Gyerekektől felnőttekig: eszközök és szemlélet, ami generációkon át hat
Bevezetés
„Majd a nyári szabadság alatt kipihenem magam.” – hányszor mondjuk ezt év közben, aztán mégsem így történik. A nyár végére is csak fáradtabbnak érezzük magunkat. De ez vajon csak fáradtság – vagy már a kiégés jele?
Mikor válik a hétköznapi kimerültség rendszerszintű problémává? És ha mi, felnőttek így érzünk, vajon mi történik azokkal a gyerekekkel, akiknek sokszor ugyanannyi, ha nem nagyobb teljesítményelvárás között kell helytállniuk?
Ez a cikk azt a kérdést járja körül, hogyan jelenik meg a kiégés a különböző életkorokban – különösen a gyerekkorban –, és mi köze ennek a szülői, vezetői vagy éppen segítői szerepeinkhez.
1. Mi is az a kiégés – és miért nem csak felnőtteket érint?
Sokan úgy érzik, a kiégés valami súlyos végállapot – de valójában sokkal alattomosabban kezdődik. Először csak elfáradunk. Aztán már nem örülünk annak, amit korábban szerettünk. Végül pedig elbizonytalanodunk abban is, hogy alkalmasak vagyunk-e a szerepeinkre.
Ahhoz, hogy időben felismerjük a jeleket – saját magunkon vagy akár a gyermekeinken –, először is értenünk kell, mit is nevezünk kiégésnek, és hogyan néz ez ki különböző élethelyzetekben.
Christina Maslach burnout-modellje szerint a kiégés három fő dimenzió mentén írható le:
- Érzelmi kimerültség – állandó fáradtság, túlterheltség-érzés
- Mentális eltávolodás – érdektelenség, közöny a feladatokkal szemben (legyen az iskolai vagy munkahelyi)
- Csökkent hatékonyságérzet – romló önbizalom, tehetetlenség (Maslach & Jackson, 1981)
A WHO 2019-ben hivatalosan is elismerte és a munkahelyi stresszhez köthető szindrómaként határozta meg.
Noha ez a definíció felnőtt munkahelyi környezetre vonatkozik, a pszichológiai mechanizmusai gyerekeknél is felismerhetők, főként az iskolai és társas elvárások közegében. Ahogyan a gyerekek túlterheltsége mögött sokszor a számukra túl gyors, túl elvárás-központú világ áll.
2. Gyerekek is kiéghetnek – csak másképp mutatják
A krónikus stressz, a folyamatos elvárásoknak való megfelelés, az érzelmi kimerülés és a belső motiváció fokozatos elvesztése egyre fiatalabb korban is megfigyelhető.
Vagyis a kérdés nem az, hogy „kiéghet-e egy gyerek?”, hanem inkább az: hogyan néz ki ez a jelenség az ő világukban, és mikor vesszük észre.
Gyerekeknél ezek a tünetek gyakran bújnak meg más viselkedések mögött:
- motivációcsökkenés,
- szorongás, visszahúzódás vagy
- agresszió, engedetlenség, ingerlékenység,
- pszichoszomatikus panaszok formájában jelentkezhetnek (alvászavar, hasfájás) (Seli et al., 2021).
“Nem tudom.” – hangzik el a fiatalok szájából, ha a céljaikról kérdezzük, miközben szoronganak a jövőjük miatt. Persze ez adódhat a társadalmi hatásokból, a megnövekedett képernyőidőből és a kevés mozgásból is. De lehetnek a kiégés kezdeti jelei is.
Ezek felismerése segít időben közbeavatkozni és nem csupán „rossz viselkedésként” értelmezni őket.
3. A rejtett kiégés: amikor a szerepeink emésztenek fel
A kiégés azonban nemcsak a munkavégzéshez kapcsolódhat. Beszélhetünk szerepkiégésről is, amely bármely élethelyzethez – szülői, gondozói, vagy akár baráti, társadalmi szerepeinkhez – kötődhet.
Ez a fajta kiégés különösen ártalmas: nincs hozzá hivatalos teljesítménymérő, így sokáig rejtve maradhat. A jelek – például türelmetlenség, közönyösség, ingerültség – gyakran csak a kapcsolati dinamikákban tűnnek fel.
Az egyik legkutatottabb formája a szülői kiégés (parental burnout), amely az állandó érzelmi jelenlét, gondoskodás, megfelelési kényszer és az önidő hiányának kombinációjából alakul ki. Mikolajczak és munkatársai (2020) vizsgálatai szerint a szülői kiégés nemcsak a felnőttekre, hanem közvetve a gyermekekre is komoly hatással van – például fokozott szorongás, ingerlékenység vagy visszahúzódás formájában.
A gyermeki kiégés nem ritkán a felnőttkori szerepkiégések – például a szülői vagy gondozói kimerültség – tükörképe. Ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogyan hat a szülői mentális állapot a gyermek jóllétére.
A család dinamikus rendszerként működik: ha az egyik elem kibillen, az egész rendszerre hat. A szülői feszültség és érzelmi elérhetetlenség – még ha nem is tudatos – hatással van a gyerek viselkedésére. Bowen és Minuchin családterápiás modelljei szerint a gyerekek gyakran „tünetként” hordozzák a szülők érzelmi állapotát. Ez nem egyedi jelenség.
Coachként több kliensem számolt be arról, hogy a saját mentális kimerültségük a gyermekeik viselkedésében is tükröződik – legyen az nyugtalanság, szorongás vagy túlzott alkalmazkodás.
Ugyanezt erősítették meg pedagógus partnereim is, akik gyakran tapasztalják, hogy egy gyermek családi háttere, érzelmi állapota visszatükröződik az iskolai viselkedésében és teljesítményében.
Ugyanúgy, ahogy egy felnőtt csapatban is érzékelhető, ha egy munkatárs vagy maga a vezető a kimerülés szélén áll – akkor is, ha ezt nyíltan nem kommunikálja.
4. Személyes tapasztalat: amikor a coach is szülő
Coachként, szülőként és vállalkozóként naponta tapasztalom, milyen könnyen átcsúszik a fáradtság kiégésbe. A sokszereplős, állandó reagálásra épülő életforma gyakran türelmetlenséget, túlterheltséget hoz, ami visszatükröződik a gyerekeim viselkedésében is. Ez megerősített abban, hogy a kiégés megelőzése nemcsak felnőttkori feladat – ez egy szemlélet, amit már gyerekkorban is formálunk azzal, ahogyan jelen vagyunk egymásnak.
Amióta gyerekekkel és családokkal dolgozom, egyre tisztábban látom, hogy a túlterheltség „normálisként” való megélése sok családban generációs minta. Ha viszont teret adunk az érzések kifejezésének, a szükségletek megfogalmazásának, már gyerekként erősödhet a reziliencia. Ez a felismerés inspirált arra is, hogy egy nyári tábor keretében olyan közeget hozzak létre, ahol nemcsak játszani, hanem tanulni is lehetett – önmagunkról és egymásról.
5. Prevenció gyerekkorban – egy tábor tapasztalatai
A nyári táborban olyan kisiskolás gyerekekkel dolgoztam coaching szemléletben, akik között voltak ADHD-val, Asperger-szindrómával, Tourette-szindrómával élő, illetve fokozott szenzoros érzékenységgel rendelkező résztvevők is. A célom az volt, hogy a gyerekek játékos, felszabadult formában fejleszthessék önismeretüket, érzelmi tudatosságukat és kapcsolati készségeiket – éppen azokat az alapokat, amelyek hiánya később a kiégés rizikófaktorává válhat.
A tábor biztonságos, ítélkezésmentes légköre lehetővé tette számukra, hogy kipihenjék az iskolai év túlterhelő hatásait. Itt nem teljesítményelvárás, hanem kapcsolódás és elfogadás volt a fő szempont. Ez különösen fontos volt azoknak a gyerekeknek, akik a hétköznapokban gyakran szembesülnek kirekesztéssel, félreértéssel vagy túlzott elvárásokkal. Egyszerű, de jól működő eszközöket használtunk: érzelemkártyák segítették az érzések megnevezését, kooperatív játékok a kapcsolódást, és napindító- vagy zárókörök adtak lehetőséget a reflektív megosztásra. Ezekkel nemcsak a gyerekek érzelmi tudatossága fejlődött, hanem a csoportdinamika is erősödött.
Az egyik visszahúzódó gyermek kezdeményezőbbé és bátrabbá vált, míg egy figyelemzavaros résztvevő láthatóan jobban kontrollálta az érzelmi impulzusait. Mindez játékos, elfogadó környezetben, nyomás nélkül történt.
Amikor a tábor végén több kisgyerek és szüleik megkérdezték: “Ugye jövőre is lesz ilyen?”, megértettem, hogy a biztonságos közeg alapszükséglet. A táborban szerzett tapasztalatok újra megerősítették bennem, hogy az önismeret és az érzelmi tudatosság nem „felnőttkori luxus”, hanem kulcskészség, amit már gyerekként is lehet, sőt érdemes fejleszteni.
6. A kiégés spirálja – amikor a felnőtt elakadása visszahúzza a gyereket is
Szülőként, vezetőként, segítő szakemberként ugyanabban a csapdában találhatjuk magunkat: másokat támogatunk, miközben magunkra alig figyelünk. A vezetői és szülői kiégés mintázatai sokban hasonlítanak: túl sok felelősség, kevés visszajelzés, kevés pihenés.
A vezetői kiégés nemcsak személyes érintettség, hanem rendszerszintű kockázat is – különösen a kis- és középvállalkozások esetében, ahol a vezető szerepe gyakran sokrétű és nélkülözhetetlen. Amikor a vezető elfárad, kimerül, vagy érzelmileg eltávolodik a munkájától, az rövid időn belül a csapat morálján, teljesítményén, sőt, az üzleti döntések minőségén is nyomot hagy.
Paradox módon éppen azok a vezetők kerülnek kiégésközeli állapotba, akik elkötelezettek, ambiciózusak, és fejlődni szeretnének – de nem jutnak elég időhöz, térhez vagy támogatáshoz ahhoz, hogy valóban reflektáljanak önmagukra. Így végső soron saját maguk fejlődésének legnagyobb akadályává válhatnak.
És amit gyakran elfelejtünk: a gyerekek a felnőttek érzelmi állapotának szenzorai. Egy fáradt szülő belső feszültsége megjelenik a gyerek viselkedésében is. A belső motiváció hiánya, kapcsolódási nehézségek, fásultság – ezek lehetnek a gyermeki kiégés első jelei.
A fentiekből is tisztán látható, hogy a gyermeki, szülői és vezetői kiégés kezelése nem három külön világ, hanem egyetlen összefüggő fejlődési spirál. Ha a szülő támogatott, a gyermek is stabilabb lesz – és ez a belső stabilitás lesz a jövő csapatainak egyik legfontosabb alappillére.
Végső soron a kiégés nem reked meg a négy fal között. A szülő, aki érzelmileg kimerült, a munkahelyére is magával viszi ezt az állapotot – függetlenül attól, hogy vezető vagy segítő szakember. Hiszen a szerepeink mögött minden helyzetben emberek vagyunk: ugyanazzal a pszichés energiaraktárral, amit nem tudunk külön tölteni otthonra és munkára. Ha az egyik szerepben túl sokat veszítünk, az kihat a többire is.
7. Kiégés helyett kapcsolódás – mit tehetünk másként?
A kiégés nem gyengeség, hanem jelzés: túl sokáig működtünk tartalékenergiából. Gyerekként még nem tudjuk ezt megfogalmazni, de érezzük – fáradtság, szorongás, egykedvűség formájában. Felnőttként már vannak szavaink rá, de gyakran nincsenek eszközeink, időnk, bátorságunk vagy támogatásunk, hogy megálljunk és kimondjuk. Mégis, a felismerés pillanata lehetőséget ad a változásra.
Ahogy a táborban a gyerekek megtapasztalhatták, hogy elfogadhatóak a maguk különbözőségével, úgy nekünk, felnőtteknek is szükségünk van erre az élményre – vezetőként, szülőként, segítőként, emberként.
Tapasztalataim szerint a megoldásfókusz módszertana különösen jól illeszkedik gyerekekkel végzett munkához, hiszen többek között támogatja az erőforrások felismerését, a pozitív jövőkép kialakítását.
A belső egyensúly nem egyenletes teljesítményt jelent, hanem azt, hogy tudjuk, mikor kell megállni, kérni, pihenni.
A kiégés megelőzése nemcsak egyéni feladat. Rendszerszintű szemléletet kíván – olyan környezetet, ahol az önismeret, az érzelmi rugalmasság és a diverzitás elfogadása már gyerekkorban természetes.
Ehhez három irányt érdemes tudatosan támogatni:
Önismeret már gyerekkorban – Játékos, élményszerű formákban lehetőséget kell adni a gyerekeknek arra, hogy felismerjék, megnevezzék és elfogadják saját érzéseiket. Az érzelemszókincs fejlesztése, önreflexív beszélgetések és biztonságos terek segítenek megelőzni a belső szorongások felhalmozódását.
Szülői példamutatás – Ha nyíltan beszélünk a saját érzéseinkről, nehézségeinkről, és nem tabusítjuk a fáradtságot, azzal megengedjük a gyerekeinknek is, hogy ne kelljen „erősen tartaniuk magukat”. Az önreflexió gyakorlása és az érzelmi elérhetőség kulcsfontosságú.
A külső támogatás kérésének normalizálása – Coach, pedagógus, pszichológus – mind segíthetnek abban, hogy ne egyedül kelljen megküzdenünk a túlterheltséggel. Ha a gyerek azt látja, hogy a felnőtt is kér segítséget, nem szégyen kérni. Ez a szemléletváltás alapozza meg a jövő mentálisan ellenálló felnőttjeit.
Összegezve tehát a gyerekkori prevenció valójában a felnőttek érzelmi tudatosságán keresztül valósul meg. Mert egy motivált, hiteles felnőtt képes egy egészséges, önazonos gyermeket nevelni. És ezekből a gyerekekből lesznek azok a vezetők, akik nemcsak teljesítenek, hanem kapcsolódnak is.
Szerzői megjegyzés:
Nem vagyok a kiégés szakértője, de érintettként és segítőként is tapasztalom a hatásait. Ez a személyes önreflexió indított arra, hogy írjak róla – kapcsolódva, nem kijelentve.
Források:
WHO (2019). International Classification of Diseases 11th Revision (ICD-11)
Maslach, C., & Jackson, S. E. (1981). The measurement of experienced burnout. Journal of Occupational Behavior, 2(2), 99–113.
Mikolajczak, M., Raes, M. E., Roskam, I. (2020). Parental Burnout and Child Behavior: Evidence for Spillover Effects. Journal of Child and Family Studies, 29, 171–179.
Seli, P., Smallwood, J., et al. (2021). Cognitive load and children’s stress-related attention and fatigue. Child Development Perspectives.
Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice
Minuchin, S. (1974). Families and Family Therapy
Grozdits Adrienn
okleves business és team coach, kommunikációs szakember, intézményi kommunikátor
A coaching tanulmányaim hatására sok mindent megértettem és változtattam magamon, aminek az eredményeként ma már kiegyensúlyozottabb lettem és ezáltal a családi életünk is. A cikkemben szerettem volna rávilágítani, hogy az önismeret mennyire fontos a szülői szerepben, hiszen a szülő-gyermek kapcsolat kihatással van egész életünkre. A kutatásomból kiderült, hogy mely területeken szeretnének fejlődni a szülők és hogy a coaching eszköztár alkalmas a szülők támogatására.
