Első megközelítésre talán távolinak tűnik egymástól a két terület: lehet-e időgazdálkodást javítani lovas coachinggal, tanulhatunk-e ezen a téren valamit a lovaktól? Az élet mindennapi gyakorlati ágán vizsgálódva valószínű, hogy aki már valaha is kapcsolatba került az állatokkal, a fenti kérdésre igennel fog válaszolni, hiszen a velük való foglalkozás időt és felelősséget kíván meg, mégpedig rendszeresen. Ebből már az is következik, hogy átszerveződik miattunk a napirendünk – hiszen őket évszaktól, ünnepnaptól függetlenül el kell látni. Végső soron mindez az egész életformánkra is kihat, vagyis megkívánja a jó időgazdálkodást. Az állatokkal való bánásmód szinte rákényszerít a napi prioritások megkeresésére, majd csak ezek beazonosítása és beütemezése után szervezhetjük a többi tevékenységet a legfontosabbak köré. Vagyis megadja a napirendünk alapját, rávezet a rendszerességre, a tervezésre és a feladatok véghezvitelére, arra, hogy nem hagyhatunk mindent az utolsó pillanatra. Ezek a tapasztalatok később a munkahelyen is kiaknázhatók, ha jó szokásként már rögzültek. Mindez egyfajta biztos alapot szolgáltat az időnk beosztásához, de még nem coaching.
Mi az, ami személyre szóló felismerésként leszűrődhet, ha a témát a lovas coaching keretei közé helyezzük? Az első, ami szembetűnő, hogy a ló menekülő állatként minden figyelmét a körülötte a jelenben lezajló eseményekre fordítja, vagyis teljesen az Itt és Mostban él. Megtanít arra, hogy felismerjük minden pillanat jelentőségét és tudatosan éljük is meg a szépségét. Hiszen akkor vagyunk eredményesek, sikeresek és boldogok, ha bele tudunk merülni abba, amit csinálunk. Az ilyen tevékenységre pedig időt kell szánnunk.
Ha úgy próbálunk gyakorlatokat végezni a lóval, hogy „közben máson jár az eszünk”, szintén negatív eredményre jutunk. Ilyenkor azonnal megérzi a rá irányuló figyelem hiányát és önálló cselekvésbe fog – ami nem feltétlenül egyezik meg a mi elgondolásainkkal. Ebben az esetben a „mit kell másképp csinálnom, hogy működjön az összhang?” ágon juthatunk el a pillanat megéléséhez.
A lovas coachingban elsődleges az együttműködés, hiszen itt nem lehet a feladatot teljes egészében a lóra „delegálni”: tipikusan olyan kihívásokkal szembesül a résztvevő, amelyek megoldásához a lovat a földről a szó szoros értelmében vezetve lehet csak eljutni. Példaként vegyük azt az esetet, amikor a lovat egy műanyag ponyvára kell rávezetni és vele együtt megállni rajta. A ló számára ez természetesen kihívást jelent, hiszen a ponyva zöröghet, ami számára szokatlan, kellemetlen. Csak akkor fogja áthidalni az ösztönös tartózkodását, ha vezetője részéről támogatást kap, ehhez pedig elengedhetetlen a segítségadás jó időzítése: abban a szempillantásban kell finoman továbblépésre biztatnunk, amikor észrevesszük, hogy kezdene tétovázni. Ha a ló átvette a segítséget – azaz jól motiváltuk –, akkor a bizalma felülkerekedik a félelmén, vagyis az adott pillanatban nyújtott támogatással nyerünk vezetői tekintélyt magunknak.
Az idő nagyon parányi egységével, a pillanattal jól gazdálkodva tehát nemcsak a napirendünket tehetjük szervezettebbé, hanem vezetői képességeinket is csiszolhatjuk. Így elérhető, hogy az idő ne ellenünk, hanem értünk dolgozzon, hasznos felismeréseket hozzon, ahogy a latin közmondás is tartja: consultor homini tempus utilissimus – az idő az ember legjobb tanácsadója.
Kovács Judit Erzsébet