„Egyetlen olyan dolog létezik a világon, ami jelen van minden egyénben, minden kapcsolatban, minden csapatban, családban, szervezetben, nemzetben, gazdaságban és civilizációban. Eltűnése tönkreteszi a leghatalmasabb kormányt, a legsikeresebb üzleti vállalkozást, a legszebben virágzó gazdaságot, a legbefolyásosabb vezetőt, a legerősebb jellemet, a legmélyebb szeretetet.”
Miről is van szó? A bizalomról, egészen pontosan Stephen M. R. Covey: A bizalom sebessége című könyvéről.
A szerző személye garantálja a tartalmas, élvezetes és gyakorlatias megközelítést, a téma pedig manapság körülvesz minket. Ezekben az években, amikor szinte állandósult, életünk szerves részévé lett a változás, a bizalom a maga megfoghatatlanságában felértékelődött.
Gondoljanak csak a munkájukra, a családjukra, a szolgáltatóikra, vagy az ügyfeleikre. Ugye, ugye?
Ebben a műben az a fantasztikus, ahogyan kibontakozik előttünk a bizalom öt különböző és egymással szorosan összefüggő aspektusa. Ezeket öt hullámként említi Covey.
Kézzelfoghatóvá válnak a bizalom építőkövei, mérhető lesz a bizalom megléte, vagy éppen hiánya.
Nézzük mindjárt az első hullámot, az önbizalmat. Ez valójában a hitelességről szól, az író pedig abban segít nekünk, hogy mérhetővé teszi számunkra a saját hitelességünket néhány jól irányzott, profi kérdés segítségével.
A második hullám a társas bizalom, amelyben viselkedési mintákat mutat be. Tudom, nincs új a nap alatt, hiszen a „légy őszinte, tiszteld a másikat, tartsd be, amit ígért” témáit mindannyian ismerjük. Vajon gondoltunk-e rájuk korábban a bizalom szempontjából? Inspiráló a viselkedési minták összegyűjtése a kötetben.
Persze van harmadik-negyedik-ötödik hullám, amire ide jutnak az olvasásban, már lehet, hogy Önöket is magával ragadja az érzés: igen-igen, ezek nem új információk számomra, na de a bizalom kapcsán… fantasztikus, inspiráló élmény volt számomra e könyv olvasása!
Csapongtak a gondolataim magamról, a családomról, a mostani és a korábbi munkahelyemről és egyszer csak azon kaptam magam, hogy jegyzetelek, aláhúzok és kiemelek mondatokat, idézeteket a könyvből. Eszembe jutott: úristen, mennyire jelen van a bizalom bennünk, körülöttünk! Vagy éppen ennek hiánya.
Már magához a szóhoz is vannak mondásaink, saját tapasztalataink, „vagyunk vele valahogy”, és akkor jön a szerző azzal,hogy a bizalom döntően négy tényezőn múlik:
- tisztesség
- szándék
- képesség
- eredmények
Az első kettőt még csak értettem valahogy, na de hogy jön a bizalomhoz a képesség és az eredmények? Minél tovább olvastam ezt a könyvet, annál inkább bontogattam a bizalom újabb és újabb rétegeit, mint annak a bizonyos hagymának a héját, és bizony néha csípte is a szemem, amit láttam.
Hú, de sok megközelítése létezik ennek a témának:
Nézhetem onnan, hogy coachként miből érzékelem a bizalom meglétét vagy hiányát az ügyfelemnél? Miből veszem észre, ha nincs? És mit kezdek vele?
Nézhetem onnan, hogy ha a bizalom saját magunknál kezdődik, akkor ezt önbizalomnak hívják. (jajj, minden út Rómába vezet)
Láthatom úgy, hogy coachként én is bízni szeretnék az ügyfelemben. Mit tegyek, ha itt a gond? Nekem valójában ez az egy érzés, amire nagyon – lehet, hogy sokszor már kínosan – ügyelek, hogy érezzem: megvan-e az ügyfelemben ez felém, vagy nincs? Hogyan érhető ez tetten? Mit mond, vagy nem mond, tesz, vagy éppen nem tesz, amiből érezhetem bármelyiket?
E szerintem egy fontos szempont a hazai coach piacon (is) – pedig én személy szerint még senkitől nem hallottam –, hogy : „nézd Zita, én nem bízom benned”. Ebben a kultúrában ennek a felvállalása idegen. Persze illik megfordítani is az állítást: én vajon hány embernek mondtam már a szemébe: „nem bízom benned”. És Önök?
Mit tehetünk mi, coachok ez ügyben? Ha ügyfelem úgysem fogja megmondani, hogy nem bízik bennem, akkor honnan is tudhatnám meg, hogy miért? Hiszen ez adhat támpontot saját fejlődésemhez. Egy ilyen helyzetben (0. találkozó után nem kérte az ügyfél a coachingot), egy harmadik személyt kértem meg, hogy kérdezzen rá.
Ha a bizalomra úgy tekintek, mint a coach egyik belső erejére, akkor önbizalomról, önbecsülésről beszélek. Covey találó mondása ide illik:
„Ha úgy gondolod, hogy a probléma valahol máshol van, akkor igazából ez a gondolat a probléma!”
Mivel üzenek magamról az ügyfelemnek? Hogyan? Tudatosan, és/vagy öntudatlanul? Verbálisan és/vagy non-verbálisan? Milyen helyzetre emlékszem, amikor figyeltem rá és amikor nem? Ez utóbbira saját példám, amikor ajánlásra kerestek meg engem és kértek coachnak. Nem figyeltem tudatosan a bizalom felépítésére, mert ezt már megtette az, aki beszélt az illetőnek rólam, a közös munkánkról és főként a benne bekövetkező változásokról (ráadásul ezek markánsan megjelentek a csapata teljesítményében is). Az ilyen helyzetekben azt élem meg: mindegy a módszer, a körülmények, az ügyfél egy dologban biztos, hogy velem akar dolgozni. Lehet, hogy nem is kell ezt „túllihegni”, elég az ösztöneinkre hallgatni? Ez egy provokatív kérdés.
Azt mondjuk, mi coachok a személyiségünkkel dolgozunk. Nem önmagában a képzettségünk, vagy a tapasztalataink, vagy a „csilli-villi” önéletrajzunk ad el minket, hanem sokkal inkább a hírünk, a hitelességünk. A hitelességhez pedig Covey szerint kell a tisztesség, a szándék, a képességek és az eredmények optimális elegye.
Engem elgondolkodtatott, hogyan is állok ezzel a négy összetevővel, melyikkel van éppen dolgom és miért. Sőt, azóta ilyen szempontból is készülök az induló coaching találkozóimra.
Közben pedig egyfolytában motoszkál bennem a gondolat, hogy ez az a diszkrét téma, amely így vagy úgy, de körülvesz minket, mindegy, hogy coachok vagyunk, vagy sem.
Szóval tele vagyok kérdéssel, gondolattal. És Önök?
