Coaching rapid randi

Rapid randi – ICF módra

Coaching rapid randi2015 április 9-én délelőtt 9-12 óra között a Nemzetközi Coach Szövetség  (ICF) Magyar Tagozata és a MagNet Bank Zrt. közös szervezésében kerül sor az immár tradicionális Nonprofit Rapid Randira: coachok és nonprofit szervezetek jószolgálati programindító rendezvényére.
Az ICF Magyar Tagozata eddigi nagy sikerű jószolgálati projektje keretében félszáz tagunk közel száz volt MALÉV-munkavállalót támogatott munkahelyük elvesztésének feldolgozásában, karriertervezésben, munkakeresésben, az életük újratervezésében, három hónapos ingyenes coaching folyamat során. A dolgozók egy része új munkahelyet talált, vagy vállalkozást indított, más részük felkészülten jár interjúkra. Az ICF tagok összesen 700 órányi coachingot ajánlottak fel, amelynek értéke mintegy 20 millió Ft volt.
A nemzetközi ‘I Care For’ díjat elnyerő MALÉV-projekt után az ICF Magyar Tagozata kibővítette az ingyenes coaching támogatást igénybe vehető szervezetek körét a kiemelkedő társadalmi célokért tevékenykedő civil szervezetekre, közös együttműködésben a példaértékű társadalmi felelősségvállalásáról ismert hazai pénzintézettel, a MagNet Magyar Közösségi Bankkal összefogva.
Tavalyi jószolgálati programunk keretén belül 18 civil szervezet 30 vezető munkatársa kapott közel 19 millió forint értékű egyéni coaching támogatást, hogy hatékonyabban működhessenek.
Visszajelzések azt mutatják, hogy nagy szükség van civil szféra ilyen jellegű támogatására. A programban részt vevő civil szervezeti vezetők nagyon pozitívan ítélik meg a coaching erejét. A leggyakoribb visszajelzés az, hogy a coaching folyamatnak köszönhetően sokkal tudatosabban képesek kezelni a különböző szakmai és szervezeti szituációkat, döntéseket, illetve profibban és hatékonyabban képesek irányítani a szervezetüket.Az ICF által tavaly végzett elégedettségmérés adatai alapján a civil szervezetek 96%-a kiválónak minősítette az igénybe vett önkéntes ICF coach segítségét, és kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy újra szívesen részt vennének coaching folyamatban. A közös munka eredményeként minden második civil szervezeti vezető fontos készségeinek konkrét fejlődéséről számolt be.

Nagy élmény volt részt venni a coaching folyamatban. Elsősorban önismeret terén jelentett rengeteget, amit a munkámban is tudok kamatoztatni. A prioritások felállításában, a feladatok rendszerezésében, munkaszervezésben és az idővel való gazdálkodásban úgy érzem, sokat fejlődtem. Éppen ezért vettem részt az idei rapid randin is, és a tavaly kiválasztott coach-csal folytatjuk a megkezdett munkát. Az újabb alkalmak sokat segítenek majd, hogy ledöntsem azokat a korlátokat, amelyek a coach segítségével tudatosultak bennem”–  Gémes Renáta, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezet projektvezetőjének tapasztalatai.
Az idei rendezvény időpontja: 2015.április 9. 9.00-12.00
Helyszín: MagNet Bank Zrt. székház (1062 Budapest, Andrássy út 98. fsz. Juharfa terem)
Bízunk benne, hogy ICF tagként számodra is vonzó lesz egy folyamat erejéig (5 alkalom) részt venni a programunkban! A jelentkezéseket a csr@coachfederation.hu emailen várjuk!
van der Meer Gabriella

Lépj velünk kapcsolatba!