A kiválóság születésénél való bábáskodás

A cím egy régi képet idéz. Szókratész egy alkalommal (Platón 149a) anyja mesterségéhez, a bábáskodáshoz hasonlította saját tevékenységét. Ám míg anyja nőknek segített világra hozni magzataikat, vajon mit segít világra hozni Szókratész? Mit lehet világra hozni egy beszélgetésben? Mi a cél? És hogyan tudta azt elérni Szókratész?

Tudjuk róla, hogy minden nap hajnalban felkelt, és kiment az agorára, hogy mindenkivel beszédbe elegyedjen: mesteremberekkel, kereskedőkkel, döntéshozókkal. A Platón által megírt dialógusokban döntéseik, ítéleteik alapjaira kérdez rá. Például arra, hogy igazságos döntést hozzunk, tudnunk kell, mi az igazságosság. Tehát beszéljük meg! Keressük meg együtt, mi az igazságosság! Tanításait nem foglalta össze könyvekbe. Minden, amit tudunk filozófiájáról, csak ezekben a dialógusokban létezett. És mégis, gondolatai és cselekedetei meghatározó jelentőségűvé váltak az európai kultúra történetében.

A szókratészi tanítás nem pusztán filozófia. Ez az egyik ősforrása a coachingnak, és számos modern terápia – így például a kognitív viselkedésterápia – alapja is. A következő oldalakon azt tekintem át, milyen módokon kapcsolódik a szókratészi módszer egy mai coach tevékenységéhez.

Szókratész esete Theaitétosszal

Platón Theaitétosz című dialógusában Szókratész egy ifjú matematikussal, Theaitétosszal folytat párbeszédet.

A cél

A téma filozófiai. Szókratész veti fel a kérdést, hogy voltaképpen mi is az ismeret, ám Theaitétoszt is régóta foglalkoztatja a dolog, ezért örömest belefog a vizsgálatába. Theaitétosz – szemben Szókratész sok más beszélgetőtársával – pontosan látja tudása határait. Szókratész kérdései hallatán egyszer csak bevallja, hogy bár sokszor nekilátott már ezek vizsgálatának, sem maga nem tud kielégítő választ adni rájuk, sem senkitől nem hallott ilyet. Ennek ellenére foglalkoztatja a téma, nem tud lemondani arról, hogy törje rajta a fejét. És ez az a pont, ahol Szókratész előhozakodik a címben jelzett képpel, és ezzel a helyzetértelmezéssel: „Mert vajúdol, kedves Theaitétoszom, minthogy nem vagy üres, hanem viselős.”(Platón 148e) Ám itt még nem tudjuk meg pontosan, mivel viselős az eszes ifjú.

Ha a Theaitétoszt esetleírásként olvassuk, nem kerülheti el a figyelmünket a tény, hogy a dialógus nem jut el a céljához: végül nem sikerül pontosan meghatározni, mi az ismeret. Alkalmatlan volna Szókratész módszere? Nézzük meg együtt! Gondoljuk át!

Szókratész módszere

A filozófiatörténészek a szókratészi módszernek többnyire három fő elemét emelik ki.

1. az irónia

Szókratész szokásos módszere, hogy egy kérdés vizsgálatánál soha nem kezdi azzal a beszélgetést, hogy elmondaná saját álláspontját. Nyitottan[1] várja, hogy beszélgetőpartnere elmondja, amit a tárgyról maga gondol. (A beszélgetés során persze kiderül, hogy Szókratésznak is vannak a dologról elképzelései, sőt, olykor sokkal átgondoltabbak, mint beszélgetőpartnerének. A szókratészi beszélgetéseket mai terminológiával racionális vitának neveznénk, ahol a cél az igazság kiderítése.)

A coaching során is előfordulhat, hogy a coach sokkal többet tud a szóban forgó témáról, mint a coachee, ám a coach alapbeállítódása még az ilyen esetekben is az, hogy „A coachee világában ő a szakértő”. A coach részéről tehát semmiképp nem irónia, hogy nem tolja előtérbe saját nézeteit. Épp ellenkezőleg, ez a feladata. Úgy tud az ügyféllel együtt haladni, ha belép az ő világába.

2. az elenkhosz

Az elenkhosz komplex módszertani egység. Része a kérdezés, az elemzés és szintézis, és számos egyéb intellektuális technika. Szókratész tehát kérdéseket tesz fel[2], majd megkérdőjelezi a kapott választ[3], felkínál  lehetőségeket, átgondolt elképzeléseket, hogy ízlelgesse[4]; bíztatja Theaitétoszt a további gondolkodásra[5]. Újra és újra felveti az eredeti kérdést, és felhasználja a továbblépéshez Theaitétosz egyik ötletét (Platón 147c-148b), majd elemzésre és szintézisre bíztatja őt[6]. Ezt a szellemi munkát az elenkhosz fogalma egyesíti, amennyiben egyszerre jelent vizsgálatot és cáfolatot: Szókratész ellentmondásokat, cáfolatokat keres, hogy ki tudja zárni azt, ami nem lehet igaz. Kérdéseivel feltárja az elfogadott állítások környezetét (explorál), kihívásokat intéz vitapartneréhez, és ha ellentmondást talál, ezzel szembesíti is őt. Mihez kezdünk egy meggyőződésünkkel, ha kiderül, hogy nem – vagy nem mindig – igaz? Szókratész módszerével fejleszteni tudjuk meggyőződéseinket: átfogalmazhatjuk, pontosíthatjuk, vagy el is vethetjük. Vagy eljuthatunk oda, ahova ő is gyakran jut: egy apóriához, vagyis nehéz problémához, paradoxonhoz. Tudomásul vehetjük, hogy tudásunk a világról nem teljes, és nem konzisztens.

Ám Szókratész  – legalábbis a Platón dialógusokban – olyan kérdésekkel is él, amelyeket egy jó coach nem alkalmazna: zárt, sugalmazó kérdésekkel hozakodik elő, amikor úgy látja, hogy vitapartnere nagyon tanácstalan, és nem tud továbblépni. Egy mai coach már ügyesebben navigál hasonló helyzetekben. A szókratészi módszernek ezt az elemét a CBT és a coaching már továbbfejlesztette.

Az elenkhosz fontos része a beszélgetőpartner beállítódása: Szókratész elvárja az őszinteséget, a kritikára való nyitottságot, a képességet arra, hogy a kihívások és ellenvetések beszélgetőpartnerét ne küldjék a padlóra, hanem képes legyen a nehézségek láttán is józan maradni, a kudarcok után is talpra állni, újrakezdeni. A coachingban ez utóbbi inkább olyasmi, amiben a coachnak támogatnia kell ügyfelét. Nem várhatja el, hogy maguktól teljesüljenek.

Szókratész emellett beszélgetőpartnerétől azt is elvárja, hogy csak olyan állításokat tegyen, amiket valóban igaznak tart, ezért e kihívások és a filozófiáról való társalgás során egyben a vitapartner életvitele és a jelleme is terítékre kerül. Így kapcsolódik ide az elenkhosz harmadik jelentésrétege: a feddés. Az őszinteségnek kockázata van. Szókratész vitapartnerei vállalják a kockázatot, hogy nemcsak erényeikre, de hibáikra is fény derülhet. Az elenkhosz ezen etikai aspektusa sem hiányzik a coachingból: ez az, amire Mary Beth O’Neill (O’Neill, 2008) „gerinc”-ként utal: a coachnak tartással kell rendelkeznie, és véleményének, ha a helyzet úgy kívánja – hangot is kell adnia.

3. a szókratészi bábáskodás

A bábáskodás a szókratészi módszernek az az aspektusa, amelyben a legkönnyebb felfedezni a kapcsolatot a coachinggal. Szókratész önmagát úgy jeleníti meg, mint aki csupán segédkezik abban, hogy beszélgetőpartnere kimondja, „világra hozza” azt a tudást ami már eleve benne volt. Már idéztük a bábáskodásról szóló legfontosabb Platón dialógust, a Theaitétoszt. Egy másik Platón dialógusban, a Menónban Szókratész hasonló módon, kérdésekkel vezeti rá Menón egyik fiatal szolgáját arra, hogy felfedezzen egy matematikai tételt[7]. Rámutat arra, hogy a fiú pusztán a kérdések hatására be tudja látni azt, amit a beszélgetés elején még nem tudott. Szókratész úgy fogalmaz: „a kérdezgetés eredményeképpen , ő maga hozta felszínre saját magából a tudását”(Platón 85d). Ez a bábáskodás lényege.

A coach is abban segít a coacheenak, hogy saját megoldását „megszülje”. Az alkotás kínjai is hasonlítanak a vajúdás fájdalmaihoz. A coach segíthet feloldani az elakadásokat, ha vannak.

Szókratész missziója

1. areté: erény és kiválóság

A klasszikus görög filozófia egyik legfontosabb fogalma az areté, mégis mára már homályba veszett az értelme. Ha ma az erényről beszélünk, inkább a társadalmi elvárásoknak való megfelelés jut eszünkbe. A kiválóság mintha egy egészen más téma volna. A virtus is kissé avíttas kifejezés, pedig ez volt az areté latin megfelelője. Az antikvitásban a kettő egy volt. Az areté egyszerre jelentett kiválóságot és erényt. Ezt kell figyelembe vennünk, ha meg akarjuk érteni Szókratész misszióját. Védőbeszédében egy bögölyhöz hasonlítja magát, aki arra rendeltetett, hogy a nagy és nemes paripát – Athén városát – felébressze, és arra buzdítsa, hogy az erénnyel törődjön, és korholja, ha nem ezt teszi.(Platón 30e) Vagyis az aretével – az erénnyel és a kiválósággal – törődjünk. Tegyünk azért, hogy jobbak és kiválóbbak legyünk.

2. A lélek lehető legjobbá tétele

Szókratész a Védőbeszédében tevékenysége végső célját így fogalmazta: „nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint lelke lehető legjobbá tételével.”(Platón 30a-b) Ma úgy mondanánk, Szókratész missziója, hogy polgártársai törődjenek személyiségük fejlesztésével, akarjanak jobb emberek lenni.

3. megszületni segíteni azt, ami szépség és erény szerint való

 A szókratészi bábáskodáshoz kapcsolódik Platón egy harmadik dialógusa, a Lakoma, amelyben Szókratész elmeséli barátainak, miként keresett fel egy tudós mantineiai asszonyt, Diotimát, hogy mindent megtudjon tőle a szerelemről és  Érósz tetteiről. Noha a dialógus a szerelem témájával kezdődik, a történet egy pontján Diotima az ismeretekről kezd beszélni. Minden ember – mondja Diotima – terhes testben és lélekben egyaránt, s mikor egy bizonyos korba jut, természete szerint szülni vágyik.(Platón 206c). A nők, akik testükben terhesek, gyermekeket hoznak a világra. „Akik lelkükben termékenyek,… akik lelkükben hordozzák inkább a nemzési vágyat, azok azzal terhesek és azt hozzák világra, ami a lélekhez illik. És mi illik a lélekhez? Az okosság és minden más erény.”(Platón 209a) Az ilyen fajta „terhességből” születnek a költők alkotásai éppúgy, mint a mesteremberek találmányai. Valamint ilyen „terhességből” születik az igazságosság és a mértékletesség is – ez utóbbiak pedig minden más okosság közül a legnagyobbak és a legszebbek – üzeni nekünk Platón, Diotíma szavai által. A szerelem helyesen értelmezett legvégső célja pedig az önmagában vett, tiszta szépség megpillantása, mely örökkévaló, nem keletkező és nem pusztuló, változatlan, mindenkinek egyformán ugyanolyanként megjelenő. Ám ez nem önmagáért cél. Azért cél, mert, csak azok képesek arra, hogy valódi erényt (kiválóságot) hozzanak a világra, s neveljenek fel, akik ezt a szépséget (amely egyben jó és igaz) közvetlenül képesek látni.

Itt értjük meg Szókratész valódi misszióját.

Aki a lelkében viselős, az eszméket, nézeteket, véleményeket, gondolatokat hord a szíve alatt. Ám ami igazán illik a lélekhez, az az areté, azaz a kiválóság, a virtus, az erény. Ez testesül meg azután okosságban, bölcsességben, helyes döntésekben, kiváló alkotásokban és szép cselekedetekben. A szókratészi bábáskodás végső célja nem csupán az, hogy Theaitétosz – vagy Szókratész bármely más beszélgetőpartnere – definíciókat találjanak, vagy pusztán állításokra leljenek. A bábáskodás valódi célja az erény, a kiválóság. Az, hogy Szókratész itt anyjára, Pheaneretére hivatkozik, már a névben is beszédes, hisz Phaenarete azt jelenti: „az, aki világra hozza az erényt”[8]

Kognitív – szókratészi – terápia

Aaron Beck az 1960-as évek elején dolgozta ki a kognitív terápia alapjait a Pennsylvania Egyetemen. Depressziós betegek pszichoanalízisében figyelt fel belső kommunikációjuk egy rétegére, olyan – saját magukra, a világra, a lehetőségeikre… vonatkozó – gondolatokra, melyeket általában nem mondanak ki, s amelyek dühöt vagy szomorúságot váltanak ki belőlük. Így fedezte fel, hogy mindannyiunknak van egy belső kommunikációs rendszere, mellyel gondolatokat közlünk saját magunkkal. Ezek egy része olyan „automatikus gondolat”, amelyet nem vizsgálunk, hanem minden további nélkül elfogadunk érvényesnek. A kognitív terápia lényege az ezzel kapcsolatos logikai hibák feltárása és kiküszöbölése. Pusztán ennek révén a betegek már jobban érezték magukat, sőt a viselkedésük is megváltozott, élettelibb lett.(Beck 1997, 276-279) Beck kidolgozta annak elméletét is, hogy ez miképpen lehetséges, hogyan kapcsolódnak érzelmeink a belső monológhoz, melyben a külvilág eseményeit értelmezzük a magunk számára.

Kutatásai és praxisa azonban nemcsak beteg embereken segített. Kérdezéstechnikája tökéletesen alkalmas arra, hogy a szókratészi bábáskodást konstruktív módon valósítsa meg, és új gondolatokat segítsen a világra. Leírja  például egy esetét, amikor egy kétségbeesett kollégájának kérdéseivel segített előhozni olyan tudást, aminek elvesztésétől az éppen rettegett. Ártatlannak tűnő kérdései valójában arra késztették a másikat, hogy saját gondolkodásához érettebb hozzáállást tanúsítson, fejezze ki a gondolatait, gondolkozzon, érveljen. (Beck 1997, 282-283.o.) Ennyi sokszor elég is. A beszélgetés lehetővé teszi, hogy a másik magába nézzen, előhozza meglévő tudását, újra felidézze rég elfeledett gondolatait, sőt, a beszélgetés kontextusában képes lehet egészen új módon összerakni őket. Új gondolat születhet. Mindazonáltal nem ez volt Beck célja, hanem a gyógyítás, s így nem meglepő, hogy nem a bábáskodásra, hanem a beszélgetésre és a kérdések hatására fókuszál. Így veti össze a tanácsadással és érveléssel: „Míg a direkt javaslatok és magyarázatok segíthetnek korrigálni a beteg szorongást keltő gondolatait, kevésbé hatásosak, mint a szókratészi módszer. A kérdések hatására a beteg (1) tudatába kerül annak, milyen gondolatai vannak (2) megvizsgálja azokat a kognitív torzítás szempontjából (3) kiegyensúlyozottabb gondolatokkal helyettesíti és (4) tervet készít új gondolati minták kialakítására.”.(Beck-Emery, 1999) Számára a szókratészi módszer lényege a kérdezéstechnika. Nem könnyű olyan kérdéseket feltenni, amelyek a páciens által elkövetett rejtett logikai hibák feltárására fókuszálnak, és ahelyett, hogy újabb feszültséget gerjesztenének benne, úgy tudják felkelteni az érdeklődését, hogy együttgondolkodásra inspirálják, és jó kapcsolatot teremtenek a dialógusban.

A kognitív terápia követői általában a szókratészi módszernek csak egy részét alkalmazzák. Legtöbben a dialógust, a kérdések révén való előrehaladást használják terápiás célra. Overholser (1993) azonban bemutatja, hogyan lehet a módszer általa azonosított összes elemét bevonni a kognitív terápiába.

Hagyományosan a terápia része

• a szisztematikus kérdezés,
• az induktív érvelés problémáinak feltárása,
• a fogalmak tisztázása, valamint
• az egyén által feltétel nélkül igaznak hitt állítások univerzálisan igaz voltának megkérdőjelezése.

Valójában ez az első döntés: megítélni, hogy ahogyan a világot látom, azt kívülről ránézve elfogadom-e, el akarom-e fogadni.[9]

Tovább menve a terápia fontos része

• az önfejlesztés (önismeret, önelfogadás és önszabályozás), amit a tarapeuta kérdései révén facilitál. Ha vissza akarunk kapcsolódni Platónhoz, a Védőbeszédben találjuk meg ennek megfelelőjét: „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”(Platón 38a).

Overholser emellett azt is beépítette a klinikai gyakorlatba, hogy

• a dialógus célja a mindennapi életben megvalósuló erény és kiválóság előmozdítása. Ez merőben szokatlan. Általában nem szoktak terápiák esetében a pácienssel szembeni etikai elvárásokról beszélni (csak az orvossal szemben követelmény az etikus viselkedés.) A szókratészi módszer – mint írja – „öt kardinális erényre fókuszál: bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság és a kegyesség”(Overholser 1999, 137)[10] 
• Szókratész szerint a hibás viselkedés azon alapul, hogy nem tudjuk, mi jó nekünk hosszú távon. Lefordítva klinikai helyzetekre ez azt jelenti, hogy a páciensek nem veszik a fáradtságot, hogy átgondolják cselekedeteiket a teljes élet, az értékek, a célok és erények szempontjából.(ibid.)

A beszélgetések révén a páciens nemcsak belátásokra tesz szert, de bölcsebben tud viszonyulni meglévő lehetőségeihez, megtanul perspektívát váltani, más szemszögből is megnézni a helyzeteket. Bátorság kell ahhoz, hogy a felismert fontos és értékes célokért kockázatot vállaljon, sőt ahhoz is, hogy változtasson az életén, a gondolkodásmódján. A mértékletesség a káros viselkedésmódok visszafogásában, egyfajta személyes egyensúly megtalálásában juthat szerephez többek közt. Az igazságosság szerepet kaphat olyan helyzetekben, ahol pl. meg kell tudni különböztetni a kedves évődést a valódi sérelemtől, vagy amikor valakinek saját unfair viselkedésén kellene változtatnia. Végül a kegyesség magába foglalja, hogy jobb emberré akarjon válni, törekedjen a személyes fejlődésre, részvétet mutasson embertársai szenvedése iránt, és bőkezű legyen – vallásos aspektusa pedig magában foglalja a hitet, és azt, hogy Istennek tetsző életet éljen.

A pácienssel folytatott beszélgetések nem jutnak el sem az erény – vagy bármi más – végső definíciójáig, sem végső igazságokig – ahogy egyébként a korai Platón dialógusok sem. Nem is ez a céljuk. A dialógus lényege maga a folyamat, ahogy a páciens újfajta kérdéseket, a belső párbeszéd új mintáit sajátítja el. Ez az, amit a bábáskodás eredményének tekinthetünk. Az új gondolkodási minták új viselkedésmódokhoz, saját életéért vállalt felelősség megerősödéséhez vezethetnek. Márpedig a felelősségvállalás a szabad döntés alapja.

Kognitív coaching

A kognitív megközelítésmód a coaching önálló irányzata, külön CBC (Cognitive Behavioural Coaching) végzettséget is lehet szerezni. A CBC a szókratészi módszer legkézenfekvőbb – bár közvetett – alkalmazása a coaching területén. A CBT – s ezen belül elsősorban Albert Ellis racionális emotív viselkedésterápiája (REBT) – adja az elméleti hátterét és módszereit. Ennek alapelveit kezdték az ezredforduló táján alkalmazni nem-klinikai ügyfelekre. Az így kidolgozott eljárással támogatják az ügyfelet abban, hogy hatékonyabb, produktívabb és kreatívabb legyen, jobban kezelje a stresszt, és javítson a társas kapcsolatain. A CBC sokféle coaching modellben megvalósítható. A lényeg, hogy az egyéni elakadások mögött meghúzódó alapvető meggyőződéseket, értelmezési sémákat keresi, és ezek megváltoztatásában segít a coacheenak.

Az elakadások fő okának az egyén merev és szélsőséges meggyőződéseit látja. Pontosan a merev és túláltalánosított meggyőződések voltak azok, amelyeket Szókratész is „kezelni” igyekezett dialógusaiban. Neenan (Neenan 2012, 11-12) egy nagyon egyszerű példát hoz a számunkra. A coach, találkozik egy ügyféllel, aki a coachinggal szemben szkeptikus. Ennek hatására a coach ideges lesz, és túl sokat készül a következő coaching ülésekre.  Úgy gondolja, le kell nyűgöznie az ügyfelet a képességeivel. [Ezt tekinti Neenan merev gondolatnak, hiszen miért ne hagyhatná, hogy a coachee meggondolja magát?] Ha nem sikerül lenyűgözni az ügyfelet, az azt jelenti, hogy inkompetens coach [Ez pedig egy szélsőséges/túl általános gondolat, hiszen az, hogy az ügyfél meggondolja-e magát, nem kizárólag a coach kompetenciáin múlik.] A coach érzései és döntései azon alapulnak, hogyan értelmezi a helyzetet, milyen háttér meggyőződések lendülnek mozgásba. Amíg bele van merevedve ebbe az értelmezési keretbe, addig minden alkalommal, amikor közeledik a következő coaching alkalom, befeszül, igyekszik bebiztosítani magát, ám hiába készül sokat, a folyamatban nem tud olyan könnyed lenni, amilyen szeretne. Az ügyfél a hibás? Képezni kell az ügyfelet? Érveket sorolni neki, mikor mennyire hatásos a coaching? Vagy valóban le kell nyűgözni, és a személyes élmény erejével hatni rá? De tudja-e a coach a legjobb formáját hozni, ha görcs van a gyomrában a coaching ülés alatt?

A kognitív coaching meggyőződése, hogy a lelki egészség alapja a rugalmas, szélsőségektől mentes gondolkodás.

A merev gondolatok jellemzően a kell, kellene formáját öltik. A rugalmasságot önmagunk és mások elfogadása teszi lehetővé (anélkül, hogy mindenfajta viselkedést elfogadnánk jónak és helyesnek); szükséges hozzá a magas frusztráció-tolerancia szint, és az, hogy tisztában legyünk vele, hogy a dolgok mindig fordulhatnak rosszabbra, ám a sorscsapásokból fontos tapasztalatokra is szert tehetünk. Emellett vágyaink, kívánságaink, preferenciáink sem lehetnek dogmatikusak, megkérdőjelezhetetlenek. (Neenan 2012)

A szélsőséges meggyőződések és túláltalánosítások pedig azok, amelyekre találhatunk ellenpéldát, kivételt. A probléma megoldásához ilyenkor szükséges, hogy észrevegyük, hogy meggyőződéseink ebben az általános formában nem igazak. Dolgoznunk kell rajtuk, pontosítanunk, finomítanunk kell őket, hogy tisztábban lássunk, jobb döntéseket hozzunk. Ugyanilyen túláltalánosításokkal dolgozott Szókratész is dialógusaiban. A szókratészi dialógusokból talán arról tanulhatunk a legtöbbet, hogyan szembesítsük meggyőződéseinket saját személyes tapasztalatainkkal. Hogyan vegyük észre, hogy amit gondolunk vagy amit kimondtunk, az mégsem úgy van – sőt, ezt igazából mi magunk is tudjuk, ha belegondolunk.

A fenti példában szereplő coach fordulhat a problémájával a szupervizorához, de saját maga is átgondolhatja előfeltevéseit. A kognitív coaching lehetővé teszi, hogy átalakítsa személyes meggyőződéseit, és ezt sokféleképp megteheti. Például elfogadhatja, hogy nem kell lenyűgöznie mindenkit. Van, akivel egyszerűen ő nem tud jól együttműködni. Vagy tekintheti könnyedebben is kihívásnak a helyzetet, ami jobb teljesítményre sarkallja, ám közben nem teszi lehetetlenné, hogy ezt el is érje. Vagy elgondolkozhat azon, mi minden lehet oka annak, hogy egy ügyfél szkeptikus. Esetleg meg is kérdezheti tőle az okokat, és ebből talán még egy jó beszélgetés is kikerekedhet.

Konklúzió

A cikkben láttuk, ahogy Szókratész két és félezer éves módszere a XX. században a kognitív viselkedésterápia alapja lett, majd onnan a XXI. század elején visszatért nem-terápiás – coaching – ülésekre. Ez azonban a történetnek csak egyik szála. Tudjuk, hogy a szókratészi módszer sokkal több területen elterjedt (pl. a pedagógiában, a logoterápiában…), és emellett mindig is része maradt mindennapi beszélgetéseinknek, még akkor is, ha nem tudunk róla.

A szókratészi módszerben az a szép, hogy valójában nem módszer. Sokkal inkább a tudás, a gondolkodás, és ezen keresztül az élet megközelítésének egy módja. A szókratészi dialógusnak nincsenek igazi szabályai. Szókratész sokféle módon beszélget, néha humorral, néha iróniával, azonban mindig komolyan véve saját feladatát: ébresztgetni, korholni és buzdítani athéni polgártársait az erény és kiválóság művelésére.

Irodalomjegyzék

Beck, Aaron T.  – Gary Emery (1999): A szorongásos zavarok és fóbiák kognitív szemlélete. Animula

Beck, Aaron T.(1997): The Past and Future of Cognitive Therapy in: Journal of Psíchotherapy Practice and Research, Vol. 6. No. 4. Fall 1997, 276-284.o,

Guthrie, W.K.C.(1971): Socrates. Cambridge University Press,

O’Neill, Mary Beth (2008): Coaching – A vezetői szerep és feladat tudatosítása HVG Kiadói Rt.

Overholser, James(1999): „Elements of the Socratic Method VI. Promoting Virtue in Everyday Life” in: Psychoterapy Vol VI Summer 1999, No. 2. 137-145.o.

Neenan, Michael – Stephen Palmer (2012): Cognitive Behavioural Coching in Practice. Routledge, New York, 11-12.o.

Platón(17a-42a): Szókratész védőbeszéde in: Platón összes művei I. Budapest: Európa könyvkiadó, 1984. 399-439.o. (A Platón szöveghelyekre a Stephanus számok alapján hivatkozom)

Platón(70a-100c): Menón  in: Platón összes művei I. Budapest: Európa könyvkiadó, 1984. 643-724.

Platón(142a-210d): Theaitétosz  in: Platón összes művei II. Budapest: Európa könyvkiadó, 1984. 895-1070.o.

Platón(172a-223d): A lakoma in: Platón összes művei I. Budapest: Európa könyvkiadó, 1984. 943-1017.o.

Jegyzetek