Horváth Tünde MCC minősítésű coach évente néhány alkalommal érkezik Budapestre: coachokat képez, előadásokat tart, programjai folyamatosan teltházasak. A könnyed megjelenés és a gördülékeny előadások mögött azonban kemény munka van. Erről kérdeztükTündét:MC: Milyen belső erő hajt és motivál téged, hogy előadj?
HT: Számomra minden előadás egy nagy belső kirándulás. Kutatok, reflektálok, agyalok, és nagyon sokat olvasok ebben az időszakban. Iszonyú izgalmas belső utakat járok be, ez az egyik hajtóerő számomra. A másik a szakmai felelősségtudatom. Fontosnak tartom, hogy beszéljek a szakma szépségéről, és hogy megmutassam azt a szakmai standardot, azokat a szakmai aspektusokat, amik fontosak ahhoz, hogy valaki magas színvonalon tudja a coachingot csinálni. Aztán az évek alatt arra is rájöttem, hogy a nyilvános előadásaim komoly marketingeszközzé váltak. Ez csak nemrég tudatosult bennem, ahogy egyre többen azzal keresnek meg, hogy „hallottalak előadni, érdekel, ahogy dolgozol, szeretnék veled dolgozni”.
MC: Mitől van teltház? Mitől sikeres egy előadás?
HT: Először is, sokan segítenek abban, hogy az előadások és a szakmai programok minél több emberhez eljussanak. A coach szakmai szervezetek, a szakmai partnereim, az ügyfeleim és a tréningjeim résztvevői mind hozzátesznek ehhez, amiért mindig nagyon hálás vagyok. De önmagában ettől még nem lesz teltház. Talán attól jönnek el újra és újra coach kollégák és érdeklődők, mert valami újról beszélek, vagy mert evidens dolgokat teljesen új megvilágításba helyezek. És talán attól is, hogy igyekszem nagyon autentikusan, a lelkem mélyéről beszélni azokról a szakmai dilemmákról, amik komoly fejtörést okoznak nekem.
MC: De mitől sikeres egy előadás? Mi a siker?
A siker nekem az, hogy az emberek máshogy mennek haza az előadás után. Ha másként néznek rá egy ügyfelükre vagy egy személyes kapcsolatukra vagy önmagukra, mint korábban. Ha érzelmileg megérintődtek egy-egy előadásom után. Igen, ha belső változást tudok létrehozni – számomra ez a valódi siker…
MC: Említetted, hogy egy-egy előadásra a felkészülés egy teljes folyamat. Mondasz erről többet?
HT: Szívesen. Ha teljesen új témájú előadáson dolgozom, akkor a kutatás, felkészülés átlagosan 4 hónapig tart. Az „Erő, hatalom és méltóság” című téma – amit az ICF Coach Konferenciáján adtam elő most májusban, gyakorlatilag két éve foglalkoztat. Ebbe az előadásba öt-hat hónapot tettem bele. Elolvastam legalább nyolc témába vágó könyvet, és nagyon sokat gondolkodtam.
MC: Ez hosszú idő, hosszú folyamat. Mi történik ilyenkor?
HT: A felkészülés azzal kezdődik, hogy kapok egy szikrát. Ez a szikra sokféle lehet. Előfordul, hogy a téma izgat nagyon. A világban most az erő és a hatalom sokféle és sokszor nagyon felkavaró formában mutatkozik meg. Vagy ilyen szikra volt, amikor az tűnt fel, hogy a coachok több mint kétharmada nő, viszont a vezetők, tehát a coaching ügyfelek több mint kétharmada férfi. Akkor az izgatott, hogy mit tudnak tanulni a férfi vezetők a női coachoktól és fordítva. Meg persze az is, hogy a női coachok hogyan tudják felvértezni magukat a sokszor erőteljesen fellépő vezetők társaságában.
De van, amikor más ragad meg. Például az egyik előadásom Picasso és a Gestalt alapú coaching párhuzamára épült, mert pont akkor olvastam Gertrude Stein könyvét Picassoról, ami óriási hatással volt rám. Azt gondoltam, hogy Picasso látásmódja kiváló analógia ahhoz, hogy a Gestaltot megértsük. Erre a látásmódra (aminek a lényege, hogy nem engedjük, hogy az agyunk automatikusan kiegészítse a valóságnak azokat a részeit, amelyek nem láthatóak) akkor egy egész előadást építettem fel. De ugyanilyen inspiráló volt néhány éve egy Magritte kiállítás is, ahol azon kezdtem gondolkozni, hogy a valóságnak mennyire különböző változatai tudnak megjelenni egy-egy coaching ülésen, és ezzel mit tudunk kezdeni coachként? Én látom, hogy ez egy pipa, de az ügyfél azt állítja, hogy ez nem pipa. Pont úgy, mint a Magritte képen.
Szóval a felkészülés úgy zajlik, hogy sokat töröm a fejem olyan szakmai dilemmákon, amikbe rendszeresen beleütközöm. Aztán fejben elkezdek felfűzni egy fonalat, amihez közben kapcsolódnak más témák is. Az Erő, hatalom és méltóság című előadás kapcsán is azt vizsgáltam, hogy mi minden tartozik ide. Az erő, mint fizikai erő, a hatalmi játszmák, mi zajlik nyíltan, mi nem, a jungi árnyék fogalom… Ezek a témák ilyenkor kis puzzle darabkák egy kupacban, amik valahogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ennél az előadásnál például a méltóság sokkal később jött a képbe.
Szóval lassan összeáll egy logikai váz, egy koncepció, ami akkor még csak egy szerkezet, belső tartalom nélkül. Amint ez összeáll, onnan kezd kemény munkává válni a felkészülés. A munka egyik része, hogy az elméleteknek és a modelleknek mindig utánaolvasok, hogy ne beszéljek hülyeséget. Például a legutóbbi előadásnál hosszan konzultáltam egy fizikus barátommal, hogy pontosan értsem Newton törvényeit. A másik rész pedig, hogy elkezdem felgöngyölíteni a coaching folyamataimat. Melyik eset, melyik ügyfél, melyik ülés kapcsolódik a témához. Ez a reflektálás ideje, és itt nagyon nehéz szembesülések történnek bennem. Amikor rájövök, hogy én itt most elrontottam valamit, hogy most már ezt nem így csinálnám. Ezt sokszor nehéz bevállalni önmagam felé is, aztán jön a még nehezebb döntés, hogy ezt megmutatom-e vagy sem a hallgatóságnak. A vége az, hogy mindig megmutatom, de ez egy nehéz lelki munka…
Amikor a folyamatban elérek idáig, akkor már 80%-ban összeállt az előadás. Ilyenkor van az, hogy hosszan beszélgetek a férjemmel és a barátaimmal a témáról: Ők mit gondolnak erről? Van-e értelme annak, amit mondok? Érthetőek-e az összefüggések? Ilyenkor nagyon sok visszajelzést kapok és persze új inputokat. Ezt lefuttatom többször is, és azok alapján amiket ők kérdeznek és visszajeleznek szövöm tovább az előadás gondolati ívét.
Aztán eljön az a pillanat, kb. egy héttel az előadás előtt, amikor azt gondolom, hogy ez a téma „tök evidens”, mi lesz ebben új? Mi ebben az érdekes? No, ez az a pont, amin minden alkalommal, minden előadás előtt átmegyek.
MC: Mindig van benned kétely?
HT: Igen, mindig eljön ez a pillanat. Minden előadás előtt felmerül bennem, hogy mi van, ha ebből semmi újat nem lehet tanulni, mert ezt már mindenki tudja? De aztán túllépek ezen, részben azáltal, hogy a barátaim ilyenkor erősen szembeszállnak a bennem lévő kétkedő hanggal.
Amiről még nem beszéltünk, az a felkészülés legizgalmasabb szála számomra: hogyan találom meg az illusztrációt mindahhoz, amit el akarok mondani. Itt az az alapvető nehézség, hogy hogyan lehet megmutatni azokat a láthatatlan emberi dolgokat, dinamikákat, vívódásokat és problémákat, amiket szavakkal nagyon nehéz kifejezni. Nekem erre a művészet ad választ, mert a művészet sokszor szavak nélkül – vagy az irodalom esetében a szavak művészi használatával – mutat meg mély emberi folyamatokat. Olyan esztétikai élményekről beszélek, amik magukban hordozzák az emberi transzformációt.
MC: Hogyan találod meg a jó illusztrációt?
HT: Néha azonnal, néha nagyon nehezen. Az Erő, hatalom és méltóság című előadáshoz például hosszú ideig nem sikerült találnom semmit. Ilyenkor, amikor totál el vagyok veszve, akkor le szoktam feküdni a kanapéra. Nem alszom el teljesen, hanem valahol az alvás és az ébrenlét határmezsgyéjén vagyok. Sokszor használom ezt a módszert, amikor nem tudom, hogy mit csináljak. Ledőlök, de nem aludni, hanem csak kikapcsolni. Ilyenkor már intenzív munka után vagyok, az agyam tele van információval, és onnan is szoktam tudni, hogy éber gondolkodással már nem jutok előbbre, mert csak körbe-körbe jár az agyam ugyanazokon a vágányokon. A legjobb dolgok sok éve az alvás és ébrenlét mezsgyéjén, gyakran hajnalban jutnak eszembe, amikor felébredek. A májusi előadás előtt is ugyanehhez folyamodtam, ha jól emlékszem öt nappal az indulásom előtt. Addigra már nagyon kétségbe voltam esve. De a kanapén fekve egyszer csak eszembe jutott, hogy minden mesehős méltóságát megsérti valaki. Tehát a meséket fogom illusztrációként használni! Amikor idáig eljutok, akkor felugrom, annyira izgatott leszek. Most is így volt: elkezdtem azonnal Grimm meséket olvasni. Ennek a szakasznak mindig magas az élvezeti faktora számomra, hiszen „hivatalból” olvasok gyönyörű meséket! Vagy ha opera áriákat választok illusztrációként, akkor sok órán keresztül a világ legjobb szopránjait és baritonjait hallgatom a youtube-on, hogy ki tudjam választani azt az egyet, amit majd beleszövök az előadásba. Ezt nagyon szeretem!
MC: Fordítva volt-e? Hogy előbb volt meg az illusztráció?
HT: Igen, például amikor az Alvin Ailey Amerikai Táncszínházat először láttam élőben. A Revelations (Jelenések) című koreográfia 1960 óta minden alkalommal az utolsó darab, amit végigtáncolnak, bárhol is lépjenek fel a világban. Ez a darab maga a tiszta transzformáció. Van benne minden: vágyakozás, útkeresés, elveszettség, tehetetlenség, átkelés a nagy vízen, ami itt a keresztelkedés szimbóluma is, szóval rengeteg felkavaró érzelem van benne, és a vége egy gyönyörű, közös, felszabadult ünneplés. Amikor ezt először láttam, azt mondtam magamban, hogy ezt mindenképpen fel akarom használni, hiszen a coaching munka lényege is az, hogy végigkísérjük az ügyfeleinket a transzformáció különböző fázisain.
MC: Honnan tudod, hogy milyen hosszú lesz az előadás? Hogy bele fogsz férsz a megadott időkeretbe?
HT: Régóta tanítok, gyakorlatilag 18 éves korom óta. Angoltanárként kezdtem a karrieremet, és az évek alatt kialakult egy belső órám, ami elég pontosan tudja, hogy mikor telt el 45 vagy 60 perc. A felkészülés során valahogy mindig érzem, hogy „na ezt a részt ki kell hagyni” vagy „hajjaj, ez még nem elég, ide még kell valami”.
Szerémi Péter az előadás-coachom, és az időt vele is ellenőrizzük. Neki mindig elmondom az egész előadást, többször is. Ilyenkor dolgozunk még a történeteken, az illusztrációkon, az egyes gondolatokat összekötő mondatokon, a slide-okon, és közben rengeteget röhögünk. Azért is nagyon szeretek vele dolgozni, mert a próbák során az egyik bakit követem el a másik után, és Péternek kiváló érzéke van ahhoz, hogy ilyenkor ne befeszüljek, hanem a nevetés által inkább oldódjak.
A felkészülés legvégén aztán már csak a ruhát és a cipőt kell kitalálni… De ez már gyerekjáték.
MC: Mit ad neked a felkészülés?
HT: Elsősorban nagyon sok tanulást, hiszen mire végigmegyek a folyamaton rengeteget gondolkodom, olvasok, reflektálok és beszélgetek a barátaimmal. A saját határaimat kell feszegetnem. Muszáj megtanulni egy elméletet, amit korábban nem ismertem alaposan, muszáj utánanézni, hogy mi a barokk operák belső szerkezete, vagy hogy Jung pontosan mit mond az árnyékról. Ezek nagyon értékes kirándulások nekem.
A felkészülés hozza meg a belső szembesülést is, hogy coachként hol is tartok. Ez egyfajta számvetés: hol tartok, hogyan gondolkozom most a szakmáról, a szakmai problémákról.
MC: Hány előadást hozol létre évente?
HT: Évente legfeljebb két előadást rakok össze teljesen új témában. Persze néha módosítok régi előadásokat, és azokat máshol, más nyelven adom elő, vagy kombinálok már meglévő részeket, és abból lesz egy új.
MC: A beszélgetés elején azt mondtad, hogy nem mindig tudtad, hogy az előadásaid mekkora értékkel bírnak. Mikor és hol volt az a határ, amit átléptél, hogy meg merd mutatni magad?
HT: 2012 körül kezdtek el komolyan foglalkoztatni a tabutémák és a vakfoltok. Természetszerűleg érdekelt, hogy miként lehet megmutatni a saját vakfoltjaimat. Megmutatni, hogy mit nem csináltam kiválóan, vagy kiállni a saját gondolataimmal egy közönség elé – ezek eléggé sebezhetővé teszik az embert. A sebezhetőség az egyik legnagyobb tabu a modern társadalmakban, de e nélkül nem lehet autentikusnak lenni.
Amikor ugyanebben az évben MCC lettem, akkor sokat gondolkodtam azon, hogy ez mit is jelent, mivel jár? Mi és mekkora a felelősségem? Az egyik válaszom az volt, hogy beszéljek nyíltan a szakmai finomságokról, mélységekről és a nehézségekről. A másik, hogy semmiképpen ne váljak megközelíthetetlenné, hogy véletlenül se csússzak bele egy „guru” szerepbe attól, hogy rendszeresen kiállok egy közönség elé beszélni, mert számomra a kapcsolódások nagyon fontosak. Ennek a legjobb eszköze, hogy arról beszélek, miket rontottam el, mit csinálnék másként.
MC: Mit jelent belecsúszni egy „guru” szerepbe?
HT: Azt értem ez alatt, hogy tudjak nagyon is emberi maradni… Nagyon könnyű mindenfélét ráprojektálni egy előadóra, aki kinn áll egy pódiumon, és ezt nem szeretném. Például, ahogy az Erő, hatalom, méltóság című előadásban is meséltem, volt egy időszakom pár évvel ezelőtt, amikor egymás után 4-5 ügyfelem is elment pár ülés után … Fontos ezekről beszélni. Nagyon sok coach, aki a pályája elején van, azt gondolhatja, hogy X év után ilyen már nincs. De ez nem igaz. Mindig történik olyan eset is, ami nem sikertörténet. A tréningjeimen azt szoktam mondani, hogy ha eltelik úgy hat hónap, hogy csak nagyon klassz ülések történnek valakinek a praxisában, akkor az illető kezdjen el gyanakodni. A nehéz esetek, a nehéz ügyfelek azok, amik által mi magunk tudunk fejlődni és erősödni.
MC: Mondanál három tuti tippet az olvasó coachoknak, hogy merjenek kiállni és előadást tartani?
HT: Nézzük csak:
- Az első, hogy halljuk meg azt a belső hangot, ami olyankor szól, amikor valamilyen izgalmas dologra bukkantunk. Mindegy, hogy ez egy új elmélet, amit az interneten olvastunk, egy visszatérő mintázat, amit a coaching üléseinken figyeltünk meg, vagy egy kortárs tánc, amit a Tavaszi Fesztiválon láttunk… Ha valami izgat, inspirál, megállít, akkor erre érdemes odafigyelni. Ha nekem izgalmas, akkor valószínűleg másnak is az. Ha én szenvedéllyel tudok róla beszélni, akkor arra mások is kíváncsiak lesznek.
- A második tipp, hogy gondoljuk tovább. Fontos, hogy ne álljunk meg magánál a jelenségnél, hanem vigyünk végig egy gondolatmenetet. Engedjük szabadon az asszociációinkat. Tegyünk fel olyan kérdéseket, amikkel a jelenséget sok oldalról és sok szinten meg tudjuk vizsgálni. A „Mi van, ha…?” kérdések nagyon hasznosak tudnak lenni. Nézzünk rá arra, hogy ez hogy kapcsolódik mélyebb emberi folyamatokhoz, és ezáltal a coaching munkához.
- A harmadik, hogy a kételkedést ne engedjük eluralkodni. Muszáj azt a hitet fenntartani, hogy ennek igenis van értéke, hogy a szakmához hozzá fogok tenni vele. Vagy ha nem is teszek valami vadonatújat hozzá a szakmához, de ezzel elindítok egy párbeszédet. Fontos fenntartani a saját belső hitünket azzal kapcsolatban, hogy 1. van mondanivalónk, 2. a mondanivalónknak jelentősége van önmagunk számára is, és a szakma számára is. Ennek a hitnek a fenntartásában a baráti beszélgetések sokat tudnak segíteni.
MC: Lehet-e már tudni valamit a következő előadásodról?
HT: Igen. Az ICF Master Approach Program (MAP) keretében tartok előadást és workshopot szeptember 20-án. A címe: „Belső erő a coachingban: hogyan fejlesszük, hogyan használjuk?”. Amikor arról gondolkodtam, hogy mi lesz a vezérfonal, akkor egy eszkimó mitológiai történet jutott eszembe, amiben egy asszony az éjszaka leple alatt elindul otthonról, mert már nem bírja tovább agresszív férje támadásait… Ahányszor eszembe jutott, annyiszor toltam el a gondolatot, hogy ez hülyeség, mígnem még egyszer elolvastam újra. Akkor rájöttem, hogy ez tökéletes. A történet arról szól, hogy hogyan tudom feladni, majd visszaszerezni a belső erőmet… A felkészüléskor a fő kérdés most is az volt, hogy mi lesz a központi elem, miből indulok ki. Amikor ez alapján megírtam a beharangozót, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Úgy tűnt, hogy a mitológiai történet kapcsán nagyon sokan lettek kíváncsiak arra, hogy ők milyen viszonyban vannak a saját belső erejükkel. A szeptember 20-i előadáson és workshopon a májusi előadás koncepcióit (Erő, hatalom és méltóság) felhasználva gyakorlati síkra tereljük a munkát: mit tudunk coachként tenni a saját belső erőnk fejlesztéséért, és hogy tudjuk ugyanebben az ügyfeleinket támogatni. Természetesen a májusi előadás nem előfeltétele a szeptemberinek, mindenkit várok szeretettel, akit ez a téma megszólít.
MC: Mit üzensz a coachoknak?
HT: Talán azt, hogy azért fantasztikus dolog előadást tartani, mert a felkészülés során nagyon sok értékes inspirációhoz lehet jutni, ami akár évekig is tud táplálni bennünket. De még ennél is jobb, hogy azzal, hogy kiállunk, és beszélünk róla, ez az inspiráció nem ragad meg nálunk, hanem átfolyik rajtunk, és továbbadódik. Nagyon jó érzés ennek a körforgásnak a részévé válni… Ezért érdemes!
Az interjút Örvényesi Rita készítette.
Horváth Tünde, MA, MCC
15 éve dolgozom vezetőkkel azon, hogy még jobb vezetőkké váljanak. Ez a szenvedélyem. Tapasztalataimat olyan ügyfelekkel való közös munkában szereztem, mint a Prezi, Telenor, PwC, Raiffeisen Bank, CIB Bank, Vodafone, Rockefeller Alapítvány.
Vezetői coachként, szervezetfejlesztési tanácsadóként és trénerként minden projektem során azt igyekszem feltárni, hogy ügyfeleim milyen látható vagy rejtett erőforrásokkal rendelkeznek, amelyeket ha még gyakrabban használnak, teljesítményük és magabiztosságuk jelentősen nő.
2012 óta a legmagasabb nemzetközi coaching minősítéssel rendelkezem: az International Coach Federation (ICF) által akkreditált Master Certified Coach vagyok.
2014-ben Peter Senge személyes meghívására vettem részt az Executive Champions Workshop-on (Vermont, USA).
Meghívott résztvevője voltam a Gestalt International Study Center (GISC) “Next Generation” című programjának (2005-2008), valamint a “Contemporary Psychological Issues” című Szimpóziumnak (2008 és 2009, Harvard University Medical School, USA).
2004 és 2006 között a Magyar Gestalt Egyesület alelnökeként dolgoztam azon, hogy a Gestalt irányzat egyre népszerűbbé váljon Magyarországon.
2008 óta vezetem a nemzetközi piacokon működő Gestalt Coaching Centert, amelyben az innováció központi helyet foglal el. Amellett, hogy rendszeresen fejlesztek új képzési programokat vezetők és coachok számára, előadásaim és publikációim során is igyekszem az új szakmai trendeket bemutatni.
Tanáraim és mentoraim, akiktől az ügyfeleim mellett rengeteget tanultam: Peter Senge, Otto Scharmer, Edwin Nevis, Bernd Leygraf, Sonia Nevis, Joseph Zinker.
Publikációim a Pszichoterápia, az Üzlet és Pszichológia, a Magyar Coachszemle és a Gestalt Review (USA) című lapokban jelentek meg.
Előadásaim az ICF Global Conference (North America Midwest), az ICF Coach Klub, a Microsoft, a Holland Kereskedelmi Kamara, a Magyar Coach Egyesület és a Magyar Gestalt Egyesület szervezésében hangzottak el.
