„A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása és ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével.” (Kádár Annamária)
Az óvodáskorú gyermek személyiségfejlődésében számos fordulat következik be: változnak érzelmei, gondolkodása, a valósághoz való viszonya. A fantázia segít a gyermeknek ezekkel a dolgokkal megküzdeni és tudása hiányos részeit kitölteni. A képzelt barát a valóság és fantázia határán jelenik meg, a természetes gyermeki fejlődés része és fontos a lelki egészség szempontjából. Ezen kívül elősegíti az új készségek fejlesztését (pl. intelligencia, kreativitás, fantázia), a világ felfedezését és az érzelmekkel való megküzdést.
A képzelt barát jelenség értékelése messzire nyúlik vissza a fejlődéslélektanban. A harmincas években a pszichológusok negatív dologként, problémaként kezelték, sőt, a szülőknek azt tanácsolták, hogy ne engedjék gyermeküket ezekkel a barátokkal játszani. A hatvanas évektől tartjuk a jelenséget pozitív, a fejlődést segítő dolognak. Felmérések szerint a 2-10 éves gyerekek egyharmada rendelkezik képzelt barátokkal, ezen belül hétéves korig a gyermekek 65%-a, öt-tizenkét éves kor között pedig a gyerekek 50%-a.
De tulajdonképpen mi is az a képzelt barát?
A gyermek számára a képzelt barát egy valóságos személy, akinek neve, története, személyisége van. A képzelt társak ugyanolyan fontosak, ugyanolyan tulajdonságokkal ruházzák fel a gyerekek őket, olyannyira érzelmekkel telítettek, mint a valós barátok. Ezért is tud segíteni a képzelt barát a valós barátokra ráhangolódni. A gyermek képzeletbeli társával tudja gyakorolni az ismeretlen helyzeteket, az új érzelmek kifejezését, a társas kapcsolatok működését. Ez a társ a gyermek érzelmi feszültségének levezetője, funkciója az érzelmi tehermentesítés is. A gyermek bármilyen érzését kifejezheti társának, ezzel csökkentve szorongását, így pedig könnyebben győzheti le félelmeit, fájdalmait.
Képzelt barátnak nevezzük azt a fantázialényt, aki legalább egy napig részt vesz a gyermek életében, amellyel beszélget, játszik, alszik. Ezeknek a barátoknak az élettartama változó: vannak gyerekek, akiknél hosszú életű és rendszeres játszótárs, de előfordulhatnak néhány napig létező képzeletbeli társak is. A hangsúly az átmenetiségen van. A gyermek képzelt társát elbocsájtja, amikor már úgy érzi, hogy nincsen rá szüksége.
Kezdetben a pszichológia csak azokat a barátokat tekintette képzelt társaknak, akik láthatatlanok, ezek lehetnek emberek, akik kinézhetnek úgy is, mint a gyermek maga, ismert személyek, állatok, rajzfilmfigurák, fantázialények. Napjainkban a kutatók már azokat a plüssállatokat is képzelt barátként tartják számon, melyeket a gyermek megszemélyesít, különleges funkcióval lát el. Kutatásokból kiderült, hogy a képzelt barátok többsége, azaz 57%-a emberi alakot ölt, 41%-uk pedig egy állat formájában jelenik meg.
A szülők kb. 27%-a nem tud gyermeke képzelt barátjáról, melynek oka, hogy vannak szülők, akiket megrémít a jelenség, a gyermek pedig nem meri elmondani barátja létezését, inkább eltitkolja. A legjobb dolog, amit a szülő tehet, hogy csatlakozik gyermeke és társa játékához, tisztelettel bánik a képzelt baráttal, köszön neki, és ha a gyermek igényli, akkor helyet is biztosít az asztalnál, eteti, itatja. Sok szülő azért fél a képzeletbeli társ meglététől, mert úgy gondolja, hogy a gyermek ezáltal elszigetelődik, és nem alakít ki kortársaival kapcsolatot. Ettől azonban nem kell félni, hiszen egészséges esetben a gyermek nem távolodik el a valóságtól, csupán hidat képez a realitás és a fantázia között. Ha a szülő nyitott, és megfigyeli a titkos interakciókat, új dolgokat tudhat meg gyermekéről, részese lehet egy kreatív és színes fantáziavilágnak.
Rózsa Johanna
