Hallgatom Nagy Tímea olimpiai- és világbajnok vívónőnket, ahogy arról mesél, hogy az az edző, akihez először került tíz éves korában, nem tartotta őt tehetségesnek. Duci kislányként nem őt választotta a csapatába, és jelezte a szüleinek is, hogy talán jobb lenne, ha a gyerek valami más sportot próbálna ki.
Szerencsénkre Tímea így átkerült egy másik edzőhöz, aki hajlandó volt vele foglalkozni, de azért biztos, ami biztos, apukája vitt neki egy Napóleon konyakot, hogy megerősítse lánya pozícióját.
„Szerintem én nem voltam tehetséges”, mondja magáról a kétszeres olimpiai bajnok és többszörös nemzetközi, nemzeti és Európa bajnok vívónő.
„Viszont kétszer olyan szorgalmas voltam, mint bárki más. Ha más két órát vívott, vagy futott, vagy úszott, akkor én négyet.”
Sokszínű Tehetség – a Bennünk Rejlő Potenciálok (http://www.venustus.hu/coaching-szemleletu-vezetes/coaching-szemleletu-vezetok-konferenciaja/vezetoi-konferencia-2015/) címmel rendezett konferenciát 2015. november 20.-án a Venustus Pro Képző és Tanácsadó Kft.
A konferencia célja az volt, hogy körbejárja:
• Hogyan ismerjük fel az önmagunkban és másokban rejlő tehetséget?
• Hogyan bánjunk a tehetségekkel? Miként segíthetjük konstruktív kibontakoztatásukat és hogyan vezethetjük őket?
• Tehetség és kreativitás: milyen összefüggéseket ismerhetünk fel?
• Léteznek-e generációs különbségek a tehetség és kreativitás tekintetében? Ha igen, hogyan hidalhatók át?
• Az igazi tehetségmenedzsment: hogyan állíthatjuk a tehetséget a szervezet fejlődésének szolgálatába?
A konferencián egymást követték a remekebbnél remekebb előadások, beszélgetések.
Többek között Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy mi a tehetség, hogyan lehet felismerni és kibontakoztatni.
Ő Harsányi István megfogalmazását adta át nekünk, amely a „Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat messze túlhaladó teljesítményeket tud létrehozni.”
De mi kell ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon?
Bajor Péter szerint rengeteg minden: észre kell venni a gyermek érdeklődését, azt, hogy hogyan működik az iskolában. Fontos, hogy lesz-e támogató kortárs közössége, hogy megkapja-e a szülői támogatást, lesz-e mentora, mérhető eredményei, vagy éppen milyenek a szociális viszonyai.
Minek köszönhetünk például egy Gaudit és egy Edisont, vagy éppen egy Hermann Ottót?
Antoni Gaudi, világhírű katalán építész gyakran betegeskedő kisgyerek volt, akit az egészségi állapota arra kényszerített, hogy sok időt töltsön a szabadban. Sokat volt egyedül, és közben azzal szórakoztatta magát, hogy a természet működésének mintáira próbált magyarázatot találni. Ezeket a mintákat, és alakzatokat használta fel munkájában, mellyel egy teljesen újszerű, forradalmi építészeti irányt és kultúrát teremtett. Karrierje és elismertsége mégis akkor szökött a magasba, amikor melléállt egy mecénás, Eusebi Güell, aki felfedezte benne a tehetséget és onnantól kezdve minden támogatást megadott Gaudi sokszor vérlázítóan más és szokatlan ötleteinek megvalósításához.
Vagy Edison, aki megszállottan dolgozott egy ötleten, és szerencsére nem adta fel 2500 próbálkozás után, hanem még pár ezerszer nekifutott, és ennek köszönhetjük az izzólámpát.
Szóval mi történik akkor, amikor nincs támogató, nincs kíváncsiság, és nincs olyan szociális közeg, amely útjára indítaná a tehetség kibontakozását?
Ezzel kapcsolatban Ritók L. Nórától, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és vezetője, Magyar Tehetség Nagykövettől hallottunk megrendítő előadást arról, hogy hogyan lehet a potenciális tehetséget gondozni a nyomor szélén.
Nórának rengeteg története van arról, hogy kiből lesz tehetség és kiből nem. Az általa Told községben alapított művészeti iskolában, mélyszegénységben élő gyermekeknek és most már a szülőknek is teremtenek lehetőséget arra, hogy a művészeten keresztül lépjenek ki a reménytelenségből, a kirekesztettségből.
„Kreativitás és tehetség csak ott van, ahol értékelik.” – szögezi le.
Ha a szociális környezet nem biztosítja a létezéshez szükséges alapokat, például meleg otthont, ételt, személyes teret, higiéniai alapfeltételeket, akkor onnan a tehetség csíráját sem lehet fejleszteni. Ezért első dolog a felzárkóztatás, és ez után jöhet a tehetséggondozás.
Elnézve az alapítvány által kiállított festményeket, kézműves tárgyakat, Nóráék nagyon értékes munkát végeznek. Japántól az USA-ig úgy nyernek ezek a gyerekek nemzetközi díjakat színpompás rajzaikkal, képeikkel, hogy a zsűrinek fogalma sincs arról, hogy milyen háttér van mögöttük.
Ezért első körben valóban a felzárkóztatás a legfontosabb abban a közegben, ahol az Igazgyöngy dolgozik, és ezt követheti csak a tehetséggondozás.
A konferencián hallottunk kerekasztal beszélgetést arról, hogy vannak olyan szervezetek, akik már a gimnazisták körében elkezdik kiválasztani azokat a tehetségeket, akik a vállalat jövőképében részt tudnak majd venni. Beszéltek arról, hogy a tehetségek megtartására is külön programokat indítanak.
A nap vége felé pedig Báthory Németh Andrea tanársegéd, ELTE bemutatott egy nagyon érdekes kutatást arról, hogy vajon a jól tanuló lányokból, vagy a kevésbé szorgalmas lányokból lesz-e jó vezető.
Tari Annamária pszichológus utolsó előadóként azt tette érthetőbbé, hogy a generációk változásával hogyan változik a tehetség, és a munkaerő viszonya.
A Sokszínű Tehetség konferencián sokszínű válaszokat kaptunk, és sokszínű gondolatokat arról, hogy mennyire fontos az integráció, a felzárkóztatás ahhoz, hogy észrevegyük a tehetséget. Ha pedig már észrevettük, akkor a gondozás és a támogatás nélkülözhetetlen, ha fenntartható társadalmat akarunk.
A konferencián elhangzott Kőváry Zoltán pszichológus, ELTE: Tehetség, kreativitás és zsenialitás: a felszín, és ami mögötte van című előadása, melynek diái itt tekinthetők meg.
Tornallyay Éva
