“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (J.W. Goethe)
Erősen változó világban élünk. Pénzügyi válság, élelmezési válság, gazdasági válság, egészségügyi válság, energiaválság…
Kényszerűen alkalmazkodunk, változunk magunk is, hogy a megváltozott körülmények között önmagunk maradhassunk. Az elmúlt években az életet és egészséget veszélyeztető helyzetek önmagunk és szeretteink féltésével, aggodalommal töltötték meg a napokat, kötötték le az érzelmeket és gondolatokat. Az egzisztenciális félelem és létbizonytalanság, a politikai és gazdasági események a korábban tapasztalt (ál)biztonságot valósan megélt és végtelennek tűnő bizonytalansággá változtatták. A korábban megtapasztalt (ál) kontroll-érzés elveszett, vagy csak jelentős erőfeszítések árán tudott legalább az élet bizonyos pontjaiban megmaradni. Az élet, az egészség, a jövő alakulása mellett megjelent a szeparációs félelem, az elszigetelődés.
Az új helyzethez való idomulás, alkalmazkodás kinek könnyebben, gyorsabban, kinek nehezebben, lassabban ment. Ám mindannyian folyamatosan végigjárjuk a Kübler-Ross-féle változási folyamat szakaszait. Ha elég önreflektíven és tudatosan éljük életünket, akkor napjában többször is elindulunk a lelki hullámvasúton. Egyénenként eltérő tudatossággal, érzékenységgel, mélységgel és sebességgel, eltérő amplitúdóval történik meg, vagy dolgozódik fel a változások meg- és átélése.
Mindez természetesen a stressz és a szorongás összes tünetével hat ki mindennapjainkra, minden életterületünkön. De ha az élet eseményeinek nem elszenvedői, túlélői vagyunk, hanem a változásokat tudatosítva keressük a legjobb cselekvési alternatívákat, akkor több esélyünk van a mentális egészség megőrzésére.
Gyökereim: az asszonyi bölcsesség
Bármely stresszes vagy érzelmileg megterhelő helyzetben van néhány módszerem, melyeket most már tudatosan gyakorlok. Ezek mindegyikét nagyanyámtól kaptam. Nagyanyámtól, aki egyszerű, jólelkű asszony volt, sok megpróbáltatást átélt, de soha nem felejtett el szeretni. Amit kislányként nagyanyám példáját utánozva tettem, mostanra tudatosan használom. Álljon itt három példa a sok közül, melyek a legfontosabb “szárnyaim”.
Vegyél levegőt!
Bármennyire is banálisan hangzik, az első eszköz a légzés. Mindenki vesz levegőt, de nem mindenki lélegzik tudatosan, nem mindenki használja önmaga rezilienciájának növelésére. Amikor erős stresszhelyzetet, felfokozott érzelmi állapotot detektálok önmagamon – legyen az munka, magánélet sb. – azonnal igyekszem a lélegzetemet uralni. Ugyanis a légzés lelassítása és tudatos végzése csökkenti a pulzusszámot, normalizálja a szívverést és jó hatással van az akut, hirtelen stressz megjelenésére, stabilizálja a keringést. Gyakorlatilag bármely légzőgyakorlat megfelel. Ha a jóga alapelveit mértékadónak tekinted, akkor a lélegzeted soha ne tartsd vissza, hanem engedd folyamatosan, megszakítás nélkül áramolni, vagy törekedj erre. A friss levegő, a nyitott ablaknál és az orron át való lassú ki- és belégzés kísérhető mozgással is: a mellkas nyitása fokozza a légzés intenzitását. Ám ha vérnyomás- és szívpanaszaid vannak, akkor a légzőgyakorlatokkal óvatosan kell bánnod. Van néhány jógalégzés, melyek ellenjavalltak, érdemes tehát szakember véleményét és tanácsát is kikérni.
Menj és járj egyet!
Ahogy nagyanyám tanította: járj egyet, aztán közben megérkezik a megoldás. A mozgás ismét egy olyan stresszoldó eszköz, melyre mindenki képes, mégis kevesen használják tudatosan. Bármely mozgásforma alkalmas a belső egyensúly visszanyeréséhez, melyet egyébként is szívesen végzel: a sétától kezdve a kocogáson át a túrázásig, táncig vagy edzésig bármi szóba jöhet. A lényeg, hogy a stressz miatt megnőtt magas vércukor- és hormonszint természetes módon, mozgás útján vezetődjön le. Kislánykoromban a nagyi gyakran hívott magával: “Gyere, járjunk egyet!”
Az alkotás
A lelki és pszichológiai stressz legjobb levezetési módja a kétkezi munka, a manuális tevékenység, alkotás. Számomra az elmélyülést és a sikerélményt adja, ha alkothatok, s ebben a család is örömét leli, ugyanis a legváltozatosabb édességek, desszertek, sütik és péksütemények adják a végeredményt. Igen, az illatuk nagyanyám konyháját idézi.
Lassan húsz éve is annak, hogy a vezetői kihívások, az óvodások nevelése és a novemberi időjárás olyannyira megterhelt, hogy a depresszió tüneteit véltem magamon felfedezni. Már orvoshoz készültem, amikor a nagyobbik fiam megkérdezte: “Holnap kezdődik advent, sütünk most is sütit?” S mint az “elég jó” – azaz saját akkori felfogásomban az önmagát is feláldozó maximalista – édesanya, nekiálltam kekszet sütni. A srácok persze az egészet felfalták, s másnap újabb adagot kértek. Elkezdtem élvezni a konyhában töltött alkotó időt, s minden nap bonyolultabb és egyre nagyobb hobbi-cukrász kihívást jelentő adventi kekszek készültek egészen Karácsonyig. Jutott belőlük jótékonysági vásárra, ajándékba, barátoknak, a teljes családnak. S azon kaptam magam, hogy a depressziónak nyoma sincs, a helyét elégedett nyugalom és derű vette át. Azóta tudatosan vonulok a konyhába néha egy-egy megterhelő munkanap végén, akár késő este is, és készítem a finom falatokat – most már egészséges, akár cukor-, tojás- vagy gluténmentes változatban is.
Természetesen nem a konyha és a sütés a lényeg. Hanem az alkotás, a manuális munka. Kézművesség, festés, gyöngyök, fúrás-faragás, barkácsolás, bármely kerti munka, de a művészetek, a rajzolás, festés és szobrászkodás is az alkotással “gyógyítja” a stresszt.
Coach vagyok. Tudatosan vizsgálom önmagam, hiszen csak akkor hívhatom ugyanerre ügyfeleimet, ha magam példájával járok elöl. Anya vagyok. Tudatosan élem a félelmeimet és keresem a megoldásaimat, hiszen csak akkor hívhatom ugyanerre gyermekeimet, ha a magam példáját mutatom. Nő vagyok. Tudatosan vizsgálom családom asszonyi sorsait, hogy megtaláljam saját, jövőt alakítani tudó megoldásaimat.
