Gyakran, sőt, egyre gyakrabban érkeznek hozzám ügyfelek, akik a coaching-ülések vagy folyamat céljaként valamiféle önmegerősítést, bátorság-gyűjtést fogalmaznak meg az életük, munkájuk szerepei egyikében, igen változatos témákban. A különbözőségeik és egyediségük mellett közös bennük, hogy keresik saját erejüket, saját felelősségvállalásukat, és persze le akarják győzni félelmeiket is. Egyértelmű, hogy coachként elindul bennem az önreflexió: hogyan van bátorságom kísérni az ügyfeleimet? Hogy állok a saját bátorságommal, a félelmeimmel, a felelősségemmel szerepeimben, életemben emberként és szakmailag coachként?
Paradoxon
“A bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak felismerése, hogy van valami fontosabb a félelemnél.” Ez a gondolat Ernest Hemingway tollából származik, aki úgy definiálta a bátorságot, mint „nyugalom nyomás alatt”. A coaching világában ez a paradoxon különösen izgalmas dimenziókat nyitott ki számomra: miként válik a coach és ügyfele tudatosan felépített, kreatív és együtt gondolkodó, bizalommal épített kapcsolat a bátorság laboratóriumává, ahol mind a coach, mind a coachee kénytelen szembenézni saját korlátaival?
A modern pszichológia szerint a bátorság nem velünk született tulajdonság, genetikailag nem determinált, hanem az életünk tapasztalataiból, a világ, a környezet és a minket körülvevő emberek – szülők, társak, barátok, társadalom – interakciói összességéből következő, tanulható készség. Az American Psychological Association definíciója szerint a bátorság “a képesség arra, hogy nehéz kihívással szembenézzünk a fizikai, pszichológiai vagy morális kockázatok ellenére.” Ez a meghatározás értelmezhető a coaching-folyamatban is, melyben coach és ügyfél folyamatosan kockázatot vállal: az ügyfél azzal, hogy feltárja sebezhetőségeit, gondolatai, lelke eddig ismeretlen, tudattalan részeivel találkozhat, a problémája mélyére néz, a coach pedig azzal, hogy jelenlétével és kérdéseivel felelősséget vállal ügyfele kíséréséhez. Ez a kockázatvállalás pedig mindkét ember részéről bátorságot feltételez.
Mit mond a kutatás a bátorságról?
Arisztotelész már több mint kétezer évvel ezelőtt megállapította, hogy a bátorság “közép a félelem és a magabiztosság érzései között.” A modern pszichológiai kutatások ezt a klasszikus megközelítést finomítják tovább. Peterson és Seligman VIA (Values in Action) rendszerében a bátorság mint a hat azonosított univerzális erény egyike, négy összetevőből áll, melyet a következő ábra szemléltet.
A következő nézőpont merőben új megközelítést nyújt. A hagyományos felfogás, a félelem versus bátorság bináris megközelítése szerint „a bátor ember nem fél”. Stanley Rachman újító gondolata szerint „a bátor ember is fél, de mégis cselekszik”. Ez a meghatározás azért forradalmi, mert nem a félelem hiányát, hanem a félelem tudatosítását és annak ellenére történő cselekvést helyezi középpontba, mondván, hogy a félelem természetes emberi reakció, és nem megszüntetni kell, hanem felismerni és kezelni tudni. Az elméletében hangsúlyozza a kitartást: így a bátorság nem egyetlen pillanatban, egy hősies tettben koncentrálódik, hanem fokozatosan, gyakorlatban, folyamatában van jelen. Ez arra mutat rá, hogy a bátor ember tudatosítja a félelmét, és vele együtt él, de akár felül is kerekedik ezen az érzésen, mert a cselekvése a döntő.
Mi a bátorság ellenpólusa?
A gyávaság
A bátorság fogalmának megértéséhez elengedhetetlen, hogy azt is megvizsgáljuk, mi van a bátorság ellenpólusán. Első asszociációként – a nyugati kultúrában – szinte mindenkinek a gyávaság jut eszébe. A gyávaság pszichológiai értelemben nem pusztán a bátorság hiányát jelenti, hanem olyan aktív elkerülő magatartást, amelyet a félelem irányít. A gyávaság azt jelenti, hogy valaki a veszély, a kihívás vagy a kellemetlen érzések elől következetesen megfutamodik, visszahúzódik, még akkor is, ha ezzel saját fejlődését, értékeit vagy céljait áldozza fel.
A bátorság – gyávaság kétpólusú tengely mellett léteznek más, érthető és emberi árnyalatokat adó tényezők is.
A bizonytalanságtól való félelemtől az elkerülésig, konformitástól a kényelemig
Az ismeretlen megélése, a változásokkal, bizonytalansággal, felelősségvállalással való szembenézés – egészséges, mérsékelt vagy akár túlzott – félelmet vált ki az emberből, és erő, bátorság híján megbénítja a döntéshozatalt. Ilyenkor inkább választjuk a kiszámítható, de kényelmetlen helyzeteket lemondva a változás adta lehetőségekről, mintsem, hogy szembenézzünk a bizonytalansággal járó veszélyekkel, s egyben új kihívásokkal, lehetőségekkel is. A coaching-ügyfeleink azonban – már azzal, hogy önmagukról gondolkodni akarnak – bátran szembenéznek önmagukkal, félelmeikkel és saját fejlődésükön dolgoznak.
A coach feladata megerősíteni ügyfelét, emelni őt, biztonságos teret teremteni, melyben e félelmekkel való szembenézés már nem félelmetes, és a bátorság – a felelősségvállalással együtt – egészséges mértékben növekedni tud.
Az elkerülés emberi viselkedés, félelmetes, fenyegetőnek megélt helyzetekre adott – tudattalan, önkéntelen – énvédő mechanizmus, reakció. Máskor a félelem ellen és a biztonságra törekvés okán tudatosan igyekszünk kerülni a kényelmetlen érzéseket, helyzeteket vagy beszélgetéseket.
A coach feladata a biztonság és bizalom megteremtésével a kérdések és önmagának adott válaszai elől kisikló ügyfél számára engedni, hogy mélyebb szinten kapcsolódjon önmagához felismerve saját mintáit, cselekvéseit és meghatározza a felelősségvállalás és a bátorság felé vezető saját ritmusú fejlődési útját.
A konformitás – vagyis a társadalmi vagy önmagunkkal szemben állított elvárásoknak való megfelelés szintén értelmezhető a bátorság ellenpólusaként. A kockázatok tudatos nem vállalásától a megalkuvásig terjedhet az ügyfél viselkedési, érzelmi skálája, miközben valószínűleg tudat alatt megfogalmazza a ki nem mondott bátor változtatás vagy előrelépés szükségességét. A feltételes módban való önkifejezés, az autentikus én és a saját akarat, vágyak fel nem vállalása vagy elnyomása jellemző.
A coach feladata, hogy feltárja ügyfele számára az erősségeit, önmaga irányába tett felelősségvállalását, majd kísérje ügyfelét annak saját útján, saját ütemében.
Végül ott van a kényelmi zóna rabsága: amikor valaki a megszokott mintákhoz ragaszkodik, még akkor is, ha azok már nem szolgálják az érdekeit vagy fejlődését. A változás félelmetes, erőfeszítést igényel, esetleg kockázatos, a komfortzóna elhagyása pedig bátorságot igényel.
A coach és a coaching ráébreszthet, hogy az ügyfél felismerje és meghaladja ezeket a korlátokat.
A bátorság-coaching modell
Értelmezésemben a bátorságot feltáró coaching egy gyorsabban vagy lassabban haladó körforgás, egymásra ható tényezők összessége, spirálisan emelkedő folyamat. Az ügyfeleim eseteit elemezve öt elemet, tényezőt azonosítottam, melyek mindegyike egy-egy intervenciós felületet alkot. Hogy melyikkel kezdjünk, vagy milyen sorrendben és mélységben dolgozzunk, milyen sebességgel haladjunk, mit ugorjunk át, vagy hol időzzünk több ideig, mindig egyéni, az ügyfél ritmusához, témájához és tudatossági szintjéhez igazodik – magától értetődő természetességgel.
Az általam megalkotott modell állandó forgásban van, így most a bemutatáshoz önkényesen választottam a sorrendet.
“Rendben van, hogy félek” – az elfogadás
A félelem természetes emberi reakció: védelmez, kiélesíti az érzékelést és a figyelmet, ugyanakkor információforrás is. Jelzi, hogy valami fontos történik velünk, bennünk. Az elfogadás bátorsága abban rejlik, hogy nem próbáljuk elnyomni vagy megváltoztatni ezeket az érzéseket, hanem megismerjük őket, megtanulunk velük együtt élni és cselekedni.
Az elfogadás bátorsága abban rejlik, hogy vagy újraértelmezzük a félelmet kiváltó helyzeteket, tapasztalatokat, vagy képessé válunk arra, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel anélkül, hogy megpróbálnánk elnyomni vagy megváltoztatni őket. Egyszerűen csak ismerős érzésként köszöntjük,de akár figyelmeztető vagy óvatosságra intő jelként, korlátként, visszatartó hasznos erőként is tekintünk rá.
A coach bátorsága abban rejlik, hogy képes “megtartani a teret” az ügyfél nehéz érzéseinek és saját félelmeit is képes kezelni, amikor az ügyfél intenzív érzelmi állapotaival találkozik.
„Az én életem, az én utam” – a felelősségvállalás
A felelősségvállalás bátorsága akkor születik meg, amikor abbahagyjuk mások vagy a körülmények hibáztatását, és elkezdjük felismerni saját szerepünket a jelenlegi helyzetünkben. Julian Rotter kutatásai szerint azok az emberek, akik úgy érzik, hogy befolyásolni tudják saját életük eseményeit, sokkal nagyobb valószínűséggel vállalnak kockázatot és mutatnak bátor viselkedést. Ez a felismerés nem önhibáztatás, hanem valódi önfelhatalmazás – ha magam hoztam létre a problémát, vagy én magam vagyok a probléma részese, akkor a megoldás részese is lehetek. A coaching folyamatban ez a dimenzió akkor aktiválódik, amikor az ügyfelem kifejezi igényét, hogy átvállalja az irányítást saját élete felett, és megteszi az első lépéseket.
A coach bátorsága itt abban rejlik, hogy hajlandó konfrontálódni az ügyféllel, amikor az menekülni próbál a felelősség elől, nem engedi, hogy az ügyfél továbbra is áldozati szerepben maradjon, hanem szeretettel, de határozottan visszatükrözi a saját felelősséget.
„Átlépni saját árnyékomat” – a saját erő megtalálása
A saját erő megtalálása gyakran azzal kezdődik, hogy hajlandók vagyunk szembenézni azokkal a részeinkkel, amelyeket eddig elrejtettünk vagy tagadtunk. Carl Jung árnyék-koncepciója szerint mindannyian rendelkezünk olyan személyiségjegyekkel, amelyek “nem kellene” hogy legyenek – pedig éppen ezekben rejlik gyakran a legnagyobb potenciálunk. Az önismeret és a képességeink valódi ismerete azt jelenti, hogy felismerjük: az általunk elfojtott tulajdonságok sokszor erőforrások, nem hibák.
Amikor egy ügyfél például felismeri, hogy a “mindig segítőkész” identitása mögött erős vezetői képesség húzódik, vagy hogy a “független” maszk mögött mély empátia rejtőzik, akkor történik meg az igazi áttörés – az erőbe állás pillanata. Ez a legmélyebb bátorság formája, mert felszabadítja az eddig rejtett energiákat.
A coach bátorsága, hogy segít felismerni az árnyékban rejlő erőforrásokat, határozottan és türelemmel ítélkezésmentes tükröt tart.
“Új utakat nyithatok” – a lehetőségek feltárása
A coaching folyamatban az ügyfél számára a legtöbb felismerést hozó fázis az, amikor felismeri, hogy a jelenlegi helyzetében sokkal több lehetőség rejlik, mint azt korábban gondolta. Ez a felismerés gyakran akkor következik be, amikor már sikerült szembenézni a félelmekkel és vállalni a felelősséget. A lehetőségek feltárása nem kreatív ötletelés, hanem tudatos folyamat, amely során az ügyfél megtanulja felismerni azokat az opciókat, amelyeket korábban láthatatlannak hitt: az eddig elrejtett vagy figyelmen kívül hagyott területeket az ügyfél világosságra hozza.
A coach bátorsága itt abban rejlik, hogy kérdéseivel és akár provokatív kérdésekkel kíséri az ügyfelet, hogy túllépjen a megszokott gondolkodási kereteken, és nem elégszik meg a felszínes válaszokkal, hanem kitartóan kutat az ügyfél valódi lehetőségei után.
“Kapcsolódok a szívemhez” – vágyak és motivációk
A coaching-folyamatban, amikor az ügyfél újra kapcsolatba kerül azzal, ami igazán motiválja és hajtja, nagy felismerések, mély érzelmek és gyakran nagy megkönnyebbülések is történnek. A szívhez való kapcsolódás, a szívből jövő bátorság megtalálása – az a fajta bátorság, amely nem gondolati szinten, nem fejből, hanem a legmélyebb meggyőződésekből fakad. Amikor az ügyfél megtalálja ezeket a mélyen gyökerező vágyakat és motivációkat, akkor fedezi fel azt az energiaforrást, amely valódi kitartást ad még a legnehezebb pillanatokban is.
A coach bátorsága abban rejlik, hogy képes megkérdőjelezni az ügyfél “biztonságos” céljait, és rámutatni a mélyebb, autentikusabb vágyakra.
A szerző, a coach önreflexiója
Ahogy kísérem ügyfeleimet, folyamatosan szembesülök saját korlátaimmal, saját bátorságom korlátaival és lehetőségeivel. Minden coaching-ülés tükör számomra: amikor az ügyfél a félelmeiről beszél, a saját félelmeimmel is találkozom. Amikor a felelősségvállalás útját járja, magam is kénytelen vagyok elszámolni azzal, hogyan élem meg saját felelősségemet ebben a bizalmi térben, amit együtt teremtünk meg.
Mégis – vagy talán éppen ezért – makacsul hiszek az ügyfeleimben. Hiszek abban, hogy mindenkiben ott rejlik az erő, a készségek összessége, a bátorság, még akkor is, amikor ők maguk nem hiszik, még nem látják. Ez a hit nem naiv öncélúság, hanem tapasztalat: évek óta látom, ahogy az emberek képesek átlépni saját árnyékukat, új utakat nyitni, és visszakapcsolódni ahhoz, ami igazán hajtja őket.
A legnagyobb bátorságom talán abban rejlik, hogy vállalom a katalizátor szerepét: nem megoldom az ügyfeleim problémáit, nem adom meg a válaszokat – ehelyett hitet adok nekik ahhoz, hogy saját maguk találják meg az erőt, a bátorságot utat. Amikor tanúja lehetek annak a pillanatnak, amikor az ügyfél azt mondja: “Most már tudom, mit kell tennem” – akkor tudom, hogy a coaching ereje működött.
Ez az a bátorság, amit minden nap újra kell ébresztenem: bízni abban, hogy a jelenlétem transzformatív. Hiszen a coaching nem más, mint két ember közös bátorsága: az egyiké, aki mer támogatást kérni, és a másiké, aki mer mellé lépni.
Az ábrák a szerző saját szerkesztései
Irodalomjegyzék:
Peterson, C., & Seligman, M. E. P. (2004). Character strengths and virtues: A handbook and classification. Oxford University Press
Rotter, J. B., & Mulry, R. C. (1965). Internal versus external control of reinforcement and decision time. Journal of Personality and Social Psychology, 2(4), 598–604.
Jung, C. G. (1959). The Archetypes and the Collective Unconscious. In The Collected Works of C. G. Jung, Volume 9, Part I. Princeton University Press.
Örvényesi Rita
Okleveles, Master Level Certified business coachOkleveles, Master Level Certified business coach vagyok, aki szenvedélyesen hisz abban, hogy minden emberben ott rejlik a bátorság és az erő a változáshoz. Legnagyobb sikerem, amikor látom, ahogy ügyfeleim átlépik saját árnyékukat és felfedezik valódi potenciáljukat. Magyar és német nyelven vezetek coaching üléseket, és támogatok embereket, hogy megtalálják belső erejüket. Makacsul hiszek abban, hogy mindannyian képesek vagyunk fejlődni és növekedni.
