Napjainkban a különböző önfejlesztési és önsegítő módszerek – mint akár az öncoaching – egyre inkább elterjedtek a modern társadalmakban, ahol a személyes fejlődés, valamint a pszichológiai és mentális jóllét iránti érdeklődés is nőtt az utóbbi évtizedekben.
De vajon elérhetjük-e a kívánt eredményeket,
ha magunkat próbáljuk vezetni a saját lelki fejlődésünk során,
vagy csak egy utópisztikus álom, hogy képesek vagyunk teljes mértékben önállóan fejlődni?
A kérdés érdekes, de a válasz, azt gondolom, nem fekete-fehér. Alábbi írásomban megpróbálom összesűríteni mindazt, ami e téma kapcsán megfogalmazódott bennem, és igyekszem feltárni azt is, hogyan kapcsolódhat mindez bizonyos pszichológiai irányzatokhoz – ennek szellemében bámészkodva egy kicsit személyes kedvencem, C.G. Jung szemüvegén keresztül. Őszinte leszek, már évekkel ezelőtt mély nyomot hagyott bennem Jung azon gondolatmenete, miszerint az lenne ideális, ha a pszichológiai ismeretek olyannyira elterjednének, hogy az emberek megértsék az emberi lélek működését. Hogy mennyire igaza volt már akkor, és mennyire igaz ez még ma is, arra később visszatérek. Előtte azonban nézzünk meg két fontos alapfogalmat: a coaching és az öncoaching definícióját.
DEFINÍCIÓK
A coachingnak számos definíciója van. Stober-Grant szerint, van Poelje szerint, Whitmore szerint, az ICF szerint, és még sorolhatnánk, ki-ki választhat kedvére – az én szívemhez például az áll legközelebb, hogy a coaching művészet…
„Coaching is an art: that of helping a person or a group to develop and enhance their professional, relational and personal potential in the realization of their projects and to take their rightful place in the relationship they have with themselves, others and their environment.” (EMCC – https://www.emccbelgium.org/en/find-a-coach/definitions)
Bármelyik definíciót vesszük, közös bennük, hogy mindegyik az emberekben lévő potenciált, a saját erőforrásokat, a tanulást és a teljesítményt, valamint a coach és ügyfele közötti együttműködő kapcsolatot és a céltudatosságot helyezi előtérbe.
1. ábra: Mi a coaching? / Forrás: saját kép
Az öncoaching pedig nem más, mint egy „olyan személyiségfejlesztési eszközökkel támogatott folyamat, amely során az egyén saját belső változását, növekedését menedzseli. A folyamat során pozitív irányú magatartásváltozás érhető el szakmai és magánéleti területen egyaránt, amely hatására az egyén az önismeret (self-knowledge) és öntudatosság (self-awareness) magasabb fokára lép, feladatait, problémáit nagyobb hatékonysággal kezeli.” (Paksi-Petró Csilla: Új és korszerű módszerek a közigazgatási vezetők képzésében – Polgári Szemle, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 218–231)
Ahogyan tehát a coaching segít a célok elérésében és a problémák megoldásában, úgy tulajdonképpen az öncoaching is ezt teszi, csak éppen ilyenkor az ember önmagával folytat párbeszédet. Sokan mégis elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki képes saját magát coacholni. Vajon akkor ez csak egy utópisztikus gondolat? A magam részéről hiszem, hogy a valóság sokkal inkább a lehetőség és a folyamatok elegye – az öncoaching pedig egy valós, hasznos eszköz lehet, még akkor is, ha vannak határok, amelyeket természetesen érdemes figyelembe venni. Mielőtt azonban számba vesszük a lehetőségeket, egyáltalán miért és hogyan lehet realitása a fenti kérdésnek, kanyarodjunk el egy kicsit a pszichológia irányába, és menjünk vissza egészen Carl Gustav Jungig (1875-1961).
Jung és a coachinG kapcsolata
A híres svájci pszichológus azt tartotta, hogy a lélektan a legfontosabb tudomány, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy nem az éhínség, nem a földrengések, nem is a rák, hanem az ember jelentik az emberre nézve a legnagyobb veszélyt. Mégpedig azért, mert nem rendelkezünk kellő védelemmel a pszichés „járványok” ellen. Éppen ezért úgy vélte, az lenne ideális, ha a pszichológiai ismeretek olyannyira elterjednének, hogy az emberek megértsék, megismerjék a rájuk leselkedő legnagyobb veszély forrását: az emberi lélek működését.
Nagyon sok fogalmat köszönhetünk neki és tény, hogy rengeteg olyan kifejezés, szemlélet van, ami mára már beépült a hétköznapjainkba. Gondoljunk csak például a személyiség típusokra, vagy a személyiségelmélettel kapcsolatos fogalmaira.
Az egyik legismertebb, Jung által megalkotott fogalom az introvertált és extravertált személyiség típusok. Hogy melyik mit jelent, az szinte már nem is szorul magyarázatra. Azt is tudjuk, hogy e két típus közötti különbség alapvetően meghatározza, hogyan közelítünk meg különböző problémákat, és hogyan alkalmazkodunk a környezetünkhöz. Az öncoachingban a saját típusunk ismerete segíthet abban, hogy a megfelelő módszereket válasszuk az önálló fejlődéshez.
Másik híres fogalma a perszona és az árnyék. Előbbi a társadalom számára mutatott „álarc”, amit viselünk, utóbbi pedig az a részünk, amivel nem szeretünk szembenézni, amit elfojtunk a tudattalanba. Az árnyék integrálása kulcsfontosságú a személyes fejlődéshez. Csak akkor válhatunk teljes emberré, ha elfogadjuk saját sötét oldalunkat is. Ezek szintén elengedhetetlenek az öncoaching szempontjából, hiszen a coaching vagy öncoaching egyik legnagyobb kihívása is az, hogy adott esetben szembenézzünk saját árnyékunkkal.
Bár Jung még nem használta sem a „coaching”, sem az “öncoaching” kifejezést, az ő elméletei és a modern coaching technikák közötti párhuzamok egyértelműek: az önismeret, az önreflexió, a tudatos döntéshozatal, a belső konfliktusok feloldása mind-mind olyan eszközök, amelyek segítenek abban, hogy az egyén teljesebb és magabiztosabb személyiséggé váljon.
Ezen kívül elég egy kis történelmi kitekintést tenni, és gyönyörűen látszik az is, hogy a XX. század eleje óta a lélektan, mint tudomány, egyre elérhetőbbé vált, és ma már nem csak a professzorok kiváltsága pszichológiáról, személyiségtípusokról vagy érzelmekről diskurálni. Napjainkban a pszichológia oktatása már nem csak speciális felsőoktatási intézményekben van jelen. Az alapvető ismeretek oktatása megjelent már a középiskolai képzésben is, de akár egy önismereti és önfejlesztő szakkör keretein belül is találkozhatnak a gyerekek a pszichológia alapjaival. Szerencsére hasonlóan alakul a helyzet a társszakmának számító coachinggal kapcsolatban is. Nem is olyan rég még a coaching is idegenül hangzott a legtöbbek számára. Mostanra azonban már nem csak egy szűk réteg ismeri és veszi igénybe a coachok munkáját, nem csak a sportban vagy az üzleti életben van jelen. Egyre elterjedtebb, hogy magánéleti problémákkal is coachhoz fordulunk. Ha pedig az oktatás irányából nézzük, a speciális coach képzések mellett egyes egyetemeken, különösen gazdasági és menedzsment képzéseken, már gyakran integrálják a coachingot más tantárgyakba, beépítve azt például a vezetői készségek, szervezetfejlesztés, HR menedzsment tárgyak tematikájába.
Ennek ellenére az öncoachingnak természetesen lehetnek akadályai is, így mindenképp érdemes figyelembe venni, hol vannak a határok. Külső perspektíva hiánya, önkorlátozó hiedelmek, motivációs nehézségek, szakértelem hiánya – csak néhány példa a lehetséges gátakra. Vannak internetes portálok, melyek szerint például az öncoachinghoz nem szükséges coach-előképzettség. Ezen hosszasan lehetne vitatkozni, elmélkedni (talán nem csak egy újabb publikáció, de akár egy vaskosabb könyv is megtelne vele).
VÉGEZETÜL: mit tudunk most ebből legombolyítani?
Visszakanyarodva Jung elképzeléséhez az ideális helyzetet illetően, és továbbfűzve az ő gondolatgyöngyeit: egy utópisztikus világban a coaching ismeretek olyannyira elterjednek, az emberek olyannyira megértik nem csak a lélek, hanem az önfejlesztő folyamatok működését is, hogy egy napon képesek lesznek akár önmagukat is coacholni.
Vajon messze van ez a nap?
Nem tudom. De hiszem, hogy jó úton haladunk afelé, hogy egy újabb utópisztikus álom valósággá váljon. Ehhez pedig elengedhetetlen a különböző nézőpontok ismerete, tudatosítása. Mert ahogy az emberi lélek soha nem érthető meg egy bizonyos elv segítségével, úgy önnevelés nélkül másokat nevelni, önfejlesztés nélkül másokat fejleszteni, vagy öncoaching nélkül másokat coacholni éppoly kevéssé lehetséges, mint emberi érettséget elérni tudatosság nélkül.
És ha már öncoaching, akkor stílusosan, ahogy a coaching üléseimet zárni szoktam, magamnak is felteszem a kérdést, miközben e cikk befejezésén dolgozom: Maradt-e még benned valami, amit szeretnél elmondani a mai témáddal kapcsolatban?
Ó, igen! Egy wow-élményt még mindenképp szeretnék megosztani veletek: a legutóbbi öncoaching ülésem során bevillant egy korábban kitöltött (meglepő módon éppen pont Jung-féle!) szóasszociációs tesztem végszava: ÖNISMERET. Hogy mit üzent ott-és-akkor / itt-és-most, abból tényleg kitelne egy újabb publikáció, de a lényeg, számomra legalábbis az, hogy mindkét folyamat – a coaching és az öncoaching is – egy felelősségteljes, tudatos tanulás, amelynek alapja az önismeret, így célszerű, ha ezt egyfajta önismereti fejlesztés is megelőzi vagy kiegészíti. Azt gondolom, tulajdonképpen ez az alapvető kapcsolat a coaching, öncoaching és Jung (vagy bármely más pszichológiai irányzat) között.
Hát kalandra fel! Hajrá Önismeret! Irány az Öncoaching…
Én elindultam. Te hol tartasz?
Felhasznált irodalom és források:
- Kelló Éva: Coaching alapok és irányzatok (Akadémiai Kiadó, 2014)
- © EMCC Sept 2012 EMCC Kompetencia keretrendszer (fordítás: 2016. július 17.)
- Whitmore: Coaching a csúcsteljesítményért (Z-Press Kiadó Kft., 2008)
- C.G.Jung, C.G.: Föld és lélek / Az archaikus ember. (Kossuth Könyvkiadó, 1993)
- C.G.Jung: A személyiség fejlődése (Scolar. 2018)
- Paksi-Petró Csilla: Új és korszerű módszerek a közigazgatási vezetők képzésében (Polgári Szemle, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 218–231)
- Bevezetés az öncoaching gyakorlatába | Kiss Olga, PhD
Diviki Szilvi – Bemutatkozás
Ki vagy te? Pár éve készült egy magyar felnövéstörténeti thriller-dráma-krimisorozat is azonos címmel. Hogy én ki vagyok, nem ennyire izgalmas és drámai, a felnövés- és fejlődéstörténet, valamint az útkeresés azonban közös lehet, akár mindannyiunkban.
Iskolai végzettségemet tekintve közgazdász vagyok. Az évek során gyűjtöttem mellé sok egyebet. Marketingmenedzser, vendéglátó-üzletvezető, újságíró, és épphogy csak megszáradt a tinta a Pécsi Tudományegyetemen szerzett Business Coach diplomámon.
25 éve dolgozom felsővezetők mellett, amiből kishíján 20-at egy helyen, média területen töltöttem. Voltam projektmenedzser, meg head of business development, de amiben a legtöbbet időztem, az a tulajdonosi-vezetői asszisztencia. Amikor pár éve állást váltottam, elgondolkodtam rajta, hogy ne csak munkahelyet, de karriert is váltsak, és valami teljesen mást csináljak. Mégsem tudtam elengedni ezt az irányt, fontos nekem ez a fajta segítő, támogató szerep. Így a szektort ugyan lecseréltem, de jelenleg is felsővezetők munkáját segítem, az egyik hazai nagybank elnök-vezérigazgatói kabinetjében.
És hogy tulajdonképpen ki vagyok én? Édesanya. Feleség. Barátnő. Nő. Dolgozó nő. Kolléga. Titkárságvezető. Asszisztens. Segítő. Társ. Lelkes kezdőcoach…
…még hosszan sorolhatnám a szerepeket. Nem állítom, hogy minden megvan bennem, ami egy profi coachtól elvárt, bőven van még mit tanulnom a szakmáról, de épp ez a szép benne: olyan önismereti és önfejlesztő kalandtúra ez, aminek soha nincs vége.
