magukkal. (Elveszteni a kapcsolatot saját magunkkal azt feltételezi, hogy korábban már elértünk egy magasabb fokú, reálisan és tudatosan kialakított énképet, és egy egészséges kapcsolatot önmagunkkal.)
Mi a módja tehát annak, hogy mindenekelőtt felismerjük azt, hogy nem ápoljuk a kapcsolatot önmagunkkal azon a szinten, mely egészéget, örömet, elégedettséget generál?
A válasz erre nem egyetemes, mivel az eltérő karakterű emberek, eltérő hosszúságú kellemetlen és boldogtalan idő megélése után jutnak el arra a pontra, ahol egyértelművé válik számukra, hogy valójában a gödör mélyén ülnek. A tudatosság is nagy szerepet játszik a felismerésben, hiszen minél tudatosabb az ember, annál rövidebbre próbálja fogni ezeket a gödörásási időszakokat. Van, aki már akkor észbe kap, ha az ásót a kezében tartja, van, akinek a gödör mélyén ülni sem eléggé kényszeritő körülmény.
Az biztos, hogy az életünk és a környezetünk reflektál majd ezekre az elakadásokra. Azaz a rendszer a kiegyenlitésre fog törekedni automatikusan, ami azt jelenti, hogy ha kell, egy betegség kialakulásával, vagy párkapcsolati problémákkal, hivatásbeli stagnálással próbálja felhívni a figyelmünket arra, hogy kibillentünk az optimális egyensúlyból.
Ha sikerült nyitott fülekre találnia az üzeneteknek, vagy ha az egyén magától is eljut oda, hogy kész továbblépni, sokszor újabb megakadással szembesül, mert csak sejti, hogy megújulásra van szüksége, de nem tudja, hogy hogyan lehetséges azt elérni.
A válasz pedig egyértelmű: újra kapcsolódnunk kell önmagunkkal, revitalizálni kell magunkat, felrázni, visszatérni, feltöltekezni, emlékezni, újragondolni.
Segíthetnek ebben különböző gyakorlatok, módszerek, melyeket otthon is elvégezhetünk.
Ilyen lehet például visszanyúlni a boldog időszakokhoz és átvizsgálni az örömforrásainkat. Leírhatjuk az összes olyan tevékenységet, amelyekről tudjuk, hogy korábban örömünket leltük benne. Ugyankkor újakat felfedezni sem kizárt.
Találkozhatunk azokkal a barátainkkal, akik régóta mellettünk vannak és kérhetjük a segítségüket. Ha ők elmondják, hogy miként látják kívülről a saját hullámvölgy-időszakunkat és emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk valójában: sokszor felér egy terápiával.
Felkereshetünk olyan helyszíneket, melyekről tudjuk, hogy nagyon boldog eseményhez köthetőek vagy inspirálók számunkra.
A munka lényege itt a visszanyúlás. Nem visszatérés, csak visszanyúlás, hiszen nem az a feldat, hogy azokká váljunk, akik 2-5-10 éve voltunk, hanem csupán az önmagunkra való emlékezés.
Ha az aktiv időszakot, azaz a fenti munkát megfelelő lelkesedéssel vagyunk képesek kivitelezni -melynek feltétele nyilvánvalóan a pozitiv inputok sokasága, akkor az életünk szépen, lassan láthatóan változni kezd, hiszen ebben az esetben is igaz lesz, hogy a környezetünk visszatükrözi a tevékenységünket és főként a hozzáállásunkat.
Amikor pedig a személyes egyensúlyunk újra eléri az optimális szintet, már sokkal könnyebb lesz a következő mederbe terelődést kezelni.
Ha mégis megtörténne a kizökkenés, a kapcsolatvesztés – hiszen amíg a tudatosságunk fejlesztése tökéletessé nem válik, ezek a kizökkenések reálisak – de már tudni fogjuk a saját bevált módszerünket.
Csurgó Krisztina
