„Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény,
s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírni vágyással teli tudat számára”
Willfried Baatz
A fotózás „mellékhatása”
Leéljük úgy az egész életünket, hogy sosem látjuk magunkat. Nem is ismerjük magunkat, csak a tükörképünket. Ráadásul social media torzításban élünk. Ebben a rohanó világban egyre nehezebb magunkra figyelni. Körülvesznek minket a színes reklámok, a tökéletes modellek, a facebook, insta és tiktok celebek tökéletesnek tűnő élete. Photoshop-olt hirdetések, filterezett arcok. És egy egész generáció nő fel úgy, hogy ezt tekinti etalonnak. De a médiában és a social mediaban látott kép nem valódi.
Akkor honnan tudjuk, mi a valódi? Honnan tudjuk, hogy kik vagyunk?
Hogyan kerülhetünk mégis közelebb saját magunk megismeréséhez? A külső és a belső harmóniáját keressük. A fotózás a külsőt tükrözi vissza, a coaching a belső fejlődést segíti. A photocoaching a két terület összehangolásának lehet hatékony eszköze.
Közel 10 éve dolgozom fotográfusként. Leginkább embereket, emberi érzelmeket szeretek fotózni. A fotózások során számos visszajelzést kaptam az ügyfeleimtől, hogy jobban érzik magukat, megnőtt az önbizalmuk a fotózás végére. Sőt, volt olyan fotózás is, mely során annyira megváltozott az ügyfél kisugárzása, hogy a közel öt évig tartó egyedüllét után a fotózás másnapján megismerkedett egy férfival, akivel azóta is boldog párkapcsolatban él.
Lehetséges, hogy egy fotózás ilyen hatással legyen, és megváltoztassa egy ember életét?
Túlzás lenne azt állítani, hogy ez közvetlenül a fotózás hatása. Viszont fel lehet ismerni, hogy a fotózás során olyan belső folyamatok indulhatnak el, melyek hatással vannak arra, hogy hogyan látjuk és hogyan fogadjuk el saját magunkat.
Sokáig próbáltam elhessegetni a felelősséget, és azzal magyarázni mindezt, hogy ezek a belső változások csak a fotózás véletlen mellékhatásai. De amikor pár éve egy coachot fotóztam, és a közös munka végén azt mondta, hogy ez volt élete legjobb coachingja, már kénytelen voltam elgondolkodni ezen, hogy amit eddig mellékhatásnak tekintettem, az valójában milyen folyamatoknak az eredménye.
2015 óta tanulok neuro-lingvisztikus programozást (továbbiakban NLP), és 2018-ban kaptam meg a NLP mesteri oklevelemet. Tehát tisztában voltam vele, hogy ez a „mellékhatás“ a tudatos figyelmem és kérdéseim eredménye is, de úgy éreztem, hogy a megfigyeléseim még kevesek ahhoz, hogy a photocoachingot önálló coaching módszertannak tekinthessem .
Ezért jelentkeztem a Pünkösdi Teológiai Főiskola Business coach képzésére, hogy az ismereteimet elmélyítve és a fotózás során lejátszódó folyamatokat tudatosítva egy egységes, jól működő folyamattá fejlesszem a photocoachingot.
Tanulmányaim és a kutatásaim során azzal szembesültem, hogy a photocoaching önállóan még nem létezik, ezért a forrásanyagok gyűjtése érdekes kihívásnak bizonyult. Viszont a képek és fényképek terápiás eszközként való használatának már sok éves történelme van.
Ebben a cikkben feltárom a fotózás és a coaching folyamatok hasonlóságait és eltéréseit, megvizsgálom a fotóterápia alkalmazási területeit és lehetőségeit.
A képek jelentősége az életünkben
„Ha kigyulladna a házad, melyik tíz fényképet mentenéd ki?“ Judy Weiser
Szinte az összes fontos életeseményünket fényképbe zárva őrizzük. Az első képeinken még valami furcsa kis formaként jelenünk meg az ultrahang felvételen. Aztán jönnek az újszülött képeink, a szülinapi fotók, az ovis képek, majd később a tablóképünk, az az esküvő, a babavárás, majd a saját gyermekünk újszülött képei…
Ezeket a fontos, megismételhetetlen pillanatokat szoktuk profi fotósokra bízni.
Érdekes tény, hogy régen a hivatásos fotós által készített műtermi képeken ritkán mosolyogtak. Mosolygós, őszinte képek csak 1888. után születtek, amikor George Eastman amerikai vállalkozó bemutatta az első Kodak fényképezőgépet, a Kodak 1-et, amely már a nagyközönség számára is elérhető és könnyen kezelhető volt. Innentől kezdve már az élet hétköznapi pillanatai is megörökítésre kerülhettek szinte bárki által[1]. Az otthoni jelentekről, meghitt pillanatokról készült képek mind a családi albumok részeivé váltak, és így mind a mai napig vizuális naplóként működnek.
Ez ma már a régmúlt, hiszen a mai technológia, a mindig kéznél lévő okostelefonok már lehetővé teszik, hogy az életünk minden apró, hétköznapi pillanatát megörökítsük, és akár azonnal meg is osszuk másokkal.
Honnan ered ez a belső késztetés, hogy a szeretteinkről, saját magunkról, és életünk boldog, sikeres mérföldköveiről képeket készítsünk? Miért vesszük körbe magunkat mindenhol képekkel? Az otthonunkban sorakoznak a falakon a családi portrék, nyaralási képek, hogy könnyebben vissza tudjuk idézni a boldog pillanatainkat. A családi képek a bizonyosságát adják annak, hogy megvan a helyünk a világban, tartozunk valahová, valakikhez. A nehéz élethelyzetekben segítenek fogódzót találni ahhoz, hogy megtaláljuk az érzelmi erőforrásokat, és el tudjuk képzelni, hogy a jövőben újra helyére kerülnek a dolgok.
Mindezt szavak nélkül teszik a képek, tehát ki tudjuk kerülni az agynak a mindent elemző, címkéző gondolkodási mechanizmusait, így mélyebben tudunk kapcsolódni az érzelmeinkhez.
Képekkel vesszük körbe magunkat azon a szeretteinkről is, akik már nincsenek köztünk, hogy bármikor felidézhessük őket. A munkahelyen az íróasztalunkon díszeleg a családi fotónk, hogy mindig szem előtt tartsuk, hogy kikért is dolgozunk.
A képek jelentést hordoznak, emlékeket és titkokat őriznek, emlékekhez kötnek.
A képek mindig sokkal többet érnek, mint gondolnánk.
A fénykép szereplői
A fénykép nemcsak egy kétdimenziós papírdarab, ami magába zárja a múltat.
Amint új néző jön, életre kel, és újabb élményeket kelt.
Féjja Sándor „A fotóművészet és a pszichológia kapcsolata“ című könyvében a fénykép hármas szereposztásáról beszél:
- az alkotó,
- a fotóalany,
- és a néző[2].
Fotósként sokáig úgy gondoltam, hogy a kép megalkotásával be is fejeztem a munkámat.
De a kép elkészítője csak az egyik szereplője a fotózásnak.
A fotóalany szerepe legalább ugyanolyan fontos – főként, ha megbízásra készülnek a képek – hiszen az ő életének fontos pillanatait örökíti meg.
A képek harmadik szereplője pedig a néző. Amint egy harmadik félnek megmutatjuk a képet, benne teljesen új gondolatok születhetnek meg, régebbi élményeket idézhet fel a kép.
Az alkotónak és a fotóalanynak is van többnyire valamilyen célja a fotóval. De nem sejthetik, hogy a nézőnek majd milyen jelentéstartalommal, milyen jelentéstöbblettel bír a kép. Épp ez a jelentéstöbblet és a jelentés változása az alapja a fotóterápiának.
A fotóterápia elemei és átemelési lehetőségük a coaching folyamatba
„Judy Weiser egy érdekes és hasznos módszert fejlesztett ki a fotózás felhasználására a személyes növekedés serkentésére… Azt hiszem, ez sok lehetőséget rejt magában terápiás célokra… Judy energikus, kreatív, intelligens ember, akiről úgy gondolom, hogy fontos hozzájárulást nyújt – érdemes lesz tovább tanulmányozni”
— Dr. Virginia Satir, DSS, 1984.
Fotóterápia vagy fotózás a terápiában?
A fotózást alkalmazó művészetterápia két irányban indult el. Az egyik irány a fotóterápia, a másik pedig a terápiás fotózás.
A fotóterápiát mások segítésére alkalmazzák szakképzett terapeuta által.
A fotóterápia egy többlépcsős, irányított folyamat, ahol a fotókat és az interakciókat együtt használják, hogy segítsék a páciens fejlődését és gyógyulását. Ennél a módszernél nem a fotózás mint művészeti tevékenység vagy a fotográfiai képességek a fontosak, hanem az, amit a fotók felszínre hoznak[3].
A fotóterápiával ellentétben, a terápiás fotózás[4] kevésbé ismert és elterjedt terápiás módszer. Többnyire művészeknek azon a felismerésén alapul, hogy alkotó tevékenységük során terápiás hatással van rájuk maga az alkotó folyamat. Módszere kevésbé kidolgozott, mert megteremtői többnyire nem a pszichológia, pszichiátria felől indultak el.
A terápiás fotózás nem is feltétlenül terápiás keretek között történik. A terápiás fotózás során a fotót és a fotózást mint terápiás tevékenységet használják az önkifejezés, az önmegismerés eszközeként. A terápiás fotózás bármilyen téma megjelenítésével és különböző céllal alkalmazható. Növelheti az önismeretet, tudatosságot, elősegítheti a jó közérzetet, javíthatja a kapcsolatot a családdal és másokkal, aktiválhatja a pozitív változást, segítheti a rehabilitációt.
A legkiemelkedőbb fotósok közül az egyik, akik úttörő módon használta és publikálta a fotográfiát terápiás céllal Jo Spence, aki a családi idill képeiből kilépve, reálista módon ábrázolta a mellrákkal folytatott küzdelmét a maga zsurnaliszta módján, önterápia jelleggel[5].
A másik jelentős alkotó Christina Nunez volt, aki nagy családban nőtt fel, és elhanyagoltnak, láthatatlannak érezte magát[6]. 15 évesen már heroinfüggő volt, ezzel is próbálva felhívni magára a figyelmet. Később leszokott, és az önarckép fotózást használta saját magán terápiaként. Azt nyilatkozta, hogy „Az önarcképeken keresztül megtaláltam annak a módját, hogy újrateremtsem anyám szerető tekintetét – így már függetlenné és felnőtté tudtam válni.“
A válsághelyzetekre vizuális önreflexióval reagált, egyre többször fényképezte magát. Az önkeresés útján napi gyakorlatává vált az önarckép-készítés. Felismerte, hogy ebben a vizuális narrációban ösztönösen rátalált saját “gyógyító” módszerére. Meg volt győződve arról, hogy a metódus, ami neki segített, másoknak is hasznára lehet, így elkezdett másokat megkérni, hogy a stúdiójában készítsenek önarcképeket magukról. Saját tapasztalataira építve dolgozta ki módszerét, az önarckép-gyakorlatokat egyéneknek, pároknak és csoportoknak.
A fotóterápiában alkalmazott technikák
Judy Weiser, kanadai pszichológusnő, aki nagyban hozzájátul a fotóterápia fejlődéséhez 1975-ben publikált „Fotóterápiai technikák”[7] cikkével, az alábbi véleményt fogalmazta meg. A képek elkészítése és a terápiás foglalkozásokra való bevonása csak a kezdet. A kép megtekintése után a következő lépés azoknak a dolgoknak az aktiválása, amiket a kép a felszínre hozott (a vizuális üzenet feltérképezése, párbeszéd a képpel, kérdések feltevése, az elképzelt változások, más szempontok eredményeinek áttekintése, és így tovább).
A terapeuta elsődleges szerepe, hogy ösztönözze és támogassa a pácienst felfedezéseiben, melynek során kapcsolatot teremt a szokványos, személyes és családi pillanatképekkel, melyeket megtekint, készít, vagy gyűjt, (beleértve a képeslapokat, képes magazinok fotóit, üdvözlő kártyákat stb.); emlékezik, aktívan újraépít, vagy csak elképzel.
Ezért, mind az öt fotóterápiás technika a következő öt fajta fotográfiával párosul, melyeket általában különböző kombinációkban használnak, esetenként más művészetterápiákkal vagy kreatív, terápiás technikákkal kötnek össze[8]:
- Fényképek, melyeket a páciens készített vagy gyűjtött (függetlenül attól, hogy ténylegesen fényképezőgépet használtak-e a kép elkészítéséhez, vagy mások képeit “találták”, vagyis gyűjtötték ki, akár magazinokból, képeslapokból, internetes képekből, digitális manipuláció során.
- Fényképek, melyeket mások készítettek a páciensről (akár tudtával, akár spontán módon, a tudta nélkül.
- Önarcképek, vagyis bármilyen fotó, amit a páciens magáról készített, akár szó szerint, akár átvitt értelemben (ahol a fotók elkészítésének minden aspektusát minden esetben a páciens ellenőrzi és irányítja)
- Családi fotóalbumok és más, egyéni, életrajzi fotógyűjtemények (legyen szó biológiai, vagy választott családról, albumba gyűjtött képekről, vagy “lazábban” felfogott narratívát képző gyűjteményről, beleértve falra vagy hűtőszekrény ajtajára kirakott képekről, tárcában, vagy íróasztalon, keretben tartott képekről, számítógépen képernyővédőként szolgáló, vagy családi honlapokon gyűjtött képekről)
- “Fotó-kivetítések”, amelyek azt a (fenomenológiai) tényt használják fel, hogy minden fénykép jelentését, elsősorban, a néző alakítja ki az észlelés folyamata során. Bármilyen fajta fénykép nézése, megfigyelése, olyan észleléseket és reakciókat idéz elő, melyeket a szemlélők saját belső térképük valóságából vetítenek ki, s melyek meghatározzák, hogyan értelmezi, amit lát. Ezért, ez a technika nem egy bizonyos fajta fotográfiához kötődik, sokkal inkább egy kevésbé kézzelfogható kapcsolathoz, a fotó és szemlélője vagy készítője között, ott, ahol minden egyes ember megalkotja a saját egyedi válaszát, reakcióját arra, amit lát.
Mivel a fotóterápia egymással összefüggő, flexibilis technikák összessége, s nem meghatározott direktívákról van szó, melyek egyetlen specifikus elméleti módozaton vagy terápiás paradigmán alapulnak, ezt a fajta terápiát bármilyen képzett tanácsadó vagy terapeuta alkalmazhatja, konceptuális beállításuktól vagy előnyben részesített szakmai megközelítésüktől függetlenül. Ebben a fotóterápia a művészetterápiára hasonlít, bár ugyanakkor el is tér tőle – s ezért tudja sikeresen alkalmazni számos más mentálhigiéniás egészségügyi szakember, olyanok is, akik nem kifejezetten művészetterapeuták, nem rendelkeznek ilyen képesítéssel. Mivel a fotóterápia inkább a fotózás-mint-kommunikációról szól, semmint a fotográfia-mint-művészetről, a hatékony terápiás alkalmazáshoz nincs szükség sem fotográfusi tapasztalatra, sem művészeti előképzettségre[9].
A fényképezés és a coaching folyamat összehasonlítása
Amikor egy peer coaching beszélgetés során megkérdezték tőlem, hogy milyen hasonlóság van a két terület között, elsőre csak az eltéréseket láttam.
A fotózás aktív, mozgásban vagyunk, pózolhatunk, instrukciókat és javaslatokat is adhatok az ügyfelemnek. Úgy gondoltam, hogy talán jobban hasonlít egy tanácsadási tevékenységhez, mint a coachinghoz.
A coachingról pedig úgy véltem, hogy a fotózáshoz képest egy statikusabb, belső munka.
Azóta sokat fejlődtem mindkét területen.
Már tudom, hogy a coachingot hányféle eszközzel lehet aktívabbá tenni, milyen előnyei vannak, ha mozgással kapcsolom össze, és persze a fotózás során is sokkal több időt szánok arra, hogy ráhangolódjon az ügyfél a helyzetre.
Régebben szerettem volna a fotózás minden percét aktívan, hatékonyan tölteni, mert úgy gondoltam, hogy az ügyfelemnek ez lehet az elvárása, ez lehet hasznos neki. Azonban amióta másként figyelek, rájöttem, hogy az a néhány perc, amit beszélgetéssel töltünk az elején, sokszorosan megtérül abban, amennyivel jobban egymásra hangolódhatunk, és könnyedebb lesz az együttműködésünk.
Ha megvizsgáljuk az eredményes coaching főbb jellemzőit az ICF etikai kódex és a kompetenciák mentén, egyértelmű az összefüggés.
Az első találkozó előtt írásban, telefonon, vagy zoomos videón végigvesszük az ügyféllel mind a coaching, mind a fotózás feltételeit és keretrendszerét. A szolgáltatás megkezdése előtt írásban vagy szóban megállapodást kötünk egymással a szolgáltatás időtartamáról, anyagi vonzatairól, a teljesítés határidejéről, a szolgáltatás céljáról, a titoktartás és adatkezelés módjáról úgy, hogy az minden érintett fél számára egyértelmű és elfogadott legyen. A coaching folyamat során kiemelt szerepe van a titoktartásnak, amely a fotózás során még azzal egészül ki, hogy az érvényes általános adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján a fénykép is személyes adatnak minősül, amennyiben a fényképen szereplő érintett egyértelműen beazonosítható.
Mindkét esetben fontosnak tartom a partnerség megtartását, és az együttműködés során a folyamatos figyelmet, reflektálást, szükség esetén a megállapodás módosítását, újra szerződést, vagy esetleg a közös munka méltó lezárását.
A coaching és a fotózási folyamatban is alapvetőnek tartom a bizalom kialakítását és a biztonságos környezet megteremtését. Mindkét esetben ez segíti az ügyfelet abban, hogy őszintén megnyíljon, és meg merje mutatni az érzéseit akár szóban, akár a fotózás folyamán a testtartásával vagy a gesztusaival. Igyekszem teljes elfogadással, figyelemmel, empátiával jelen lenni a találkozók során. Teljes tudatossággal vagyok jelen a folyamatokban, mert mind a coachingban, mind a fotózásban kiemelten fontosnak tartom, hogy segítsem az ügyfelet abban, hogy megtartsuk a fókuszt, és a cél felé haladjunk a közös munka során. Szerencsésnek érzem magam, mivel a fotózásban szerzett figyelmemet szépen át tudom ültetni a coaching folyamatba, és az ügyfél minden rezdülésére érzékenyen tudok reagálni. A coachingban tanult kérdésekkel, technikákkal pedig a fotózás során is hatékonyabban tudok kommunikálni annak érdekében, hogy ügyfél új felismerésekre jusson, és közelebb kerüljön a saját megismeréséhez.
Amíg a coaching során a tükrözést főként az ügyfél szóhasználatával, légzéstempójával és mozdulataival tudom alkalmazni, a digitális fotózás során az ügyfélnek egyből egy kész képet tudok mutatni a folyamat során, amelyből ő azonnali visszajelzést kap. A coaching folyamatban hatékony módszerek vannak arra, hogy a jövőbeni kívánt viselkedését hogyan szeretné módosítani az ügyfél, a fotózásban ezt például azzal tudom alátámasztani számára, hogy a képen visszanézett pózokat együtt is elemezzük, hogy külső szemmel ezek mit sugallnak, és mely élethelyzetben melyik alkalmazása lehet a leghasznosabb neki. Ebben a fotózás önmagában szerintem kevés lenne, és a coaching eszközök használatával hatékonyan lehet segíteni az ügyfelet abban, hogy a folyamatban megtanultakat miként tudja majd alkalmazni a jövőben, és akár teljes akciótervet is készíthessen.
Pontosan tájékoztatom az ügyfelemet a képzettségeim és kompetenciáim szintjéről, coaching esetén ez főként a végzettségről és gyakorlatról szóló információk, valamint a nemzetközi szervezetekhez történő akkreditáció révén történik meg, fotózás során azonban a végzettségnél is jelentősebb szokott lenni a referencia munkák elérhetősége. Mindkét terület abszolút bizalmi alapokon nyugszik, így a személyes ajánlások szerepe kiemelt jelentőségű.
Mindkét esetben fontosnak tartom a megfelelő tudás mellett az adott alkalomra történő mentális előkészülést, felkészülést is. A fotózás során már a felszerelés előkészítésének rutinja is időt biztosít a ráhangolódásra, a coaching során azonban ezt az időszakot tudatosan érdemes megteremteni.
Izgalmas terület mindig, amikor akár coaching helyzetben, akár fotózásnál eltér a megbízó és az ügyfél személye. Céges esetekben a megbízó/szponzor lehet a vállalkozás tulajdonosa, vagy a vállalkozást képviselő munkatárs, privát esetekben akár egy szülő vagy olyan barát, akitől a photocoaching alkalmat ajándékba kapja az ügyfél. Mindig törekszem arra, hogy egyértelműen tisztázva legyenek a titoktartási, illetve fotózás esetén a kép átadási feltételek. Mindkét esetben igyekszem elkerülni az érdekellentéteket.
Figyelek arra is, hogy az ügyfél igényeihez leginkább megfelelő szolgáltatást nyújtsam, vagy ha úgy gondolom, hogy a tudásom, szakterületem vagy személyes elkötelezettségem miatt nem én vagyok a legmegfelelőbb választás az ügyfélnek, akkor a legjobb tudásom szerint másik szolgáltatóhoz irányítsam. Szigorúan betartom a coaching szakmai határait, különleges figyelemmel a más segítő szakmákkal történő határterületekre. Éppen ezért is érdekes, hogy a későbbiekben bemutatott fotóterápiás eszközök milyen szinten és milyen mértékben építhetőek be egy coaching folyamatba.
Az ICF kompetenciák között kiemelt jelentőségű, hogy az ICF etikai kódex tartalmáról is tájékoztathatom az ügyfelemet. Érdekes azonban a két terület eltérésében, hogy amíg a coaching folyamat során a testi érintkezés szinte kizárt (kivéve néhány csoportos cselekvésorientált módszert, illetve az NLP érintéses rögzítéseit), a fotózás során – előzetes felhatalmazás alapján – az érintés elfogadott és helyénvaló lehet, ha pl. egy mozdulatot tükrözéssel nem sikerül szépen kivitelezni.
Nagyon hasznosnak tartanám, ha a fotózás területén is lenne egy egyértelmű nemzetközi etikai kódex, amelyhez minden szakember tartaná magát. Ezzel ugyanis elkerülhető lenne a szakmai diszkrimináció és a plágium is. A fotózás területén nagyon sokszor felmerül a másolás versus inspirálódás témaköre. Úgy gondolom, hogy ez a coaching területén egyértelműbben lehatárolható és objektívebb.
Összefoglalva a fotózás és a coaching folyamat nagyon hasonló attitűdöt és figyelmet igényel, mindkét folyamat a coaching kompetenciák mentén zajlik. A két folyamat szépen kiegészíti egymást, egymásba simul. A fotózás során feltett coaching kérdésekkel az ügyfél közelebb kerülhet saját motivációjához, jobban megismerheti magát, és képessé válhat egy jövőbeni cél elérését belső képként előre vetíteni. Ennek a belső képnek az előrevetítése az ügyfélen látszódhat is, így a külső képen is megjelenhet a magabiztosság és a határozottság.
A két folyamat között talán az egyetlen lényegi különbség, hogy a fotózás során a fotós az ügyfelet instrukciókkal is tudja segíteni. Ez lehet akár szóbeli instrukció, akár csak finom tükrözés, pl. egy előnyösebb testtartás eléréséhez. Ez a külső információ, a testtartás megváltoztatása visszahat az ügyfél belső működésére is.
A fotóterápia eszközeinek használata a photocoachingban
“Mit fotóznál le, ha ez lenne az utolsó képed?” Judy Weiser
A következő fejezetben végigvezetem, hogy a fotóterápia eszközeit milyen módon használom már a meglévő photocoaching gyakorlatomban, és milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek még benne.
Időnként gondban vagyok a szóhasználattal, mert eredetileg a fotóterápiát terápiás körülmények között végezték, de a nemzetközi szóhasználatban megfigyeltem, hogy a fotóterápia kifejezést már kibővítetten, számos (nem terápiához köthető) területen használják.
Az eddigi gyakorlatom két fő területre terjedt ki.
A fotózási folyamatba épített coachingra, melynek során tükrözéssel, vizualizációval, erő-pozíciókkal, visszajelzésekkel segítettem az ügyfelet. Ez a második technikához kapcsolódik.
A másik terület a Points of You coaching kártya használata, mely az itt felsoroltak közül az utolsó csoportba sorolható[10].
1. Fényképek, melyeket az ügyfél készített vagy gyűjtött
(függetlenül attól, hogy ténylegesen fényképezőgépet használtak-e a kép elkészítéséhez, vagy mások képeit “találták”, vagyis gyűjtötték ki, akár magazinokból, képeslapokból, internetes képekből, digitális manipuláció során.)
Az eddigi photocoaching gyakorlatomban még nem használtam ki teljes mértékben ezt a lehetőséget, hogy az ügyfél által készített vagy hozott képeket használjunk, bár ez számos lehetőséget rejt magában, melyeket az alábbiakban mutatok be.
2. Dreamboard készítése
Például tökéletesen lehet használni ezt a technikát dreamboard készítésére. Ezáltal az ügyfél mintegy házi feladatként két találkozó között megtervezheti, hogy hogyan mutatja meg képekkel a jövőbeli vágyait, terveit. A dreamboard közös elemzése során számos információra fény derülhet. Kiderülhet belőle, hogy az ügyfél mennyire van a helyén, hogy érzi magát a jelenlegi életében. Mekkora a „szakadék“ a valós élete és az elképzelt vágyai között. Kik azok a környezetében élő szereplők, akik szerepelnek a dreamboardon, és kik azok, akik lemaradtak róla. Ennek vajon mi lehet az oka?
A beszélgetés végén lehetőséget kaphat az ügyfél, hogy felismeréseit rögzítse, akár módosíthat is a táblán, vagy kidolgozhat egy akciótervet az álomhoz vezető útra.
3. Minden nap egy kép
Akár tematikusan is fel lehet kérni az ügyfelet, hogy minden nap készítsen képeket, valamilyen téma mentén. Például depresszióval küzdő ügyfélnek olyan feladatot adni, hogy minden nap készítsen fotót egy kéményről. Ahhoz ugyanis, hogy a kéményeket le tudja fotózni, kénytelen felfelé nézni folyamatosan. Olyan csodás ez a magyar kifejezés, hogy „fel a fejjel“! Ugyanis, ha felfelé fordítjuk a tekintetünket, nem tudunk szomorúak lenni.
Dorota Raniszewska például olyan feladattal látta el az egyik depressziós ügyfelét, hogy minden nap készítsen egy képet a természetben. Ugyan egyszerű feladatnak tűnik, hogy csak egy képet kell minden nap elkészíteni. De ehhez minden nap fel kell kelni, fel kell öltözni, és ki kell menni. Ami már egy apró kis rendszert és célt hozhat az ember életébe[11].
4. Egy egész nap bemutatása képeken keresztül
Ezt a technikát akár arra is fel lehet használni, hogy az ügyfél készítsen a napja során képeket, és ezeken keresztül mutassa be, hogy hogyan telik egy napja. Érdekes lehet megfigyelni, hogy mi mindenről készít képet. Tárgyakat vagy személyeket fotóz inkább, milyen mozzanatait tartja igazán jelentősnek a napjából.
5. Fókuszált feladat
Egészen egyszerű, gyerekek, vagy akár csoportok által is végezhető feladat lehet például, hogy fotózzanak le valami sárgát, pirosat, kicsit, óriásit, párhuzamosat, vicceset, meghökkentőt. Ezt akár csoportos coaching alkalmával is lehet használni mozgásos gyakorlatnak, pl. egy ebédszünet után.
6. Fényképek, melyeket mások készítettek az ügyfélről
Azzal a gondolattal kezdtem a cikkemet, hogy egész életünkben csak a tükörképünkkel találkozunk.
Fotósként, ha nem elégedett az ügyfél például egy portréval, és nem tudja elmondani, hogy miért tűnik idegennek a fotón saját magának, van egy apró trükk. Ugyanis, ha függőlegesen megtükrözöm a képet, akkor azt a képet fogja látni magáról, amelyet már jól ismer a saját tükréből. Apró kis trükk, de nagyon izgalmas, hogy mennyire működik.
Azonban, ha olyan ügyféllel találkoznék, aki az összes képével elégedetlen, és a hibákat sorolja saját magán, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon hogyan állhat az önelfogadással és önmaga szeretetével.
Sokan azzal a kezdő mondattal jönnek egy fotózásra, hogy „Én nem vagyok fotogén“, „Rólam még sosem készült jó kép“, és számomra a legérdekesebb: „Tudnál úgy képet csinálni rólam, hogy ne vegyem észre? Mert az ilyen spontán képek jobban szoktak sikerülni rólam“. Mindezt egy olyan helyzetben, amikor ketten vagyunk egy stúdióban…
Szóval igazából nem is szeretne jelen lenni, nem is szeretne tudatosan hozzájárulni a kép elkészítéséhez. Érdekes élethelyzetek ezek. Bőven vetnek fel témát.
De most térjünk vissza arra az alkalomra, amikor egy coaching folyamatban olyan képeket hoz az ügyfél, amelyeket mások készítettek róla.
Érdemes végigvenni, hogy miért pont ezeket a képeket választotta ki?
- Mit mond neki ez a kép saját magáról?
- Hogy érezte magát, amikor a kép készült?
- Milyen érzéseket kelt benne ez a fotó?
- Mi az, amit szeret ebben a képben?
- Ha szereti ezt a képet, mi volt akkor meg neki, amikor ez a kép készült?
- Ha nem szereti a képet – mi hiányzott neki?
Amennyiben esetleg az ügyfél üres kézzel érkezne, és nem hozna magáról ilyen fotót, még mindig ott vannak a social media felületein használt képek.
A facebookon, instagramon, tiktokon még lehet, hogy szelfivel van jelen, de ha például van egy linkedin profilja, ott már nagyobb eséllyel használ olyan képet, amit valaki más készített róla.
Persze ez egy személyes vagy business coaching esetében más és más tartalommal bírhat, s társkeresőre is másképp válogatnak képeket.
7. Önarckép
Önarckép, tehát bármilyen fotó, amit az ügyfél magáról készített, akár szó szerint, akár átvitt értelemben (ahol a fotók elkészítésének minden aspektusát minden esetben az ügyfél ellenőrzi és irányítja).
A módszertanok közül talán az önarckép az, ami a legtöbbet elárul az ügyfélről. Hiszen az önarcképet önmagáról készíti, így leginkább ez a módszer mutatja meg, hogy az ügyfél mit gondol magáról, illetve milyennek szeretné látni magát, és hogy milyen képet akar mutatni magáról a külvilágnak.
A szelfik korában élünk. Sokféle önarckép készülhet. Lehet az akár tükörből fotózva, akár időzítővel, akár egy sima telefonos szelfi. Mindenki szeretné megörökíteni a legjobb pillanatait, és megőrizni azt a jövőnek. És persze nem utolsó sorban megosztani a világgal, hogy milyen szép, és milyen jól érzi magát. Ebben a kirakat világban ritkán mutatunk magunkról előnytelen képet. Ezzel azt a belső szükségletet elégíti ki, hogy szépnek lássuk magunkat, és másoktól is pozitív visszajelzéseket kapjunk. Szeretnénk mindig vidámnak, boldognak, sikeresnek tűnni. Akkor is, ha épp nem úgy érezzük magunkat.
Van egy klasszikus szelfi-póz. A tinédzserek már rutinosan emelik fel jóval szemmagasság fölé a telefont, és felülről fotózzák magukat egy klasszikus szelfihez. Mert így nagyobbnak tűnik a szemük, és jobban megfelelnek a mostani szépségideálnak. Ha egész alakos készítenek, akkor pedig a földre helyezik a telefont, hogy minél hosszabbnak tűnjön a lábuk. Többen tartják nárcisztikus jellemvonásnak a szelfik készítését és megosztását. De véleményem szerint a mai világban a fiatalok körében ennek inkább önigazoló, önbizalom növelő ereje lehet. I
És itt vissza is utalnék Christina Nunez és Jo Spence képsorozataira, ahol az önfényképezést terápiás jelleggel alkalmazták.
Az önarckép készítéssel kapcsolatban felmerül néhány kérdés, melyeket érdemes végigvenni:
Miért van ez a vágy az emberekben, hogy mindig a jó oldalukat mutassák?
- Miért cserélik le olyan gyakran a profilképeiket a social media felületeken?
- Kinek szeretnének ezzel megfelelni? Kinek kommunikálnak valójában?
- A szelfiknél és önarcképeknél is érdemes megkérdezni, hogy miért ezeket a képeket választotta, hogyan kötődik hozzájuk, és mit érez velük kapcsolatban.
- Mi az, amit kimondottan szeret magán?
- Mi az, amin esetleg változtatni szeretne, és miért?
- És a legfontosabb kérdés: ki vagyok én?
8. Családi fotóalbumok és más, egyéni, életrajzi fotógyűjtemények
(legyen szó akár biológiai, vagy választott családról, albumba gyűjtött képekről, vagy “lazábban” felfogott narratívát képző gyűjteményről, beleértve falra vagy hűtőszekrény ajtajára kirakott képekről, tárcában, vagy íróasztalon, keretben tartott képekről, számítógépen képernyővédőként szolgáló, vagy családi honlapokon gyűjtött képekről…)
Talán a családi képek kutatására fordítottak a terápiában a legtöbb időt. Eleinte úgy vélték, hogy a családi fotók a valós életet tükrözik, és a család összetartozását mutatják meg.
De milyen körülmények között, kiknek is készültek valójában ezek a képek?
Régebben főként műteremben, ma már álomszép enteriőr stúdióban készül a professzionális családi fotók legnagyobb része. A fotózásra időpontot egyeztetünk, felkészülünk, kiválasztjuk a legszebb ruháinkat, amik a család többi tagjával is összeillenek. A hölgyekre vár a profi smink és haj. És olyan környezetben fotózunk, ami nem a sajátunk. A családi albumba ezek az idilli képek kerülnek. Nem az, amikor sír a gyerek, vagy kimerültek a szülők.
Fotósként kénytelen vagyok beismerni, hogy nagy felelősségünk van ebben a csalásban.
Megteremtjük a tökéletesnek hitt körülményeket, aztán jön a „cheeese“.. meg a retus.
És hol vannak az igazi érzelmek?
Szerencsére egyre inkább nő az igény a valós családi képekre. Persze itt még mindig nem az úszik a konyha és tisztába kell tenni a gyereket állapotra gondolok, de már sok-sok hiteles, összebújós, igazi érzelmekkel teli sorozat készülhet. És lassan kezdenek ráérezni az ügyfelek ennek az ízére.
Egy coaching folyamatban hogyan érdemes megfigyelni ezeket a családi képeket?
- Miért épp ezeket a képeket választotta az ügyfél?
- Mi a helye és szerepe a családban?
- Kikkel szerepel a képen?
- Kivel van közelebb, kivel távolabb?
- Mit mutat ez neki a családi kapcsolatairól?
- Milyen családi problémák vannak?
- Mutassa be a családi kép valamely tagját, az ő vágyait.
- Kit tart a családjának? A biológiai családját, vagy esetleg a választott barátaiból álló családját?
9. Fotó-kivetítések
Fotó-kivetítések, amelyek azt a (fenomenológiai) tényt használják fel, hogy minden fénykép jelentését, elsősorban, a néző alakítja ki az észlelés folyamata során. Bármilyen fajta fénykép nézése, megfigyelése, olyan észleléseket és reakciókat idéz elő, melyeket a szemlélők saját belső térképük valóságából vetítenek ki, s melyek meghatározzák, hogyan értelmezi, amit lát. Ezért, ez a technika nem egy bizonyos fajta fotográfiához kötődik, sokkal inkább egy kevésbé kézzelfogható kapcsolathoz, a fotó és szemlélője vagy készítője között, ott, “ahol” minden egyes ember megalkotja a saját egyedi válaszát, reakcióját arra, amit lát.
Visszautalnék a cikk elejére, ahol szerepelt egy felsorolás, hogy milyen szereplői vannak egy fényképnek (alkotó, fotóalany és a néző).
Ebben a pontban a néző szempontjából vizsgáljuk a képet. Ez a vizsgálat történhet akár egyénileg, akár csoportosan.
1982-ben, azon a bizonyos első kiállításon, amit Judy Weiser és munkatársa szervezett, egy fotókiállítás során végig elemezték a kiállított képeket, hogy kiben milyen hatást keltett, mit éreztek és mit gondoltak az egyes képek láttán, majd ezeket egymással is megosztották.
Izgalmas tény, hogy akár ugyanaz a kép, ugyanarra a nézőre más és más hatással lehet, ha más lelkiállapotban, másik alkalommal néz rá. Vagy akár az is befolyásolhatja a képről való megítélését, hogy egy csoportos foglalkozáson a társai mit mondanak a képről.
Dorota Raniszewska „Egy kép – sok szó” könyvében is erre utal.
10. Points of You, mint külön eszköz?
A fotó-kivetítések használatára épül például a Points of you coaching kártya is, melynek alkalmazását tavaly sajátítottam el. A fényképkártyákat egy coach házaspár hosszú munkája során választotta ki, és minden képhez egy szó is kapcsolódik.
Amikor úgy gondolnánk, hogy egy kép kivált belőlünk valamilyen hatást, és hozzá elolvassuk a kártyán szereplő szót is, a hatás teljesen megváltozhat.
Persze egy-egy kép szemlélésére és befogadására érdemes több időt szánni.
Sok szempontból figyelhetjük meg a képet. Mit ábrázol a kép? Mi történhetett a kép készítése előtti pillanatokban? és utána? Színes, vagy fekete-fehér? Bele tudom-e képzelni magam a képbe? Kik a szereplők? Mi a kép története?
És ha a saját életemben éppen engem foglalkoztató kérdés viszonylatában nézem a képet, ismételten teljesen új jelentést mutathat.
A fotók használata ilyen eszközként még számos coaching lehetőséget rejt magában.
Az ügyfelet megkérhetjük, hogy adott képekkel mutassa be a történetét. Akár a múltját, akár a vágyott jövőt. Újabb kérdések során a képek új sorrendet és új értelmet is nyerhetnek.
A photocoaching jelene és jövője
Eleinte mellékhatásnak tűnt, de mostanra egy tudatosabb rendszerré nőtte ki magát a photocoaching.
A hagyományos coaching folyamattal szemben a fotók használatának előnyei, hogy:
- mélyebb betekintést nyerhetünk önmagunkba, intenzívebb és gyorsabb belső munkát tesz lehetővé
- felidézhetjük és mélyebben megérthetjük tapasztalatainkat, érzéseinket, motivációinkat, álmainkat és egyéb fontos erőforrásainkat
- kombinálhatjuk a jelen megéléseit a múlt tapasztalataival és a jövőbeli terveinkkel a vizuális megjelenítésekben
- folyamatként láthatunk rá az életünkre, és a képek segítségével akár át is rendezhetjük, átformálhatjuk a folyamatokat
- A képek által kiváltott asszociációk segítségével gyorsabban megismerhetjük a gondolkodási sémáinkat annak segítségével, hogy a jelenlegi tudásunk perspektívájából tekintünk a múltunkra
- Vizualizálhatjuk a vágyainkat a képek segítségével, és vizuális akciótervet készíthetünk, és fejleszthetjük a motivációnkat.
A Pünkösdi Teológiai Főiskolán folytatott tanulmányaim és a szakdolgozatra való felkészülés során felfedeztem, hogy mennyi hasznos módszer, eszköz és tudás van, amit be tudok építeni a photocoaching folyamatba. Alapvetően úgy gondoltam a photocoachingra, mint egy egyalkalmas önbizalom-löketre. Azonban a módszertan kidolgozásával, mindez már egy teljes coaching folyamattá fejlődött.
Irodalomjegyzék:
Baatz, Willfried: Gesischte der Fotografie, Germany 2002., Kossuth Kiadó 2003.
Féjja Sándor: A fotóművészet és a pszichológia kapcsolata, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1975.
Flusser, Vilém: A fotográfia filozófiája (Tartóshullám – Belvedere – ELTE BTK), Budapest, 1990
Gibson, N. (2018) Therapeutic Photography – Enhancing Self Esteem, Self-Efficacy and Resilience, JKP, London.
Maxwell Maltz: Pszichokibernetika, Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest 2010.
Raniszewska, Dorota – One image many words, Poland 2019. Saját kiadás
Weiser, Judy, PhotoTherapy: Photography as a verb, The B.C. Photographer, 2, 33-36, 1975
Webes irodalom (letöltve 2022.05.22):
- cristinanunez.com/the-self-portrait-experience1/
- getty.edu/art/collection/person/103KGX
- macba.cat/en/art-artists/artists/a-z/spence-jo megoldaskozpont.com/lexikon/muveszetterapia/
- phototherapytherapeuticphotography.files.wordpress.com/2015/01/history__development_of_phototherapy.pdf
Interjúk, webinarok és képzések:
Judy Weiser – Capa Institut (The mirror, psychology, analysis and photography) 2021.03.29. Interjú felvételről https://capacenter.hu/a-tukor-pszichologia-analizis-es-fotografia-eloadasok/
Webinar Dorota Raniszewska – One image many words Workhop 2022.04.28. online részvétel
Points of you – practicioner képzés 2021.04.23. személyes részvétel
Bemutatkozás
Eisenberger Gigi, photocoach
A Pünkösdi Teológia Főiskolán végeztem business coach szakon, és nagyon hálás vagyok ezért a publikálási lehetőségért. A cikket a szakdolgozatom alapján írtam, melyben a photocoaching módszertanom továbbfejlesztésén dolgoztam.
Több, mint tíz éve dolgozom fotográfusként, és számos visszajelzést kaptam a fotózások után, hogy mi mindenben változott meg az ügyfeleim hozzáállása és énképe a fotózás hatására.
Sokáig igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy ez valóban mind a fotózás eredménye, és simán csak „mellékhatásnak” tekintettem.
De be kellett ismernem, hogy igenis óriási hatása lehet egy-egy ilyen fotózásnak, és úgy döntöttem, hogy érdemes tudatosabban foglalkoznom ezzel.
Mostanra saját photocoaching módszertant dolgoztam ki, amit folyamatosan fejlesztek.
[1] Willfried Baatz: Gesischte der Fotografie, Germany 2002., Kossuth Kiadó 2003. 66. oldal.
[2] Féjja Sándor: Fotóművészet és Pszichológia, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1975., 35. oldal
[3] Weiser, Judy: Related techniques: www.phototherapy-°©‐centre.com/related-°©‐techniques
[4] Weiser, Judy: Related techniques: www.phototherapy-°©‐centre.com/related-°©‐techniques
[5] https://www.macba.cat/en/art-artists/artists/a-z/spence-jo
[6] https://www.cristinanunez.com/the-self-portrait-experience1/
[7] https://phototherapytherapeuticphotography.files.wordpress.com/2015/01/history__development_of_phototherapy.pdf
[8] Weiser, Judy: Phototherapy-centre.com/phototherapy-archives
[9] Weiser, Judy: Phototherapy-centre.com/phototherapy-archives
[10] Points of you – practicioner képzés 2021.04.23. személyes részvétel
[11] Raniszewska, Dorota – One image many words, Poland 2019., Dorota Raniszewska Workshop 2022.
