1. stáció: a prológus
Ott állsz a hegyoldalban, és körülötted megkövült emberek kacagnak és gúnyolnak: úgysem sikerül! Pedig csak annyi dolgod lenne, hogy végiglépegetsz szépen felfelé, hogy eljuss a hegy tetejére. Nincs sárkány, kivont kardú ellenség, ármányos cselvetés. Egyszerűen csak két dolgot nem szabad tenned útközben: visszanézni és a hangokra hallgatni…
A fenti „jelenet” a Világszép úrfi című magyar népmeséből való. Ha jelen valóságunkkal bármilyen egyezést fedeznél fel benne, az nem a véletlen műve…
Tudsz ezzel a képpel kapcsolódni? Küzdöttél már a saját megkövültségeddel, vagy hallgattál már azokra, akik kővé válván másokat is próbáltak eltántorítani az útjukról…?
Ez után a pici „kóstoló” után szeretném leszögezni: a mi meséink nem tanmesék. Nem érdemes bennük habkönnyű tanulságokat és recepteket keresni. Nem azért, mert híján vannak az ilyeneknek, hanem mert ez az egész ennél sokkal mélyebb és összetettebb módon működik.
Írásaimban a mesékről a csoportos és egyéni coaching folyamatok vonatkozásában beszélek, mert azt szeretném bemutatni, hogy mennyiféle módon kaphatunk tőlük támogatást, akár az erőforrásaink tudatosításához, akár a céljaink megvalósításához hívjuk őket segítségül. A mélyebb vonatkozásait elemezni, magyarázni, kutatni már túlnő a mesecoaching folyamat kompetenciáján. Mint ahogy a „Mehetünk mélyebbre…?” kérdés is elérhet egy olyan mélységet, ahova a coach már nem mehet, vagy nem vihet… úgy a mesék „csodakútja” is kiapadhatatlan, de csak egy darabig járható be a mi kereteink között.
Amit még érdemes az elején tisztázni: így is teljes képet ad, az egész világunkat segít modellezni, és – elsősorban saját magunkról – komplex tudást nyerhetünk általa.
A fentiekből következik, hogy mindig teljes mesével dolgozunk. Ha egyalkalmas a mesecoaching, akkor általában csak egy ponton „állunk meg és állunk bele a mesébe”, de a teljes mese vonatkozásában dolgozunk akkor is.
Ha pedig egy teljes „mesehős útja” folyamaton megyünk végig, vagyis egy magyar népmesében bejárjuk és tudatosítjuk az út valamennyi állomását, akkor általában 12 héten át dolgozunk azzal az egyetlen mesével. Igen, három hónapig.
Szeretném itt bemutatni, elmesélni, hogy mi minden ajándék érkezik ezen a „mesés”úton a figyelmes és elszánt utazónak, meg természetesen a kísérőjének is… Vágjunk hát bele.
A mesehős útjának a kezdete: Prológus/ Elindulás
Veszünk egy mély levegőt és belevágunk.
Mire van ehhez szükség? Pont azokra a dolgokra, amiket a népmeséink hősei „hoznak”be a történetbe. Erőre, elszántságra.
Hitre és bizalomra a folyamatban.
De legfőképpen arra, hogy JELEN legyünk. Éljük meg, éljük végig a kalandunkat. Mind a 12 állomását. Mert talán pont ezért születtünk a világra…
A mese címében, kezdetében, első mondataiban legtöbbször az egész történet benne van. Mesecoaching folyamatban ezt jól ki kell találni: milyen mese lesz az, ami a hozott témához a legjobban illik, amiben leginkább meglesz a lehetősége a tanulásnak.
Égigérő fa? Tündérszép Ilona és Árgyélus? Király Kis Miklós? Fehérlófia? Dunaisten keresztfia? Bölcs királyfi?
Talán érezhető, minden cím más-más erőt, irányultságot, célt idéz meg.
Merre akarok elindulni?
Szárnyalni végre, vagy igazán mélyére nézni a dolgoknak?
Összekapcsolni szeretném saját, „különvalónak” gondolt részeimet?
Esetleg olyan „végső válaszokat” keresek, amihez nem is kívülre kell figyelnem, hanem a lelkem irányába…?
Ugyanaz a mese is mindenkit máshova visz.
Életem során messze a legtöbbet az Égigérő fa című magyar népmesével dolgoztam. (Illés Gyula gyűjtése). Egyéni mesecoachingban, csoportokkal, sőt csapattal is végigjártuk már nemegyszer az utat az Égigérő fán…
Mégis, ma is ámulattal és izgalommal tölt el minden alkalommal.
Most milyen lesz? Mit hoz bele, miféle színeket, hangsúlyokat lát meg az ügyfél? Kit vesz észre és kivel nem foglalkozik? Persze nincs jó és rossz válasz, viszont van izgalmas felfedezés: mát megint teljesen más ez az egész! A bizonyosság: a mese mindig képes megújulni, új formát ölteni.
Más-más hangsúlyt kap egy szó, egy mondat… Amitől aztán minden más lesz.
Milyen a te égigérő fád?
„Tudod, úgy képzelem, a fán aranyalmák vannak. Az égigérőn… Ezek azért érdekesek, mert ismerem gyerekkoromból az úgynevezett aranyalmákat, ezek ténylegesen létező gyümölcsök. Nyersen nem lehet megenni őket, de befőttként egészen különleges az ízük… Nos, ezt keresem, amit nyújtani akarok a vállalkozásomban, az aranyalmát. Csak jól kell tudni, hogyan lesz különleges az íze…”
„ Sokféle kép megjelenik. Közös bennük, hogy valami mindig „kerek egész” bennük. Nappal és éjszaka. Az emberélet útja születéstől elmúlásig. A ciklikussága a dolgoknak. Mindez energiát ad: szabadság, kíváncsiság, önfeledtség. Tudni akarom, hova tűnnek az almák. A kíváncsiság az erőforrásom. Ami nem visz előre: bizonytalanság és kétkedés. Ezekkel van dolgom.”
„A mese legelején az a bolond beszéd, hát az nagyon megérintett. Pont ilyen voltam, mint amit megidézett az a gyerek. Érezzem csak jól magam a világomban, de nem törődtem azzal, hogy ami van, az nem csak úgy „odavarázsolódott”, hanem az valakinek a munkája. Mi a felismerésem? Ne csak az aktuális érzelmi állapotomból reagáljak a dolgokra. Tudjam, hogy amit teszek, és ahogy teszem, annak van következménye.”
„ Ott az a fa. A tetején minden jóval. Az a probléma, hogy ha egy helyzetet kell megoldani, elborul az agyam. Nem kezdek utat és megoldást keresni. Most viszont megállok. Újratervezés. Végiggondolom, hogy mit szeretnék elérni, és milyen lépések vezetnek oda… lépésenként proaktívan megoldom.”
A fentieket különböző ügyfelek mondták, mind az Égigérő fa meséjének a prológusához. Nyilván más élethelyzetekben, más célokkal.
A mese, talán látszik, abban segít nagyon sokat, hogy rögtön ott legyünk, ahol dolgozni tud az ügyfél. A jelképek, viszonyok, szereplők adnak egy nyelvet, amin könnyebb beszélni, és ahol világosabban látszanak a dolgok. Nem egyszerűbbek, de világosabbak.
Az út elején vagyunk. Éppen csak elkezdődött a mese. Ennél többet ezen a ponton nem is várhatunk…
Februárban folytatás a második stációval…
Irodalom:
Joseph Campbell, Az ezerarcú hős (Édesvíz Kiadó, 2010)
A cikk illusztrációi Fehér Luca Kata a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának alkotásai. A szerző engedélyével.
