Az érzelemkutatás területén jelentős szemléletváltás zajlik. A klasszikus, biológiailag meghatározott érzelemfelfogás mellett megjelent a konstrukcionista nézet, amely szerint az érzelmek nem előre programozott, automatikus reakciók, hanem tanult, kontextusfüggő konstrukciók. Ez a megközelítés alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi nézőpontokat és nem csupán elméleti jelentőségű, mivel mélyreható implikációkkal bír a segítő szakmák, többek között a coaching gyakorlatára nézve.
A tanulmány célja, hogy bemutassa ezt a szemléletváltást, összehasonlítsa a klasszikus és konstrukcionista érzelemelméleteket, és feltárja, hogy a paradigmaváltás milyen implikációkat rejt magában a coaching szakmára nézve. A kérdés tehát nem csupán az, hogy mi az érzelem, hanem az is, hogy hogyan dolgozhatunk vele a coaching folyamatban, hiszen, ha másképp gondolkozunk az érzelmekről, talán másképp is kísérjük az ügyfelet az érzelmi tanulás és változás útján.
Az érzelem klasszikus fogalma
Paul Ekman (2003) amerikai pszichológus állításai az érzelmekről alkotott klasszikus, nyugati felfogást képviselik, amely szerint az érzelem jelenbeli történésekre adott, automatikus reakció. Kutatási eredményei alapján Ekman amellett érvel, hogy az érzelmek velünk születnek és azokat belső és külső ingerek váltják ki. Belső inger lehet például egy emlék felidézése, külső inger lehet például a zaj. Ekman szerint az érzelmekért az agy adott idegi hálózatai felelősek, azaz adott szenzoros ingerek hatására az agy adott idegi mintázatai aktiválnak egy érzelmet, sőt, vannak olyan ingerek, amelyek mindenkinél ugyanazt az érzelmet váltják ki. Ez az aktiválódás olyan gyorsan történik, hogy az élményt aktiváló mentális folyamatoknak nem vagyunk tudatában (Ekman, 2003).
Ekman hét alapvető, egyetemes érzelmet különböztet meg. Az öröm, szomorúság, harag, félelem, undor, meglepődés, megvetés egy-egy érzelemkategóriaként értelmezendő, amelyeken belül az adott érzelem intenzitása változik. Az érzelmek és azok intenzitásának mértéke megjelenik arckifejezéseink formájában, amelyek az adott érzelemre jellemzőek és univerzálisak. Mivel az érzelmek egyetemesek és világszerte hasonló módon éljük meg őket, Ekman amellett érvel, hogy kulturális gyökereinktől függetlenül képesek vagyunk felismerni őket egymáson az arckifejezések alapján. A klasszikus megközelítés kutatásai tehát ahhoz a következtetéshez vezettek, hogy az érzelmek több szempontból is egyetemesek, biológiailag meghatározott módon nyilvánulnak meg és kulturális különbségektől függetlenül jelen vannak (Ekman, 2003).
A klasszikus érzelemfelfogás kritikája
Az új kutatások eredményei alapjaiban kérdőjelezik meg a klasszikus érzelemfelfogást. Lisa Feldman Barrett (2017) amerikai idegtudós szerint a kutatások során nem találtak olyan egységes idegi mintázatokat az agyban, amelyek alátámasztanák, hogy adott agyterületek és konkrét neuronok lennének felelősek adott érzelmi reakciókért, amelyek ingerek hatására aktiválódnak. Emellett Barrett hangsúlyozza, hogy a klasszikus nézet megállapításaihoz vezető kutatások a teljes test fiziológiai változásait, az egyéni és környezeti különbségeket, valamint a szituációs kontextust jellemzően nem vették figyelembe. Ezért Barrett amellett érvel, hogy a klasszikus érzelemfelfogás leegyszerűsített, tudományosan megalapozatlan és az érzelmek sztereotip értelmezéséhez vezet, amelyek tévesen határozzák meg az érzelmekről való gondolkodásunkat többek között a kutatásban, a médiában és a mindennapi kommunikációban (Barrett, 2017).
Az érzelem konstrukcionista megközelítése
A Barrett által képviselt konstrukcionista megközelítés más nézőpontból közelíti meg az érzelem fogalmának kérdését. Ahelyett, hogy azt a kérdést kutatná, hogy mi az érzelem, azt a kérdést vizsgálja, hogy hogyan működik az agy, amely egyben választ ad az érzelem definíciójára. Barrett szerint az agy úgynevezett prediktív mechanizmussal rendelkezik, amely folyamatosan értelmezi a testből érkező szenzoros ingereket. Az ingerek értelmezését az agy múltbéli tapasztalatok alapján hajtja végre, majd predikciókat, azaz forgatókönyveket gyárt annak érdekében, hogy a lehető legjobb döntést hozza meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan reagáljon a beérkező ingerekre. Egy ilyen predikció lehet például egy adott testérzet, gondolat, érzelem. Tehát Barrett elmélete úgy tekint az érzelmekre, mint az agy által létrehozott predikciókra, amelyek ,,az agy legjobb tippjei arra vonatkozóan, hogy mi történik körülöttünk a világban, és hogyan érdemes reagálnunk a túlélés érdekében” (Barrett, 2017, 59. o., saját fordítás).
Emellett az érzelem kulturálisan meghatározott fogalmi kategória. Már csecsemőkortól kezdve az agy a hallott érzelemszavakból kiindulva elkezdi felépíteni az adott érzelemhez tartozó mentális modellt. Az érzelem egy fogalmi kategóriává válik, amelyet az agy különböző helyzetekből és kulturális, nyelvi környezetből származó információk alapján alakít ki. Különböző kultúrákban találkozhatunk olyan érzelemszavakkal, amelyeket saját kultúránk nem ismer, ezért anyanyelvünkön nem rendelkezünk ezzel a fogalmi kategóriával. Tehát az érzelem az agy predikciója, amely a múltbeli tapasztalatok alapján keletkezik és egyben olyan kulturálisan meghatározott fogalmi kategória is, amelyet a társas és nyelvi környezet alakít (Barrett, 2017).
Variabilitás és észlelés
A konstrukcionista nézet az érzelmek egyetemessége helyett az érzelmi variabilitást állítja középpontba. Barrett szerint a fogalmi kategóriákon alapuló predikciók azt is jelentik, hogy egy adott érzelem nem mindig ugyanúgy jelenik meg; egyénenként, sőt, akár helyzetenként is különböző jelenségek, például testérzetek, gondolatok, viselkedések kapcsolódhatnak hozzájuk. Például egy egyénnél a félelem érzelemkategóriájához tartozhat a heves szívdobogás és a menekülési késztetés, míg másnál ugyanez az érzelemkategória inkább belső feszültség, figyelmi éberség vagy épp mozdulatlanság, lefagyás formájában jelenik meg. A kontextus, azaz a kultúra, nyelvi kifejezések, tanult társas normák jelentősen befolyásolják, hogy az agy milyen mentális modellt aktivál és bár a fogalmi kategóriák adott kultúrán belül adottak, azok tartalma egyénenként eltérő lehet (Barrett, 2017).
A konstrukcionista megközelítés az érzelmek külső jeleit, például az arckifejezések értelmezését is más megvilágításba helyezi. A felfogás szerint az arckifejezések nem feltétlenül hordoznak minden esetben egyértelmű érzelmi jelentést; sokkal inkább kommunikációs eszközként szolgálnak, és jelentésük nagyban függ a kontextustól. Így, amikor mások érzelmeit próbáljuk felismerni, valójában nem magát az érzelmet azonosítjuk, hanem testi jeleket, hangokat, viselkedéses mintázatokat érzékelünk, amelyeket a saját agyunk értelmez. A klasszikus kérdés, miszerint mennyire pontosan tudjuk felismerni mások érzelmeit így értelmetlenné válik. Nem felismerjük mások érzelmeit, hanem érzékeljük és értelmezzük egymás testi reakcióit, hangját, viselkedését (Barrett, 2017).
A predikciós hiba, mint tanulási lehetőség
A konstrukcionista nézet további állítása, hogy az érzelmi élet formálható. Az élmények, például tartós feszültség, rumináció, stresszhelyzetek folyamatos predikciók mentén működnek, és idővel kimerítik a szervezet energiatartalékait. Ha az egyén korábban negatív élményt szerzett, például nyilvános szereplés közben szégyenérzetet élt át, az agy a hasonló helyzeteket ezt követően automatikusan fenyegetésként értelmezheti, és predikciókat gyárt. Például egy újabb szereplés előtt az egyén kellemetlen, az energiaháztartás szempontjából kimerítő érzelmeket él át. Ha később eltérő élményt szerez a szerepléssel kapcsolatban, amely például pozitív visszajelzéssel és biztonságos közeggel jár, az új tapasztalat ellentmondhat a korábbi predikciónak. Ilyen esetben úgynevezett predikciós hiba lép fel. Barrett szerint ez a tanulás és a finomhangolás kulcspillanata, mivel az agy felülírhatja a meglévő predikciót vagy új predikciót alakíthat ki. Ezért egy újabb szereplés előtt az egyén kellemesebb élményeket élhet át, például izgalom. Vagyis a predikciós hibákkal a konstrukcionista felfogás egy átfogóbb tanulási lehetőséget kínálhat az érzelmi világunk területén, mint a klasszikus nézet. Ahogy Barrett fogalmaz, „a predikciós hibák az agyműködés természetes részét képezik, […] nélkülük az élet unalmas lenne, hiszen semmi sem lenne meglepő vagy új, így az agy soha nem tanulna semmi újat” (Barrett, 2017, 62. o., saját fordítás).
A paradigmaváltás implikációi a coachingban
A konstrukcionista megközelítés új lehetőségeket nyit az érzelmekkel való munka terén, ha elfogadjuk, hogy az érzelmek nem előre programozott, megváltoztathatatlan reakciók, hanem rugalmasan alakítható, kontextusfüggő konstrukciók. Az alábbiakban a paradigmaváltás saját következtetéseimből adódó néhány implikációját sorolom fel:
1. Az érzelem, mint önismereti erőforrás
A paradigmaváltás egyik implikációja a coaching szempontjából az, hogy az érzelmek önismereti erőforrásként is értelmezhetők. Ha az érzelmi reakció nem veleszületett reflex, hanem a múltbeli tapasztalatok és kontextusfüggő értelmezések eredménye, akkor az érzelmek feltérképezése lehetőséget nyújt arra, hogy az ügyfél mélyebben megértse saját működését. A coach segítséget nyújthat abban, hogy az ügyfél tudatosítsa érzelmeit és azok variációit saját érzelemszavai használatával és feltérképezze azok tartalmát. A coach segítségével az ügyfél felismerheti, hogy mely érzelmek merítik ki energiaháztartását, ezeket az érzelmeket milyen szituációkban éli át, milyen jelenségek, például testérzetek, gondolatok, viselkedési reakciók társulnak hozzá. Az érzelmi önreflexió révén az ügyfél képessé válik arra, hogy felismerje jelenlegi érzelmi mintázatait, és új, reális célokat fogalmazzon meg érzelmi világának formálásával kapcsolatban. A coach feladata ennek a folyamatnak a facilitálása annak érdekében, hogy az ügyfél érzelmeit ne akadályként, hanem alakítható önismereti erőforrásként kezdje el értelmezni.
2. Az érzelemszókincs bővítése, mint fejlesztő eszköz
A konstrukcionista felfogásban az érzelmek nemcsak belső élmények, hanem nyelvileg és kulturálisan konstruált kategóriák is, amelyek nagyban meghatározzák azt, hogy hogyan értelmezzük és fejezzük ki azokat. Az érzelmi önreflexió során az ügyfél kezdetben valószínűleg az általa megszokott érzelemszavakat használja, majd a coach segítségével új érzelemszavakat találhat ki, például új kifejezések bevezetésével, metaforák használatával. Az érzelemszókincs bővítésének hatására új mentális modellek jöhetnek létre az agyban, amelyek más értelmezést adnak az érzelmi tapasztalatoknak. Így az érzelemmel nemcsak mint belső tartalommal, hanem mint társas és nyelvi konstrukcióval is dolgozunk, amelynek tudatos alakítása a coaching egyik kulcseleme lehet. Ez különösen hasznos lehet, ha az ügyfél vágyott állapota inkább egy érzelmi minőség, például biztonságérzet, magabiztosság elérését jelenti, nem pedig konkrét cselekvést.
3. A tapasztalatok átkeretezésének lehetősége
A paradigmaváltás arra is rávilágít, hogy mivel az agy folyamatosan értelmezi a beérkező ingereket, az érzelmek szorosan összefonódnak a múltbeli élményekkel és azok jelentéstartalmával. A coaching alkalmas teret kínál az eddigi tapasztalatok átkeretezésére; a coach segítheti ügyfelét abban, hogy az adott szituációt, amelyet automatikusan negatív érzelmi élményként élt meg, több nézőpontból, új kontextusban kezdje el szemlélni és új jelentéssel ruházza fel. Ez nem csupán az ügyfél adott helyzethez való viszonyát változtathatja meg, hanem az érzelmi rendszer finomhangolásához is hozzájárulhat.
4. A predikciós hibák, mint fejlődési lehetőségek
A predikciós hiba fogalma kulcsfontosságú lehet a tanulás és a vágyott állapot elérése szempontjából, mivel lehetőséget ad a meglévő predikciók korrigálására és új predikciók kialakítására. Amikor az ügyfél olyan élethelyzetekről számol be, amelyek során intenzív érzelmeket él át, a coaching egy olyan támogató, szabályozó térként működhet, amelyben a szakember empátiájának és értő figyelmének köszönhetően az ügyfél idegrendszere megtapasztalhatja a biztonság, elfogadás és kapcsolódás élményét. Emellett a coach tudatosan olyan helyzeteket alakíthat ki, olyan gyakorlatokat és nézőpontváltásokat kínálhat ügyfele számára, amelyek új, adaptívabb érzelmi reakciók létrejöttét, valamint új értelmezések és viselkedési minták kialakítását támogatják. Ez a tapasztalat képes felülírni a korábbi, például stresszhez, fenyegetéshez kapcsolódó predikciókat, és hozzájárulhat a pozitív érzelmi mintázatok kialakulásához és megerősödéséhez. A coach jelenléte, interakciói és intervenciói így nemcsak kognitív vagy viselkedési szinten, hanem testi-fiziológiai szinten is elősegítik a változást és az agy korrigált vagy friss predikciói hosszú távon formálhatják az ügyfél érzelmi világát.
5. Az érzelmek észlelése, mint értelmezési folyamat
A konstrukcionista megközelítés szerint az érzelmek felismerése nem objektív megfigyelés eredménye, hanem saját értelmezési folyamatunk eredménye, amelyet mások testi jeleiből, hangszínéből, viselkedéséből alkotunk meg. Ez különösen fontos implikáció a coachingban; a klasszikus nézettel ellentétben a coach nem érzékeli az ügyfél érzelmeit, hanem értelmezi a jeleket saját belső mintázatai és tanult kategóriái alapján. Ez megerősíti annak szükségességét, hogy a coach nyitott kérdésekkel és kíváncsisággal közelítsen az ügyfélhez, ne pedig saját előfeltevéseire alapozzon. Az érzelmi reakciók és viselkedések feltérképezése ily módon nemcsak a kapcsolódás eszköze, hanem egyben fejlődési erőforrás is, amely hozzájárul az ügyfél önreflexiójához. Emellett a coach kommunikációs eszközei abban is segíthetik az ügyfelet, hogy ő maga is felismerje, hogy mások reakcióit nem érdemes azonnal és végérvényesen értelmezni, hanem érdemesebb kíváncsisággal, nyitottsággal közelíteni, így elkerülhetők a túl gyors vagy téves következtetések és értelmezések.
Záró gondolatok
A konstrukcionista megközelítés új perspektívát nyitott az érzelmek természetéről és alakíthatóságáról. Bár az elméletet számos kritika éri, véleményem szerint a klasszikus modellel folytatott tudományos vita inkább gazdagítja, mintsem gyengíti az érzelemről alkotott képünket. Ez a diskurzus arra utalhat, hogy a klasszikus és a konstrukcionista megközelítés nem feltétlenül kizárják, hanem kiegészíthetik egymást. A coaching gyakorlatában mindkét szemlélet kínálhat olyan értékes szempontokat és eszközöket, amelyek segítik az ügyfelek fejlődését. A paradigmák közötti párbeszéd így nem csupán tudományos, hanem gyakorlati jelentőséggel is bír, hiszen minél több nézőpontot integrálunk, annál gazdagabb lehet az érzelmekkel való munka a coaching során.
Irodalomjegyzék
Barrett, L. F. (2017). How Emotions Are Made: The Secret Life of the Brain. Houghton Mifflin
Harcourt, Boston.
Ekman, P. (2003). Emotions Revealed: Recognizing Faces and Feelings to Improve Communication and Emotional Life. Times Books, New York.
Hét évvel ezelőtt egy számomra nehéz élethelyzet hatására kezdtem el önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozni és azóta mély meggyőződésem, hogy ezek olyan értékek, amelyekkel életünk harmonikusabbá válhat. Az önismereti munkám során üzleti környezetben coaching folyamatban is részt vettem, amely során megtapasztaltam, hogy a coaching keretei és eszközei
már rövid távon kézzelfogható eredményeket nyújtanak. 2025-ben elvégeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem coach–üzleti edző képzését annak érdekében, hogy szakmai tudásommal és tapasztalatommal támogassam mások fejlődését, önismeretük mélyítését és potenciáljuk kibontakoztatását.
