Mérő László előadása: Felkészülés az elképzelhetetlenre

2014. április 14-én, hétfőn este a Professzionális Coaching Egyesület ismét várja tagjait és a fejlődés iránt érdeklődő vendégeit szakmai klubestjén!

Program:
18.30  Mérő László előadása: Felkészülés az elképzelhetetlenre

2014. április 14-én, hétfőn este a Professzionális Coaching Egyesület ismét várja tagjait és a fejlődés iránt érdeklődő vendégeit szakmai klubestjén!

Program:
18.30  Mérő László előadása: Felkészülés az elképzelhetetlenre

„A napokban jelent meg A csodák logikája című könyvem, ennek az előadásnak a címe annak a könyvnek a negyedik részének a címe. Én, Talebbel ellentlétben egyáltalán nem sajnálom le Középszerisztánt, ezért nem is úgy hívom, hanem inkább Átlagisztánnak, és emelt fővel tanítom továbbra is Átlagisztán tudományát – is. És persze Extremisztánét is, mivel a kettő egymás mellett igazán érdekes, mivel egyszerre élünk e két, egymással élesen ellentétes világ mindegyikében. Extremisztán kiszámíthatatlan jelenségeire Átlagisztán keretei között kell és lehet is felkészülnünk.”

Prof. Dr. Mérő László eredeti szakmája matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktorált, 1984 óta az ELTE Pszichológiai Intézetében tanít. Mérő László nem csak oktató, kutató, hanem coach is. Számos könyve jelent meg, mint az igen népszerű ÉszjárásokMindenki másképp egyformaA pénz evolúciója vagy Az érzelmek logikája.

A 2013. szeptemberétől az ELTE Pszichológiai Intézetében indult Kreativitás Ökológia Szaktanácsadó képzés, a Baracskai-Mérő Iskola társalapítója és oktatója.

Az előadást követően:
– Interaktív beszélgetés az előadóval,
– Személyes coaching kipróbálása és gyakorlása,
– a Képzési csoportban az ELTE PPK Kreativitás Ökológia Szaktanácsadó képzés, a Baracskai-Mérő Iskola mutatkozik be.

Az est végén értékes szakmai nyeremények találnak gazdára együttműködő partnereink felajánlásával.

Részvételi díj: 3000 Ft a vendégeknek.
A PCE tagjai részére a részvétel ingyenes. Információ az egyesületi tagságról: www.procoaching.hu
A férőhelyek száma korlátozott! Kérjük, időben jelezze részvételi szándékát emailen: regisztracio@procoaching.hu

Helyszín: MOM Kulturális Központ (1124 Bp. Csörsz u. 18.)
Érkezés és regisztráció: 18:00-tól
A program kezdete: 18:30

A rendezvényen ingyenes ruhatár áll vendégeink rendelkezésére a földszinten. Parkolási információk: Díjmentes a parkolás 18 óra után a Csörsz utcában, a Jagelló úton és a környező utcákban. A MOM Kulturális Központ és a Larus Étterem és Rendezvényközpont 95 férőhelyes mélygarázsa a Jagelló útról közelíthető meg, díjköteles: 320 Ft / óra. A MOM Park mélygarázsában szintén hasonló nagyságrendű a parkolási díj.

Lépj velünk kapcsolatba!