Az elengedésről legalább annyi tévhit kering, mint a derűs életszemléletről. Ennek legfőbb oka az, hogy mindkét témakört lehetséges alacsonyabb-szűkebb és kiterjedtebb-mélyebb szinteken értelmezni és magyarázni. Sokan beszélnek elengedésről, mégis szinte elenyésző azoknak a száma, akik élik is, és méghozzá jókor és jól bírnak teret adni az elengedésnek.
Vannak irányzatok melyek azt mondják, hogy csak a betöltekezett ember képes a magas szintű elengedés megértésére és annak életbe való adaptálására. Valaki, aki már nem vágyik vágyni semmire. Más iskolák nem veszik számításba a személyiség érettségét és az illető vágyainak éhség fokát: kész módszerekkel operálnak, pedig a két megközelítés között óriási a távolság.
Jelenünk márpedig szinte kicsikarja belőlünk azt, hogy így vagy úgy, de tanuljuk az elengedés művészetét.
Sárvári György pszichológus, tanácsadóval beszélgetünk mélyebben az elengedés kapcsán.
MC: Milyen az ember, ha képes az elengedésre és hogyan hat ki ez a tulajdonsága vezetőként a környezetére?
SGY: A valódi elengedés nem olyan, mint egy teniszlabda elejtése. Az igazi elengedés nem reflex vagy módszertan kérdése, mert pont a reflex összehúzódással szemben hat. Olyan, mint a halál és az újjászületés kérdése. Az újszülött, ha nem fordul rá a szülőcsatornára meghal, de ha igen, akkor a biztonsággal szemben a kiszolgáltatott bizonytalant választja. Aki soha életében nem engedett még el úgy semmit az élete fontos szegmenséből, hogy nem volt helyette semmi más, az nem ismeri a valódi elengedést. Aki nem ugrott még sosem ugródeszka és kipárnázott védőháló nélkül a semmibe, az nem képes elengedni. Csak helycserében és sakklépésekben tud gondolkodni.
Vezetői szempontból a kérdés az, hogy a vezető képes-e komoly veszteséget is bevállalni a csapat egysége és a fejlődés érdekében. Aki folyamatosan profitot maximalizál és veszteséget csökkent, vagy üzleti tervekhez ragaszkodik, méricskél és elemez, az ma már nem lesz sikeres sem az életben, sem a piacon. Az üzlet ma az innovációról és a fejlődésről szól, ami sohasem lineáris, hanem ugrásokban valósul meg. Feltétele a csapategység, a rohadt almák elengedése, az érték és innováció alapú, nagyon fegyelmezett együttműködés. Ez hit nélkül azonban nem megy. Mechanikus úton nem jön létre. Az elengedni tudó vezető szabad, mert tud bővelkedni, és ha kell lemondani. Az ilyen vezető mágnesként húzza maga után az embereit, mert szabadsága előremutató és inspiratív.
MC: Ezzel szemben milyen az, ha vezetői pozícióban olyan ember ül, aki mindezeket mellőzi a jelenlegi életéből, hogyan hatnak az ő tulajdonságai a csapatára és az építkezésre, milyenek a tipikus konfliktusai?
SGY: A kapaszkodó vezető a kontrollban hisz, látószöge földhözragadt és emiatt nem tud emelkedni. A rendszernek csak a szúk, egyoldalúan nyereség központú részét látja és folyamatos feszítésben tartja mind önmagát, mind a csapata tagjait. Így állandó kimerültségben van. Tipikus példája ennek néhány nagy nemzetközi tanácsadó cég, ahol a vezető partnerek bár sikeresek, de sok sebből vérzenek és az elhalálozási kor nagyon alacsony. A kapaszkodó vezető állandó nyomás alatt tartja a szervezetet kontroll igénye, bizalmatlansága és a hit teljes hiánya miatt. Jellemzői: 12-14- órás munkavégzés, folyamatos elvárás nyomás, sok utazás, túlhierarchizált szervezeti felépítés, kevés szabadság és szabadidő…
A kapaszkodó vezető erőszakosan tartja egyben a céget, ragaszkodik minden egyes ügyfélhez és kipréseli az embereiből a maximumot. Hatása rövid távú, mivel nem ismeri az elengedést, ezért fél minden veszteségtől. A fluktuáció alatta nagy. Emiatt mindenbe és mindenkibe belekapaszkodik, fél az egyedülléttől. Általában akkor vált, ha már bebiztosította magát és új terepet talált céljai kiteljesítéséhez. Kivár, késleltet és kockázatot csökkent. Élete fonalát a győzelem és a veszteség alapján ítéli meg, vágya a veszteségek minimalizálása. Fél a haláltól, emiatt élete sincs.
MC: Megengedés és elengedés nagyon hasonló szavak, szerintem kéz a kézben is járnak. A megengedés inkluzív, mások szempontjait is beengedő attitűd, ugyanakkor azt is feltételezi, hogy egyfajta ősbizalmat sikerült kiépítenünk az élettel, ahol nem kontrollálunk, hanem képesek vagyunk megengedni is az események formálódását. Erre rímel az elengedés, ahol szintén együtt mozgunk az élet áramlásával és belátjuk, hogy a stagnálás nem természetes. Hogyan lehetséges megengedést és elengedést aktiválni akkor, ha az ember korábban nem ebben a koordináta rendszerben mozgott?
SGY: Egyetértek. A megengedés nyitott állapotot feltételez és túlmutat önmagán. Az elengedés így nem erőből, hanem szelíden történhet meg. A hit, a transzcendens élettérbe való bekapcsolódás a feltétele ennek a befogadó állapotnak. A kapaszkodó ember önmagában bízik, akkor is, ha vallásos. A kontroll mindig a kicsinyességről és a bizalmatlanságról szól. A nagyvonalúság nem pusztán egy gesztus, hanem mély belső egység, amely a mély valósághoz kapcsolódik és mindig több, mint ami kiszámítható vagy kívülről látszik belőle.
MC: Háborús, vírusoktól zajos jelenünk mindenképp elvisz magával dolgokat, kapcsolatokat, egzisztenciális stabilitást az életünkből. Ha többen lennénk képesek az elengedést gyakorolni, talán kevésbé érne minket fájdalmasan egy-egy veszteség. Hogyan kapcsolható jól az elengedés egy-egy drámai élethelyzethez?
SGY: A jelenlegi élethelyzetünk mindenképpen az elengedésről szól, ha akarjuk, ha nem. Két éve vagyunk benne és legalább még egy évig velünk lesz, és ami utána jön, az valami egészen új és más lesz, mint ami előtte volt. Ezen át kell mennünk. Mindannyiunk életciklusaiban vannak periódusok, amikor a csökkenés idejét éljük át és van, amikor a kitágulásét. Ez nem tőlünk függ. Ami viszont igen, az a lelkiállapotunk, amiért felelősök vagyunk. A csökkenés is értünk van, hiszen nem élhetünk állandó kitágulásban, növekedésben. Ennek az elfogadása és az aktivitásunk, a figyelmünk megváltoztatása viszont a mi felelősségünk. Az elengedés idején minden lelassul és felnagyítódik, annak ellenére, hogy kívül csökkenést élünk át. Ez a felkészülés ideje, amit fontos kihasználni, hogy rendben legyünk egy új szakasz megjelenésekor. Aki a régi rutinjait erősíti, elrejtőzik vagy éppen indokolatlanul a szórakozást, az élet élvezetét keresi, az kivonja magát a nagy átalakulásból.
MC: Mit gondolsz, léteznek-e olyan sportok, melyek gyakorlásával kimondottan jól lehet erősíteni az elengedés-megengedés terepén?
Minden sport, ahol legyőzhetjük önmagunkat segít ébren maradni és erősíti a tudatosságunkat. A monotonitás gyakorlása, mint például az úszás vagy a futás fontos meditációs élmény lehet, ha nem tompítjuk magunkat zenével, nem teszünk fülhallgatót a fejünkre és együtt pulzálunk a külső térrel, a természettel. Az oxigén hiányos állapot elérése, a saját testsúlyos edzés a kitartásunkat erősíti. A harcművészet a megküzdési képességünket fejleszti és a térlátásunkat erősíti. A legjobb, ha mindezt kombináljuk. Ebben a nehéz időszakban mindenkinek napi edzésmunkát kell végeznie.
