Ahogy Irvin D. Yalom is mondja a gyász alapvetően az élet része.(Yalom D., 2023) Mégis csend övezi, sokszor alig látható. Még a családtagok, rokonok vagy a barátok sem tudják mit „illik”, mit „szabad” mondani. Sokszor nem is emberi élethez kapcsolódik, mert az élethelyzetünkben bekövetkezett változás idézi elő. A tudatosítás segít, azonban van, hogy egyedül nem megy.
De vajon a coching keretei és eszközei alkalmasak lehetnek-e a gyász-, illetve a veszteségek kezelésében? Van-e elegendő ismerete egy coachnak? Lehetséges-e a coachinggal a veszteséget átélt ember kísérése? Meddig terjed egy coach kompetenciája?
Már korábban is foglalkoztatott, és a mai napig foglalkozom a témával, a hivatásom lett. Kezdetben nem önszántamból vágtam bele, sajnos az élet hozta elém. Én pedig felvettem a fonalat, forgattam, ízlelgettem, majd elkezdtem mélyebben tanulmányozni, mert a felmerülő kérdésekre nem lehetett egyszerű válaszokat adni – legtöbbször ugyanis az volt a válasz: attól függ. Az alábbiakban igyekszem bemutatni, mindazt, amit e téma kapcsán csak lehet és szükséges.
Egzisztenciális pszichológia és logoterápia
A téma iránti érdeklődésem Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre című könyvének elolvasásával kezdődött. Frankl sorai mélyen megérintettek, mert nemcsak a túlélésről, hanem a szenvedésben felfedezhető értelem kereséséről szóltak. Ez a szemlélet megnyitotta számomra az utat az egzisztenciális pszichológia felé, amelyet később Irvin D. Yalom művei által ismertem meg.
Ezzel párhuzamosan elkezdtem coach-képzésen részt venni, ahol a tanultak és a saját életemben megélt veszteségélmények összekapcsolódtak. A személyes tapasztalás és a szakirodalmi ismeretek együtt vezettek el a veszteségfeldolgozás és a coaching eszközeinek találkozási pontjához.
Szakmai felkészülésem során nagy hatással volt rám Polcz Alaine munkássága, különösen az Ideje a meghalásnak című műve, amely a halálhoz való viszonyt és a búcsúzás folyamatát emberközeli módon tárja elénk.(Polcz, 2001) Polcz úttörő szerepet vállalt a hazai gyászcsoportok és gyásztanácsadás elindításában, írásai pedig segítenek megérteni a gyász természetes, mégis rendkívül összetett lélektani folyamatait.
Ugyancsak meghatározó inspirációt jelentett számomra Singer Magdolna gyászkíséréssel és veszteségfeldolgozással foglalkozó munkássága. Gyászkísérés – Együtt a bánat és a feldolgozás útján című könyve a gyászolókkal való segítő kapcsolat mélységeit tárja fel, és rámutat, hogyan lehet a veszteséget nem csupán fájdalmas élményként, hanem belső átrendeződésként is értelmezni.(Singer, 2021) Művei empatikus, de szakmailag megalapozott módon mutatják be a veszteségek feldolgozásának lehetőségeit, és számomra hidat képeznek a gyász lélektani és coaching szempontú megközelítése között.
Az egzisztenciális pszichológia az élet végességével, a szabadsággal, a felelősségvállalással és az élet értelmének keresésével foglalkozik.(Yalom D., 2023) A logoterápia ezen belül arra a kérdésre keresi a választ, hogyan találhatunk értelmet a szenvedésben, és miként formálhatjuk azt személyes fejlődésünk forrásává.(Frankl E., 2019) A coaching ezzel szemben elsődlegesen a jövőre fókuszál, de a változást az „itt és most” tudatosításán keresztül támogatja.(Kelló, 2014)
Úgy láttam, hogy ez a három megközelítés – az egzisztenciális pszichológia, a logoterápia és a coaching – közös alapot képezhet a veszteség- és gyászfeldolgozás folyamatában. Az egyik a szenvedés értelmét kutatja, a másik a jövő felé mutat, miközben mindkettő az ember belső erőforrásaira és tudatos jelenlétére épít. Ez a felismerés indított arra, hogy kutatásomban azt vizsgáljam: hogyan lehet a coaching eszköztárát alkalmazni a veszteségfeldolgozásban úgy, hogy az támogassa az értelemkeresést és a rezilienciát.
Külföldi kitekintés – nemzetközi megközelítések a grief coachingban
Magyarországon szinte egyáltalán nincs szakirodalom gyászcoaching, vagy veszteség feldolgozó coaching, mint irányzat témában. A gyász támogatásának kérdése a nemzetközi coaching szakmában azonban fellelhető. A „grief coaching” kifejezés alatt olyan folyamatot értünk, amely a veszteségélményt átélt klienssel dolgozik – nem terápiás céllal, hanem a jövőorientált munka keretein belül, a gyász természetes folyamatának tiszteletével. A külföldi gyakorlatban, különösen az angolszász országokban, a grief coaching gyakran integrálja a veszteségpszichológia és az egzisztenciális megközelítés elemeit, miközben a coaching kompetenciahatárain belül marad.
Jane Menaul és Maria João Coaching and Supervising Through Bereavement (2022) című műve jól példázza, hogyan lehet a nemzetközi tapasztalatokat és a gyakorlati módszereket ötvözni ezen a területen. A szerzők szerint a gyász feldolgozása nem lineáris, és a coach szerepe elsősorban a támogató, biztonságos tér fenntartása, ahol a kliens kifejezheti érzelmeit, újraértelmezheti az életét, és lassan kialakíthatja a veszteség utáni identitását.(Menaul & João, 2022)
A könyv több tanulmányt és esettanulmányt is bemutat. Az egyik eset például egy vállalat felsővezetőjéről szól, aki házastársa halála után próbálta megtalálni az egyensúlyt a munkahelyi felelősségek és a személyes gyász között. A coach nem „megoldást” kínált, hanem strukturált, mégis rugalmas keretek között segítette a klienst erőforrásainak feltérképezésében, a mindennapok újraszervezésében és az önmagához való viszony átalakításában.(Menaul & João, 2022) Ez jól mutatja, hogy a grief coaching nem a gyász „lezárását” célozza, hanem annak integrálását a kliens életébe.
Nemzetközi szinten a grief coaching hangsúlyos elemei közé tartozik:
- Narratív munka – a veszteség történetének újramesélése, új értelmezési keretek keresése.
- Értékek és erőforrások azonosítása – a kliens meglévő belső támaszainak tudatosítása.
- Kis lépésekben történő jövőépítés – nem erőltetett célkitűzések, hanem organikus, belső motivációból fakadó változások.
- Önreflexió és szupervízió a coach számára – a segítő saját érzelmi terhelhetőségének és reakcióinak folyamatos monitorozása. (Menaul & João, 2022)
A nemzetközi gyakorlat arra is rávilágít, hogy a grief coaching hatékonysága a coach érzékenységén, türelmén és módszertani rugalmasságán múlik. Menaul és João munkája egyértelműen hangsúlyozza: a veszteségélményt átélt klienssel dolgozni nem egyszerű a coachingban, hanem egy olyan terület, amelyhez mélyebb önismeret, szakmai felkészültség és a gyász természetének tisztelete szükséges. (Julia & Maggie , 2022)
Magyarországon a grief coaching még kevésbé ismert, de a külföldi példák és esettanulmányok inspiráló mintát adhatnak arra, hogyan lehet a coaching eszköztárát biztonságosan és hatékonyan alkalmazni a veszteségfeldolgozás támogatásában.
A coaching szerepe a veszteségfeldolgozásban
A veszteségélmények feldolgozása komplex lelki folyamat, amely gyakran túlmutat egyetlen segítő szakma határain. A pszichológiai támogatás, a gyászcsoport, a lelkigondozás vagy a családi, baráti kapcsolatok mind-mind fontos szerepet játszhatnak. A coaching ebben a rendszerben sajátos pozíciót foglal el: nem pszichoterápia, nem diagnosztizál, hanem a kliens jelenére és jövőjére fókuszál, miközben a múlt tapasztalatait is figyelembe veszi.
A gyász esetében a coaching egyik legfontosabb hozzájárulása a biztonságos, ítélkezésmentes tér megteremtése. Ez a tér lehetővé teszi, hogy a gyászoló kimondja gondolatait és érzéseit, akár töredezetten, akár ismétlődve, ahogy azok felbukkannak benne. A coach aktív jelenléte, figyelme és kérdezéstechnikája segít abban, hogy a kliens ne rekedjen meg a veszteség traumatikus élményében, hanem fokozatosan képes legyen új perspektívákat találni.
Kompetencia és határok
A coachingban különösen fontos tisztázni a szakmai határokat. A gyász bizonyos szakaszai – főleg, ha bonyolult vagy elakadt gyászról van szó – pszichológiai vagy pszichoterápiás beavatkozást igényelhetnek. A coach feladata ilyenkor az, hogy felismerje a kompetenciahatárait, és szükség esetén más szakemberhez irányítsa a klienst. Ugyanakkor a veszteségfeldolgozás egyes fázisaiban – különösen, amikor a kliens már képes jövőbe mutató célokat megfogalmazni – a coaching rendkívül hatékony kísérő módszer lehet.
Coachingeszközök a gyász támogatásában
A veszteség feldolgozását segítő coachingeszközök közül több is kifejezetten jól illeszkedik az értelemkeresés és reziliencia támogatásához:
- Aktív hallgatás és empatikus visszajelzés – a kliens érzelmeinek validálása, a megértés kifejezése.
- Erőforrástérkép – a kliens múltbeli nehéz helyzeteinek és megoldási stratégiáinak feltérképezése, hogy ezekből erőt meríthessen.
- Szimbólum- és metaforahasználat – a veszteség élményének képi vagy történetmesélés általi feldolgozása.
- Levélírás – üzenet megfogalmazása az elvesztett személyhez vagy állapothoz, amely segíti az érzelmek kifejezését és lezárását.
- Idővonal-gyakorlat – a múlt, jelen és jövő eseményeinek vizuális elhelyezése, hogy a kliens lássa: az életfolyamatban a veszteség mellett más tapasztalatok is jelen vannak.
- Mesekártyák – abban az esetben, ha a kliens nehezen tudja megfogalmazni, mit érez, mesét szőhet róla, melynek kontextusából sok dologra derülhet fény.
Ezek az eszközök nem „feloldják” a gyászt, hanem támogatják a kliens önreflexióját, belső erőforrásainak mozgósítását és a jövőbe vetett bizalom újjáépítését.
A coaching és az értelemkeresés találkozása
A coachingban a jövőorientáció és az itt-és-most tudatosság alapelvei jól illeszkednek a logoterápia szemléletéhez. A gyászolóval folytatott coachingmunka során a coach kérdései segíthetnek új jelentést találni a veszteség után kialakult élethelyzetben. Ez nem jelenti a veszteség relativizálását, inkább annak elfogadását és integrálását jelenti az élettörténetbe.
Például egy kliens, aki házastársa elvesztése után érkezik coachingba, a kezdeti beszélgetésekben gyakran a mindennapi működés visszaállítására fókuszál. Idővel azonban előkerülhetnek olyan kérdések, mint: „Mit jelent számomra most a család?” vagy „Milyen új célokat tudok kitűzni magam elé, amelyekben ott van a párom emléke is?” Ezek a kérdések egyszerre érintik a múltat és nyitják meg a jövőt, lehetővé téve a veszteségbe ágyazott értelem megtalálását.
A coaching nem terápiaként szolgál, és nem helyettesíti a pszichoterápia vagy gyászkísérés módszereit. Ugyanakkor meríthet ezek szemléleti alapjaiból, különösen az értelemkeresés, a szabadság és a felelősségvállalás kérdéseiben. Az ilyen elméleti inspiráció segíthet a coachnak abban, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyek támogatják a kliens belső erőforrásainak mozgósítását.
A veszteségfeldolgozásban a coaching értéke abban rejlik, hogy segíti a klienst a jövő felé fordulásban, amikor már megjelennek benne új célok, kapcsolódások és életlehetőségek. A folyamatban a múlt és a jelen élményeinek integrálása mellett hangsúlyt kap az, hogy a kliens el tudja képzelni a saját életét a veszteség után is – nem a fájdalom tagadásával, hanem annak beépítésével.
Szakdolgozat és kutatás
A szakdolgozati témám feldolgozása során kvalitatív kutatást végeztem, amelyben félig strukturált interjúk segítségével vizsgáltam, hogyan jelenik meg a gyász és a veszteségélmény a coachingfolyamatban, és milyen mértékben támogathatják a coaching eszközei az értelemkeresést és a rezilienciát. A vizsgálat célja az volt, hogy gyakorlati tapasztalatokon keresztül lássam: milyen keretek között kísérhető egy veszteséget átélt kliens a coachingban, és mikor szükséges más segítő szakember bevonása.
A kutatásban több, különböző tapasztalattal rendelkező coach vett részt, akik a praxisukban találkoztak gyászoló vagy veszteséget átélt ügyfelekkel. Az interjúk során rákérdeztem többek között arra, hogy:
- milyen módon jelent meg a veszteség a folyamatban,
- milyen eszközöket használtak az adott helyzetben,
- hogyan határozták meg saját kompetenciahatáraikat,
- milyen együttműködési formákban dolgoztak más segítőkkel.
Az eredmények azt mutatták, hogy a gyász tematizálódhat akár közvetlenül (például haláleset kapcsán), akár közvetve (élethelyzeti változások, válás, betegség) a coachingfolyamat során. A coachok beszámolói alapján a veszteséget feldolgozó kliens támogatásában kiemelten fontos:
- a jelenlét és az empátia,
- az érzelmek kifejezésére biztonságos tér biztosítása,
- valamint a fókusz fokozatos áthelyezése a jövő felé, amikor a kliens már erre készen áll.
A kutatás megerősítette azt a hipotézisemet, hogy a coach önismerete és tudatossága kulcsfontosságú a veszteségfeldolgozás kísérésében. A résztvevők egybehangzóan hangsúlyozták: a folyamat hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy a coach képes-e felismerni saját előfeltevéseit, érzelmi reakcióit, és tudatosan fenntartani az elfogadó, ítélkezésmentes jelenlétet.
Ugyanakkor minden interjúalany egyetértett abban is, hogy a coaching nem alkalmas minden gyászhelyzet kísérésére, különösen, ha a gyász elakadása, pszichés zavar vagy súlyos trauma áll a háttérben. Ilyen esetekben a legjobb megoldás az együttműködés pszichológussal, gyászkísérővel vagy más megfelelő szakemberrel.
Összességében a kutatás eredményei alátámasztották, hogy a coaching – kompetenciahatárain belül – értékes kísérő módszer lehet a veszteséget átélt kliens számára. Az egzisztenciális pszichológia és a logoterápia szemléletéből merítve képes támogatni a belső erőforrások mozgósítását, a jövőkép kialakítását és az értelemkeresést.
Saját tapasztalataim gyakorló coachként
A szakdolgozat megírása óta lehetőségem nyílt arra, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam, miként illeszthetők be a veszteségfeldolgozás támogatásának elemei a coachingfolyamatba. Az egyik legfontosabb szakmai mérföldkő számomra a veszteségfeldolgozó csoportok elindítása volt. Ezekben a csoportokban a résztvevők megtapasztalhatják, hogy nincsenek egyedül a fájdalmukkal, és hogy az érzések kimondása egy megtartó, biztonságos közegben valódi megkönnyebbülést hozhat.
A csoport megtartó ereje és a támogató jelenlét olyan légkört teremt, amelyben mindenki a saját tempójában haladhat a feldolgozás útján. A közös történetek, az egymásra rezonáló élmények, a megértő figyelem és a kimondott szavak mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a veszteség ne maradjon magányos, elfojtott tapasztalat.
A saját felkészültségemet nagyban segítette, hogy a téma feldolgozása során elmélyülten tanulmányoztam az egzisztenciális pszichológia, a logoterápia és a gyászlélektan szakirodalmát, különösen Irvin D. Yalom, Viktor E. Frankl, Singer Magdolna és Polcz Alaine munkáit. Az előzetes olvasás és a szakirodalommal való alapos ismerkedés nemcsak módszertani biztonságot adott, hanem mélyebb megértést is a gyász sokszínű megéléséről.
Coachként a legnagyobb tanulság számomra az, hogy a veszteségfeldolgozásban nincs „helyes” sorrend vagy „kész” recept. Sokkal inkább a figyelmes jelenlét, a kérdések finom időzítése, és a kliens saját erőforrásainak mozgósítása visz előre. Megerősödött bennem a hit, hogy a biztonságos tér és az őszinte, ítélkezésmentes kapcsolódás kulcsfontosságú – legyen szó egyéni vagy csoportos folyamatról.
Úgy érzem, ezzel nincs vége a tanulásnak, van még bőven miben fejlődni.
Záró gondolatok
A veszteség és a gyász az élet elkerülhetetlen részei, mégis gyakran kerüljük a róluk való beszélgetést. Segítőként úgy látom, hogy a nyílt, őszinte párbeszéd és a támogató jelenlét képes oldani a gyász magányosságát, és megnyitni az utat a továbblépés felé. Egy veszteségfeldolgozó csoportban pedig megtapasztalja az ember, hogy nincs egyedül a saját nehézségével, hiszen hasonló problémával küzdő emberek veszik körül.
Az egzisztenciális pszichológia és a logoterápia szemlélete számomra értékes támpontot nyújtott ahhoz, hogy a veszteséget ne csupán fájdalomként, hanem értelemkeresési lehetőségként is lássam. A coaching ebbe a folyamatba akkor tud bekapcsolódni, amikor a kliens már képes a jövő felé fordulni, és felmerül benne a vágy, hogy új célokat fogalmazzon meg – miközben a veszteség tapasztalata az élettörténetének részévé válik.
Kutatásom megerősítette: a coach önismerete és kompetenciahatárainak tudatos kezelése elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban támogató kísérője lehessen a veszteséget átélt kliensnek. Saját gyakorlatomban azt tapasztalom, hogy a biztonságos tér, az empatikus figyelem és a kimondás lehetősége a gyászfeldolgozás alapkövei.
Hiszem, hogy segítőként nem a fájdalom megszüntetése a feladatunk, hanem annak elfogadó kísérése. A veszteség nem zárja le az életünket – új formában épül be, és formálja tovább azt. A coaching ebben a folyamatban nem csodaszert kínál, hanem kísérő kezet nyújt, amely segít, hogy a gyászoló lassan, a saját tempójában újra kapcsolatba lépjen az élettel.
Irodalomjegyzék:
Frankl E., V. (2019). Mégis mondj igent az életre. Európa Könyvkiadó.
Kelló, É. (2014). Coaching alapok és irányzatok. Akadémia Kiadó.
Menaul, J., & João, M. (2022). Coaching and Supervising Through Bereavement: A Practical Guide to Working with Grief and Loss. Routledge.
Polcz, A. (2001). Ideje a meghalásnak. Pont Kiadó.
Singer, M. (2021). Gyászkísérés—Együtt a bánat és a feldolgozás útján. HVG Könyvek.
Yalom D., I. (2023). Egzisztenciális pszichoterápia. Park Kiadó.
Varga Csilla – coach, önismereti és veszteségfeldolgozó csoport vezető, párkapcsolati mediátor
Közel húsz évig dolgoztam a közigazgatásban közgazdászként, miközben nyolc éven át folyamatos önismereti munkával találtam meg a helyemet és a hivatásomat. Saját veszteségélményeim mélyen formáltak, és erősítették bennem a segítő szakma iránti elköteleződést. Végül rátaláltam arra az útra, ahol mind a szakmai tudásomat, mind a személyes tapasztalataimat kamatoztatni tudom: ma már coachként, önismereti és veszteségfeldolgozó csoportok vezetőjeként és párkapcsolati mediátorként dolgozom. Hiszek abban, hogy az élet nehéz helyzeteiben senkinek sem kell egyedül maradnia, és hogy egy megtartó, biztonságos kapcsolat segíthet újra megtalálni a belső erőt és a kiutat.
