Manapság a coaching kifejezést egyre inkább magáénak tudja az üzleti világ, míg a sport világában a coach (sport coach) fogalom inkább a klasszikus értelemben vett sport edzőt jelenti: a trénert. Megfigyelhető egy visszacsatolás immáron az üzleti coaching irányából a sport világára, miszerint szervezetfejlesztésben, üzleti életben jártas coachok kezdenek sportolókkal, csapatokkal dolgozni, mintegy visszahatva és továbbfejlesztve a sportban alkalmazott módszereket, eljárásokat, technikákat.
Véleményem szerint ez a visszacsatolás kifejezetten üdvös lehet, és rengeteg lehetőséget rejt magában, hiszen újra és újra átgondolva, más-más oldalról megvilágítva a technikákat új kapcsolatok, módszerek alakulnak ki. Finomodnak és árnyalódnak a már meglévők, tudatosulnak működési és hatásmechanizmusok, egyre nagyobb jártasságra téve szert bennük azok körében, akik tudatosan és következetesen alkalmazzák azokat. De ez a visszacsatolás, tovább-, esetenként túlgondolás buktatókat is rejt magában.
Egy külföldi táncklubban hallottam először azt a kifejezést, hogy coaching szemléletű edző. Magyarul ez még nem is annyira hangzik furán, mint angolul: ’coach (trainer) with a coaching approach’. Ez nem egy paradoxon? – kérdeztem magamtól, hiszen milyen más szemléletmódja lehetne egy edzőnek?
Addig én a sportban nem tettem különbséget értelmezésében a coach–edző és a trainer–edző között, hiszen a kettő ugyanazt jelenti. A coach kifejezés inkább az angol nyelvterületekre, leginkább Amerikára jellemző, míg Európában inkább a trainer kifejezéssel találkozni, de ugyanazt írják le vele eredetileg. Talán az üzleti coaching hatására kezd elterjedni a coach szemléletű edző kifejezés az európai szóhasználatban is, amivel alapvetően egyet kell, hogy értsek, hiszen sajnos tényleg nem minden edző coach szemléletű, elég csak az iskolás testnevelési élményeinkre visszagondolnunk… Ugyanakkor úgy érzem, hogy összemosódnak fogalmak, vagy éppen túl elhatárolunk olyan fogalmakat egymástól, melyek szoros kölcsönhatásban vannak egymással.
Még coach-tanulmányaimat folytattam, amikor az egyik gyakorló ügyfelemnél bejött ez a ’sport vonal’ a munkánk során:
Egy kis vállalkozásból mára már cégcsoporttá nőtt ügynökség egyik felsővezetőjével dolgoztam vezetői énkép, MME témában. Nagyon hamar bejött a magánélet, család, hobby (kosárlabda) elhanyagolásának kérdése, és ennek fejtegetése, a megoldások keresése kapcsán jött a nagy felismerés: Miszerint ő egy jó csapatkapitányból inkább edzővé kellene váljon, és úgy támogatnia csapata munkáját, immáron inkább stratégia feladatokra koncentrálva, nem a napi teendőkben, a végrehajtásban elaprózódva. Ennek mentén haladtunk tovább, rengeteg felismerést és még technikákat, konkrét lépéseket is átemelve a sportból a jelenlegi szemlélet- illetve szerepváltásra.
A folyamat végén újságolta el a hírt, hogy elnökségi taggá lépett elő, és egyik feladata a szervezet struktúrájának felülvizsgálata lett, amit az újonnan megmutatott irányítói, stratégiai szemléletmódnak köszönhet.
Maga a versenyzés illetve a versenyszféra is zavarossá váló fogalmak számomra. Mindig megdöbbenek, amikor úgy értelmezik a sportversenyeket, mint aminek az a célja, hogy az egyik fél legyőzze a másikat. Az háború, nem sport. Sportban egymással játszunk, versenyzünk, és ez a lényege az egésznek: a játék. A versenyeken az egyikünk jobb kíván lenni a másiknál, a győzelem maga a mérője ennek, de nem feltétlenül a lényege, hiszen a győzelem relatív, mindig csak egy van belőle egy versenyben, és aki második lett, az is legyőzte a mögötte levőket, stb.
Az üzleti szférában egyre többször találkozom azzal az attitűddel, miszerint az egyik szereplő el ’akarja intézni, ki akarja ütni’ a versenytársait, ’megsemmisítő csapást mérve rá’. Pedig osztoznak a piaci részesedésben, egymás mellett, sokszor együtt tevékenykednek ugyanazon a piacon, területen. És azt az attitűdöt képviselve talán nem meglepő, mennyire magas az ilyen cégek, versenyzők körében a rossz produktum. Nem hatékony és veszteséges működés, frusztráltság, kiégés…
Az előző sorok ellentéteként értelmezem és szeretem a ’competitive coach’ azaz a verseny coach kifejezést, ami jobban leírja azt a fajta megközelítést, amit élsportolók, versenyzők felkészítésében alkalmaznak, a fizikai és mentális felkészítés komplex figyelembe vételét. És mivel a versenyző (csapat) egyedül kell, hogy megvívja csatáját minden alkalommal, ezért ezzel a megközelítéssel önjáró, önállóan működni és versenyezni képes sportolókat igyekeznek kinevelni – robotok helyett.
Ha megint ránézünk a coaching fogalmára, miszerint a „coaching az ügyféllel való partneri együttműködés, olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is”, akkor szembetűnik az együttműködés, valamint a személyes és szakmai szempontok összetartozása.
Versenyzésem, verseny szimulációink egyik legnagyobb kihívása és tanulása az volt, amit táncban ’floorcraftnak’ nevezünk, azaz hogyan tudjuk táncolni a koreográfiámat, megmutatni magunkat, kitűnni a többiek közül anélkül, hogy bárki mást elnyomnánk, akadályoznánk vagy ütköznénk a parketten. Hogyan lehet a többiekkel együtt táncolva megmutatni a maximumot magunkból, magamból, egyéniséggé válni a sok szabály, előírás, kötelező technikák mellett, és érdemben felvenni a versenyt a többiekkel, akik legalább annyit tudnak, mint mi, ha éppen nem többet.
Mindenekfelett azt kellett belátni, megtanulni, hogyan vegyük azt a lépcsőfokot, ami a táncol(gat)ás és a versenyzés között van. Hogyan aktivizáljuk azokat a potenciálokat, amik ott vannak bennünk, és hogyan tudjuk azt felszínre hozni, realizálni a kellő időben. Hogyan alkossuk meg önmagunkban, azt az összetételt, amiben ott vagyunk párként és egyénként is, ami tükrözi személyiségünket, stílusunkat, ugyanakkor megfelel a versenytánc követelményrendszerének is. Hogyan tanuljunk meg hosszútávon, újra és újra a csúcson teljesíteni, sőt ezt a szintet folyamatosan emelni, anélkül, hogy ebbe tönkremennénk testileg vagy lelkileg.
Teljes mértékben coaching ízű megközelítés ez, és vezet azokhoz az egyéni célokhoz, melyek az asszertivitás, a fenntarthatóság, a kiegyensúlyozottság, az eredményesség és a teljesítménynövelés egyvelege. Ezt, a mi esetünkben a tánc, mint az emberi kommunikáció talán legkifinomultabb nyelvén kellett véghezvinni.
De hogy ez mennyire nem csak a táncteremben értelmezhető, erre nagyon jó példa egyik ügyfelem esete a vezetés-követésről való tanulással kapcsolatban:
Ügyfelem akkoriban lett frissen kinevezett részlegvezető egy multinacionális cégnél. Ennek kapcsán keresett meg felkérésével, miszerint érezte, hogy fejlesztenie kell vezetőként magát, működését át kell strukturálnia, hiszen sok éven át volt beosztott abban a csapatban, ahol most vezető lett, és a viszonylag nagy létszámú csapat mellett még egy hatalmas költségvetés felett is rendelkeznie kell.
Közös szenvedélyünk a tánc, innen is ismertük egymást, mégsem volt magától értetődő, hogy ez segítheti munkánkat, vagy akár valamilyen módon az ő munkáját. A harmadik-negyedik találkozáskor állt elő azzal a gondolattal, miszerint milyen érdekes párhuzamokat vél felfedezni a munkahelyi témája és a táncklubbeli ’működései’ között. Beszámolt arról, hogy táncot tanítgatva mennyiszer kerül bele a női szerepbe, és mennyire sokat adnak neki ezek az alkalmak abban, hogy jobban megértse a saját táncvezetését, gondolatait, akaratát mennyivel hatékonyabban tudja kifejezni a táncpartnere felé, és eleve milyen izgalmas kipróbálni a másik szerepet is. Munkahelyén pedig éppen ennek ellenkezője állt elő, a beosztott, végrehajtó követői szerepéből most őneki kell irányítania, vezetni a csapatát, míg ugyanúgy követnie kell a cég, felettesei stratégiai utasításait.
Innentől szárnyakat kapott a közös munka, gyönyörű párhuzamokat vont a munkahelyi szerepei, vezetői énképe és a táncban oly magabiztosan megtapasztalt mechanizmusok, sőt, új tapasztalásainak is teret tudott adni, majd ezeket át- illetve visszaemelni. Vezetés – követés, koreográfia, rögzített, jól meghatározott feladatok, eljárások vs. improvizáció, out-of-the-box megoldások, és sorolhatnám még azokat a megoldásokat, amiket felsorakoztatott.
A tánc, és a sikeres munka révén kapcsolatban maradtunk, így tudom, hogy hatékonyan és sikeresen vette az akadályt, amit munkahelyi kinevezése állított elé, és elmondhatom, hogy e folyamat révén én legalább annyit tanultam, mint ügyfelem…
Életünkben számtalan helyzet van, amikor fontos a kiemelkedő teljesítmény, munkánkban, karrierünkben pedig ezek sok esetben még kiélezettebben jelentkeznek. Az élet versenye, a győzelem, a vesztés, veszteség életünk mindennapos részei. Miért ne tanulnánk a sportolók, a versenyzők hozzáállásából, technikáiból? A sportban számos jól működő technika, modell, megközelítés létezik, melyek mentén a sportolók fejlesztik képességeiket, önálló és hatékony működésre edzik magukat – alkalmazzuk hát ezeket az üzleti életben is! Mindannyiunknak több szerepe van az életben, több fronton is helyt kell állnunk, tanuljunk hát ezekből a különböző szerepekből, és alkalmazzunk életünk különböző területeinek tudását több szinten. Ezáltal növelve versenyképességünket az életben.
Csetneki Csaba
Az élet versenyében vezetni vágyóknak nyújt támogatást az önérvényesítésben, változtatni akarásban, céljaik eredményes elérésében. Versenytáncosi pályája és sportolókkal való munkája legfontosabb hozománya a hatékony és eredményes tervezés, a célirányos felkészülés, az összpontosítás, a formaidőzítés. Ezek az üzleti világban is nagy jelentőséggel bíró készségek. Munkáját VersenyCoachként ez a szellemiség jellemzi, ebben támogatom ügyfeleimet, terveik és vágyaik elérésében, megélésében.
