Mostanában sokszor elgondolkozom, hogy a mindennapjainkban mennyire, és mennyi ideig tudunk önmagunk lenni. Mennyire befolyásolják viselkedésünket, hangulatunkat és gondolatainkat a körülöttünk lévő ember(ek). Valamint, hogy ezeket a befolyásolási ingereket mennyire engedjük be, és mikor érezzük úgy, hogy az már nem önazonos velünk.
El tudok azon gondolkozni, hogy adott egy szituáció, és hogy mennyire sokféle kimenete tud lenni azáltal, hogy ki a másik fél. Az alapszituáció lehet ugyanaz, mégis a kimenete teljesen más, attól függően, hogy kivel éled át. Ez adhat egy játszmamentes, őszinte kimentet, vagy tartogathat éppen játszmázást is.
Amennyiben nem rendelkezünk elég önismerettel, önreflexióval, tudatossággal számtalanszor eshetünk bele egy körforgásba, és nem is érzékeljük, hogy ugyanabban a helyzetben vagyunk ismét, vagy amennyiben érzékeljük is, nem tudjuk, hogy min kéne változtatni. Idővel azt kezdjük el érezni, hogy az eddigi viselkedésünk, ahogy megoldottunk egy helyzetet már valahogy nem tud működni.
Ez a téma nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és magához húzott. A mostani meglátásom az, hogy a napi szinten velünk levő sokrétű elvárásokra, megfelelésekre, vagy éppen konfliktusok elkerülésére, illetve azok kezelésére jelenhetnek meg a játszmák. Játszmákkal rövidtávú, vagy időszakos megoldások tudnak létrejönni. Hosszútávon azonban nem tud megoldást jelenteni.
Szinte minden játszmánál elmondható, hogy nem két egymással egyenrangú félnek tekinthető szereplő vesz részt benne. Az egyik fél ezekből a szituációkból erőt merít, míg a másik adja az erejét a vele szemben álló félnek. Tehát az egyik fél kapja, míg a másik fél adja figyelmet.
Szakdolgozatomnak „A játszma és a szerepvállalások a coaching folyamatban” címet adtam. Azt kutattam szakirodalmak és mély interjúk által, hogy mely esetekben tud a játszma megjelenni az emberi kapcsolatokban. Ezt az alap témát tovább „fűszerezem”, és nézem meg, hogy tud-e összefüggés lenni az egyes szerepek, és játszmák között. Szerepek alatt, az interjúk során nem a szülő-én, és gyermek-én állapotokat értettem, hanem az életünk során felvállalt döntéseink általi, vagy lényünkből fakadó szerepeket. Ilyen pl. újszülött, gyerek, serdülő, felnőtt nő, szingli, házas, anya, elvált, özvegy, munkavállaló, főnök stb. Ezek a szerepek mindenkinél mások. Ki hány szerepet kap, vállal az élete során. Ezek a szerepek mennyi ideig tartanak. Valamint, hogy ezekből milyen szerepbeli kombinációk alakulnak ki. Egyszerre nemcsak egy szerepünk van, hanem több is. Ezen gondolkozva megfogalmazódnak kérdések is bennem. Vajon melyik fog dominálni egy megjelenő szituáció során? Ezek a szerepek tudnak-e játszmákat magukkal hozni? Amennyiben igen, akkor elmondható-e, hogy inkább azon esetekben, mikor az illető már nem érzi jól magát az adott szerepében, de még/már benne van?
Szakdolgozatomban nagy figyelmet fordítottam arra, hogy ránézzek a játszmának milyen kiváltó okai tudnak lenni Számos szakirodalmat, és cikket olvastam a témában. Néhány általam fontosnak ítélt irodalmat ki is emelnék:
- Berne, E. (2021). Emberi Játszmák. Háttér Kiadó.
- Dehner, U., & Dehner, R. (2022). Tranzakcióanalízis a coachingban. Z-Press Kiadó Kft.
- F. Várkonyi, Z., Szendi, G., Bagdy, E., & Popper, P. (2009). Mindennapi játszmáink. Budapest: Jaffa Kiadó.
- F.Várkonyi, Z. (1986). Már százszor megmondtam… Budapest: Gondolat könyvkiadó.
- F.Várkonyi, Z. [s.a.]. Tanulom magam. Mérték Kiadó.
- Rogers, C. (2003). Valakivé válni. Budapest: Edge 2000 Kft.
Szakirodalmat olvasva a következő játszma kiváltó okokat találtam:
- konfliktusok elkerülése, vagy éppen kezelése
- minden ember más, más gondolatokkal, megélésekkel, mélységekkel, és magasságokkal. Ezáltal eltérő mozgatórugóink lehetnek adott helyzetben.
- alapvetően akkor érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha szeretve vagyunk, elismernek bennünket, és hasznosnak érezzük magunkat
- nagyon erős megfelelési igény a környezetünk által támasztott, vélt vagy valós elvárásokról
- nem állunk készen egy változás befogadására, elfogadására
- ösztöneink, sémáink vezérelnek, és kevésbé a tudatosságunk adott helyzetben
- szerepeink is befolyással tudnak lenni. Amikor még nem tartunk ott személyiségünkben, gondolkodásunkban, ami az adott szerephez kapcsolható, vagy már nem akarunk adott szerepben benne lenni
- szorult helyzetben túlélési formánk is tud lenni a játszma
- bizalom elvesztésekor sokszor megjelenik a játszma
- megszégyenülés megélését követően
- önvédelmező mechanizmusként tudat alatt bekapcsolva
- félelem is nagy befolyással tud lenni a játszma megjelenésére
- beilleszkedési kényszer, illetve megfelelés egy közeghez tartozás általi igény során
- korábban megélt tapasztalások, és azok végkimenetelei
- kimondhatatlan dolgokhoz, helyzetekhez jól tud alkalmazkodni a játszma
Azt gondolom, hogy a játszma kiváltó okait lehetne további gondolatokkal még kiegészíteni.
A téma kapcsán a szakdolgozatomban 5 hipotézist is felállítottam. Ezek vizsgálata során mélyinterjúkat készítettem coach kollégákkal.
Mélyinterjúm kérdéseit 8 coach kollégának tettem fel. Az elvégzett interjúk alapján szerencsésnek érzem magam, mivel sok új embert ismertem meg, akiket nem ismertem korábban. Hálás vagyok mindenkinek, aki lehetőséget adott, időt szánt rám és a témámra, hogy az interjúkat elkészítve meg tudott születni ez a szakdolgozat.
Interjúalanyok felkutatása során találkoztam két olyan interjú jelölttel, akik a játszmával kapcsolatosan úgy nyilatkoztak, hogy nem nagyon találkoznak vele az üléseik során. Mindketten csoport coach üléseket tartanak, valamint workshopokat. Meglátásuk szerint az emberek ilyen helyzetekben elteszik a játszmát. A folyamat elején van, hogy van kis ellenállás a résztvevő oldaláról, de nem mondaná egyik jelölt sem ezt játszmának, mivel az illetők önszántukból vesznek részt ezeken az alkalmakon. Tapasztalatuk szerint inkább az tud megjelenni, hogy az adott közeget ki, hogyan, milyen mértékig tudja befolyásolni. Ellenállásra és esetleges kivonulásra egy kezelési módszert is kaptam, mely szerint az ügyféllel ilyenkor jó megosztani, hogy az Ő döntése, amit hoz, az rendben van, ha szeretne, maradjon még, és nézze meg, mi történik az alkalmon, azonban ha nem kíván részt venni rajta az is rendben van. Felajánlásra kerül a coach részéről, hogy az illető miben lehet esetleg aktív (mibe vonódhat bele), vagy maradna-e inkább passzív a folyamat során. Amikor ez kitevésre kerül, akkor az ellenálló maradni szokott a folyamat végéig. Lekerül nála a megfelelési kényszer, és az esetlegesen felmerülő negatív gondolatok. Az is megfigyelhető, hogy a csoporttagoknak van lehetősége jobban rezonáló párt találni a feladatokra, melyek által a játszmák nem jelennek meg. Bennem ezzel erősebb lett a hangsúlya annak, hogy az interjú alanyaim kiválasztásánál, mennyire szükséges figyelnem arra, hogy ki milyen területen coach, mivel lehetséges, hogy a szakdolgozatom témája csupán a coach kollégák egy szűkebb részét tudja meghívni.
Ezen néhány interjú alapján az látszott, hogy a játszmák téma sokkal inkább egyéni coaching alatt jön elő, vagy legalábbis van lehetőség, annak felismerésére, ránézésére, míg a csoport coaching alkalmak során ez a téma jobban elsiklik a sok más megjelenő jelenség között.
Az interjúk során mindegyik interjúalanyomnak 20 kérdést tettem fel. Ezeket a kérdéseket három kérdéskörbe tudtam csoportosítani, melyeket megelőzött egy általános kérdésekből álló blokk.
Interjúkat követően a feldolgozás szisztematikája, hogy a kérdésre adott valamennyi választ egyben kezeltem, és ezt követően, az adott kérdésre vonatkozóan írtam egy összegzést is. Az összegzés tartalmazza az interjúk során megélt gondolataimat, adott esetben felmerülő érzésiemet is. Majd haladtam tovább a következő kérdéssel, és annak ilyen módon történő feldolgozásával.
Az általános kérdéseket azért tettem föl, hogy megismerhessük az alanyokat, olyan szempontból, hogy milyen szakmai háttérből érkeztek, mióta foglalkoznak coach témával, és hogy egyéni, team vagy csoport coach területeken eddig hány ülést tartottak.
Különösen örülök, hogy az interjúalanyaim sokszínű palettát mutatnak, hisz van olyan interjú alanyom, aki 40 fölötti ülés számot tud maga mögött, s vannak, akik az idő haladtával már 100, illetve afölötti, és akik már több száz alkalmat is tartottak, vagy elérik az ezer fölötti számokat is. Az interjúalanyok sokszínűsége ott is megmutatkozik, hogy ki milyen szakmai háttérből érkezik. Felelhető olyan, aki több éves vezetői tapasztalattal is rendelkezik, és olyan is, aki eddigi pályafutását segítő szakmában, szakmákban töltötte. Megkérdezetteim között van, aki főállásban foglalkozik coachként, és van, akinek emellett a tevékenysége mellett van más állása is.
Szakdolgozatomban tovább haladva három témakörre csoportosítható kérdéseket tettem fel az interjúalanyaimnak, majd az adott válaszokkal dolgoztam tovább. A következő részben vázolom a kérdéseket, és egy-egy mondatban összefoglalom a válaszokat, valamint kiemelem, hogy mi volt a válaszokban számomra a legérdekesebb, vagy éppen legelgondolkodtatóbb.
Az első témakörben arra helyeztem a kérdések megfogalmazásakor a hangsúlyt, hogy a válaszadóknak a feltett kérdések során milyen gondolatai, érzései jelennek meg az adott kérdés hallatán.
1.Milyen gondolatok és érzések jelennek meg benned a játszmák, valamint a szerepek hallatán?
A kérdésre adott válaszok során érdekes volt azt tapasztalnom, hogy valaki, mint ember közelít a kérdés megválaszolásakor, valaki szakemberként, sőt valaki rákérdez, mielőtt megválaszolná, hogy magánemberként, vagy szakemberként feleljen. Megélésem az lett, hogy egy kérdés megválaszolás során is óhatatlanul szerepbe tudunk bújni tudattalanul, vagy akár tudatosan is.
2. Meglátásod szerint miben különböznek, és miben azonosak a játszmák és a szerepek?
A válaszokat hallgatva elgondolkoztam, hogy valaki nem talált azonosságot a játszma és a szerep között. Voltak, akik nem azonosságot, hanem összekapcsolódást gondolnak a játszmák és a szerepek között. Elmondhatom, hogy a szerepeket egy semleges, vagy pozitív színnel párosítjuk, míg a játszmákat nagy százalékban negatívval, és azzal dolgozni szeretnénk, mint coachok. Válaszadók nagy része „kigyomlálná” az ügyfélből, mert nem érzi az őszinteséget, a kendőzetlenséget a játszma fennállásakor.
3. Egy illető játszmái során mennyire váltakoznak a szülő-én/gyermek-én állapotok? (Megfigyelhető-e, hogy egyik vagy másik állapotba kerül az illető szituációtól függően, vagy az a jellemző, hogy szülő, vagy gyermek én állapotokba helyzettől függetlenül kerülnek az emberek?)
Itt arra vitt a kíváncsiságom, hogy megfigyelhető-e, hogy az egyik, vagy a másik állapotba kerül az illető szituációtól függően, vagy inkább az a jellemző, hogy az én-állapotokba helyzettől függetlenül kerülnek az emberek. Válaszokból arra a következtetésre jutottam, hogy ezt egyértelműen nem lehet kimondani. Főként két dolog tudja meghatározni. Az adott szituáció és a játszmákban lévők személyisége.
4. Milyen előnyei és hátrányai tudnak lenni a játszmákban megélt gyermeki- és a szülői én állapotoknak?
Kérdéseim közül erre vártam leginkább a válaszokat. Hisz, ha annyira rossz a játszma, és kigyomlálandó, akkor mégis mi az oka annak, hogy van a mindennapi életünk során. Előnyként, ami a leghangosabban jelent meg a számomra, hogy amikor már ismerős az adott játszma, akkor az ad a résztvevők számára egy kiszámíthatóságot, még ha rövid távú is a hatása. A játszma indítója megkapja azt a figyelmet, fókuszt, amit a játszma nélkül nem ért volna el az adott szituációban. Ezekből adódóan, akár állandósulhat is ez a dolog a két fél között.
5. Mennyire tudatos az emberekben a játszmákba, és mennyire a szerepekbe való bevonódás? (% elég)
A játszmák nagyon nagy része tudat alatt működik. Érdekes volt az a gondolat, hogy valaki ezt nagyon tudatosan is tudja csinálni, igaz ez az emberek kis százaléka, de előfordul. A szerepek sokkal inkább köztudottak, és sokkal jobban felismerhetőek, láthatóbbak az emberek számára.
6. Játszma végére elért állapot (pl. áldozat, lázadó, alkalmazkodó) mennyi ideig tud fennállni?
Válaszokból kiderült, hogy leginkább a személyiség, valamint a tudatossági szinttől függ, és attól, hogy kivel szemben van a játszma, valamint milyen az adott szituáció. Számomra érdekes volt hallani, hogy egyes esetekben ezek milyen hosszú ideig fennállhatnak, akár egy egész élet során is, ameddig nincs valami rávilágítás, kimozdítás ebből a helyzetből.
7. Mennyire tudsz azonosulni a következő kijelentéssel: „Annál több a játszma, minél kevésbé érzi jól magát az illető az aktuális szerepében.”
Ennél a kérdésnél volt a legegyöntetűbb a válasz, ezzel szinte mindenki egyetértett. Utána meg is fogalmazódott már bennem a következő kérdés, ha ezzel coach társaim egyet értenek, hogy mi is volt előbb, a játszma vagy az, hogy mi hogyan érezzük magunkat, és hogy az milyen működést indít el bennünk?
A második témakörben kérdéseimmel arra kerestem a választ, hogy mi történik, amennyiben felbukkan a játszma, szerep a coach ülés során.
1.Hogyan ismered fel, ha valaki játszmában vagy szerepben van jelen?
Interjúalanyaim közül többen is a verbális, és nonverbális jeleket említették, valamint, hogy magukon is éreznek egyfajta gyomortájéki érzést, hogy itt valami nincs rendben. Elgondolkodtató volt számomra, hogy a coach társaim mennyire átérzik a coachee működését, mennyire aktív a figyelmük, hogy ezeket érzik magukon is, valamint látják is adott esetben.
2. Ki szoktad-e tenni a játszma, szerep állapot felismerést?
Itt is egyöntetű válaszokat kaptam, miszerint mindenki kiteszi. A válaszok attól lettek sokszínűek, abban látszik eltérés, hogy ezt ki, mikor és milyen formában teszi meg.
3. Szerinted szükséges kezelni, reflektálni az ülés során felmerülő játszmákra, szerepekre vagy elegendő rámutatni, hogy most abban van az ügyfél?
Kb. fele arányban jelent meg, hogy reflektálunk is a felmerült játszmákra, kezeljük őket, illetve az esetek másik fele olyan, hogy a megmutatást követően az ügyfélre bízzuk, szeretne-e vele még dolgozni? Érdekes felismerés, hogy a válaszadók jelentős része a kérdést egyben kezelte, és nem bontotta külön, nem jegyezte meg, hogy a játszmákra, vagy a szerepekre ad most választ.
4. Amennyiben nem teszed ki a felismerést, annak mi az oka?
Fontos volt, hogy az adott kapcsolat a coach és a coachee között elbírja a felismeréssel járó érzéseket, gondolatokat. Az is kihangosodik, hogy nem mindegy az ülés, folyamat során mikor foglalkozunk vele, van-e ott akkor tér és idő ennek a témának a kinyitására, illetve elcsendesítésére. Amennyiben úgy ítélik meg coach társaim, hogy nem, akkor az adott jelenséget nem teszik ki, és kérdéssé alakul, hogy mikor és hogyan legyen kitéve, valamint az is, hogy szükséges-e?
5. Sodródtál már bele az ülés során játszmába, szerepbe?
Valamennyi interjúalanyom elmondta, hogy sodródott már bele játszmába. Ez tovább erősítette bennem azt, hogy milyen aktuális ez a téma, mennyire köztünk van, és hogy mennyire nehéz a kigyomlálása.
6. Hogyan viszonyultál az adott helyzethez? (1, max. 2 számodra emlékezetes szituáció elegendő)
A válaszok számomra azért elgondolkodtatóak, mert nem csak a válaszok sokszínűségét vélem felfedezni, hanem azt is, hogy milyen sokféleképpen viszonyulhatunk a helyzethez. Volt olyan válasz, ahol az érzelmi töltet jelent meg, valahol a cselekvés, valahol elbeszélést figyeltem meg, míg máshol a felém fordulást, a segítségnyújtási szándékot. Egységesebbé teszi a képet, hogy a felismerést követően coach társaim tudták, érezték, hogy milyen irányba kell mozdulniuk, hogy ez az állapot megszűnjön. Valamennyi coach ennek a helyzetnek a megszűnésén dolgozott, dolgoztatta az ügyfelet.
Míg a harmadik, egyben az utolsó kérdéskör arról szól, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a játszmák elkerülhetőek legyenek, vagy ha előjön, ki lehessen tenni az ülés során.
1.Milyen eszközöket és módszereket használsz az ülések során, melyek a játszma mentes közeget segítik elő?
Kihangosodik a válaszokból, hogy az empátia, a segítő személyiségjegyek, a keretek és a kiszámíthatóság mind fontos a coach kollégáim számára. Fontosnak tartják, hogy a coachee önmagát tudja adni az ülések alkalmával. Igyekeznek felnőtt-én állapotot létrehozni, valamint az is kiderült, hogy tudatosság is legyen jelen az ülések alkalmával. Ezeken kívül vannak egyedi eszközök, és módszerek, amiket szívesen használ, vagy éppen újak elmélyítésén dolgozik.
2. Amennyiben a játszma megjelenésekor kiteszed a felismerést, hogy játszmába került az illető, akkor milyen eszközöket és módszereket használsz, amikkel meg tudod osztani az ügyféllel a játszma jelenségét?
Úgy éreztem, hogy a harmadik kérdéskörben ennél a kérdésnél adott válaszoknál mutatkozik meg legjobban a coach személyisége. Ezalatt azt értem, hogy az a coach, aki cselekvésorientált, erre a kérdésre elsőként az üres szék technikát hozza be, míg az a coach, aki az elméleti tudás átadásában és annak a gyakorlatba való átültetésével tud azonosulni, számára ez volt, amit kiemelt a tapasztalataiból, hisz ez „ugrott be” rögtön a kérdés hallatán.
3. Van-e arra tapasztalásod, hogy mikor a legjobb a coach folyamat során kitenni a megjelent játszmát?
Számomra a bizalom mellett az empátia szó volt, ami a válaszokban legtöbbször megjelent.
A következőkben az egyes hipotéziseim, valamint azok igazolásai, illetve megcáfolásai olvashatóak. Ezek az interjúk során elhangzott válaszokból kerültek összefoglalásra. Amennyiben a válaszadók több mint 50%-a a hipotézissel egyetértett, akkor az igazolásra került, míg, ha kevesebb vagy nem egyértelmű a válaszok összhangja, akkor nem.
Játszmához pejoratív gondolatok, érzések párosulnak, mégis nincs nélküle élet – igazolásra került
Játszmákhoz az esetek legnagyobb részében pejoratív gondolatok, érzések párosulnak, azonban nincs játszma nélkül élet. Az első hipotézisem így megerősítést nyert. Válaszok során azonban felmerült az is, igaz kis százalékban, hogy a játszma lehet pozitív is, mivel attól függ, hogy a két fél milyen állapotban tud a játszma végére lenni, és amennyiben ez egy pozitív érzéssel párosul, akkor nem, hogy nem pejoratív, hanem pont az ellenkezője történik. Szeretet, figyelmet, jóságot nem csak dominanciával, esetleges agresszióval lehet elérni. Arra nem tudtam egyértelmű következtetést levonni, hogy az életszakaszaink által megélt szerepek és a játszmák mennyire tudnak itt kapcsolódni.
Coach feladata a játszma megjelenésekor a coachee-nak kitenni a játszmát – nem igazolt
A második hipotézisem így szólt, a coach ülések alkalmával, amennyiben a coach játszmázást vél felfedezni, akkor a megjelenésekor ennek kitétele a coach feladata. Ez nagyon érdekes volt, mivel összességében azt találtam, hogy az interjúalanyok a játszma megjelenésével dolgoznak az ülések során, azonban nem ennyire egységes már a mikor és a hogyan. Foglalkozni, megvilágítani mindenképpen szükséges, érdemes, de vannak ennek előfeltételei. A következő kérdéseket célszerű mérlegelni. Az adott ülés mely szakaszában történik? Megérett-e a helyzet rá, hogy kitegyük? Coach tegye ki, vagy az ügyfelet dolgoztassa a kérdésekkel, melyekkel eljutnak odáig, hogy az ügyfél mondja ki, hogy ez egy játszma helyzet? Különbségek voltak a válaszok között, hogy rögtön a megjelenéskor szükséges-e vele már dolgozni, kitenni vagy idővel, amikor többször előjön, illetve amire a kapcsolat is megerősödik annyira az ügyféllel. Ezért pár alkalmat érdemes lehet várni. Azt, hogy a megjelent játszma a következő ülésen kerüljön részleteibe menően átbeszélésre senki nem említette, sőt volt olyan alany, aki kifejezetten kiemelte, hogy akkor lehet a legjobban dolgozni ezzel, amikor megjelenik. Később nem jön elő az az állapot, mint ami volt, adott pillanat megélése során.
Annál több a játszma, minél kevésbé érzi jól magát az illető az aktuális szerepében. – igazolásra került
Harmadik hipotézisem az volt, hogy az illető az adott helyzetben a rá „osztott” szerepében már vagy még nem érzi jól magát, és ezáltal előbb kezd bele egy játszmába, mivel nem tud azonosulni az adott szereppel. Távol áll az illetőtől az adott szerephez köthető – társadalom, vagy másik személy által – elvárt szerep adta feladat, felelősség, gondolkodás vagy szemlélet. Ezek főként akkor tudnak megjelenni, ha valaki szerepváltozásban van: pl. újszülött gyermek esetében anya szerep megélése, vagy iskolai éveket követően első munkahelyen mint munkavállaló helytállása stb. Ezzel a gondolatommal több interjúalanyom is tudott azonosulni, egyetértettek.
Játszma indítója tudja, hogy a helyzetből Ő fog pozitívan kiszállni, ezért játszmázik – igazolásra került
A negyedik hipotézisem az, hogy az a fél, aki a játszmát kezdi, tudja, hogy az adott szituációból Ő fog pozitívan kiszállni a végére, azért indítja Ő a játszmát. Játszma során sok energiát, figyelmet kap az indító a másik féltől. Ezek a gondolatok teljes megerősítést kaptak a válaszok által.
Játszmák elleni legjobb eszköz a tudatosítás, empátia és aktív figyelem – nem igazolt
A negyedik hipotézisemből következik is az utolsó, ötödik hipotézisem, melyben azt állítom, hogy a játszmák elleni leggyakrabban bevett eszköz a tudatosítás, amihez a szükséges légkört az empátiával és az aktív figyelemmel lehet megteremteni. Itt azt sikerült megállapítanom, hogy a tudatosítás nagyon fontos, és használta is valamennyi coach társam, ha ülése során játszmázást fedezett fel. Érdekes volt, hogy az empátiát nem említette mindenki, és az aktív figyelem is részben volt fellelhető a válaszok között.
Megélt éveink során, ahogy tapasztalunk, óhatatlanul fejlődik az önismeretünk. Az önismereti úton haladva a játszmák elkopnak, önmagunk tudunk lenni teljes egészében, azaz egyre önazonosabbá válunk. Ez egy út, mely során tapasztalunk jót és rosszat. Munkálkodunk, elfogadunk, kimondunk, gondolkozunk és erőt veszítünk, majd erőt nyerünk. Hullámzás figyelhető meg. Ezek a hullámok egyre kisebbek lesznek, és szépen kisimulnak, ahogy a tudatosságunk épül.
Úgy gondolom, hogy a coaching ülések során az ICF kompetenciákat mindig szem előtt tartva, és nagy figyelmet fordítva rájuk érhető el leginkább és tartható fent a játszmamentes közeg a coaching ülések során. A jövőben én is ezeket fogom az üléseim során felhasználni, és ezekre a kompetenciákra fogok támaszkodni, melyekből kiemelném most a bizalmat, az aktív figyelmet és a tudatos jelenlétet. Amennyiben pedig úgy adódik, hogy egy nyomógomb nálam is aktiválódik egy ülés során, akkor mentoringgal és/vagy szupervízióval haladok tovább. Akkor már nem csak a coachee, hanem a saját önismereti utamon.
Gyalókai Beatrix Lilla
HR generalista & Vezető támogató & Coach
Munkám által élvezem az emberek által adott sokszínűséget, amit tapasztalok nap, mint nap. Legnagyobb mozgatórugóm, hogy kíváncsiság tölt el az emberek sokszínűsége. Különböző személyiségek, mindenki egyedi.
Megéléseim által folyamatos tanulásban vagyok mind magamat, mind a környezetemet illetően. Természetesnek gondolom, hogy az élet során eltérő dinamikával, folyamatos változásban vagyunk. Meglátásom szerint, mindannyiunknak van egy saját utunk. Ezen haladva megélünk sok pozitív, és negatív tapasztalást. Felszínre kerülnek kisebb, nagyobb dilemmák, új és visszatérő kihívások, amelyek az életünk bármely területén jelen tudnak lenni. Adott esetben alapműködésünk megkérdőjeleződése is megtörténik.
Coachként küldetésemnek tekintem, hogy amennyiben az utadat járva, úgy érzed, hogy a korábban meglévő célodat elveszettnek látod, elakadtál annak elérésében, esetleg más nézőpontokból való ránézés segítene tovább Téged, akkor ebben lehetek a segítségedre.
