2017/1

A csapat
2017/1.

Tartalomjegyzék

Szerkesztői bevezető – Nagy Nóra3
IRÁNYOK 
Dr. Kajtár Edit: A királyi út – Varázsboríték a levélszekrényben5
Kákonyi Anett – Zelna Lauwrend: “Arculatváltás” gyerekkorban – Gondolatok két gyerek-coach tollából  10
Wieland Veronika: Te is lehetsz vizuális katalizátor16
Küldetésünk összatartó ereje nagy súllyal bír – interjú Van der Meer Gabriellával19
KUTATÁS 
Kelló Éva: Egyre népszerűbb szakma a coaching Magyarországon a magasan kvalifikáltak körében22
ESETTANULMÁNY 
Örvényesi Rita: Amikor az ügyfél egy egész osztály44
INSPIRÁCIÓ 
Gyarmati Beáta: Gondoljuk át, jó-e az irány! Táplálkozás és egészség gyerekkorban46
Márton Mónika: Határok a csoport és a csapat között a tranzakcióanalízis szemüvegén át49
Csetnaki Csaba: Megmutatkozásunk mások előtt52
Örvénesi Rita: Szubjektív prognózis a coaching jövőjéről56
SZERZŐINK58
A MAGYAR COACHSZEMLE SZERKESZTŐSÉGE60

Szerkesztői bevezető

Az egyik legmagányosabb, legegyszemélyesebb munka, tevékenység a miénk, coachoké. Egyedül vagyunk akkor, amikor elhatározzuk, megformáljuk, láthatóvá tesszük magunkat. Egyedül vagyunk akkor, amikor üzleti körünket alakítjuk, és végső soron egyedül vagyunk az ügyféllel, ügyfelekkel a folyamatban.

Mi nem csapatban dolgozunk. Mi nem vagyunk csapattagok.

Ennek ellenére van mondanivalónk a témában. De még mennyi mondanivalónk van! Élvezettel olvastam megjelenés előtt az írásokat, a szempontokat, a módszereket. Minden papírra vetett bekezdésről eszembe jutott valami személyes, valami megélt, valami ismerős. Mert nekem is van mondanivalóm, pedig én sem dolgozom csapatban. Coachként én is egy szál magam vagyok. Az élmény, az ismerősség, az érintettség oka mégis indokolt.

Mi mind csapatban dolgoztunk. Mi mind voltunk már csapattagok.

Voltunk jó csapatban, és nyilvánvalóan, életünk során csöppentünk bele nem szerethető, számunkra nem ideális csapatba. Vannak tapasztalásaink, kedves emlékeink jól „muzsikáló” közösségről, és talán bőséggel hurcolunk tanulságokat is egy-egy nem tökéletes csapatmunkáról. Hogyne lenne bármelyikünknek a témához kapcsolódó személyes példája, hiszen az első közösségi élményünktől kezdve ezernyi módon lehettünk már csapattagok. Most pedig, coachként, módunk van arra, hogy az egykori csapatainkra, csapatmunkánkra máshogyan nézzünk, szakemberként lássunk rá sikeres és kevésbé szerencsés mozzanatainkra. A személyes példáinkat, tapasztalatainkat fűzzük össze azzal a tudásanyaggal, amit coachként megszereztünk azon okból, hogy ne csak egyéni folyamatokat, hanem csapatokat is segíthessünk elakadásaikban, folyamataikban. 

Most kicsit vágyakozom is. A csapatra, és a csapattagságra. Médiamunkásként sok évet nyűttem el csapatokban, stábokban, társulatokban. Egyetértek Eliot Aronson szociálpszichológus azon gondolatával, miszerint az „emberek legnagyobb szükséglete, hogy tartozzanak valahová, az elfogadás vagy az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése”. 

Hogy ne legyünk egyedül, véleménycsere, netán szupervízió segítse utunkat, kapcsolódunk. Ki hogyan teheti, ki milyen mértékben igényli a csapatban létet. Valamennyire mindannyian igényeljük, hiszen mind társas lények vagyunk.

Mi mégis csapattagok vagyunk. Szükségünk van a csapatmunkára.

Keressük egymást. Magányos folyamataink szomjazzák a közöst, a másokat, azokat a társakat, akik értenek minket. Kapcsolódunk, szövetkezünk, együtt alakítunk. Így pótoljuk azt, amit a coachságunkkal elvesztettünk: a csapatban lét szükségét. Találkozunk, és beszélünk. Egyesülünk. Coachul társalgunk. Nekünk ugyanazt jelenti, hogy ügyfél, szerződés, téma, ülés, folyamat, elakadás, megoldás. Szavak, amelyek nekünk egészen mást mondanak, mint a csapatunkon kívül állóknak. Hitelesség. Ugye-ugye. Mondtam valamit. Azt, amiért mi egy csapatban dolgozunk. Ami mindannyiunknak – az egy közös nyelven szólva – ugyanolyan fontos. Ha másért nem is, ezért bizony mi mind csapatban kell dolgozzunk.

Nagy Nóra
szerkesztő

Lépj velünk kapcsolatba!