Nem kérdés, hogy ugyanazzal a módszerrel az egyik kliensnél látványos változás érhető el, míg egy másiknál alig mozdul meg valami. Akkor most rossz a módszer? Nem gondolom. A háttérben sokkal inkább az állhat, hogy nem az adott kliens aktuális fejlődési szintjéhez illeszkedtünk. Az integrál szemlélet ezzel kapcsolatban kínál hatékony iránymutatást.
A mindennapi segítői munkámban a személyközpontú, integrál szemléletű mentálhigiénés vonalat képviselem. Az integrál pszichológia a 20. század második felében alakult ki, Ken Wilber munkássága nyomán, aki a pszichológia, filozófia, vallástudomány, szociológia és spirituális hagyományok eredményeit igyekezett egyetlen átfogó rendszerbe rendezni.
Ezzel önismereti szempontból úttörő hidat képez a nyugati tudományos pszichológia és a keleti spirituális tradíciók között, egyúttal minden jelentős lélektani tudásrendszert és módszertant egy koherens térképen helyez el. Az integrál szemlélet gyakorlati kivetülése a segítői szakmára, hogy a személyiségfejlődés tekintetében minden valaha létező pszichológiai iskolának, segítői irányzatnak és módszertannak létjogosultságot és helyet ad az egyéni fejlődés útján, ezáltal hatékony kapaszkodóként szolgál a megfelelő eszköztár megválasztásában is. Segítségével a módszerválasztás nem véletlenszerű, hanem célzott, tudatos, és a fejlődés szempontjából a leghatékonyabb útvonalat kínálja.
A személyközpontú, humanisztikus megközelítés – ami szintén elhelyezhető az integrál térképen – a segítő beszélgetéseken egyfajta ernyőként szolgál, és stabil szakmai keretet biztosít a modern, felnőtt, egyenrangú, felelős segítő kapcsolat kialakításához, ami nulladik szintként lehetővé teszi a munkát a klienssel.
A Carl Rogers nevéhez fűződő – önmagában módszertanként is értelmezhető – irányzat jóval nagyobb hangsúlyt helyez magára a segítő és a kliens közötti kapcsolatra, mint a gyakorlati eszköztárra. Abból indul ki, hogy valójában egyik módszer sem lehet igazán sikeres, ha nincs meg a bizalmi, biztonságos légkör az ülésen. A „rapport”, vagyis a bizalmi, biztonságos kapcsolat három építőköve a teljes elfogadás (más szóval ítéletmentesség), az empátia és a hitelesség (más néven kongruencia, vagyis valódiság). Szóval az első a segítő és a kliens közötti kapcsolat, ezután jön csak bármilyen módszertan. Így válik maga a kapcsolat az első és legfontosabb eszközzé egy önismereti folyamatban.
A személyközpontú irányzat adja tehát az ülések kapcsolati keretét,
az integrál szemlélet pedig a kliens számára legmegfelelőbb módszertani színeket és fejlődési célokat segít azonosítani.
Az integrál elmélet összesen tíz tudatszintet ír le, amik magában hordozzák a születés előtti/körüli, valamint a személyiségen túli (spirituális) stációkat is. Egyéni fejlődésünk – felnövésünk – során jó esetben mindannyian bejárjuk ezeket a szinteket, és többé-kevésbé stabilan berendezkedünk azokban, mire elérjük a felnőttkort. Az integrál pszichológia egyik fontos alapelve azonban, hogy egy egészséges, érett személyiség is hordoz magában az összes korábbi fejlődési szintből tartalmakat, elakadásokat, feldolgozatlan részeket, amit gátolhatják a valódi kiteljesedést. A hétköznapokban ezek akár kötődési sérülések, érzelemszabályozási nehézségek, munkahelyi és kapcsolati nehézségek formájában bukkanhatnak fel.
Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy ezek a feldolgozatlan „lyukak” nem egyenlők azzal, amikor valaki a felnövése során teljes mértékben megrekedt egy korai szinten, vagyis nincs meg a magasabb szintek integritása, stabilitása. Ez patológiás elakadást jelez, és minden esetben pszichiátriai és pszichoterápiás támogatást igényel. Egy mentálisan egészséges kliens képes reflektálni a saját működésére, és kézben tartja a korábbi fejlődési szintekhez kötődő impulzusokat, hiedelmeket, regressziókat. Így az integrál rálátás biztonságos keretet biztosít a kompetenciahatárok tekintetében is egy önismereti folyamat kezdetén, hiszen jelzi, ha egy eset továbbirányítást igényel.
Az, hogy éppen melyik szinten áll a személyiségünk, nem konstans és kőbe vésett állapot, hanem dinamikus.
Van egy fő személyiségszerveződésünk valamelyik szinten, azonban a korábbi szinteket is be tudjuk járni
Ideális esetben élettapasztalataink útján felfelé haladunk a létrán, a szemléletmódunk egyre tágul, új megküzdéseket tanulunk, és egyre mélyebben vagyunk képesek reflektálni magunkra. De olyan is előfordulhat, hogy egy-egy életesemény (pl. gyász, krízis) hatására időszakosan egy korábbi szintre regresszálunk vissza, ami a szinthez tartozó élményvilágot fogja elénk tárni.
Amikor személyiségfejlesztésről beszélünk, vagyis a hétköznapi jóllétünket szeretnénk javítani a személyes kiteljesedés céljából, az első hat szinten mozgunk. A következőkben röviden összefoglalom ezt a hat szintet, amik sajátos önismereti témákat, elhárító mechanizmusokat és fejlődési lehetőségeket foglalnak magukban egy egészséges személyiségnél – vagyis akinek a személyiségstruktúrája a felnövése során elérte és stabilizálódott legalább a 4-es szinten. Az értekezésben nem térek ki az egészségtelen személyiségstruktúrákra (patológiás megrekedésekre) és a személyiségen túli spirituális (7-10) szakaszokra, hiszen azok túlmutatnak e cikk érdekeltségi céljain.
1. Túlélés
Az 1-es szint a csecsemőkor (0-1 év) élményvilágát hordozza magában. Ide tartoznak a testkép, testtudat, testhatárok témakörei, valamint az egzisztenciális krízisek, létbizonytalansággal, túléléssel járó átmeneti időszakok, amikor az alapvető fiziológiai szükségletek kielégítése és az ösztönös viselkedés dominál. Felmerülhet az ősbizalom, az életbe vetett bizalom témája. Elveszettség, erős félelem – mind ide tartozó érzések. Elsődleges cél a fizikai biztonság megteremtése, a testtudat erősítése, „földelés” – testorientált relaxáció (progresszív relaxáció, autogén tréning), légzésmunka, Watsu vagy más vízben lebegős relaxáció, szenzoros integráció. Különös figyelem a testmozgáson és a támogatói háló aktivizálásán.
2. Kapcsolati stabilitás, határok
A 2-es szint az érzelmi elkülönülés és a kötődés kettősségének színtere, ami az 1-3 éves korhoz köthető. Fő témái az érzelmi határok, fixációk és függőségek, érzelmi biztonság, értékesség-érzet, valahova tartozás. Erős érzelmi hullámzás, elhagyatottság-érzet, szomatizálás kísérheti. Jellemző elhárító mechanizmusok ezen a szinten többek között a hasítás, tagadás, projektív identifikáció, idealizálás, devalválás, projekció.
Cél az érzelmi biztonság megalapozása, egészséges énhatárok kialakítása, a szabadságigény és a személyes erő felébresztése. Ezen a szinten hatékonyak a hipnotikus állapotokat használó módszerek (pl. hipnoNLP, szimbólumokkal való munka), asszertivitás-tréning, illetve kiemelt jelentőségű maga a biztonságos segítő kapcsolat és a határozott kerettartás.
3. Tudattalan konfliktusok
3-as szinten az egocentrizmus és a személyes erő van fókuszban, a 3-7 éves kor élményvilágát fedi le. Teret kapnak az akaraterővel, fóbiákkal, kényszeres viselkedéssel kapcsolatos témák, illetve ide tartoznak a kapcsolati játszmák és ödipális (háromszög)-helyzetek. Ezen a szinten kiemelt fontosságú a hatóerő, a mások általi megbecsülés, és gyakori a mágikus gondolkodás. Ide tartozó réseket jelezhet a túlzott impulzivitás, a dührohamok, túlzott kontroll-gyakorlás, manipuláció, felelősség-hárítás, szexuális hatásvadászat. Védekező mechanizmusok közül az üléseken felfedezhető például a passzív agresszió, az acting-out (pl. késések), a vágyteljesítő fantázia, disszociáció. Cél lehet az ismétlődő kapcsolati minták felfedezése, a belső feszültség és szorongás csökkentése. A pszichoanalitikus és pszichodinamikus módszertanok, az imagináció, a narratív coaching hatásosak lehetnek.
4. Hiedelmek és életminták
A 4-es szint a szerepek, szabályok és elfojtások színtere, az iskoláskorhoz (7-12) köthető élményeket hordozza. Főbb témái a hierarchia, a beilleszkedés, a megfelelés, a kisebbrendűség, teljesítményközpontúság, a sémák és a maszkok. Kiemelt szerepet kap a rend, a struktúra, a kiszámíthatóság, a konformitás. Árnyoldala a túlzott merevség, dogmatikusság, alárendelődés, önszabotázs. Fő védekezése az elfojtás, ezen kívül megjelenhet gyakran érzelemáttolás, letagadás is. Ezen a szinten érdemes feltárni és újragondolni a tanult szerepeket és azonosítani a szerepek mögött húzódó rejtett érzelmeket, elősegíteni a kompetensség érzetét és az engedélyeket, és felébreszteni a kritikus gondolkodás, valamint a személyes szabadság iránti igényt. Hatékony módszerek a tranzakcióanalízis, a kognitív átkeretezés, a szokásformálás, a viselkedésterápia, a sématerápia.
5. Identitás és önérvényesítés
Az 5-ös szint központi eleme a racionális, logikus gondolkodás. Fontos az egyenrangúság és az egyéni szabadság. A hangsúly az identitásra, önállóságra, önérvényesítésre és az egyénileg megválogatott értékrendre helyeződik. Nagy energiák mennek el a világ és a tapasztalatok értelmezésére, az elméleti és intellektuális önreflexió erős lehet. A problémamegoldó képesség és a kitűzött célok elérése nagy szerepet kap. Az érzelmek kevés jelentőséget kapnak, inkább megoldandó feladatokként definiálódnak. Jellemző az elmagányosodás, elszigetelődés, kiégés, kiüresedés. Az üléseken a racionalizáció, az intellektualizáció és a humor a leggyakoribb védekezések. Tökéletes és széleskörű terepe a coaching-, NLP- és kognitív eszközöknek, a pályaorientációs tanácsadásnak, a továbbfejlődést pedig az érzelmekkel való kapcsolódás, a tiszta kommunikáció és az empatikus, érzelmi intimitás felé nyitó kapcsolatok segítik elő.
6. Érzelmi nyitottság, egzisztenciális kérdések, kiteljesedés
6-os szinten látványos szívnyílás tapasztalható, az addig elzárt érzelmek már felszínen vannak. Jelentőséget kap az érzelmi önkifejezés és mások elfogadása, az intim bizalmi kapcsolatok. Fontos teret kap az intuíció, az áramlásélmények, a szeretet alapú közösségek. Organikus, élményszintű önismeret a jellemző, fontossá válik a hitelesség, a több nézőpont, a holisztikus szemlélet. Cél az értelemmel teli, felelősségteljes élet. Jellemző elhárító mechanizmusai az érett humor, a tompítás, az anticipáció, az altruizmus, a szublimáció. Fejlődési cél lehet az érzelemszabályozás, az érzelmek és a ráció egyensúlyba állítása, a különböző énrészek integrálása, az önazonosság megszilárdítása. Hatékony módszerek lehetnek a mozgásos csoportok (pl. bodyway), a mindfulness-technikák, egzisztenciális pszichológia, értékfeltáró coaching, Gestalt-terápia, a belső családrendszerrel és az énrészekkel dolgozó technikák, az archetípusokkal való munka.
Természetesen vannak olyan technikák, amelyek több szinten is hatásosnak bizonyulnak
Ilyen például a művészetterápia és a fókuszolás (4-6 szint), valamint a hipnoNLP (2-6 szint). A verbális feldolgozás pedig minden szinten szerves része egy önismereti folyamatnak, hogy a különböző módszerek által kiváltott élmények megfelelően tudjanak integrálódni a személyiségbe, így valós változás tudjon létrejönni.
A fejlődési szintek az általános személyiségfejlődést nézve alapvető módon irányadók, ugyanakkor egy-egy életterületre rávetítve is értelmezhetők. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy valaki a karrierjében ötös szinten áll, míg a párkapcsolati életterülete (fejlődésvonala) túlsúlyban a második vagy harmadik szintre jellemző elemeket hordoz. Ezért minden esetben fel kell tudnunk mérni, hogy az adott kliens a témájában hol áll ahhoz, hogy meg tudjuk határozni a fejlődési irányt.
Ez a differenciális szemlélet az önismereti folyamatok során konvencióktól eltérő helyzeteket is hozhat. Így fordulhat elő, hogy ha például egy házasságban, sok évig érzelmi elfojtásokban, erős saját maga általi alárendeltségben élő személy titkos viszonyba kezd, engedélyt adva érzelmeinek és vágyainak, az személyiségfejlődést jelezhet. Persze a fejlődés itt korántsem áll meg, de a hitelesség és a nem ártás elve a folyamat során csak egy későbbi fejlődési lépcsőfokon kap jelentőséget.
Hozzátartozik a folyamathoz továbbá, ha például valaki általánosságban 5-ös szinten éli az életét, stabil egzisztenciája van, stabil kapcsolatai, racionális módon gondolkodik, elméleti szinten reflektál magára, de közben nehézségei vannak az impulzuskontrollal, akkor nem csak 5-ös szintű gyakorlatokkal dolgozunk az önismereti folyamat alatt, hanem biztosan „visszalátogatunk” a 2-es és 3-as szintre is az érzelemszabályozás és az érzelmi biztonság témaköreihez és módszertanához.
Az ilyen irányú differenciálás és az egyéni fejlődési szükségletek figyelembe vétele segítőként nem azt jelenti, hogy minden technikát egy személyben kell ismernünk és gyakorolnunk
– sőt, a kompetenciahatárok tiszteletben tartása az egyes technikákra vonatkozóan alapvető kötelességünk. Az integrál szemlélet értelmében pedig nincs egyetlen jolly-joker módszer, ami mindenkinél működik mindenre. A saját módszereink megválasztása legtöbbször aszerint történik, hogy a mi személyiségünkhöz mi illik, és nekünk mi hozta a saját életünkben a legnagyobb változást. De ne felejtsük el, hogy a segítő szakma nem rólunk szól, hanem a kliensről. A mi elsődleges feladatunk annak felismerése, mire van éppen szüksége a kliensünknek az ő általa kitűzött és a tudatszintjének megfelelő személyiségfejlődési cél elérésében. Közben pedig fontos ismételnem, hogy bármelyik módszert is vetjük be, bármilyen szinten is dolgozunk, maga a segítői bizalmi kapcsolat fogja képezni a fejlődés és az adott módszer hatékonyságának alapkövét.
Tehát a kompetenciakörünkön belül, az általunk gyakorolt módszerekben bátran mozogjunk differenciáltan és kényelmesen, azonban merjünk segítői csoportokban, több szakember és technika bevonásában is gondolkodni. Az eredmény így egy célzott, személyre szabott támogatás, amely a kliens saját tempójában és saját valóságából kiindulva vezet előre.
